Népfront, 1983 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
vegyesen fordulnak elő értékes és kevésbé értékes darabok. Külön jelentősége a hagyatéknak, hogy a tárgyak általában a vidéki, mezővárosi értelmiségi családok életét, kultúráját reprezentálják, emellett azonban a társadalom egészére is fényt vetnek; a hagyaték nagyobb tárgyak (lakberendezés stb.) mellett több „dinasztia” irataiból, leveleiből, okmányaiból, képeslapokból, fényképekből, gyászjelentésekből, bizonyítványaiból, igazolványaiból stb. állott össze. Ladics György (1834—1960), a szarvasi fésűsmester egyik fia, ügyvédnek tanul, s kiemelkedik a kézműves rétegből; gyulai jogászként, egy szerencsés házassággal megalapozza családja vagyoni helyzetét. Feleségül veszi a görög-keleti vallású (talán szeb-örmény) Sztojanovics Krisztinát (1843—1911), Csorvás község földesurának, egy gazdag tőzsérnek a lányát. 200 holdas birtok és egy jómódú gyulai polgárház a hozomány. A népes Ladics-család elsőszülött fia, László (1864—1924) is ügyvéd lesz, s házassága révén kerül kapcsolatba családja egy volt osztrák katonacsaláddal, a Klimentekkel. E család ősei között orvosok, kereskedők és gyógyszerészek is vannak. Ma úgy tűnik, hogy László, illetve majd gyermekei elsősorban megőrizték azt a gazdag hagyatékot, amely később is gyarapodott egy-egy nagybácsi, vagy nagynéni halálával. Az ősök között tehát orvosok, tanítók, jogászok, gyógyszerészek, tőzsérek és katonák vannak. Ezért lehet summázata e tárgyi együttes a XIX. századi Gyula (és ezzel együtt az alföldi kisvárosok) művelődéstörténetének. A család egykori otthona, a Ladics-ház (Jókai utca 4. szám), amelyben nem mellékesen 1849-ben Petőfi Sándor is megfordult, felújításra szorul. Csak a teljes helyreállítást követően lehet arra gondolnunk, hogy múzeumnak rendezzük be. Mi vezethette a város vezetőit, sőt vezető testületét akkor, amikor e jelentős áldozatokkal járó vállalkozásra igennel szavaztak? Amikor az idős Ladicsokkal eltartási szerződést kötöttek? Majdnem bizonyos, hogy elsősorban is lokálpatriotizmusuk munkálta döntésről van szó. Az a patriotizmus, — amely bizonyára más települések lakóiban is jelen van —, s amely Gyulán is számos alkalommal művelt már „csodákat”-at. S elég ha két mozzanatra utalunk, ha bizonyítandó állításunkat a gyógyfürdőt, illetve a várszínházat említjük meg. Napjainkban pedig egy születő, egy formálódó gondolatnak, egy közgyűjtemény létrehozásának lehetünk tanúi. Feladatunk pedig az, hogy dajkáljuk ezt az új, most alakuló intézményünket, bábáskodjunk felette. Persze nem egyedül, mert a társszervezetek, közöttük is a Hazafias Népfront városi szervezete, velünk együtt ugyancsak azon vannak, hogy hamarosan megnyíljék reprezentatív családi otthon, a Ladics-ház, a gyulai közgyűjtemények (múzeumok, illetve kiállítóhelyek) sorában ötödik egységként. Eddig csaknem abban lehettünk bizonyosak, hogy Gyulán az egykori földesúri család vállalkozott arra, hogy a helybeli művelődés patrónusa, mecénása legyen. A Ladics-hagyaték azt példázza, hogy akadtak kántorok, orvosok, jogászok is, akik a festészetet, a színművészetet, stb. már a XIX. század közepétől támogatták. S egyre népesebb ezek tábora. S napjainkban pedig arról írhatunk, hogy a városi tanács, mint a helyi államhatalom letéteményese, érzi, tudja, hogy milyen kötelezettségei vannak a kultúra, a művelődés területén, s e kötelezettségeket tudatosan vállalja is, illetve igyekszik maradéktalanul teljesíteni az ebből rája háruló feladatokat. Dr. Bencsik János a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatója