Népszabadság, 1959. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-13 / 37. szám

☆ Tizennégy éve szabad Budapest . Petényi Imre főépítész nyilatkozata A JÖVŐ BUDAPESTJÉRŐL Budapest felszabadulásának 14. évfordulóját ünnepeljük. A fel­­szabadulás óta sokat fejlődött, változott hazánk fővárosa. Mi­lyen lesz az új Budapest, milyen lesz a jövő fővárosa? — sokan kí­váncsiak erre. Megkértük Peté­nyi Imre egyetemi tanárt, Buda­pest főépítészét, tájékoztassa ol­vasóinkat azokról a tervekről, el­képzelésekről, amelyeknek a je­gyében fővárosunk az elkövetke­ző 10—15 évben fejlődni fog. — Fővárosunk sokat fejlődött a felszabadulás óta, de különösen az elmúlt két esztendőben — mon­dotta Perényi elvtárs. — Ismere­tesek azok az intézkedések, ame­lyeknek eredményeként Budapest egyes útvonalai ma már szebbek, mint valaha is voltak. Ez a fejlő­dés ad bátorságot ahhoz, hogy még nagyobb arányú terveket ké­szítsünk elő, mert biztosítva lát­juk terveink megvalósulását. Hosszabb távlatú népgazdasági tervek hiányában természetesen csak olyan tervekről lehet beszél­ni, amelyek csupán keretet adnak a konkrét beruházások lebonyolí­tásához. Jövőre hozzákezdenek az Árpád-híd pesti hídfőjének beépítéséhez Városrendezési munkánk leg­fontosabb része kétségkívül a la­kásépítési lehetőségek biztosítása. Tavaly 7500 lakás épült a fővá­rosban, de ez a szám a következő években növekedni fog. A lakás­építkezési programot úgy kíván­juk lebonyolítani, hogy az építke­zés egyrészt a beépítésre még al­kalmas foghíjakon, valamint a vá­ros belső területén és a perem­­kerületek központjaiban történ­jék. Másrészt viszont egészen új, korszerű városrészeket akarunk kialakítani, így például megtettük az előkészületeket ahhoz, hogy már 1960-ban megkezdődhessen az Árpád-híd pesti hídfőjének, majd óbudai oldalának beépítése. Ismeretes, hogy már 1957-ben megkezdődött az Üllői út IX. ke­rületi oldalán egy körülbelül 40 000 lakosú, teljesen új, korsze­rű városrész kiépítése. Ez a ha­talmas lakótelep jelentősen módo­sítani fogja a városképet. Miután a Róna utcai, a Nagy Lajos király úti, a Kerepesi úti, a Fiastyúk ut­cai és a Hévízi úti lakótelepek építkezéseit egy-két éven belül be­fejezik, jövőre meg szeretnénk in­dítani egy újabb, korszerű lakó­egység építkezéseit a Lágymányo­son, amely a jelenlegi lágymá­nyosi építkezésekhez kapcsolódik. Már előkészítés alatt vannak más városrendezési tervek is, mégpe­dig olyan területekre, amelyek al­kalmasak nagyobb arányú, töme­ges lakásépítésre. Ilyen például a kelenföldi és a kőbányai terv, ahol nagyobb közművesítés révén még sok lakásépítési lehetőség van. Elavult városrészek újjáépítése Ha Budapest 12—15 éves lakás­­építési szükségleteit nézzük, a felsorolt területek erre nem ele­gendők, ezért további területeket kell biztosítani lakóházépítési cé­lokra. Itt két út áll előttünk: vagy az elavult városrészek — elsősorban az I., III., VII., VIII., és IX. kerületek egyes részeinek, esetleg Csepel, Pesterzsébet és Rákospalota központi területei­nek­­ szanálása, s az elavult la­kóházak helyett korszerű, általá­ban magasabb beépítések kialakí­tása vagy a városon kívül, körül­belül 30 kilométerre, új lakótele­pülések — úgynevezett „szatellit”­­települések — létrehozása, illetve a meglevő településeknek erre a célra való alkalmassá tétele. Más szóval ez azt jelenti, hogy ezeket a területeket korszerűen kiépített, több lakost befogadó te­lepülésekké kell átépíteni, így például Budapesttől délre Mar­­tonvásár, Ercsi, Ráckeve, Dabas községek alkalmasak lehetnek e célra. Ezzel a fővárost — egy vagy két sorban — az ilyen települések gyűrűje venné körül. Hasonló úton halad London fejlesztése is. De a szovjet nagyvárosok fejlesz­tésével kapcsolatban is vizsgál­ják a környéki telepítések elő­nyeit. Az ilyenfajta tervek meg­valósítása azonban csak akkor lehetséges, ha Budapest és környé­ke között korszerű közlekedési há­lózat épül ki. A környéki közle­kedés mai állapota mellett még nem lehet a környéki települések erőteljesebb fejlesztésére gondol­ni. Mindez azt jelenti, hogy a problémát rugalztiasan kell ke­zelni. Fel kell készülnünk a meg­levő, elavult városrészek újjáépí­tésére és néhány korszerű, város­környéki település létesítésére is. Úgy véljük azonban, hogy sor­rendben az elsőnek említett prob­lémát, az elavult városrészek új­jáépítését kell megoldanunk. Milyen lesz a főváros új zöldterülete? Nagy jelentőségű kérdés, hogy Budapest nagyobb parkosítását, úgynevezett fellazítását megold­juk. Főleg fontos ez a pesti olda­lon, ahol jelenleg egy főre mind­össze 2,7 négyzetméter zöldterület jut. Ezt a feladatot részben meg tudjuk majd oldani az elavult vá­rosrészek újjáépítésével, amelyek többnyire szabadon álló, de leg­alábbis lazított elrendezésű épü­letkomplexumokból lesznek kiala­kítva. Terveink között szerepel Budapest és a volt peremvárosok között egy olyan széles, fásított terület kialakítása, amely helyen­ként tagolva a peremkerületeket, ékszerűen behatol a város belső területeire, összekapcsolja az el­szórt kisebb-nagyobb parkokat és így kialakítja Budapest új zöld­­területi vázát. A Kerepesi teme­tő, Népliget, Lágymányos napi­renden levő korszerűsítése, a Rá­kospatak menti parkosítás e nagy­szabású terv első részlete. Még az idén megkezdik a volt királyi palota helyreállítását Budapest belső kerületeinek új arculatát nemcsak a már említett foghíjas telkek beépítésével ala­kítjuk ki, hanem a sortatarozá­sokkal, portálépítésekkel, a kor­szerű világítás, reklám alkalmazá­sával, a hiányzó fasorok pótlásá­val is munkálkodunk a jövő vi­lágvárosán. Immár harmadik esz­tendeje megfelelő intenzitással fo­lyik e munka és fokozatosan vég­leg eltűnnek Budapest városképé­ből a háborús pusztítás utolsó nyomai is. A Várnegyed helyre­­állításának derekán túl vagyunk és néhány éven belül befejeződik a helyreállítás, tatarozás, foghíj­beépítés. Az idén ismét hozzákez­denek a volt királyi palota újjá­építéséhez. Az Építésügyi Minisz­tériummal együtt az az elgondo­lásunk, hogy mindenekelőtt a pa­lota látképét állítjuk helyre, be­fedjük az épületet és majd csak utána végezzük el a több eszten­dőt igénylő belső munkákat. A várpalota együttesének — amely a jövőben nemcsak számos repre­zentatív, hanem igen sok iroda­­helyiséget is fog adni — helyreál­lítása lényegében a régi, úgyneve­zett Hauszmann-féle koncepció szerint történik majd. A kupola is a régi helyén, valamivel egy­szerűbb, esetleg korszerűbb meg­oldásban fogja betetőzni a Buda­pest látképében annyira fontos együttest. A pesti oldalon különösen szor­galmazzuk a Vigadó helyreállítá­sát. Újjáépítése remélhetőleg rö­videsen megkezdődik. A Duna­­parti látványt erősen zavarja — főleg a pesti oldalon — a Szabad­­ság-hídtól délre és a Margit-híd­­tól északra fekvő területek rende­zetlen beépítése. Igaz, költséges az itt levő raktárak és üzemek ki­telepítése, de egy idő múltán e te­rületekhez is hozzá kell nyúlnunk és nagyobb szélességben felsza­badítanunk a Duna-partot a lakos­ság részére, így kapunk majd széles parksétányokat. Mindez természetesen csak né­hány részlete Budapest városfej­lesztési terveinek. Pártunk és kormányunk a közelmúlt évek­ben már nagy erőfeszítéseket tett Budapest fejlődéséért. Jelenlegi munkánkat számos intézkedésé­vel segíti, s ez a záloga annak, hogy a tervekből mihamarabb va­lóság lesz — mondotta befejezé­sül Perényi Imre elvtárs. A Nagy Lajos király úti új lakótelep egy részének tervrajza MA TIZENEGY ÉVE szabadult fel fővárosunk, Budapest. Az ünnep mindenkor az emlékezés ideje is, az emlékezésé a sötét gyászra, az üszkös ro­mokra. S az emlékezésé azokra, egyre inkább azokra, akik házról házra, utcáról utcára harcolva, vérüket ontva hozták el a szabadsá­got, s azokra, akik a reményvesztettség idején először álltak talpra, új tüzeket csiholtak, új életkedvet árasztottak, s nyomukban a száz­ezrekre, az újjáépítőkre, akiknek bére nem a tönkretett pénz, nem a híg leves, hanem a rendeződő, szocialistává sarjadó élet lett. Amikor fővárosunk felszabadult, már szabad volt az ország ke­leti fele. De még nehéz harcok dúltak nyugaton, ahová a fasizmus összpontosította erőit. Budapest sorsa jelkép lett. De több mint jelkép, hogy az 1956-os ellenforradalom első gya­lázatai közé tartozott azon hős parlamenterek emlékműveinek le­döntése, akik 1944-ben, a szovjet hadvezetés városkímélő elhatáro­zásának megfelelően, a kilátástalan helyzetben levő, körülzárt fa­siszta seregekhez Budapest átadásának körülményeit jöttek megbe­szélni. Akik 1956-ban ránkszabadították az ellenforradalmat, éppoly kevéssé becsülték a főváros és lakosságának épségét, mint a parla­menterek gyilkosai. Budapest, drága hazánk fővárosa, minden vihar után, ma szebb, mint valaha. A mai Budapestet, ezt a munkásvárost, a magyar kul­túra és tudomány fellegvárát, már nem az Úri utca, a kaszinó, a tőzsde jelenti, s nem is csak a polgárság belvárosa, hanem az egész, kétmilliós nagyváros, Habsburg-házi „nagyasszonyok” nevét őrizte a nyomorúságos Zita- és a Mária Valéria-telep; ma pedig neon­­fényárban úsznak főútvonalaink, sortatarozással szépülnek utcáink, s új lakótelepeket emel a munkáskéz a proletárok lakta külterü­leteken, Angyalföldön, Zuglóban, az Üllői úton és másutt; új üzle­tek, színházak viszik el a szocialista civilizáció és kultúra áldásait, egyre terebélyesítve Budapestet, amelyre az egész magyar dolgozó nép oly féltő szeretettel és büszkeséggel tekint. Budapest felszabadulásának évfordulóján megilletődötten em­lékezünk az értünk halt hősökre, a szovjet katonákra, az ellenállási mozgalom mártírjaira; köszöntjük a felszabadítókat, köszöntjük a főváros dolgos népét, mindazokat, akiknek drága Budapest, s akik kezük-agyuk munkájával még szebbé, még otthonosabbá, még erő­sebbé teszik. A Madách téren épülő új, modern lakótömb makettje. Ady Endre: KIKÉ LEGYEN BUDAPEST T­udapest, gyönyörű város, s l'1"* az ember meg is tudná kedvelni, ha nem élnének a bu­dapestiekEzt a Wilde-szerű íté­letet száz variációban hallhatjuk, holott nincs igazunk. Nem kelle­ne Budapestről kisöpörni min­den budapestit, csak ki kellene cserélni őket. Mágnásai, hivatal­­nokosított dzsentrije, gazdag zsi­dói, agyvelőtlen polgársága, ha­talmas iparlovag-kasztja, írói és művészei például undorítók. De van Budapestnek más lakossága is s ha valamikor Budapest ja­vulni akar, ezeket hozza föl alul­ról. Tegnap este, amikor Burián megvilágítására világították ki az Operát, egy csendes utcában nagy csődület támadt. Egy sarokház­ban, valami iskola internátusá­­ban zongorázott egy diák. Szé­pen, komolyan játszott a fiú, Puccinitől Fráter Lórándig, min­dent. S hallgatta vagy három­száz ember, talán négyszáz is. Diákok, elszabadult munkások, masamódlányok, kereskedelmi al­kalmazottak s más effélék, akik­nek Caruso estére, Burián­ estére nem telik. Gyönyörű volt ez a közönség, s megható hálás figyelem, amellyel a nyitott ablakon kiáradt zenészót elfogta. Ezekből a budapestiekből lehetne új üdvhadsereget csinál­ni, a szépség üdvhadseregét. Ar­cukon bánatosan, talán tudatla­nul ott volt a vágy, mennyire sze­retnék életüket a művészettel megszépíteni. Micsoda más hódolat a szépség előtt ez, mint azoké, kik a meg­szerzett vagy örökölt vagyon, avagy a fölhajtható hitel képesí­tése révén szolgálják körül a mű­vészetet. A népoperák, az olcsó, nagysze­rű színházak, nép­hangversenyek, ingyen tárlatok elérkeznek bizo­nyára hozzánk is egyszer, ötven száz évvel hátrább ballagunk még a kultúra külsőségeiben is nyugatibb népeknél. De vajon ná­lunk, éppen nálunk ez az egy dolog, éppen ez az egy dolog nem érkezik-e későn? Másutt legalább kultúrhistóriai szem­pontból teremtett művészetet, értéket a feudalizmus és a burzsoá rend is. Nálunk, ahol kultúra nincs, egyetlen megvál­tás volna, ha az alacsonyak föl­kerülnének. Nemcsak Budapestet tenné ez városibb Budapestté, de a kultúra sírját hozná egész Ma­gyarország arculatára. Nagyváradon vándorgyűlésre gyűltek az építővállalkozók, gyönge burzsoáziánk e prototípu­sai. Pezsgős banketteket faltak, kártyáztak, katzengammert sze­reztek. A munkások ezalatt elő­adásokat hallgattak, tanultak, ne­velődtek. K K­iké legyen Budapest és kiké­­ legyen ez az ország? Csak azoké, akik lent vannak és akik igézett népe a kultúrának. De ez talán nem is a jövő zenéje, ez egy erőszakolt álom. Ez az egyet­len ország, ahol még a termé­szettudományi törvények is cső­döt mondanak. Itt már csak ezután is mind­örökké így lesz: kacérkodnak a kultúrával a semmiháziak s meg­halnak a kultúra hasztalan vá­gyától a kultúrára alkalmasak. 1907. Hajnal Gábor: A CSEND KIROBBANT (1945. február 13.) Vakít, ránk villódzik lazurikékből a februári nap. A csend kirobbant, és dobhártyánkon furcsán bizsereg s lázas örömként már torkomba dobbant Felszedett utcakövek, barikádok, olvadó hó­lucskában tetemek, füstölgő romházak között gomolygó rongyos, csontvázra fogyott emberek... Zsibongó, reménykedő újrakezdés adta ízét e csendfényű napoknak, lét s nemlét határán, a küszöbön tudtuk magunkat végre szabadoknak.

Next