Népszabadság, 1964. november (22. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-01 / 257. szám

2 (Folytatás az 1. oldalról.)ter-helyettes, Beck István nagykövet, főosztályvezető, Sebes István rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a bécsi magyar követség vezetője, továbbá a magyar külügy-, belügy-, külkereskedelmi és a pénzügyminisztérium, valamint a Kulturális Kapcsolatok Intézete vezető munkatársai. Dr. Brúnó Kraiskyt és a kíséretében levő személyiségeket október 31-én fogadta Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács elnökének helyettese, Kádár János, a kormány elnöke, Kállai Gyula a kormány elnökhelyettese és Sarlós István, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke. A látogatás lehetőséget nyújtott beható eszmecsere folytatására. Ennek során miindkét fél megállapította, hogy a Magyar Néppköztársaság és az Osztrák Köztársaság közötti kapcsolatok az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapelvén — tekintet nélkül a két ország politikai rendszerének különbözőségére — immár kedvezően fejlődnek. Mindkét fél kifejezésre juttatta azon óhaját, hogy e tendenciákat erejéhez mérten támogatja és abból a meggyőződésből indult, hogy ezáltal nemcsak a magyar— osztrák kapcsolatok normalizálódását éri el, hanem jelentős mértékben hozzájárul a békéhez és az alkotó együttműködéshez Közép-Európában . Mindkét fél megállapította, hogy a világpolitika nyitott kérdéseit csak az Egyesült Nemzetek alapokmánya alapelveinek figyelembevételével lehet tartósan megoldani. A felek megerősítették azon kívánságukat, hogy mindent megtesznek a béke fenntartása érdekében és támogatják azokat a törekvéseket, amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezete és annak szakosított szervei keretében a nemzetközi feszültség csökkentésére irányulnak. Ezzel kapcsolatban aláhúzták a két kormány által a moszkvai részleges atomcsendegyezménynek tulajdonított jelentőséget. A két külügyminiszter aláírta a nyitott pénzügyi kérdések rendezéséről szóló magyar—osztrák szerződést, továbbá a közös államhatáron a határjelek felújításáról és ezzel összefüggésben a közös államhatáron előforduló esetek kivizsgálásának eljárásáról szóló szerződéseket. Ezenkívül tárgyalások folytak egy útlevél- és vámkezelési szerződésről, valamint egy kölcsönös jogsegélyegyezményről. A tárgyaló felek különös figyelmet fordítottak a gazdasági ás kulturális kérdésekre, valamint egyes konzuláris ügyek rendezésére. Megelégedéssel állapították meg, most már minden feltétele megvan annak, hogy a külképviseletek szintjét mindkét részről nagykövetségi rangra emeljék. Kreisky külügyminiszternek budapesti tartózkodása idején lehetősége volt, hogy Bobleter államtitkár és Bégi tartományi önök kíséretében látogatást tegyen a Duna Bizottságban, amelynek Ausztria 1960 óta tagja. Dr. Brúnó Kreisky külügyminiszter, az Interparlamentáris Unió magyar tagozatának rendezésében a Magyar Tudományos Akadémián előadást tartott Ausztria külpolitikai alapelveiről. Az Osztrák Köztársaság külügyminisztere meghívta a Magyar Népköztársaság külügyminiszterét Bécsben teendő viszontlátogatásra. A meghívást a magyar külügyminiszter köszönettel elfogadta. Ezen látogatás időpontját diplomáciai úton fogják megállapítani. Budapest, 1964. október 31. Magyar—osztrák határ- és vagyonjogi egyezmények Dr. Brúnó Kreisky osztrák külügyminiszter látogatása alkalmával három egyezményt írtak alá. A határjelek felújításával foglalkozó egyezmény előirányozza a határjelek pontos bemérését, azokban az esetekben pedig, amikor határkő-elmozdulásról, vagy -eltűnésről van szó, a határjelek felújítását. A másik határegyezmény magyar—osztrák határ-vegyesbizottságok felállításáról intézkedik, amely hivatott lesz a határon előforduló zavaró események megelőzésének biztosítására, és az ilyen események helyszíni kivizsgálására. A vagyonjogi egyezmények egy részről arról a 87,5 millió schilling globális kártérítési összegről szólnak, amelyeket Magyarország fizet a különböző osztrák igények fejében, más részről arról a 65 millió schillingről, amelyet az Osztrák Köztársaság fizet Magyarországnak nyugdíj- és más követelései kiegyenlítésére. Különös választási hadjárat után mennek el az amerikai polgárok kedden szavazni, hogy megválasszák az Egyesült Államok elnökét és alelnökét az el következő négy esztendőre, valamint döntsenek 35 szenátusi, 435 képviselőházi és 26 kormányzói mandátum sorsáról. Az egész elnökválasztási csata hasonlatos volt egy olyan labdarúgó-mérkőzéshez, amelyen az egyik csapat már az első percekben nagyarányú vezetésre tesz szert, s a továbbiakban csak az eredmény megtartása érdekli, míg a másik csapat kétségbeesett igyekezetében, hogy megfordítsa az eredményt, semmiféle durvaságtól sem riad vissza. így történt, hogy a választási hadjárat az utolsó hetekben meglehetősen elfajult, a Goldwater-tábor mindent megtett, hogy szátkozódásokkal és útszéli vádaskodásokkal befeketítse Johnson elnök személyét a választók előtt. A demokrata párt ugyan nem viszonozta hasonló hangnemben a személyes vádaskodást, de így is az elfajult kortesküzdelem az amerikai közvélemény körében nagy visszatetszést, elégedetlenséget és politikai csömört keltett. A Johnson—Humphrey kettős, az előzetes közvélemény-kutatások szerint kisebb ingadozásokkal a választási hadjárat ideje alatt megtartotta körülbelül kétharmados vezetését a köztársasági párti jelöltekkel szemben. Ebben bizonyos szerepet játszott a Kennedy-gyilkosságból fakadó érzelmi megroskódtatás, amelyet az amerikai közvélemény még nem hevert le. Bár Johnson elnök óvakodott attól, hogy a választási hadjáratban kortestőkét kovácsoljon az elnökgyilkosságból, mégis mély benyomást tett a választókra, hogy Johnson tavaly novemberben azonnal a helyzet ura lett, s igyekezett a gyakorlatban megvalósítani a meggyilkolt elnök politikai örökségét. A demokrata párti kormányzat kezdettől fogva olyan „stabilitás” érzését törekedett kelteni a választókban, hogy ne lássák később indokoltnak az őrségváltást a Fehér Házban. Tagadhatatlan, hogy az adócsökkentés, a négerek jogainak kiterjesztéséről szóló törvény becikkelyeztetése és a szegénység ellen meghirdetett hadjárat növelte a Johnson-kormányzat népszerűségét. Emellett a nagytőke túlnyomó többsége is elégedett a demokrata párti kormányzattal, mert az a véleménye, hogy kellően és megfelelően képviseli érdekeit. A jobboldalnak sikerült ugyan megkaparintania a köztársasági párt vezetését, de az amerikai közvélemény nagy része elutasítja a szélsőséges reakció békére veszélyes fellépését, s ezért sok hagyományosan republikánus érzelmű választó is a demokrata párt felé fordult. A demokrata párt választási hadjáratát a nyugalom és a tempósság jellemezte. Johnson elnök növelte népszerűségét azzal, hogy nem válaszolgatott Goldwater útszéli rágalmaira. Amolyan „munkamegosztás” alakult ki ebben közte és alelnökjelöltje, Humphrey között. Szokásossá vált, hogy Humphrey mondogat oda Goldwaternak. A demokrata párti főkortesek erőfeszítése inkább arra irányult, hogy Johnsont a közvélemény előtt bölcs, felelősségérzettel eltöltött államférfinak mutassák, aki mérsékelten, józanul, alapos körültekintés után hozza meg döntéseit, szemben Goldwaterral, aki felelőtlen, forrófejű politikus, s akinek szélsőséges hidegháborús nézetei megválasztása esetén katasztrófába sodornák Amerikát. A demokrata párti főkortesek felismerték az amerikai nép békevágyát, s ezért Johnson elnök a béke kérdését tette meg választási hadjáratának fő témájává. Goldwatert, a köztársasági párt hersheyi csúcsértekezletén, még a hivatalos választási hadjárat előtt „megkozmetikázták”: igyekeztek békeszeretőbb külsőt adni neki. A köztársasági párti elnökjelölt azonban képtelen volt beleilleszkedni ebbe a szerepbe, s állásfoglalásai, amelyekben a régi harcias kijelentései békeszerető szólamokkal keveredtek, csak növelték a gyanút a közvélemény körében. Goldwater ugyan megkísérelte, hogy a demokrata párt állítólagos korruptságát, erkölcstelenségét tegye meg a választási hadjárat központi témájává, kitűnt azonban, hogy a béke kérdése jobban érdekli a választókat, mint a demokrata párt washingtoni botrányai. A volt demokrata párti szenátusi titkár, Bobby Baker, aki néhány év alatt több milliós vagyont szerzett kétes üzelmekkel, már egyéves ügy volt, s a Goldwater-tábor kétségbeesett erőfeszítései, hogy felújítsák az ügyet, nem jártak sikerrel. Jenkimnek, a Fehér Ház botrányos körülmények között lemondott főtanácsadójának ügyéből sem sikerült a jelek szerint igazi kortestőket kovácsolni, mert Johnson elnök az azonnali vizsgálat elrendelésével kifogta a szelet az arizonai szenátor vitorlájából. Mindennek láttán a Goldwater-tábor össze-vissza kapkodott, s mivel nem tudott kialakítani egy központi választási fővonalat, kétségbeesésében mind mélyebben süllyedt a demokrata pártra szórt személyes szitkozódásban és rágalmazásban, így festenek a dolgok néhány nappal a választás előtt. Minden közvélemény-kutató intézet egybehangzóan állítja, hogy valószínűleg a demokrata párt arat győzelmet a keddi választáson. Ezt természetesen demokrata körökben is kihangsúlyozzák, de óva intenek a túlzott optimizmustól. A keddi választásnak ugyanis még mindig komoly kérdőjelei vannak. Kétséges, hogy a közvélemény nagyfokú kiábrándultságának következtében, mekkora lesz a részvétel a szavazásnál? Ez nyugtalanságot kelt a demokrata párti körökben, mert, mint megjegyzik, Goldwater szélsőséges hívei bizonyára valamennyien ott lesznek a szavazófülkékben, ha tehát nagy közömbösség nyilvánul meg a választás iránt, az csak a Johnson-tábort sújtja. További kérdőjel a még határozatlanok szavazása. A közvéleménykutatások szerint, a választók 8— 10 százaléka még mindig nem döntötte el, hogy melyik jelöltre adja voksát. Felvetik a választási dátum közeledtével azt a kérdést is, hogy egyáltalán mennyire lehet hinni az előzetes közvélemény-kutatások eredményének? A Goldwater-tábor természetesen már régóta kétségbe vonja ezek hitelességét, de most új dolog, hogy sok demokrata párti politikus is figyelmeztet a túlzott önbizalom káros voltára. S végül a legnagyobb kérdőjel: mennyire ismerték fel az amerikai tömegek, hogy megsemmisítő vereséget kell mérniük a veszélyes jobboldali, Amerika jövőjét fenyegető goldwaterizmusra? November 3-án nem kevesebbről lesz szó, mint arról, hogy a szélsőséges, a tömegek elmaradottságára építő, hidegháborús politikai vonalnak van-e jövője az Egyesült Államokban? Árkus István AZ AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁS ELŐESTÉJÉN Washingtoni tudósítónk kommentárja NÉPSZABADSÁG 1964. november 1. vasárnap Gromiko fogadta a török külügyminisztert Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szombaton fogadta a hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó Erkin török külügyminisztert. A miniszterrel együtt tett látogatást Gromikónál a török külügyminisztérium több vezető munkatársa és Hassan Ishik moszkvai török nagykövet. Kanada fejlesztette kereskedelmét Kubával Az év első nyolc hónapjában Kanada Kubába irányuló áruexportjának értéke 45 400 000 dollár volt, szemben az elmúlt év hasonló időszakának hatmillió dollárjával. Kanada búzán és liszten kívül sok más közszükségleti cikket, továbbá ásványműtrágyát és gyógyszeripari terméket szállított a Kubai Köztársaságnak. (TASZSZ) Bolívia népe továbbra is harcol a kormányzat megváltoztatásáért La Paz, október 31. (MTI) A bolíviai fővárosban, La Pazban péntek óta a hadsereg az úr. Az utcákon megerősített katonai járőrök, gépesített rendőrosztagok cirkálnak. Pénteken a La Paz-i érsek közbenjárására tűzszünet jött létre az egyetem épületében védekező diákok és a nagy túlerővel támadó katonai alakulatok között. A kormány megígérte, hogy szabad elvonulást biztosít a diákoknak és kiengedi bebörtönzött társaikat. Később azonban megszegte adott szavát, s szombat reggeli hírügynökségi tudósítások szerint 750 személyt, közöttük nőket és gyermekeket letartóztatott. Az érsek kijelentette, hogy a rendőrség „embertelenül bánik a diákokkal”, a kormány több tagja pedig beadványban követelte az őrizetbe vett nők és gyermekek szabadlábra helyezését. Az országban tovább tart a rendkívüli politikai feszültség — jelenti az AFP hírügynökség. A bolíviai szocialista falange, a keresztényszocialista párt, a szociáldemokrata párt és a baloldali forradalmi párt képviselői közös nyilatkozatban szólították fel lemondásra Paz Estenssoro elnököt. Hangoztatják, hogy csak az elnök távozásával lehet elejét venni „az újabb vérfürdőnek, a nép további szenvedésének”. Az elnök a maga részéről — mint a TASZSZ tudósítója jelenti — rádióbeszédben utasította el a lemondását követelő nyilatkozatot. A TASZSZ La Paz-i helyzetjelentésében arról számol be, hogy a városban szombati reggel óta nyugalom uralkodik. A diákok és a munkások képviselői azonban közölték, hogy tovább vívják harcukat a demokratikus szabadságjogok helyreállításáért, a kormányzat megváltoztatásáért. Az AFP tájékoztatása szerint vidéken a helyzet továbbra is zavaros. Bár az orurói bányászok rádióadója nem adott hírt újabb fegyveres összecsapásokról, még mindig érvényben van a mintegy 27 000 munkást érintő általános sztrájk. A kormány a jelek szerint kegyetlen megtorlásra készül. Maipartida ezredes, a vezérkar főnöke közölte, hogy a San José-i tárna birtokáért folyó harcokban elfogott bányászokat bíróság elé állítják. Az AFP egyik jelentésében arról tájékoztatott, hogy Cocihabanbában, a diákmozgalom egyik fellegvárában újabb összecsapás zajlott le. A rendőrség megtámadott egy temetési menetet, amelynek tagjai utolsó útjukra kísérték a korábbi véres incidensek áldozatait. A Reuter jelentése szerint a bolíviai belügyminisztérium hírzárlatot rendelt el. * A Szovjet Szénipari Munkások Szakszervezetének központi bizottsága táviratban fejezte ki szolidaritását a bolíviai bányászszakszervezettel. A távirat ugyanakkor tiltakozik a bolíviai bányászokat sújtó megtorló intézkedések ellen. Rhodesia népe megvalósítja a többség uralmát hazájában Éliás Béla, a Magyar Távirati Iroda kiküldött tudósítója jelenti: Chikerema, a Rhodesiai Zimbabwe Afrikai Népi Unió (ZAPU) ügyvezető elnöke fogadta az MTI tudósítóját a rhodesiai felszabadítási mozgalom lusakai főhadiszállásán. A tudósító kérdésére válaszolva a Zimbabwe népszerű vezetője kijelentette, hogy pártja megalakítja saját kormányát és minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni fog a fehér telepesek uralmának megdöntéséért. Chikerema rámutatott, világos jelei vannak, hogy a rhodesiai hadsereg tisztjeinek egy része nem támogatja a Smith-kormányt a függetlenség egyoldalú kimondásának kérdésében. Nyilvánvalóan szakadás következett be a fehérek táborában. — Mi örömmel vesszük ezt tudomásul — mondotta. — Megelégedéssel nyugtázzuk a munkáspárti angol kormány határozott nyilatkozatát a rhodesiai kérdésről, de nekünk ez nem elegendő. Nem nyilatkozatokra, hanem tettekre van szükség. — Rhodesia még mindig angol gyarmat. Az angol kormánynak minden törvényes joga és hatalma megvan ahhoz, hogy véget vessen Ian Smith őrült tombolásának. Angíliia például megteheti azt, hogy felfüggeszti az alkotmányt, amelynek alapján Smith cselekszik. Az angol kormánynak cselekednie kell, éspedig addig, amíg nem késő. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e békés megoldás a rhodesiai kérdésben, Chikerema a következőket mondotta: — Igen, lehetséges. Mi el akarjuk kerülni a vérontást. De szerintünk az egyetlen megoldás az, ha Anglia alkotmányozó értekezletet hív össze Londonban az összes rhodesiai politikai pártok részvételével. Mondanom sem kell, hogy egy ilyen értekezleten megfelelő képviseletet kell biztosítani a mi Nkomo vezette pártunknak. Ezt az értekezletet még abban az esetben is meg lehet tartani, ha Ian Smith nem hajlandó azon részt venni. A rhodesiai politikus végezetül hangoztatta: " A rhodesiai nép eltökélt szándéka, hogy megvalósítja a többségi uralmat hazájában. Az ezért vívott küzdelemben számít az Afrikai Egység Szervezete, az el nem kötelezett országok és természetesen a szocialista országok — köztük Magyarország — támogatására.