Népszabadság, 1972. szeptember (30. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-13 / 216. szám

6 2. Az ember és munkája Azt ígérték, ma a tudományos és technikai forradalom egyik műhelyével fogok találkozni, s ezért egy kis zavart éreztem, amikor megpillantottam az Első Moszkvai Golyóscsapágy-gyár régies homlokzatát. Az igazgatósági épület folyosóit díszes bronz kandeláberek világították meg, s a zöldposztós tanácskozóasztal, amelyhez ültünk, egy gimnázium tanári szobájának hangulatát idézte. A vezetők is egyszerűek voltak, Krutjakov Nyikita Alekszejevics főmérnök meglehetősen jelentéktelen embernek tűnt az első percekben. Attól tartottam: itt ugyan aligha találom meg, amit keresek. Nem kiszolgál, vezérel! Krutjakov — végigsietve a hosszú gyári folyosón — menet közben mutatta be az „információs rendszer főmérnökét”. A számítóközpontba nyitottunk be először, s itt egyszerre az egész kép megváltozott. Ebben a teremben három AT—80 típusú számítógép, három MINSZK—23 komputer — és sok más, számomra ismeretlen elektronikus gép végezte a hatalmas gyár könyvelését, pénzügyi elszámolásait, anyagkészlet-nyilvántartását, a közgazdasági és műszaki tervezés bonyolult feladatait és fogadta az elektronikus diszpécserközpont tengernyi információját a termelés pillanatnyi helyzetéről. Minden népnek saját méretfogalmai vannak az otthon megszokott térarányok szerint. Érthető tehát, hogy miért tűnt előttem szokatlanul nagynak minden, az egyik gyártócsarnokba érvén. Ami azonban elemi erővel hatott, az mégsem a gigászi méretek, hanem az ember és gép szokatlan új viszonya volt. Még korszerűnek mondható üzemekben is a munkás rendszerint kiszolgálja a gépet, beállítja a munkadarabot és valamilyen manuális tevékenységre kényszerül mellette. Itt fordítva történt a dolog: a több száz egységből álló automata gépcsoportok maradék nélkül maguk végezték a gyártás és továbbítás minden egymást követő szakaszát anélkül, hogy az ember bárhol is beavatkozott volna. A négy gyártóvonal görgőscsapágyakat készített gépkocsik kardántengelyéhez. Minden vonal 74 gépből állt és mellettük 12 olajzöld formaruhába öltözött ember felügyelt. A gépegységek logikus műveleti sorrendben folytatták az acélrudak méretre szabását, a felületmegmunkálást, a csiszolást, az edzést, az ultrahangfürdős kezelést, a kalibrálást, a csapágyak összeszerelését, konzerválását és dobozolását. Ha valahol mégis deformálódott egy munkadarab, az elektrooptikai berendezések azonnal jelezték, és a gép kidobta azt a kényszerpályáról. Az egész gyárrészleget egy vezénylőteremből néhány fehér köpenyes ember irányította. Ipari televízió segítségével mindent szemmel követhettek, s a telefon mellett URH adó-vevővel kapcsolatuk volt a főbb gyártási pontokkal. A gyártás eseményeit elektronikus készülékek rögzítették és továbbították a számítóközpontnak. Az pedig összesítette ezeket, s így a műszak végeztével minden lényegesebb információ ott volt az igazgatóság asztalán. Új vezetésfogalom Nos, nem is a műszaki-technikai részletek,érdekesek, mert ezek inkább szakmai kérdések. Meg aztán nyilván hasonló ez a világon mindenütt, ahol már automaták, illetve automata gépcsoportok dolgoznak. Ami meglódította az ember képzeletét, az a munka jellegének megváltozása. Valamikor József Attila írta a Munkások című versében: „A történelem futószalagára szerelve ígyen készül a világ .. Igen, a futószalag még a húszasharmincas évek amerikai stílusú termelésének a szüleménye. A Bedaux-féle munkaszervezéssel kiegészülve azonban akkor csak fokozta a munkás testi kizsákmányolását. De műszaki értelemben mégis az automatizálás előhírnöke volt. Ám az automatizálás már nemcsak a termelés meggyorsítását és a termelékenység ugrásszerű növekedését hozza magával, hanem új viszonyokat is ter relni az üzemen belül. Mert ez is gyár, mint a többi, csak éppen másként termel. Itt is van igazgatóság, csak éppen másként igazítatnak, mint ahogyan hagyományos értelemben teszik. Itt is van könyvelőség, csak éppen a könyyvelés munkája nem hasonlít ahhoz, amire gondolunk. Itt is munkások dolgoznak, de itt nem reszelnek, fúrnak, kalapálnak, hegesztenek, hanem a fizikai tevékenység eltolódik a szellemi munka irányába. Ez is olyan üzem, mint a világon másutt is működő, csúcstechnikával dolgozó üzem. Csak éppen arra gondol az ember, hogy az automatizálás a szocializmussal párosulva mekkora új lehetőségeket tárhat még fel. A társadalomi mobilitás Az Első Moszkvai Golyóscsapágy-gyárban jelenleg 41 órás, 5 napos munkahét van. Néhány egységben már bevezették a 32 órás munkahetet. A dolgozók 14 százaléka mérnök vagy technikus, de azt mondják, az ideális arány 18 százalék lenne. A gyárnak van saját középiskolája, amely egyszerre ad érettséginek megfelelő oklevelet és szakképesítést. Minden műszaknak saját osztályai vannak. Van továbbá egy esti gépszerelői technikumuk és a Lihacsov Autógyárral, valamint a Lenini Komszomol Autógyárral közösen saját műszaki főiskolát tartanak fenn. Ide ajánlással jutnak be a dolgozók: havonta két hetet tanulnak és két hetet dolgoznak, végül szakmérnöki diplomát kapnak. Társadalmi szempontból ez azt is jelenti, hogy a gyár nyitva tartja a munkásból mérnökké válás lehetőségét. Egyazon üzemen belül is megvan a lehetőség az egészséges mobilitásra, az egyik társadalmi rétegből a másikba való átlépésre Sőt miután a 20 ezer munkást foglalkoztató üzemnek saját kutatóintézete és húsz különféle laboratóriuma van, a képesítést megszerzettek egy része kutatási területre, a legrangosabb szellemi munkára mehet át. Persze a dolgok azért nem olyan egyszerűek. Az ember és munkája kapcsolatának teljes megváltozása, totális megvalósulása a Szovjetunióban is hosszú folyamat. Az Első Moszkvai Golyóscsapágy-gyár — mint modell — csak bizonyos típusú üzemekre vonatkoztatható. Azokra, amelyek még csak részben álltak át a legújabb technikára. A megtekintett vállalatnál 1975-ig az összes munkafolyamatok 80—85 százalékát tudják maradéktalanul automatizálni. A Szovjetunióban azonban ennél a gyárnál vannak korszerűbbek, de vannak elmaradottabbak is. Mindenesetre azoknak az üzemeknek a csoportjába tartozik, amelyekben az automatizálással kapcsolatos tapasztalatok már hosszabb múltra tekinthetnek vissza. A tudományostechnikai haladást kísérő társadalmi jelenségek felgerjesztették az érdeklődést az ebből adódó új szociális kérdések iránt. A sematikus magyarázatok ma már senkit nem elégítenek ki: a társadalmi folyamatok megismerése az üzemek számára ugyanolyan konkrét kutatómunkát követel, mint a műszaki haladás. Például, logikusnak látszó következtetés, hogy az automatizálás , — amely teljesen mentesíti az embert a futószalag mellett még bőven megtalálható egyhangú tevékenységtől, s a kiszolgálás helyett a vezérlés feladatait támasztja — s már önmagában is új értelmet ad a munkának, növeli a stabilitást. Mégis, ebben a gyárban évente cserélődika dolgozó állomány 10 százaléka. Pedig az üzem szociális létesítmények szempontjából sem akármilyen. Valamennyi dolgozó gyermekét el tudják helyezni óvodába vagy bölcsődébe, ami egyébként a Szovjetunióban általános. De ennek a gyárnak saját kórháza, rendelőintézete is van, ahol kétszáz orvos dolgozik. A gyár önerejéből évi négyszáz laj írást építtet és másik négyszázat a moszkvai városi tanácstól kap. Minimálisan kétheti munkabérösszegű nyereséget fizet — és így tovább. Fluktuáció mégis van és nem is kevés. Helyenként az egyszerű gépesítés... Miért? A válasz sokféle lehet, mint ahogyan általában a munkaerő-vándorlás okai sokfélék. Az automatizálás más kérdéseket vet fel a mérnökök és magas képesítésű alkalmazottak körében és ismét más problémákat a szakképzettség nélküli munkások esetében. Leningrádban példái egy nagyszabású felmérést végeztek az ipari vállalatok és kutatóintézetek 3000 fiatal mérnöke körében. Kiderült, hogy közülük csupán 47 százalék végez olyan munkát, amely megköveteli az egyetemi ismereteket. A többi azt állítja, hogy munkakörének ellátásához elméleti tudásra majdnem egyáltalán nincs szükség. Mint említettem, az Első Moszkvai Golyóscsapágy-gyárban önálló műszaki főiskola működik, amely ötéves képzés után üzemmérnöki oklevelet ad. A leningrádi felmérés viszont arra enged következtetni, hogy az üzemmérnöki kategória nem mindig találja meg mérnöki szintű tevékenységét az automatizált üzemekben. Még bonyolultabb a helyzet az alacsony szakképzettségű vagy képesítés nélküli munkások körében, akik többnyire kevésbé gépesített munkahelyeken nehéz, piszkos vagy egyhangú munkát végeznek — ráadásul az alacsony keresetű rétegekhez tartoznak. Ők teszik ki itt is, másutt is a munkahelyet gyakran változtatók java részét. A Szovjetunió hatalmas ország és viszonyai különbözőek, sok helyen még nem az automatizálás, hanem az egyszerű gépesítés van napirenden. Vannak iparágak, ahol a munkák ötven százaléka még a kézi munka, különösen a kisegítő-kiszolgáló részlegekben. Az Első Moszkvai Golyós- Csapágy-gyárban például az öszszes munkák 40 százaléka kiszolgálómunka. Tény viszont, hogy éppen az automatizálás, a kiterjedt gépesítés, az igényes iskolarendszer és a fantasztikus arányú szakképzés lett manapság a szovjet társadalmi változások egyik legfontosabb mozgatóereje. Rózsa László (Folytatjuk.) 1972. szeptember 13. szerda NÉPSZABADSÁG Vita a bor A FAO szőlészeti és borászati kormányközi csoportja a minap útra kelt Egerből, hogy amenynyire egyetlen nap során lehetséges, megismerkedjen mezőgazdaságunk, elsősorban szőlészeti és borászati kultúránk eredményeivel, színvonalával. Jól is eshetett a pihentető kirándulás, hiszen az egri ülésen heves vitákra, összecsapásokra is sor került. Nyilvánvalóvá vált például az Egyesült Államok és a közös piaci országok küldöttei közötti feszültség. Amint Harcsai Károly, a FAO magyar nemzeti bizottságának főtitkára elmondta, várható volt ez a vita, hiszen a világ bortermelői között kiéleződött a harc. A Közös Piachoz tartoznak ugyanis a legnagyobb bortermelő, borfogyasztó és -exportáló országok. Ők csak a Közös Piac országaiban termelt borokat fogadják el márkás italnak, például a mi tokajinkat sem. S velük szemben állnakaz olyan orrszagok, amelyek termelnek ugyan bort, de nem fogyasztanak. Nem csoda, ha az algériai küldött sok szemrehányással és szenvedélyesen tette fel a kérdést: mi legyen Algéria évenkénti 10 millió hektoliter borával? Végül is a vendéglátóknak sikerült egy ésszerű javaslattal megteremteniük a tanácskozás gyümölcsöző légkörét, mondván: minden fórumra szükség van, ahol meg lehet beszélni a dolgokat. Meg kell teremteni az információcserét, ki kell dolgozni a közeledés feltételét, s akkor a szőlészeti és borászati csoport tevékenysége is értelmet nyer. Ezt a javaslatot mindenki elfogadta, s így a szavak és érdekek csatája után a küldöttek elindulhattak megnézni a gordiuszi csomót ilyen sikeresen megoldó vendéglátók országának egy darabját. Húsz ország és öt nagy nemzetközi szervezet — köztük a Közös Piac — képviselői vettek részt a terepszemlén és nem bánták meg. Már az első állomás, a Gyöngyös-domoszlói Állami Gazdaság 150 hektáros szőlőtelepe kivívta a világ minden tájáról idesereglett ■szakemberek tetszését. A fajtakísérleti parcellán ötven szőlőfajtát és négyféle művelési módot láthattak, s mind a szőlőik minősége, s mind a magas terméshozam elismerést aratott. De legjobban a nagyüzemi arányok és a jól szervezett, munka ragadta meg a vendégek fantáziáját, ezzel kapcsolatban tették fel a legtöbb kérdést is. A VENDÉGEK az eredmények forrásait kutatták és a vendéglátók előzékenyen kísérték el őket a forrásokig. Például a Kertészeti Egyetem gyöngyösi főiskolai karára a külső megjelenésével is sokatmondó új intézetbe, ahol a jövő szakemberei készülnek fel hivatásukra, mégpedig a legkorszerűbb körülmények között. Ezt a látogatást látványosságnak is emlékezetes bemutató követte, az andornaktályai Egervölgye Tsz-ben, ahol helikopterek, repülőgép zúgtak el a táblák fölött, s a magyar szakemberek aliggyőzték megmagyarázni és elhitetni a légi növényvédelem nálunk már kétségtelen előnyeit. S hogy enélkül ma már sem a sok száz hektáros területtel nem győznének megbirkózni, sem a növekvő mennyiségi és minőségi követelményeket nem tudnák kielégíteni. A pontot a kirándulás végére az Egri Gyöngyös vidéki Pincegazdaság Központi Palackozóüzeme tette fel, ahol a vendégek a hideg-meleg borkezelési technológiával felszerelt pincekombináctót őszinte elismeréssel járták végig és amint kóstolgatás közben mondták, az egri borokkal is tartós barátságot kötöttek. Ezután már csak az maradt hátra, hogy a Szilvásváradon megrendezett és a késő estébe nyúló szabadtéri fogadáson ki-ki elmondja a véleményét a látottakról. Pisani úr, a francia szőlészeti és borászati kutatóközpont igazgatója, a legtekintélyesebb francia borszakember, úgy nyilatkozott, hogy az ő jó benyomásai nem csupán a fejlett bor- és szőlőkultúrának köszönhetők. Elsősorban országunk nyugodt rendje, jó hangulata és az itt tapasztalt vállalkozókedve lepte meg. A szőlőkben látott magasművelés, a régi növényvédelem, a modern pincék, gazdasági és üzleti szempontból bizonyára nagy jelentőségűek. Ne haragudjunk, ha mégis inkább az a szellem érdekli, amely ezt a tiszteletre méltó színvonalat megteremtette. S arra a megjegyzésre, hogy mi nem követeljük meg vendégeinktől az udvarias bókokat, sőt jobban szeretjük, ha értő megjegyzéseik nyomán tovább javíthatunk, fejleszthetünk valamit, Pisani úr azt válaszolta, őt annyira felvillanyozta az itteni fogadtatás, hogy még néhány napot hazánkban akar tartózkodni, szeretne Budapesttel megismerkedni, gyümölcsöző barátságokat kötni. [ S ha eközben tapasztal valami kifogásolnivalót, azt is szívesen megmondja majd. AZ ANGOL mezőgazdasági államtitkár-helyettes, Mr. Keeling, kedélyes népnek tart bennünket. Neki is a jó hangulat ragadta meg a figyelmét, és hogy itt mindenki, akivel csak találkozott, tervez valamit, állandó cselekvési készenlétben állnak az emberek. A vele és küldött-társaival való beszélgetés közben szóba kerültek a magyar borok, amelyeket sajnálatos módon Angliában alig ismernek. Vendégünk kevesellte a propagandát, s csodálta, hogy nem használjuk ki az olyan nagyszerű „sztorikat”, amelyek a tokaji aszú vagy a bikavér készítésével, történetével kapcsolatosak. Arról is szó esett, hogy régen az angol királyi udvarban nagy megbecsülésnek örvendett a magyar bor, amelyre ma már csak az öregek emlékeznek. A fiatalok között alig akad, aki tudná, hogy egy-egy magyar borfajtát milyen alkalommal, milyen ételekhez kell felszolgálni. Jago úr, angol üzletember, a beszélgetésbe kapcsolódva azt ajánlotta, hogy rendezzünk árubemutatókat, borkóstolókat Angliában, mert szerinte a magyar borok között jó néhány olyan akad, amelyik megfelel az angol ízlésnek. Egyszóval jól érzik magukat köztünk a vendégek, a fogadtatás barátságos hangulatában igazabb, teljesebb képet kapnak rólunk az eddiginél, s talán egymás között is több megértéssel rendezik majd el vitás ügyeiket. Kékesdi Gyula Gondoskodnak az öregekről Huszonegy napközi otthonuk van már az öregeknek Csongrád megyében (Tudósítónktól.) Hat esztendővel ezelőtt Földeákon nyitottak napközi otthont az idős emberek részére. Azóta itt, a makói járásban, ahol különösen sok a hatvan éven felüli lakos, gyorsan követte a példát Kiszombor, Apátfalva, Magyarcsanád, Csanádpalota, Ambróziásvá és Maroslele. Hasonlóan támogatták az értékes kezdeményezést a szentesi járási falvak is, a szegedi járásban viszont egyetlen napközi otthon árválkodik. A városok közül Makón törődnek leginkább az öregekkel, egyéb intézkedéseken kívül már a harmadik napközi otthon megnyitására készülődnek. Csongrád megyében már 655 idős embernek teszik tartalmassá a napjait a jelenleg működő 21 napközi otthonban. A legtöbb helyen már nemcsak ebéddel, hanem reggelivel és uzsonnával is ellátják az öregeket, s a szórakozáson kívül megszervezték a rendszeres orvosi gondozást is.