Népszabadság, 1986. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-25 / 148. szám
1986. június 25., szerda NÉPSZABADSÁG SZOMBATON: Átadják a forgalomnak a Szabadság hidat (Munkatársunktól.) A Szabadság híd felújításáról tájékoztatta tegnap a sajtó képviselőit Dalmy Tibor, a rekonstrukció kormánybiztosa a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat székházában. Elmondta, hogy a budapesti hidak 1977-ben megkezdett felújítási programja rövidesen újabb állomásához érkezik, hiszen szombat délután átadják a forgalomnak a Szabadság hidat. E híd 140 millió forintos rekonstrukciója tavaly augusztusban kezdődött meg a járdák bontásával. Megtudtuk, hogy az Aszfaltútépítő Vállalat gárdája elkészült már a híd aszfaltburkolatával, és helyére került a felújított villamospálya is. Ez utóbbit az átadás előtt még műanyag bevonattal látják el, az északi főtartón pedig az utolsó ecsetvonásokat húzzák a mázosok. Háború utáni felújításakor a Szabadság híd több korábbi dísze nem került vissza. Ezek ismét kedves színfoltjai lesznek a megfiatalodott hídnak, néhányukat már visszaillesztették, s a még hiányzó öntöttvas vízköpőket, liliomokat, oroszlánokat, címereket rövidesen eredeti helyükre teszik. Szombat reggel lesz a próbaterhelés: harminchat hamar teherautó hajt fel a hídra. A Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei a híd lehajtásán kívül mérik a szerkezetben keletkező feszültséget is. A korábbi helyzetnek megfelelően ezután is csak tömegközlekedési járművek és személygépkocsik közlekedhetnek a hídon, tehát teherautók nem hajthatnak fel rá. Augusztusban, kiegészítésképpen, míves kovácsoltvas kandelábereket szerelnek fel a hídra, amelyen jó ideig még rajta marad az alsó állványzat. Ezt szintén augusztusban fogják átszállítani a Lánchídhoz, amelyen a forgalmat várhatóan a jövő év február vége felé, március elején zárják le. Előtte azonban — a Margit híd forgalmának gyorsítására — átalakítják Budán a Medv’rrt téri csomópontot. Egymás mellé kerül a Május 1. mozinál a két villamosmegálló járdaszigete, s az Európa étterem előtt háromsávos lesz a Mártírok útja. A Szász Károly utca felől viszont nem lehet majd felhajtani a Rózsadombra. A Jászai Mari térről a mostani egy helyett két forgalmi sávon hajthatnak majd fel a járművek a Margit hídra. Nemzetközi munkabiztonsági tanácskozás (Munkatársunktól.) Magyarországon tartja XVI. nemzetközi kollokviumát az IVSS (a Szociális Biztonság Nemzetközi Egyesülete) mezőgazdasági munkabiztonsággal és üzemegészségüggyel foglalkozó nemzetközi szekciója. A tanácskozás tegnap kezdődött Balatonfüreden, a SZOT Hotelban. Az IVSS e nemzetközi szekciója ötévenként világkongresszust és évenként nemzetközi kollokviumot rendez. A mostani esemény hazai szervezője a Magyar Agrártudományi Egyesület. Az IVSS egyike a balesetek és foglalkozási betegségek megelőzésével foglalkozó legnagyobb nemzetközi egyesüléseknek. Több önálló szekciója van (ipari, közlekedési stb.). A mezőgazdasági szekció munkájában az európai tagokon kívül részt vesznek az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Afrika államainak szervezetei is. A balatonfüredi rendezvényre 23 országból több mint száz külföldi szakember érkezett. A hazai érdeklődők száma is meghaladja a százat. A tegnap és ma elhangzó előadások az egyes országok legújabb kutatási és gyakorlati tapasztalatairól tájékoztatják a részvevőket. E rendezvény jó fórumot teremt a gyártók és felhasználók közötti vitáin, a tapasztalatok kicserélésére. A tanácskozáson a veszélyes és nehéz fizikai munkák háttérbe szorításáról, a gépesítésről, a zaj- és más munkakörnyezeti ártalmak csökkentéséről hangzanak el referátumok. Eladták a Medicor miskolci gyárát A Népszabadság június 16-i számában Mi lesz a miskolci Medicorral? címmel cikket közöltünk. Az írásban a többi között arról szóltunk, hogy a Medicor Művek tíz évvel ezelőtt, Miskolcon létesített gyárát a budapesti központ el akarja adni, mert a Medicor termékeinek egy része iránt csökkent a piaci kereslet, s a vidéki gyár fenntartása nem kifizetődő. Szóltunk arról is, hogy a diósgyőri Lenin Kohászati Művek és a Kohászati Gyárépítő Vállalat közös akcióban meg is venné a gyárat azzal a céllal, hogy a későbbiekben az orvosi elektronikák gyártása mellett kohászati mérőműszerek gyártására állítanák át, csakhogy a tárgyalások elhúzódnak, miáltal a dolgozók helyzete bizonytalanná vált. Nos, tegnap aláírták az adásvételi szerződést, amelynek értelmében a miskolci Medicor ez év július elsejétől a Lenin Kohászati Művek és a Kohászati Gyárépítő Vállalat tulajdonába kerül. A gyár dolgozóinak tájékoztatására az új tulajdonosok a következő napokban munkásgyűlést tartanak, amelyen közösen döntenek arról, hogy a jövőben milyen üzemelési formában, milyen feltételekkel működjék tovább az üzem. M. M. Úi strandépületek Hévizén Nem egészen négy hónappal a tűzeset után, amikor teljesen leégett a tófürdő központi épülete, a Hévízitónál már a korábbihoz hasonló körülmények között tudják fogadni a hazai és külföldi fürdővendégeket. A romokat még annak idején társadalmi összefogással napok alatt eltávolították a tó vizéből, azóta pedig a gyógyászati főépület alapzatán öltözők és tusolóhelyiségek épültek, körülöttük pedig strandot alakítottak ki. Döntés született a leégett főépület pótlásáról is. Eredeti formájában építik újjá, de nem a helyszínen, hogy ne zavarják a fürdőzőket. Az összeszerelt blokkokat helikopterekkel szállítják a Hévízi-tóhoz. A tervek szerint az új gyógyászati épület az 1989-es nyári idényre készül el. (MTI) A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Kis magyar néprajz. 8.55: Évszázadok mesterművei. 9.37: Beszélni nehéz. 9.49: Muzsika gyerekeknek. 10.05: „Vár egy új világ . . .” 10.35: Loránd István gyermekmuzsikája. 10.50: Operafelvétel. 11.30: Népzenei együttesek országszerte. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Járdányi Pál műveiből. 13.48: Népzene Mozambikból. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: Kapaszkodó. 16.05: MR 10—14. 17.00: Olvastam valahol. 17.20: Magyar művészek operettfelvételei. 18.01: Kritikusok fóruma. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: Mundial ’86. 19.25: Rádiószínház. 19.58—21.40: Mundial '86. Közvetítés az elődöntő mérkőzésről (2X15 perc hosszabbítás lehetséges). 21.50: Tárogatómuzsika. 22.15: Tíz perc külpolitika. 22.25: Mundial ’86. 22.40: Van benne ráció . . . 22.55 :Operakettősök. 23.25: Grófé: Grand Canyon — szvit. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.). 9.05: Napközben. Szt. 12.10: Fúvószene. Szt. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: Népi muzsika. Szt. 13.10: A tegnap slágereiből. Szt. 14.00: Bing Crosbytól Romhányi Józsefig. 15.35: „Boldog születésnapot!” Szt. 16.35: A Stúdió 11 felvételei. Szt. 16.48: Diákfoci. 17.08: Muzsikáló természet. 17.13: Sárospataki diákdalok. Szt. 17.30: Ötödik sebesség. Szt. 18.30: Ritmus. Szt. 19.05: Egy énekes — több szerep. 20.05 : Rockföldről érkezett. Szt. 20.50: Könyvismertetés. 21.05: A Rádió Dalszínháza. Szt. 21.29: Mikrofonért. 22.15: Spanyol popzene. 23.15: Sporthírek. 23.30: Nótacsokor. 3. MOSOK 9.08: Népzene sztereóban. 9.35: Brahms: A szép Magelone - dalciklus. Szt. 10.35: Bluesfelvételek. Szt. 11.24: Solti György vezényel. Szt. 13.05: Elektronika és társadalom. 13.25: Muzsikáról versben, prózában. 13.55: Kórusművek. Szt. 14.25: Slágerről slágerre. Szt. 15.05: A Londoni Melos Együttes felvételei. Szt. 16.01: Zenekari muzsika. Szt. 17.10: Hangverseny Mozart műveiből. Szt. Kb. 18.10: Operarészletek. Szt. 18.30: Szlovák nyelvű műsor. 19.05: Chick Corea együttesének hangversenye Budapesten. II. rész. Szt. 20.10: A hosszú út (4. befejező rész). 21.10: Bach- és Händel-művek. Szt. 22.00: Operaest. 22.45: Gondolatok, vélemények a kortárs zenéről. Szt. TELEVÍZIÓ _ 9.30: Tévétorna. 9.35: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.00: Szünidei matiné. 1. Mindent tudni akarok! Szovjet kisfilm. 2. A Lesniewski család. Lengyel kisjátékfilm-sorozat. VII/6. rész: Az ugrás (ism.). 3. Az állatok beszéde. Csehszlovák ismeretterjesztő filmsorozat. 4. rész: A szagok nyomában. .4. Szökevény a Borostyán táborból (ff). Szovjet film (ism). 12.00: Képújság. 15.40: Hírek. 15.45: A találmányok története. Francia dokumentumfilm-sorozat. VI 5. rész: Gyilkos találmányok (ism.). 16.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 16.40: Képújság. 16.50: Telesport. Mexikó ’86. összefoglaló. 17.55: Óvodások a közlekedésben. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács filmje. 18.05: Rockhullám. Angol zenés film. 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 19.50: Labdarúgó-világbajnokság. Franciaország—NSZK mérkőzés. Közvetítés Guadalajarából. 21.55: Távol Minnesotától. Amerikai tévéfilm. (16 éven felülieknek!) 23.30: Híradó 3. 23.40: Kastélyok és várkastélyok Belgiumban. Angol rövidfilm. 23.50: Labdarúgó-világbajnokság. Argentína—Belgium mérkőzés. Közvetítés Mexikóvárosból. 1.50 2.40: Himnusz. Amennyiben a 19.50-kor kezdődő mérkőzésen hosszabbításra kerül sor, a műsor az alábbiak szerint változik: 19.50: Labdarúgó-világbajnokság. 22.45: A TV Galériája. Tornay Endre András szobrászművész. 23.15: Híradó 3. 23.25: Ők hárman. Angol rövidfilm. 23.50: Labdarúgó-világbajnokság. 1.50 2.40: Himnusz. 2. MŰSOR CSAK KABHEGYRŐL. 15.33: VESZPRÉMI TÉVÉTALÁLKOZÓ. 15.35: Hazárdjáték. Tévéfilm (ism.) (ff). (16 éven felülieknek!) 17.13: VESZPRÉMI TÉVÉTALÁLKOZÓ. 17.15: Randevú a Royalban. II. rész (ism.). 18.45: Natalia Ginzburg: A hirdetés. Tévéjáték (ism.). 19.40: Néha-néha visszatérek. Találkozás Kellér Dezsővel (ism.). 21.00: Híradó 2. 21.20: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója a vakok társadalmi beilleszkedéséről. 21.40: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. 22.00: Ezek ketten nem egyeznek. Angol tévéfilmsorozat. VI/4. rész: A pisztolypárbaj. 22.25: Gondolkodó. Tudományos magazin. 23.05: Képújság. Gyártókat keresnek hiánycikkekre Információs adatbázis segíti a tájékoztatást Kedden az Ipari Reklám és Propaganda Vállalat bemutatóházában Vevők vagyunk címmel kiállítás nyílt meg. A Termeltetők Tanácsába tömörült 26 kereskedelmi vállalat mutatja be azokat a fogyasztási cikkeket, amelyek gyártására vállalkozókat keresnek, hogy áruválasztékukat bővíthessék, illetve csökkenthessék a hiánycikkek számát. A megnyitást megelőző sajtótájékoztatón a kiállítás szervezői elmondták, hogy az eddigi tapasztalatok szerint eredményes a kereskedelem termeltetésszervező munkája, a vállalatok évről évre több árura tesznek szert ezzel a módszerrel. A múlt évben csaknem 3,5 milliárd forint értékű fogyasztási cikket termeltettek, tíz százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben. A vállalkozók több mint fele állami iparvállalat volt, a szövetkezetek kevésbé érdeklődnek a felajánlott lehetőségek iránt. A korábbiaknál kevesebb volt a múlt évben a vállalkozó gazdasági munkaközösségek és kisiparosok száma is. A Termeltetők Tanácsa az idén információs adatbázist alakít ki azért, hogy mind a termeltető kereskedelmi vállalatok, mind pedig a vállalkozó gyártók naprakész tájékoztatást kaphassanak arról, milyen árucikkek hiányoznak az üzletekből, s körülbelül milyen mennyiséggel lehet eleget tenni ezekből a vásárlók igényeinek. Tervezik azt is, hogy az országos kiállításokon kívül különféle hiánycikk-bemutatókat is rendeznek. A mostani, három napig 10-től 16 óráig nyitva tartó, Vevők vagyunk kiállításon csaknem ezerféle vas- és műszaki cikkre, járműalkatrészre, ruházati termékre, bútorra, játékra és papír-írószer árura keresnek gyártókat a vállalatok. A hiánycikkek listáján változatlanul a kézi szerszámok, háztartási aprócikkek, műanyag áruk, szerelvények, különféle vasalások, valamint a járműalkatrészek vezetnek; ezekből több mint 560 található meg abban a katalógusban, amelyből a gyártók itt tájékozódhatnak mind a pontos megnevezésről, mind a kereskedelem által igényelt mennyiségekről. (MTI) Külszíni bánya Nagyegyházán Nagyegyháza területén a Tatabányai Szénbányák Vállalat részére külszíni bánya megnyitásán dolgoznak a Földgép és a Betonútépítő Vállalat szakemberei, gépei. A leendő szén- és bauxitbánya területén jelenleg a vastag föld- és kőréteg lehordásán munkálkodnak több műszakban. A bauxitbánya feltárásán dolgoznak a Betonútépítő Vállalat gépei. KOPPÁNY GYÖRGY FELVÉTELE . (Munkatársunktól.) Az Országos Takarékpénztár új szolgáltatásairól, a hitelek ügyintézésében bevezetett kedvező változásokról tartottak tegnap sajtótájékoztatót. Dr. Tisza László, az OTP vezérigazgatója a többi között hangsúlyozta: a takarékpénztár korszerűsíti tevékenységét, új megoldásokat, lehetőségeket keres azért, hogy az ügyfelek igényeinek a korábbinál színvonalasabban tegyenek eleget. A mindenkori betétállomány képezi a kihelyezhető hitelek forrását. Ezért jó hír, hogy az OTP betétállománya tavaly minden korábbi mértéket meghaladó összeggel, 20,5 milliárd forinttal nőtt, így az év végén elérte a 214 milliárdot. Ez év első öt hónapjában további 8,8 milliárddal gyarapodva május végén már 223 milliárd forint volt a takarékpénztári betétállomány. E növekmény lényegesen nagyobb a múlt év azonos időszakában elért eredménynél. A sajtótájékoztatón elhangzott: júliustól új konstrukciót vezetnek be, a nyugdíj-előtakarékossági betétet. Előnye az, hogy az érdekeltek majdani nyugdíjukat takarékossággal rendszeresen kiegészíthetik. Mint megtudtuk, az új betétre életbiztosítással 35—50 éves kor közötti személyek, életbiztosítás nélkül pedig az 50 éven felüliek köthetnek szerződést. Néhány szót a feltételekről. Az ügyfél tetszés szerinti induló összeget, de legalább tízezer forintot elhelyez betétben, majd tíz évig minden hónapban befizet legkevesebb 300 forintot. A betétre az OTP évi kilencszázalékos kamatot fizet, a további egy százalék pedig az életbiztosítási díj fedezete. Az ügyfél részére elszámolt kamatos kamat évi 13,9 százalékos hozamnak felel meg. A szerződés az évek során bármikor megszüntethető. A tízezer forintos alapösszeg havi 300 forint befizetésével tíz év alatt összesen 46 ezer forintra növekszik. Ehhez a takarékpénztár 35 ezer forint kamatot számol hozzá, így a betéttulajdonosnak a tízéves takarékossági időszak lejártakor 81 ezer forintja lesz. Egy évtizedre a tőkét is felhasználó járadék havi ezer forint lesz, s az ügyfél egy évtized alatt 120 ezer forintot kap kézhez. Ez az eredetileg befizetett összegnek több mint két és félszerese. Természetesen lehetőség van arra is, hogy valaki többet fizessen be induló alapösszegnek, s akkor tíz év elteltével a havonta őt megillető pénz is nagyobb lesz. Nézzük meg a betét életbiztosítás nélküli változatát. Ekkor a tízezer forintos alapösszeg a havi 300 forintos befizetéssel egy évtized alatt 46 ezer forint lesz. Itt évi 10 százalékos kamatos kamatot számolnak el, s az összeg 86 ezer forintra növekszik. Ennek tíz évre számított járadéka havi 1200 forint, összesen pedig 144 ezer forint lesz, ami az eredetileg befizetett összegnek több mint háromszorosa. A már bevezetett változások közül szóltak arról, hogy a takarékpénztár egyszerűsítette az építési kölcsönök folyósítását. A változások mindenekelőtt a lakásépítők saját pénzeszközeinek részét alkotó, a takarékpénztárhoz átutalt összegek kezelését, illetve kifizetését érintik. E körbe tartozik például a leadott tanácsi bérlakásért, illetve szolgálati lakásért járó lakás-használatbavételi díj visszatérítése. Ezeket a pénzeket az OTP-fiókok az építtetők kérelmére — a kölcsönnyújtáshoz szükséges iratok benyújtása után — öt munkanapon belül kifizetik. Megváltozott a helyi tanácsi, illetve a munkáltatói támogatás kifizetésének módja is. Ennek lényege, hogy ha a helyzet úgy kívánja, s az ügyfél ezt kéri, az OTP-fiók a takarékpénztári kölcsönszerződés aláírása előtt, soron kívül is megkötheti a munkáltatói kölcsönre vonatkozó külön szerződést. Ebben az esetben a pénzzel az építtető azonnal rendelkezhet. Lényeges mozzanat: az építési kölcsönök elbírálásával kapcsolatban az OTP-fiókok a korábbinál jóval nagyobb önállóságot kaptak, s remélhetőleg ez gyorsítja majd az ügyintézést. A sajtótájékoztatón is elhangzott, hogy, sajnos, rendszeresen visszatérő panasz: az átadott OTP-lakások minősége rossz, a kivitelezők nem érdekeltek a hibák utólagos kijavításában. Az OTP saját beruházásában épült otthonok esetében a szavatossági igények érvényesítése olykor évekig is eltart. Riasztó szám: csak a fővárosban a múlt év végén majdnem kétezer ilyen peres ügy volt folyamatban, s ez csaknem 50 ezer lakást érintett. Az OTP legsürgetőbb tennivalói egyikének tartja a budapesti szavatossági ügyek mielőbbi rendezését. E célból még az idén létrehozzák a szavatossági irodát, amelynek az lesz a feladata, hogy a bírósági ítélettel lezárt, de a megadott határidőre nem teljesített kötelezettségeket megoldja. Elképzelhető, hogy árleszállítással, pénzmegváltással rendezik a tulajdonosok kárát, vagy esetleg — megbízásuk alapján — kivitelezőt keresnek a hibák utólagos kijavítására a szavatossági iroda építési, jogi és pénzügyi szakemberei. Feladatuk lesz az is, hogy javítsák a minőségi átvételt az OTP beruházásában épült lakásoknál. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy ez év szeptemberétől az eddigi öt forint helyett 10 forint lesz a totó- és lottószelvények ára. Az áremelést főképp a feldolgozási költségek növekedésével indokolták. A befolyt összeget változatlanul úgy osztják fel, hogy a nyereményalapba 60 százalék kerül, s 40 százalék a költségvetésé. Mivel a nyereményalap összege növekszik, egy-egy alkalommal nagyobb nyereményhez juthatnak a szerencsések. Ezenkívül a lottó-tárgynyeremények között több lesz az értékesebb tárgy, s az eddiginél több gépkocsit sorsolnak ki. Növekvő lakossági betétállomány Júliustól: nyugdíj-előtakarékossági betét — Szeptembertől: tíz forint lesz a totó- és a lottószelvény