Népszabadság, 1980. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-11 / 59. szám
2 India jó kapcsolatokra törekszik a szomszéd országokkal India külpolitikájának fő célja: hozzájárulni a feszültség enyhítéséhez Dél-Ázsiában, megakadályozni a „hidegháború” kiújulását, ,,forróháborúvá” való átalakulását — jelentette ki Indira Gandhi indiai miniszterelnök. Ahmedabad városában tartott sajtóértekezletén Gandhi asszony vázolta az India előtt álló legfontosabb kül- és belpolitikai feladatokat. Az ázsiai helyzetről szólva az indiai kormányfő hangsúlyozta, hogy országa baráti kapcsolatok kiépítésére törekszik az afgán kormánnyal. Gandhi visszautasította némely nyugati országnak azt a kísérletét, hogy nyomást gyakoroljanak Indiára az afganisztáni szovjet katonai jelenlét elítélése végett. Tüntetés Calcuttában az afgán forradalom mellett Calcuttában — India keleti részének nagy ipari és kulturális centrumában — tömegtüntetéssel tiltakoztak az Afganisztán belügyeibe való amerikai, kínai és pakisztáni beavatkozás ellen, és védelmére keltek az afgán forradalomnak. Az amerikai konzulátus épülete előtt rendezett nagygyűlésen beszédet mondtak a politikai pártok és a társadalmi szervezetek vezetői, köztük Bhupes Gupta, az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának titkára, aki egyebek között kijelentette, hogy a feszült nemzetközi helyzetben különös jelentősége van a szovjet—indiai barátságnak, amely megbízhatóan szavatolja nemcsak Indiában, hanem a térség más független államaiban is a szabadságot, a területi sérthetetlenséget és a szuverenitást. (TASZSZ) A gazdasági helyreállítás kérdései a kabuli minisztertanács ülése előtt Kabulban ülést tartott a minisztertanács. Ezen Babrak Karmai, az Afganisztáni Egységes Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, a forradalmi tanács elnöke, miniszterelnök elnökölt. Az ülésen áttekintették, hogyan állíthatnák helyre azoknak a körzeteknek a gazdaságát, amelyek Hafizullah Amin politikai irányvonalának következtében jelentős károkat szenvedtek. A lakosság országszerte tömeggyűléseken biztosította támogatásáról a vezetést az Afganisztán függetlenségét, területi épségét és szuverenitását fenyegető bandák elleni harcban. Ezt hangoztatták többek között számos pastu törzs vezetői a délkeleti Paktia tartomány székhelyén, Gardezben tartott nagygyűlésen. Az itt felszólaló Faiz Mohammad, a határ- és törzsi ügyek minisztere felszólította a tartomány dolgozóit, hogy küzdjenek az áprilisi forradalom céljainak megvalósításáért, és adjanak méltó választ az imperialist zsoldosok támadásaira. Afganisztánban országszerte sorra alakulnak meg a dolgozók minden rétegét tömörítő önvédelmi osztagok, hogy a népi milíciával és a népi fegyveres erőkkel vállvetve verjék vissza az áprilisi forradalom ellenségeit. A Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének küldöttsége Runtu professzornak, a Finn Demokratikus Jogászok Szervezete elnökének vezetésével tartózkodik az Afganisztáni Demokratikus Köztársaságban. A küldöttség tagjai: Algéria, a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Ausztria, India, Belgium ésa Palesztinai Felszabadítási Szervezet képviselői. Nagy mennyiségű amerikai, kínai és nyugatnémet gyártmányú fegyvert, valamint külföldi és afrganisztáni pénzt találtak az Afganisztán déli részén levő Kandahar tartományban egy öt teherautóból álló konvojon — jelentette vasárnap a Bakhtar afgán hírügynökség. A konvoj azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a kocsikísérők tüzet nyitottak az afganisztáni légierő járőröző gépeire. A repülőgépekről leadott lövésekkel és a közeli garnizonból a helyszínre siető egységek segítségével sikerült lefegyverezni az ellenforradalmárokat. A gépkocsik vezetői beismerték, hogy a szállítmány Pakisztánból érkezett afganisztáni területre. (MTI) Khomeini ajatollah állást foglalt a Forradalmi Tanács mellett Az Iszlám Forradalmi Tanács és az amerikai túszokat őrző diákok közötti, hallatlanul élessé vált vitában Khomeini ajatollah, aki mindeddig a nyomatékos sürgetések és a rá való számtalan hivatkozás ellenére hallgatásba burkolózott, hétfőn állást foglalt, mégpedig a Forradalmi Tanács és elnöke, Baniszadr mellett. A Forradalmi Tanács tíz tagja hétfőn egy órán át tanácskozott az iráni forradalom vezetőjével. Ezt követően az imám nyilatkozatot tett közzé. A nyilatkozat bevezetőjében megállapítja, hogy Iránnak folytatnia kell harcát az Egyesült Államok ellen mindaddig, amíg le nem győzi és meg nem szünteti befolyását a térségben. Khomeini a diákok őrizetében levő túszokkal kapcsolatban az alábbiakat rendeli el: A diákoknak az ENSZ ténymegállapító bizottsága rendelkezésére kell bocsátaniuk az áruló sahra és az amerikai beavatkozásokra vonatkozó valamennyi dokumentumot, s a bizottság csak azokat a túszokat látogathatja meg és hallgathatja ki, akinek neve az említett dokumentumokban szerepel. Amennyiben a bizottság Teheránban nyilvánosságra hozza jelentését a bukott sah bűneiről és az Egyesült Államok beavatkozásairól Irán belügyeibe, akkor találkozhat valamennyi tússzal. (MTI) * Az Iráni Néppárt (Tudeh) küldöttsége bejrúti látogatásának befejeztével a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért (FDLP) és a Tudeh Párt közös nyilatkozatot tett közzé, amely megállapítja, hogy az iráni kommunisták szolidárisak a Palesztinai arab népnek az önrendelkezésért és az önálló állam megalapításáért vívott harcával. Választások voltak vasárnap Romániában Romániában vasárnap este helyi idő szerint kilenc órakor befejeződött a szavazás. Az ország valamennyi szavazóhelyiségében lezárták az urnákat, és mindenütt megkezdődött a szavazatok összeszámlálása. A nap folyamán több mint 15 millió állampolgár élt szavazati jogával, és adta le voksát a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának jelöltjeire. A szavazók 369 nemzetgyűlési képviselőt, továbbá 4628 megyei, 3177 municípiumi (törvényhatósági joggal felruházott városi), 4388 városi, és 49 579 községi választókerületben választották meg a néptanácsok tagjait. A hivatalos eredményeket a központi választási bizottság később teszi közzé. (MTI) NÉPSZABADSÁG Kormányalakítási előkészületek Zimbabwéban Kedvező előjelek közepette készülnek a hatalom alkotmányos átvételére a közeljövőben függetlenné váló Zimbabwe leendő vezetői. Az általános választásokon fölényesen győztes párt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió (HF) elnökét, Robert Mugabét, a kijelölt miniszterelnököt gyakorlatilag az ország valamennyi jelentős politikai ereje együttműködéséről biztosítja a többségi hatalom megteremtésében. A kabinet alapvetően a zimbabwei hazafias erők két szervezete, a ZANU (HF) és a Joshua Nkomo vezette Hazafias Front vezetőiből áll majd, de lesz egy vagy két fehér miniszter is. Robert Mugabe hétfőn újra találkozott Joshua Nkomóval, a Hazafias Front elnökével, és végleges döntést hoztak arról, hogy a hazafias erők két szárnya miképpen előzzék a kabinetposztokon. Mugabe pártjának szóvivője hétfőn sajtóértekezleten jelentette be, hogy Joshua Nkomónak felajánlották a belügyminiszteri tárcát, és a Hazafias Front elnöke azt elfogadta. (MTI) Hogyan halt meg Liu Sao-csi? Liu Sao-csi hivatalos rehabilitálása után halálának eddig titokban tartott körülményeiről özvegye, Vang Kuang-mej kínai újságírókat tájékoztatott. Eszerint 1969 októberében központi utasításra a súlyos beteg, tüdőgyulladásban szenvedő volt államelnököt meztelenül egy pokrócba csavarták, és vonatra rakták, hogy Pekingből a Honan tartományi Kajfeng börtönébe szállítsák. A központi rendelkezés kiadói az orvosi felügyelet nélküli, embertelen szállítással gyakorlatilag megölték, röviddel börtönbe érkezése után, 1969. november 12-én a hetvenegyedik életévében levő politikus meghalt. (MTI) KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK ■— néhány Sorban A vegyi fegyverek betiltásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség hétfőn Genfben megtartotta soron levő találkozóját. (TASZSZ) Élesen bírálta Carter elnök külpolitikáját John Anderson, a köztársasági párt egyik elnökjelölt pályázója. Kifejtette: megengedhetetlen fenyegetés, ha Carter elnök katonai erővel akarja biztosítani a Közel-Keletről származó olajat. (TASZSZ) Neutronbombát robbanthatott fel közösen Izrael és Dél-Afrika az Atlanti-óceán fölött — jelentette fehérházi elemzőkre hivatkozva a The Washington Post. Valószínűleg két-négy kilotonnás neutronbombáról van szó, mivel az amerikai vizsgálatok már nem találtak sugárzást a térségben. E fegyver jellemzője, hogy rövid, erős sugárzásával „csak” az emberi életet oltja ki, de tartósan nem szennyezi a légkört. (MTI) Addisz Abebában hétfőn megkezdte munkáját az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsának rendkívüli ülése. Az egyetlen napirendi téma Zimbabwe (TASZSZ) 1980. március 11., kedd A Japán Kommunista Párt újabb sikerei a helyi közigazgatásban Közzétették a párt kongresszusi határozatait TOKIÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL Vasárnap nyilvánosságra hozták a Japán Kommunista Párt február 26. és március 1. között tartott XV. kongresszusának határozatát. A dokumentum méltatja a Leonyid Brezsnyev és Mijamoto Kendzsi vezette pártküldöttségek tavaly december 17. és 24. közötti moszkvai tárgyalásainak eredményeit, kiemelve azt a körülményt, hogy a megbeszéléseken a szovjet és a japán testvérpárt — a viszony másfél évtizedes rendezetlensége után — elvi alapon helyreállította normális kapcsolatait. „Ez történelmi jelentőségű esemény nemcsak az SZKP és a JKP, hanem az egész nemzetközi kommunista mozgalom szempontjából is” — mutat rá a határozat, majd nyomatékosan hangsúlyozza: a legutóbbi évek fejleményei is egyértelműen igazolták, hogy korunk három fő forradalmi erejét a szocialista országok, a tőkés országok forradalmi mozgalmai, valamint a nemzeti felszabadító mozgalmak alkotják. A velük való szolidaritás a JKP számára a jövőben is meghatározó. A dokumentum kiemeli az indokínai népek támogatásának fontosságát, a japán kommunistáknak Vietnam, Laosz és Kambodzsa melletti következetes kiállását. Kína vezetői a Szovjetuniót fő ellenségnek tekintik, s agressziót indítottak a szocialista Vietnam ellen. Az Egyesült Államok mindenáron fel akarja használni Kínát az indokínai államok elszigetelésére — állapítja meg a dokumentum. A határozat felhívja a figyelmet arra a súlyos veszélyre, amelyet az amerikai gyorshadtest létrehozása rejt magában a Közép- és a Távol-Kelet békéjére nézve. Washington beavatkozási támaszponttá akarja változtatni a japán Okinawát, ahol a gyorshadtest magvát alkotó tengerészgyalogos egység állomásozik. A határozat elítéli az Egyesült Államok Afganisztán ellen irányuló manővereit, egyidejűleg fenntartva a pártelnökség véleményét, kifejezi egyet nem értését az afganisztáni szovjet katonai segélynyújtás módjával. Az okmány a belpolitikai fejezetben javasolja, hogy az összes demokratikus erő részvételével megalakítandó haladó egységfront hívei országos és helyi szinten mielőbb tartsanak eszmecseréket, értekezleteket, amelyeken tisztáznák az antimonopolista, demokratikus japán alternatíva, a semleges japán külpolitika kiharcolásának stratégiáját és taktikáját. A Japán Kommunista Párt újabb jelentős sikert ért el a helyi törvényhozási szervekben. A japán belügyminisztérium adatai szerint, amelyeket az Akahata is ismertetett, a JKP a liberális demokrata kormánypárt után az ország második legerősebb pártja lett a városi, kerületi, községi és falusi önkormányzati testületekben. A különböző helyhatósági választásokon egy év leforgása alatt 264 képviselővel növelte törvényhozóinak a számát, miközben az LDP — változatlan első helye ellenére — 310 mandátumot, a harmadik helyre szorult szocialista párt 66, a buddhista színezetű Komeito pedig 37 mandátumot vesztett. Flesch István Marchais a francia közélet tisztaságáról a PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Vasárnap este Georges Marchais csaknem másfél órás rádióinterjúban felelt tucatnyi újságíró kérdéseire, egyebek közt a személye ellen irányuló politikai rágalomhadjárattal kapcsolatban. Marchais nemcsak leleplezte és sarokba szorította az alantas politikai manőver részeseit, hanem az okokat is feltárta, amelyek miatt ilyen eszközökhöz folyamodtak az FKP ellen. Az ok legfőképpen az, hogy a jobboldal számol Marchais 1981-es köztársasági elnökké jelölésével, s bizonyos körök ezért attól sem riadnak vissza, hogy személyét és becsületét sértő, korábban már bíróságilag is megcáfolt rágalmak felmelegítésével próbálják meggátolni ezt a lehetőséget. (Az Express című hetilap olyan hamisítványt közöl, hogy Marchais később szökött meg a németországi deportációból, nem pedig 1943- ban. Az alaptalan, most ismét felmelegített vádakat egy régebbi rágalmazási perben már tisztázták, és Marchais ismét megerősítette alaptalanságukat. Marchais kijelentette: bármilyen fórum előtt hajlandó megjelenni, feltéve, ha minden vezető politikus megkülönböztetés nélkül ugyanezt megteszi. Javasolta továbbá, hogy parlamenti vizsgáló bizottság vizsgálja meg mindazoknak a politikusoknak a felelősségét, akik francia részről fedezték Bokassa császár véres tetteit. Indítványozta, hogy a Le Point című hetilapnak vezető politikusok és családjaik vagyonára vonatkozó körkérdésére válaszoljon mindenki, úgy, ahogyan ő és még néhány más politikus tette. Rózsa László Nacionalista előretörés a baszk parlamenti választásokon I MADRIDI TUDÓSÍTÓNKTÓL • A nacionalista pártok előretörése, a központi kormánypárt és a szocialisták visszaesése jellemezte a vasárnapi baszkföldi autonóm választásokat, amelyeken a terrorizmus és a gazdasági válság hálójában vergődő országrész történetében első ízben döntöttek a helyi parlament összetételéről. A hétfőn közzétett eredmény nyomán a legtöbb mandátumot szerzett, bár parlamenti kisebbségben levő kereszténydemokrata irányzatú Baszk Nacionalista Párt vezetője, Garabochhea bejelentette, hogy valószínűleg egyszínű kormányt alakít. A 60 mandátumból 42-t az egymástól eltérő politikai arculatú nacionalista pártok birtokolnak. A rendkívüli biztonsági intézkedések közepete súlyosabb rendzavarás nélkül lezajlott első baszkföldi autonóm választások feltűnő vonása a 40 százalék feletti, igen nagyarányú tartózkodás volt. Castro Washington politikájáról HAVANNAI TUDÓSÍTÓNKTÓL — Az Egyesült Államok legutóbbi akciói a nemzetközi feszültség növelésére törekszenek, és veszélyeztetik az enyhülést — jelentette ki Fidel Castro a kubai nőszövetség kongresszusának szombati záróülésén mondott kétórás beszédében. A Kubai KP első titkára, az ország államfője megállapította, hogy Washington az intervenciós fenyegetés politikájára tért át. Ürügyként erre az afganisztáni helyzetet használják fel, amelyet pedig éppen az imperialista külső intervenciós tevékenység provokált ki. Castro rámutatott: Kuba nyílt fenyegetésnek tekinti Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó ama kijelentését, hogy újabb probléma esetén az Egyesült Államok jogot formál magának a beavatkozásra a világ bármely pontján. A gazdasági és belpolitikai helyzettel kapcsolatban Fidel Castro reális képet festett a nehézségekről. Többek között kijelentette, hogy az idei év nagy erőfeszítéseket követel a cukornádtermelésben. Annak a reményének adott hangot, hogy a veszteségeket kiegyenlíti a jelenlegi magasabb cukorár a világpiacon. A kubai vezető egyúttal derűlátóan foglalt állást a párt által a múlt év második felétől szorgalmazott gazdaságpolitika első eredményeit illetően. Ortutay L. Gyula