Népszabadság, 1967. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-19 / 195. szám

1967. augusztus 19. szombat - - - ■ - 1:NÉPSZABADSÁG ] Átnyújtották a „Kiváló népművelő“ és „A népművészet mestere“ kitü­n­tetéseket Pénteken a Művelődésügyi Mi­nisztériumban — Ilku Pál műve­lődésügyi miniszter és Óvári­ Mik­lós, az MSZMP Központi Bizott­ságának osztályvezetője jelenlété­ben — Molnár János miniszter­­helyettes adta át az 1967. évi Ki­váló népművelő és a A népmű­vészet mestere kitüntetéseket. Huszonegyen kapták meg a KIVÁLÓ NÉPMŰVELŐ kitüntetést: Antal Gyu­la, a Baranya megyei Tanács vb nép­művelési csoportjának vezetője; Bara­nyai Tibor, a SZOT kulturális, agi­­tációs és propagandaosztályának ve­zetője; Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának fő­titkár-helyettese; dr. Csongor Endré­­né, a Fejér megyei Vörösmarty Mi­hály Könyvtár igazgatója; Éri István, a Veszprém m megyei múzeumok igaz­gatója ; Halmányi László, a Békés me­gyei Tanács vb művelődésügyi osztá­lyának főelőadója; Horváth Miklós, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács vb művelődésügyi osztályának főelőadó­ja; Jászai Béla, Szentendre Város Tanácsának művelődésügyi felügyelő­je; Kiss Imréné, a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa kulturális munkabizottságának vezetője; dr. Ko­­loszár József, a Soproni Járási Könyvtár vezetője; Kondor Istvánné, a Művelődésügyi Minisztérium könyv­tárosztályának vezetője; Kordos Lász­ló, a Miskolci Városi Könyvtár igaz­gatója; dr. Lőrincze Lajos, a nyelv­tudományok kandidátusa, az Akadé­mia Nyelvtudományi Intézetének osz­tályvezetője; Oláh József, a Kunhe­gy­esi Művelődési Otthon igazgatója; Rajnai László, az építők szakszer­vezete székesfehérvári művelődési házának igazgatója; Szabó Tivadar, járási művelődési házi igazgató; Szi­geti Pál, a KISZ Központi Művész­­együttes igazgatója; Szilágyi Jenőné, a Danuvia Gorkij Művelődési Ház igazgatója; Szita Ferenc, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár helyettes igazgatója; Szőllősy Kálmán, a Pécsi Városi Könyvtár igazgatója és dr. Tu­­róczy György, a Balmazújvárosi Köz­ségi Művelődési Ház igazgatója. A NÉPMŰVÉSZET MESTERE ki­tüntetésben kilencen részesültek: Budai Sándor citerás, Ivák Pál vas­kovács, Kalkan Mátyás busómaszk­­faragó, Nagy Gyula fafaragó, Sáros­ Mihályné népi hímző, Szabó Sándorné szűrszabó, Szappanos Lukács táncos, Tóth Sándorné bábos és Vasa József énekes. A kitüntetettek nevében Rajnai László mondott köszönetet a nép­művelők és a népművészek mun­kájának elismeréséért. ■fc Pénteken a SZOT székházában szakszervezeti népművelőket tün­tettek ki. A szakszervezetek ja­vaslatára a művelődésügyi mi­niszter 40 népművelőnek A szo­cialista kultúráért kitüntető jel­vényt adományozta, 31 -et minisz­teri dicséretben részesített AZ ÉLVONALBAN Amikor az asszony a Négytagú a brigád: Nyeste Ist­ván, Nyeste László, Végh János és Végh László. — Hosszú évekig nyolcan vol­tunk együtt tavaly azt mondtuk: „A minőségnek és a versenynek is előnyére válik — ha ketté­válunk.” A mi munkánk sajátos­sága, hogy eredményesebb a ki­sebb egység, így nőtt ki közülünk Szlepák Sándor brigádja. Most aztán tényleg áll a verseny, egyi­künk sem enged — mondja a fia­talabb Nyeste, a brigádvezető. Robusztus, súlyos betonelemek árnyékában még alacsonyabbnak tűnik Nyeste István, mint való­jában. De — mint mondják — van benne spiritusz, kemény aka­ratú és következetes. Harmincöt éves, segédmunkás a Betonelem­­árugyárban. A megkevert betont a sablonba teszi, beszereli a vas­szerelvényeket, s a rázóasztalon megadja a végső formát. Aztán mehet az elem tovább. No, nem messze, csak a meóig. „Az a leg­szigorúbb vizsgabiztos a mi ver­senyünkben.’’ De hát Nyestéék az élen vannak, állják a sarat. — Azt hallottam, valami külö­nös titka van a minőségi munká­juknak? — Hát, kérem, nálunk asszony a meós. — Olyan van sok helyütt — mondom. — Igen ám, de aki nálunk, az az asszony a feleségem. Tizenhárom éve együtt jöttek fel­­Mezőtúrról a fővárosba. „Laci bátyám hívott, akinek ugyan van három másik szakmája — ács, kő­műves, cserépkályhás —, de a ne­gyediket szereti a legjobban, amiit nem tanult: a betonszerelést.” Ma van egy tízéves fiuk, s családos­tul laknak a munkásszálláson. „Az asszony szorgalmasan tanult, de a jövő hónapban én is szak­munkásvizsgát teszek Merésznek tűnt év elején a Nyeste-brigád vállalása: „Huszon­két elem helyett huszonötöt gyár­tunk fejenként nyolc óra alatt.” De bizonyítottak: pontos, fegyel­mezett munkával többre is képe­sek, napi 106 elemet is gyártott már a brigád kifogástalanul. Eredményük jól tükrözi a válla­lati versenyt: a Betonelemáru­gyár jóval túlteljesítette első fél­évi tervét, a selejt 8 százalékkal csökkent. A minőség javulásával azonban még nem elégedett. Másoknak is jobban kell törődni vele, mert ez nemcsak a brigádon múlik. — Például a rostatelepen, a ke­verőgépnél — mondja, s aztán hozzáteszi: — Persze, az asszony nem fogadja el a mi magyarázko­dásunkat, végül is mi felelünk a munkáért. Úgy, hogy ha azzal jön haza: „Apu, hogyan dolgoztatok, ma megint másodosztályú is volt köztük”? —, akkor jobb nem vi­tatkozni. Ilyenkor helyesebb, ha kimegyek a nyulaimhoz, s szedek nekik friss füvet... I. Cs. FELHÍVJUK kedves vevőink FIGYELMÉT, hogy az alábbi PÉNZTÁRGÉPEK KIUTALÁS NÉLKÜL KAPHATÓK. Forgalomba hozza: Műszer- és Irodagépértékesítő Vállalat Irodagép Osztály Budapest VII., Tanács krt. 9. Telefon: 226—658 IGV tételösszegező pénztárgép ára: 18 400,— Ft IGV nyugtanyomó pénztárgép ára: 9 100,— Ft 4 összegező, blokk- és nyugtanyomó pénztárgép ára: 11 720,— Ft 7 Reklám a jó reklámnak MEGJEGYZÉSEK A HIRDETÉSRŐL Az utóbbi időben mind több szó esik a reklámról, a hirdeté­sekről. Ennek persze megvan az oka, mégpedig az, hogy közeleg az új gazdasági mechanizmus be­vezetése. Amikor a gazdasági életben, a fogyasztási cikkek, sőt a termelőeszközök piacán is, vár­ható, hogy az eddiginél szélesebb verseny alakul ki, nagy szerep­hez jut a reklám, az árupropa­ganda, amelynek révén segíteni lehet az egyes cikkek értékesíté­sét. Ma már mind kevesebben van­nak, de még vannak, akiknek borsózik a házuk, ha azt a szót hallják, hogy „reklám”. Régi em­lékeinkre, de akár mai külföldi tapasztalatainkra támaszkodva bizony hajlamos az ember arra, hogy csupán a tőkés kereskede­lem reklámtobzódására gondol­jon, amelynek célja sokszor a vásárlóközönség beugratása, szé­­dítése, rászedése. De ez a vi­szolygás nálunk idejét múlta. Ilyen célok a mi rendszerünkben már nincsenek, s bízvást mond­hatjuk, nálunk a hirdetésnek, a reklámnak hitele van. Azt sem kell bizonygatni, magunkról tud­juk: nem egyedül a hirdető igényli a reklámot, hanem a kö­zönség is, mert ez ma, megszaba­dítva a kapitalista idők szédel­gésétől, gátlásmentes csinnad­rattájától, éppen úgy szolgálja a lakosság tájékoztatását, mint azok az újsághírek, közlemények, amelyek mind arról szólnak, ami megkönnyíti számára a bevásár­lást, eligazít a szórakozási lehe­tőségekben, vagyis kényelmeseb­bé, kulturáltabbá teszi az éle­tet. Érthető tehát, hogy a reklám fejlesztésére, amely a legutóbbi esztendőkben már napirendre ke­rült, mind nagyobb érdeklődést és erőt fordítanak a szocialista országokban. A mi országunkban is. Hirdetés az újságban Sokféle lehetőség kínálkozik a reklámra. (Most az üzleti reklám­ról szólunk, nem a lakosság, néha bosszantóan neheze­n elhelyez­hető hirdetéseiről.) Százakra vagy ezrekre tehető azoknak a reklámoknak a száma, amelyek naponta az ember szeme elé tolulnak, s ame­lyekre oda kell figyelni az utcán, a villamoson, az autóbu­szon, a televízióban, de főleg az újságokban. Ezért is, ha a rek­lám megjelenési formáit elővesz­­szük, hadd kezdjük az újsággal. A sajtóreklámmal — s ez nem újság — nem lehet dicsekedni. Tudjuk ezt mi, az újságok dol­gozói meg az olvasóközönség is. Csaknem hat esztendeje, hogy ezt állapította meg egy cikkünk: Az újsághirdetés gyorsan bevet­hető reklámeszköz, de előfordul, hogy a gyorsaság kedvéért hát­térbe szorul az alaposság, az íz­lés. A jó hirdetés megtervezésére alig jut idő, nem használják fel a grafikai lehetőségeket. Csak azért elevenítem fel ezt a régi véleményt, mert azóta sem változott a helyzet, sőt azt is meg­kockáztatnám, hogy még romlott is. A sajtóreklámok, az úgyneve­zett keretes hirdetések több he­lyet kaptak a lapokban, számuk megszaporodott, így még jobban kirívó, milyen rendkívül alacsony a kulturáltságuk, tipográfiájuk, korszerűségük, együttvéve: „ki­nézésük”, s nyilván a hatásuk. Elég ehhez belelapozni egy-két legutóbbi újságba, például a Nép­­szabadság augusztus 13-i, vasár­napi számába. Egymillió anyagbeszerző ? Aránylag igen nagy hirdetés adja tud túl az egyik oldal alján, hogy szilu­kon gyártmányok besze­rezhetők ennél és ennél a kisz­­nós, gyors és előnyös szállítási feltételek mellett. Ez rendben van, örvendetes, de hogy kerül a csizma az asztalra? Miért érdekli egy tömegorgánum olvasóit a ki­zárólag gazdasági embereknek szóló szakinformáció? Az ilyen reklámnak megvan a maga fó­ruma, a maga közgazdasági lapja. Engedelmet, de a Népszabadság csaknem 900 000 vásárlója és még több olvasója között jóval keve­sebb az anyagbeszerző... (Az ön­bírálat megengedi, hogy ne hall­gassuk el: nem vagyunk egyedül, az effajta hirdetések az utóbbi időben elharapóztak a napilapok­ban, nem törődve az olvasók­­ visszatetszésével.) De nemegyszer még közvetle­nül a fogyasztóközönségnek cím­zett hirdetésekben sincs sok kö­szönet. Az említett Népszabadság­számban a típusjelzések száraz felsorolásával „brillírozó” mag­netofon h­irdetésit láttok, nem kész­tet, hogy odarohanjak megvenni. A következő oldalon egy légiszek­­rénytisztító előnyeit méltatják, jó lenne végigolvasni, de az adó­tisztviselői megfogalmazás nem nagyon ösztökél rá Félő, hogy így hirdetni kidobott pénz, még ha ezt az összeget kibírja is a hirdető. Példák — sajnos — korlátla­nul állnak rendelkezésre. Az utóbbi időben nálunk is divatba jöttek a sokszöveges hirdetések, némelyik egész kis népnevelői produkció. A forma nem rossz, de a tartalom sokszor melléfog és a technikája sem olyan, hogy von­­zana a kisbetűs rész is. Van aztán szűkszavú, amolyan „jópofa”, de végeredményben csak bosszantó, harminc évvel ezelőtti stílusra emlékeztető reklám, mint a Hét­fői Hírek augusztus 14-i számá­ban: „Ne szenvedjen tovább a melegtől” — vagyis: vegyen köl­nivizet. Szamaritánusok ma már nincsenek, a hirdető cég sem az, s csak a jó hangzás kedvéért próbál pesti vadembernek nézni, akit a kölnivíz megszabadít a hő­gutától. Az egyik legfőbb baj, hogy nálunk még nincs reklám­­grafikus-képzés, pedig ilyen szak­emberek után kapkodnának a la­pok kiadói. Milyen legyen a hirdetés? Volt egy időszak nálunk, ami­kor kínkeservesen kiötlött, szük­ségtelen reklámoknak engedtek szabad utat. Ennek sokszor kifi­gurázott típusa volt, a „Cipőt a cipőboltból!’’ Most mintha a má­sik végletbe estek volna át. Feles­leges és fontoskodó szakszerűség, vagy — ha jobban megnézzük — a szóözönbe burkolt semmitmon­­dás dominál. A reklámok nagy többsége nem szólítja meg az ol­vasót, nem ragadja meg biztos ér­zékkel a gallérját: ide figyelj, a te igényedről, vagy ha úgy tetszik, a te gyengédről és kíváncsiságod­ról van szó. A modern reklám is természetesen informatív, lényeg­­bevágóan tájékoztat, de ezt nem tudálékosan teszi, mert akkor fa­batkát sem ér, hanem népszerűen, közérthetően, kontaktust keresve az olvasóval. Jó, jó, mondhatja valaki, mi akkor a különbség a mi reklá­munk és az annyiszor lenézett nyugati reklámorgia között? Van különbség. A nyugati, minden hájjal megkent reklámemberek általában kétféle módon próbál­ják megközelíteni a fogyasztót: a „felvágás” és az érvényesülés ol­daláról, mondván, hogy a­ki az életben imponálni akar, aki „csak ad magára valamit”, az ezt és ezt vásárolja. Ezt a­ fajta reklámstí­lust elvetjük, ez már a szédítés­­dossziéba tartozik. De a szolidság nem zárja ki azt, hogy a reklámot nálunk is közelebb vigyük az em­berekhez, jobban felkeltsük ér­deklődését, s ezt azzal az erkölcsi fölénnyel tehetjük, hogy végered­ményben a reklám is a fogyasztó javát szolgálja. Valahol olvastam, hogy fel kel­lene eleveníteni a magyar gyári márkák nagy reklámerejét. Ebben még eltérőek a vélemények. Nem biztos, hogy ez a régi, sulykoló módszer (lásd: Guttman-nadrág, Haidecker-sodrony és a többi) ma is célravezető lenne. Az igények differenciáltak, s külföldi rek­lámszakértők tanulmányaiból is kitűnik, hogy a hirdetés akkor jó, ha meghittebb nexust hoz létre a fogyasztóval, nem egy-egy véd­jeggyel kalapálja a fejét, hanem rafinált, ötletes eszközökkel, megfogalmazásokkal, figyelmet felkeltő, markáns mondatokkal igyekszik felébreszteni benne a tudatot, amihez tanácsot kap. Például: már ideje kicserélni autóján a kerekeket, vagy­ rá kellene térni valami újfajta bo­rotvapengére... Az egész lénye­ge az, hogy a reklám, a maga sa­játos, legkülönbözőbb eszközeivel, az árucikk használati értékét hir­desse: miért hasznos a fogyasztó számára Az igazán sikeres hirdetések bizonyítják, hogy a reklámban helye van a szelle­mességnek, könnyedségnek, sőt humornak is, s őszintén szólva, néha irigylem a Ludas Matyi reklámrovatát, jobb, mint a na­pilapoké. Plakát és neon Az, hogy ilyen hosszan elidőz­tünk a sajtóreklámnál, nem je­lenti azt, hogy a többi hirdetési eszköz „oké”. Itt vannak például a plakátok. Sok szép, művészi reklámplakát jelenik meg rend­szeresen, de ez ma még harci kérdés. A múlt hetekben az egyik kitűnő fiatal magyar grafikus el­panaszolta, hogy a megrendelők új dolgot általában nem fogadnak el. Pedig éppen a vállalatoknak kellene az asztalt verniük, hogy több karakterisztikus műhöz jus­sanak. Ma még egyes fanyalgó cégeket sokszor rá kell beszélni a hirdetésre predesztinált plaká­tokra. Ha már a tájékoztatásnál tar­tunk, újra meg kell állapítani, hogy Budapesten ugyan több a neonhirdetés, de nem fejlődött ez­zel arányosa­n a minőségük is. Rit­ka a jól sikerült, művészi megol­dás, a neonfeliratok megtervezése nem elég igényes. Még nem meg­nyugtató a karbantartás és a gyára szerviz. Nemrég a Váci utca ren­dezésével kapcsolatban felvető­dött, hogy ez a fényes utcánk még fényesebb lehetne, ha neonrek­­lámban gazdagabb lenne. Nem­csak a Váci utcában, hanem a fő­város más forgalmas részén is na­gyon kevés az igazi nagyvárosi reklám, a kiugró neon és háztető­kön felállított villanyhirdetés. Természetesen az ilyen reklám költséges, és ezért nem szaporít­ható egykönnyen. De azért „elő­jegyzésben” kell tartani ezt is, ha a cél a reklám elterjesztése, szín­vonalának emelése. Tervek , e cél érdekében talán érde­mes volt megemlékezni a reklám jelenlegi helyzetéről. A reform egyik hatása az lesz, hogy a rek­lámmal jóval többet törődnek majd a vállalatok, növelik az er­re fordítható költséget. Most még azonban elég véletlenszerű az ipa­ri és kereskedelmi vállalatok ön­álló árupropagandája, már csak azért is, mert a modern reklám követelményei még elmosódottak előttük. Különben, ami a sajtó­­hirdetéseket illeti, javulást vá­runk. A többi között azért is, mert — az állami vállalat mono­­polhelyzete megszűnvén — nem egyedül a megrendelőknek, a cé­geknek a kívánságait kell teljesí­teni a hirdetés közlésénél, hanem­ nyilván a lapoknak is lesznek ki­kötéseik az odavaló, ízléses, szín­vonalasabb reklám érdekében. Ezért is kell megelégedéssel fo­­gadni a Magyar Hirdető felkészü­lését, amelynek középpontjában az új igények kielégítése ÓH, vár­juk, mi lesz belőlük. Ezek az elképzelések sokrétűek, kezdve a sajtóra, a rádióra, a televí­zióra és a nyomdaiparra vonatko­zó kérdésektől, a szakemberkép­zésen át egészen a Magyar Hir­dető egy kezdeményezéséig. Esze­rint a Hirdető bevezette az aján­latszerű előtervezést. E szárazon hangzó megjelölés mögött az van, hogy a piac ismeretében, megren­delés nélkül megtervezik egy-egy árucikk reklámozási kampányát és kivitelezésre felajánlják az ér­dekelteknek. Hiába, a reklámnak is kell a jó reklám. Vető Józsefi

Next