Népszabadság, 1986. május (44. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

1986. május 17., szombat NÉPSZABADSÁG 9 HELYSZÍNI JELENTÉS­­ A MIS-BA­LA­TONR­ÓL Éveken át riasztó híreket hallhattunk, olvashat­tunk a Balatont veszélyeztető szennyeződésekről. A tó haldoklásának egyik oka volt, hogy vízszintjé­nek csökkenése következtében csaknem teljesen kiszáradt a Zala folyó közvetítésével hozzá csatla­kozó Kis-Balaton. A folyó vize így természetes tisz­tulás nélkül érkezett a tóba. A szennyeződés csök­kentése érdekében jelent meg a Mini­s­ztertanács 2003-as rendelete, amely egyebek között célul tűz­te ki a Kis-Balaton eredeti, vízszűrő szerepeinek visszaállítását. Ennek következtében tavaly elké­szült a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének I. üte­me, és folyik a II. ütem építése is. A Balaton vízmi­nősége máris jobb, mint a korábbi évtizedekben volt. Keszthely közelében, Fenékpusz­tán kezdjük a Kis-Balatonnal való ismerkedést. Az Országos Környezet­és Természetvédelmi Hivatal itteni megfigyelőállomásán Futó Elemér természetvédelmi felügyelővel és Gaál Ferenccel, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójával találkozunk, ők a kísérőink. Pontos térképen mutatják, hogy tőlünk né­hány száz méterre folyik a Bala­tonba a Zala folyó, amely ősidők óta a későbbiekben Kis-Balatonnak nevezett mocsáron át érkezik a tó­ba. A húszezer évvel ezelőtt kiala­kult Balaton­­legnyugatibb medencé­je volt ez a terület. Évszázadokon át csak akkor borította víz, ha a tó vízszintje megemelkedett, vagy ha a Zala árvizei döntöttek, és ez­által ismét a nagy tó szerves része lett. Ezt igazolta tavaly Virág Ár­pád is a lapunkban megjelent cik­kében, amikor azt írta, hogy 1746- ban a Zala még Hídvégnél ömlött a Balatonba. Ott, ahol a ma már mocsaras Kis-Balaton nyugati széle van. A múlt század hatvanas éveiben a vasút és az üdülők építése, a hajó­zás halaszthatatlanná tette a Bala­ton vízszintjének szabályozását. Megépült a Sió-zsilip, s az alacsony vízállás következtében kiszáradt a Kis-Balaton. Az 1920-as években gá­tak közé szorították a Zala folyót, és ezzel csaknem végleg megakadá­lyozták, hogy újra nyílt víz borítsa a mocsaras vidéket. Ettől kezdve gyakorlatilag megszűnt a Kis-Bala­ton víztisztító szerepe. A Zala vi­ze szennyezetten érkezett a nagy tóba, környezetében pedig egyre fo­gyatkozott a madár- és növényvilág. Tíz esztendővel ezelőtt kondultak meg a vészharangok. A biológusok arra figyelmeztettek, hogy a növek­vő vízszennyeződés veszélyezteti a tó életét. A szakemberek 1975. jú­nius 1-jén megkezdték a napi víz­mintavételt (amely azóta is folyik), hogy meggyőződjenek arról, mennyi mesterséges tápanyag jut a tóba a Kis-Balaton felől, a Zalán keresz­tül, amely a környező mezőgazda­­sági területekről összegyűjti a talaj­vízbe szivárgó műtrágya néhány elemét. Kiderült, hogy nagyon sok, évente száz tonna foszfor és ezer tonna nitrogén! Ezzel a tápanyag­­terheléssel már képtelen volt meg­birkózni a Balaton. Zalavár községen át, Cirill és Me­tód emlékműve mellett elhaladva ér­jük el a vízvédelmi rendszer I. üte­mének tavaly elárasztott húsz négy­zetkilométer nagyságú tározóját. A Zala jobb partján háromszög for­májú töltésrendszerbe kerül a víz. Ott terelőtöltés áramoltatja tovább, majd zsilipen keresztül folytatja út­ját a még készülő II. ütem tározó­ja felé. A tározón belül zsilipekkel elkülöníthető, úgynevezett kazettá­ban akár két hónapig is ülepedhet a Zala vize, hogy az esetenként na­gyobb szennyeződésektől megtisztul­va folyjon tovább. A mezőgazdasági művelést akadá­lyozó, megemelkedett vizet automa­ta szivattyú emeli át a lecsapoló csa­tornákba. Ennek köszönhetően ár­hullám idején már nem volt belvíz az I. ütem tározójának környékén. A töltések mentén egyébként 110 észlelőkút jelzi a talajvíz szintjét. Az 540 millió forintos beruházás legkorszerűbb berendezései a rádió­jeleket sugárzó automata tornyok. Ezeken adó-vevő berendezés méri és továbbítja a vízmérce által mu­tatott adatokat. A mintavételi állo­másokon naponta ellenőrzik a víz minőségét. Az igazgatóság biológusa pedig a vízinövények fejlődését kí­séri figyelemmel. A területen ma még csak próbaüzemelés folyik, mi­vel a mérési adatok alapján csak két év múlva határozzák meg a végleges üzemelés rendjét. Addig kell választ kapni arra, hogy be­­állít-e a biológiai egyensúly az el­árasztott területen, elegendő-e a víz­­tisztítást végző vízinövény. A töltéseken járva mindenfelé ví­zimadarakat látunk. Párban vagy csapatokban vannak. A pihenőszi­geteken éppen a halászást befejező kárókatonák szárítkoznak. A töltés mellett a repüléshez lusta szárcsa fut a víz tetején. Arrébb kanalas gém, nagy- és kiskócsagok. Mellet­tünk barna rétihéja vitorlázik po­cokra vadászva; a nád között piros lábú cankó csivitel. A nyílt víz óriás éléskamrát nyi­tott a környék madarainak. Futó Elemér arról tájékoztat, hogy va­lamennyi kis-balatoni madárfaj sza­porább lett az I. ütem elkészítése óta. Az idén például már 120 pár komtyosréce fészkel itt. Azelőtt talán három pár sem volt ezen a vidé­ken. De megjelent a daru is, és ugyancsak fészkel az itt három év­tizede nem látott batja is. A madárparadicsomot a kutatók a tározó közepén álló kilátóból, a kirándulók a bányavári-szigeten felállított, Balatonmogyoródról meg­közelíthető magaslesről figyelhetik. A természetvédők és a vízügyesek kezdettől fogva együtt fáradoznak azon, hogy minél tisztább vizet és minél több madarat „produkáljon” a tározó. Konfliktusmentes kapcso­latukban ma már csak az a nyi­tott kérdés, hogyan oldhatnák meg, hogy ez a gyönyörű táj védett terü­let legyen. A vízügyi igazgatóság a régészek munkáját is segítette, így az I. ütem építkezésénél több mint 600 avar kori sír maradt sértetlen a homokszigeteken. Az I. ütem harminc kilométer hosszan kiépített töltésrendszerét el­hagyva a II. ütem 105 kilométer hosszan épülő töltéséhez érünk. Az idén márciusban hagyták jóvá en­nek a nagyszabású munkának a há­­rommilliárd forintos költségvetését. A munkák azonban — külön enge­déllyel — már az elmúlt évben megkezdődtek. Készülnek a zsilipek, emelkednek a láp fölött a 2,5-3 mé­ter magas, négy méter koronaszé­lességű töltések. A II. ütem lassított beruházás, így a mocsarat csak 1993-ban lehet majd elárasztani, s két évvel ké­sőbb, a partszéli fásítással fejező­dik be véglegesen a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének teljes ki­építése. Gépkocsink elakad a homokos ta­lajban. Billenős Tátra teherautóval folytatjuk utunkat az épülő szivat­­­tyútelephez. Éjjel-nappal hordják ide a földet, megállás nélkül dolgoz­nak a buldóze­rek. Most már köny­­nyebben megy a munka, ám a több méter vastag tőzegen, lápon embert és gépet próbára tevő művelet volt a töltés alapozása. Dolgoznak már az utolsó állomáson is. E fenékpusz­tai műtárgy építését egy fiatal mér­nök, Laki István irányítja. Büszke a nagy feladatra, már csak azért is, mert édesapja valamikor ezen a vidéken kubikolt, és ő maga is dol­gozott itt gyerekkorában. Akkor még álmodni sem mertek erről a nagy vállalkozásról. A víz innen már majd egyenesen a Balatonba szalad. Gaál Ferenc mondja: ha elkészül a Kis-Balaton rendszere, a vízgyűjtő terület szeny­­nyeződésének a felét fogja meg. Idő kell ahhoz, hogy beálljon az alko­tás, de az I. ütem működése már­is eredményt mutat. Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Kis-Balaton nem old meg minden balatoni gondot. A tó szennyeződé­sének a zöme ugyanis lakott terüle­tekről, az egyéb vízfolyásokból, a levegőből­, a beömlő tisztítatlan szennyvizekből, az erózióból szár­mazik. A mérések szerint még az üdülők is napi egy tonna zsiradé­kot juttatnak a vízbe, főként nap­olaj és egyéb testápoló szerek for­májában. Ha nem volna erős a ter­mészet, talán már nem is élne a tó. De él, és most a Kis-Balaton fel­­támasztásával minőségileg is válto­zik. A kétkedők úgy vélik, elég lett volna megtisztítani a Zala folyót, az is megoldotta volna a gondokat. A vízügyi szakemberek azonban bi­zonyítják, hogy nincs olyan vegyi tisztítás, amely a biológiai tisztulás­sal vetekedne. Nem is szólva a költ­ségekről. Az Őriszentpéter-közeli Szalafő határából eredő Zala 250 millió köbméter vizét ugyanis csak évi 1,5 milliárd forinttal lehetne tisztán tartani. A Kis-Balaton védő­­rendszere pedig összesen 3,5 milli­­árdba kerül. Reméljük, hogy ez a befektetés időtlen időkre szól. Réthy István Gaál Ferenc: Holland kotrógép végez velőgátján. Épül a vízvédelmi rendszer II. üteme, karbantartást az új madárparadicsom egyik­­e-BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELEI 1993-ban árasztják el ezt a lápvidéket. Az I. ütem utolsó zsilipjénél hagyja el az elárasztott területet a Zala.

Next