Népnevelők Lapja, 1876 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1876-10-14 / 42. szám
42 szám. Budapest, 1876. október 14. XI. évfolyam. NEVELÉS ■ OKTATÁSÜGYI HETILAP. A „Népnevelők pesti s a kisdednevelők országos egyletének“, az „Egyetemes tanítógyülés 50-es bizottságának“, a „Budapesti tanítótestületnek“, az „Eötvös-alapgyüjtő központi bizottságnak“, a Czegléd-vidéki — s több tanítóegyletnek rendes közlönye. Felelős szerkesztő: Lakits Vendel. Megjelenik e lap minden szombaton. Előfizetési ára : Egész évre 4 frt., félévre 2 írt negyedévre 1 frt.Hirdetések 2 has. petit soronkint 10 krral számíttatnak. Léziratok a szerkesztőhöz (Józsefváros, muzeumutcza 4. sz.) Előfizetési pénzek, reclamatiók sat. Wodianer F. kiadóhoz (belváros, megyeháztól* 9. sz.) küldendők. , Deák-cultus. Deákot ünnepelni, palotában, gúny hóban, künn a csendes mezőségen, benn a sürgő városokban, az akadémia fényes dísztermében, a népiskolák szerény falai közt, egyaránt méltó, s egyik első kötelessége a magyar nemzetnek. Ha igaz, a mit történetírók, bölcsészek tanítanak, hogy oly népnek vannak csak nagy férfiai, a mely meg tudja becsülni azokat, s ha áll az, a miről történetírók, bölcsészek ismét váltig tanúskodnak, hogy csak egyes, korszakot alkotó nagy emberek emelik a nemzetet a tökéletesedés, a dicsőség ama magasb polcára, mely kifelé a többi társnemzetek sorában tiszteletet szerez neki, míg befelé önérzetét, jövője ez egyik biztosítékát növeli : úgy, nem tagadhatjuk, hogy a haza az emberiség ily díszei iránti kegyeletes érzést ébren tartani, mindenek fölött azoknak kötelességök, a kik a nevelés ügyével foglalkoznak. Szent kötelességet teljesítenek tehát azon magyar tanférfiak, kik a Deákéultust melegen felkarolják, s már a népiskolában is, a gyermekszivek gyengéd talaján meggyökereztetni óhajtják. Nem volt ő pedagóg, a szónak mindennapi, szükebb értelmében. Azok, kik az iskolát életök szakmájává tették s a „tanférfiak“ diszes címével élhemni kitüntetésnek tartják, nem dicsekhetnek azzal, hogy őt, mint például, a dicső Eötvöst, szorosabban az övéknek, mintegy céliökbelinek mondhatják. Sőt, valljuk meg, azon mozgalomban, mely az újabb korban a népnevelés, az iskola és a „mesterek“ javára oly nagy lendületet vett s még nagyobb szavakat szeretett annyira használni, — ő közvetlen nem is vett valami kitűnő részt. Ez a mozgalom legújabban csillapulni látszik, aminek nincs okunk örülni, míg a nagy szavaknak divatból kijöttét viszont nincs különös okunk sajnálni. Deák soha sem ismerte félre az iskola nagy jelentőségét, soha sem tagadta meg a tanítói kar egésze és egyesei iránti tiszteletét, s valódi rokonszenvét. De mindig fontosabbnak tartotta az iskolánál az életet, a nagy szavaknál a szép tetteket. Ő volt ám a nemzetnek, nagyban és egészben véve, igazi nevelője, sőt újjáteremtője , jogai s erkölcsei őre, egyesek s a tömegek nagy élő példája, balsorsban vigasztalója, s a jó szerencséblen mérséklője. 42