Népszabadság, 1989. június (47. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-01 / 127. szám

­ A szovjet parlament napok óta tartó ülésszakán eddig kétszáz­ötvenen szólaltak fel, de még to­vábbi, több mint négyszázötven jelentkező van, s nem tudni, mi­kor ér véget a példa nélküli vi­tákat hozó tanácskozás, ame­lyen Rizskov kormányfő tegnap­ra tervezett expozéját is ké­sőbbre halasztották. A nap ese­ménye egyébként Borisz Jelcin kisebb programbeszédnek is be­illő felszólalása volt. A falvak szociális, infra­strukturális elmaradottsága, a paraszti munka alacsony tár­sadalmi presztízse és az élel­mezési kérdés közötti összefüg­gés volt a vita első két felszó­lalásának témája. Meg kell ál­lítani a falvak elnéptelenedé­sének veszélyes folyamatát, hi­szen annak következményei hatnak az amúgy is gyenge élelmiszer-ellátásra, s ez már az átalakítást fenyegeti — hangoztatták a szónokok. Az agrárküldöttek csoport­jának felhívásából sugárzott az aggodalom amiatt, hogy a há­ború utáni békés építőmunka 45. évében üresek a boltok, előttük hosszú sorok kígyóz­nak. Elhangzott az a javaslat, hogy a Legfelsőbb Tanács ke­retében hozzanak létre olyan bizottságot, amely az agrárér­dekeket védelmezné. Rabik Nyisanov, az Üzbég Kommunista Párt első titkára hangsúlyozta, hogy némely küldötteik „haladó és konzer­vatív szárnyra osztják” a kongresszusi képviselőiket, ami nem segíti elő az építő szel­lem kibontakozását. Sértés­nek nevezte és határozottan visszautasította azokat a meg­állapításokat, amelyek sze­rint a közép-ázsiai köztársasá­gok küldöttei „utasításra”, az apparátus befolyására szavaz­nak. Nyisanov védelmébe vet­te a pártapparátust, amely el­len szerinte a kongresszuson némelyek megpróbálnak alap­talanul hangulatot kelteni. Gorbunovs lett küldött be­széde középpontjában a köz­társaságok szuverenitásának és önállóságának helyreállítása állt, s ezzel együtt síkraszállt a szovjet alkotmány menet közbeni folyamatos módosítá­sa mellett. Azerbajdzsán miniszterelnö­ke felszólalásában ellentétes álláspontra helyezkedett. A felemelkedés egyik kulcsának a területi, köztársasági önelszá­molás rendszerére való áttérést tartotta ugyan, de ennek kap­csán hangoztatta, hogy az újonnan formálódó gazdasági kapcsolatoknak nem szabad aláásniuk az ország szövetsé­gi rendszerét. Csatlakozva az erős köztársaság­i erős köz­pont jelszavához, bírálta a több helyütt tapasztalható bezárkó­zási törekvéseket. A köztársasági kormányfő csak röviden érintette az Azer­bajdzsánhoz tartozó Karabah­­hegyvidéki Autonóm Terület problémáit. Az ott kialakult helyzetet sok szempontból tí­pusértékűnek nevezte, hiszen a gondok gyökere a megoldat­lan szociális kérdésekben van. Szünet után Borisz Jelcin lépett a szószékre. A népi kül­döttek kongresszusának legfon­tosabb kérdésének nevezte a hatalom kérdését. Hangoztat­ta, hogy a hatalommal a nép­nek, a nép küldötteinek kell rendelkeznie. A mostani körül­mények között a Legfelsőbb Tanács, amennyiben nem vá­lasztanak elnökséget, az elnök apparátusává válhat — han­goztatta. Jelcin — a helyszínen szer­zett ismeretei alapján — nép elleni bűntettnek minősítette a tbiliszi tragédiát, és kijelentet­te: név szerint tudni kell, hogy a központban ki döntött az erő­szak alkalmazásáról. A volt moszkvai első titkár felvetette a sajtó ügyét is, mondván, hogy az személyek szűk csoportjának ellenőrzése alatt áll, nem tükrözi a társa­dalom különböző rétegeinek nézeteit. Részletesen taglalta a félin­tézkedéseket hozó, gyakorta in­kább hátralépő hatalmi gépe­zetet, az apparátus szerepét a peresztrojka folyamatában. Hangsúlyozta, hogy az átalakí­tási folyamat kezdetén meghir­detett ígéreteik nem váltak va­lóra, az emberek most rosz­­szabbul élnek, mint akkor. Ezek fényében indítványozta az új alkotmány kidolgozásá­nak előrehozatalát, a hatalom, a gazdaság decentralizálását, a bürokratikus gépezet leépíté­sét, a minisztériumok számá­nak csökkentését. Olyan sajtó­­törvény kidolgozását sürgette, amely önállóságot, a helyi párt­szervektől való függetlenséget teremt a sajtóorgánumoknak. Borisz Jelcin olyan kollek­tív vezetés felállítása mellett foglalt állást, amely kizárja az egyszemélyi hatalom túlkapá­sait. Javasolta, hogy a szovjet államfő személyéről a jövőben közvetlen választásokon dönt­senek, és tisztében évenként tartandó népszavazásnak kell­jen őt megerősíteni. Törvényt kell alkotni a párt­ról is — mondta —, mert a párt demokratizálódása el­marad a társadalomé mögött. Felvetette: hívjanak össze rendkívüli pártkongresszust, s azon dolgozzák ki a párt új stratégiáját és taktikáját, vá­lasszanak új központi bizottsá­got, mert a mostani nem tud megbirkózni a feladatokkal. Külön szólt a kiváltságokról, a nómenklatúráról, megállapí­totta: haladéktalanul fel kell számolni mindkettőt. Vissza­tetszőnek nevezte, hogy amíg tízmilliók élnek szegénységben, egy elit réteg a luxusban dő­zsöl. Kezdeményezte, hogy a leg­felsőbb szovjet vezetés egész­ségügyi ellátását szolgáló „né­gyes számú igazgatóságot” ál­lítsák az anya- és gyermekvé­delem szolgálatába, mert a Szovjetunióban a gyermekha­landóság kétszerte magasabb, mint a civilizált országokban. Szűren Arutyunján, az ör­mény KP KB első titkára el­sősorban a nemzetiségi kérdé­sekkel foglalkozott. Karabah ügyéről kijelentet­te: akadnak olyanok, akik ko­moly helyzetelemzés helyett még mindig üres szólamokat pufogtatnak a testvériségről, internacionalizmusról. Míg egyéneket rehabilitáltak a sztá­lini önkény áldozatai közül, teljes népek, népcsoportok esetében ez még várat magára — mondotta. A terület különleges irá­nyítóbizottságának felállítását a reális helyzet diktálta komp­romisszumnak nevezte, bár megjegyezte, hogy az embe­rek már nem bíznak a bizott­ságban, és ez a helyzet érzé­kelhető feszültséget keltett Örményországban is. Szorgal­mazta a helyi párt- és taná­cs a szervek működésének tel­jes felújítását, majd javasol­ta: Karabah lakossága hadd döntsön önállóan saját jövő­­jéről Alekszij leningrádi metro­­polita a gazdasági válság és a lelki elszegényedés össze­függéséről beszélt, hangsú­lyozva, hogy az erkölcsi ne­velés össztársadalmi ügy. A küldöttek lezárták a ka­­rabahiak legfelsőbb tanácsi tagságával kapcsolatos vitát. A szavazás eredményeként az eredetileg javasolt két kara­­bahi küldött — egy örmény és egy azerbajdzsán­ nemzeti­ségű — lett a­z LT tagja. — Újra kell gondolnunk társadalmunk néhány értékét, a szocialista állam, a tulaj­don, a szuverenitás, a szövet­ség fogalmak tartalmát — kezdte felszólalását Algirdas Brazauskas, a Litván KP KB első titkára, ő is azt hangoz­tatta, hogy szuverén köztár­saságok szerződéses szövetsé­gére van szükség. Az egyik moszkvai kerület képviselője keményen megbí­rálta a televíziót, amely szom­baton a kongresszusról szóló összefoglaló beszámolójában tendenciózusan ismertette Afa­­naszjev és Popov, valamint az őket támogatók felszólalását, eltorzítva a mondanivalót. Vi­szont egyfajta „válaszként” értelmezte, hogy még mindig nem kaptak választ a küldöt­tek arra a sokszor megismé­telt kérdésre, ki adott utasí­tást a legfelsőbb politikai ve­zetésből a tbiliszi akcióra. A moszkvai küldött — Ju­­rij Vlaszov — eddig példa nélküli módon, nyilvánosság előtt, élesen bírálta az állam­biztonsági bizottságot, a KGB-t. Sürgette, hogy helyez­zék a nép ellenőrzése alá, ne az apparátusnak tartozzon fe­lelősséggel. A skirgáz első titkár „mér­sékelt” hangvételű felszólalá­sában szembeszáll­t Borisz Jel­cinnel, s annak a véleményé­nek adott hangot, a pereszt­rojka eddigi négy és fél éve alatt igenis születtek eredmé­nyek. Egyesek most azzal pró­bálnak népszerűséget szerez­ni, hogy a kormányt és a központi bizottságot tehetet­lenséggel vádolják — hangoz­tatta a félreérthetetlenül Jel­cinnek szánt megjegyzést. Egyúttal a párt elleni nyílt támadásnak minősítette a pártapparátusit ért bírálatokat. Elítélőleg szólt azokról, akik a szovjet fővárosban a kong­resszus idején sem hagytak fel a „gyűlésezéssel”, s poli­tikai feszültség szítására tö­rekszenek. Élesen támadta a frakcióalapítás ötletét, mond­ván: az csak anarchiához ve­zethet. Észtország képviselője a regionális önelszámolás fon­tosságáról szólt, s hangoztat­ta, hogy köztársasága ezzel nem a bezárkózásra és az el­szigetelődésre törekszik, ha­nem éppen ellenkezőleg, az integráció hatékonyabbá téte­lére. Az elnöklő Brazauskas itt felfüggesztette a beszámoló fe­letti vitát, s a szerdai utolsó napirendi témaként javaslatot tett a szerkesztőbizottság, va­lamint a Tbiliszi-bizottság összetételére. Kisebb huzavo­na után a kongresszus mind­két bizottságot megválasztot­ta, s ezzel lezárult a szerdai munkanap. (MTI) Jelcin népszavazást javasolt az államfő személyére Borisz Jelcin. MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA 1989. június 1. csütörtök A magyarországi fejlemények visszhangja A nagy hírügynökségek jelen­tős terjedelemben foglalkoztak az MSZMP Központi Bizottságá­nak legutóbbi ülésével és Grósz Károly pártfőtitkár kedd esti té­véinterjújával. A TASZSZ szovjet hírügy­nökség másfél gépelt oldalnyi beszámolójában kiemelte: Grósz Károly hangsúlyozta, hogy az MSZMP marxista szellemű párt, és a jövőben is az kíván maradni. A párt­nak helyes következtetéseket kell levonnia az elkövetett hi­bákból, és vissza kell térnie a marxizmus forrásaihoz. A DPA nyugatnémet hír­­ügynökség hangoztatta: a ma­gyar pártfőtitkár nyilatkoza­tában visszautasította azokat a vádakat, hogy az MSZMP a múltban téves úton járt; az viszont, hogy a párt az elmúlt 32 évben vetélytársak nélkül, monopolhelyzetben volt, sok vonatkozásban nem tett jót az MSZMP-nek. Az AP amerikai hírügynök­ség értékelése szerint Grósz Károly nyilvánosan megrótta Pozsgay Imrét azért a nyilat­kozatért, amelyet az amerikai kormányzati támogatással mű­ködő Szabad Európa Rádió a múlt héten sugárzott. Pozsgay Imre a hírügynökség idézete szerint egyebek mellett kije­lentette, hogy a kelet-euró­pai kommunista rendszerek nem reformálhatók meg, az MSZMP-nek ezért egy olyan pártot kell létrehozni, amely a nyugat-európai szocialista, vagy szociáldemokrata elkép­zeléseken alapszik. Grósz Ká­roly kedd esti tévéinterjújá­ból a hírügynökség kiemeli: „Egyetlen ember nem fogja meghatározni azt, hogy az el­következendő évtizedekben a pártnak milyen arculata le­gyen.” Az AP tájékoztat arról is, hogy a Mai Nap című napi­lap keddi száma szerint Já­nosi György, a KB egyik tag­ja­­nem KB-tag, meghívott­ként vett részt az ülésen — a szerk.) elmondta: a KB több tagja bírálta Pozsgay Imrét a SZER-interjú miatt. Egyúttal hozzátette, hogy Horn Gyula külügyminiszter volt az első, aki Pozsgay Imre védelmére kelt. Major László pártszóvivő kijelentését idézve — amely szerint „Nagy Imre kivégzése bizonyosan jogtalan volt” — a Reuter arra a megállapítás­ra jut, hogy hosszabb gyötrő­dés után a párt egy három év­tizedes dogmát változtatott meg és deklarálta, hogy Nagy Imrét kirakatper után végez­ték ki. Az AP Grósz Károly kedd esti nyilatkozatát úgy értéke­li, hogy a főtitkár nincs Nagy Imre jogi rehabilitálása ellen, de ellenzi a volt miniszterel­nök politikai rehabilitációját. A Reuter szerint a reform­szárny hívei úgy vélik, az ese­mények „túlléptek Grósz Ká­rolyon”. Az AFP francia hír­­ügynökség az előrehozott kong­resszussal kapcsolatban meg­jegyzi, figyelembe véve a je­lenlegi politikai helyzetet Bu­dapesten, nem zárható ki, hogy a kongresszuson új főtitkár kerüljön a párt élére. Az MSZMP KB üléséről tá­jékoztatva szerdán több bécsi újság a párton belüli reform­erők sikerének minősítette a testület által hozott döntése­ket. A Die Presse című független napilap jelentése címében is ezt emeli ki, szövegében pedig azt, hogy a tanácskozáson ki­kristályosodott a Pozsgay Im­re államminiszter vezette re­­formszárnú erősödése. Mint írja, az 1990-re esedékes párt­­kongresszus előrehozatala po­litikai megfigyelők szerint a szárny taktikai győzelmét je­lenti. A Grósz Károly főtitkár körüli csoport az előrehoza­talhoz való hozzájárulással, úgy tűnik, egyelőre elkerülte a Pozsgay által immár nem kizártnak tartott pártszaka­dást. A brit The Daily Telegraph újabb mérföldkőnek minősí­tette szerdán az MSZMP Köz­ponti Bizottságának azt az ál­lásfoglalását, hogy Nagy Imrét törvénytelenül végezték ki az 1956-os népfelkelésben ját­szott szerepéért. „Magyaror­szág kormányzó kommunista pártja tegnap először ismerte el, hogy Nagy Imrét, aki mi­niszterelnök volt 1956-ban, törvénytelenül végezték ki a felkelésben játszott szerepéért. A The Times „Hatalmi h­arc Magyarországon” felcímmel és „Reformer törekszik vezető szerepre” főcímmel közölt kommentárjában arra a kö­vetkeztetésre jut, hogy Pozs­gay Imre nyugat-berlini elő­adásában, illetve a Szabad Eu­rópa Rádiónak adott nyilat­kozatában „nyilvánossá tette saját jelöltségét a vezetésre”. (MTI) ­ A L'U­nitá és az Avanti vitája a szocializmus megref­ormálhatóságáról ( RÓMAI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Az OKP és az OSZP lapja szerdán egyaránt cikket szentelt a magyarországi eseményeknek. Az apropót az MSZMP Központi Bizottságának Nagy Imrével kap­csolatos állásfoglalása kínálja. A L'Unitá és az Avanti vélemé­nye eltér egy alapvető következ­tetésben: a szocializmus megre­­formálhatóságában. Az eltérő értékelés nem szakítható el az olasz baloldal két vezető pártja közötti vitától. Az Avanti Pozsgaynak iga­za van című jegyzetében azt fejtegeti, hogy amikor a ma­gyar politikus a reform meg­valósítását országában egy új típusú, az európai szocialista és szociáldemokrata eszméiken alapuló politikai csoportosu­lás létrehozásával képzeli el, lényegében ugyanazt ismeri el, amit az olasz szocialisták vélnek: a kommunizmus nem ref­ormálható, a követendő irány a szociáldemokrácia. A L’Unitában Federigo Ar­­gentieri szerint 1956 Magyar­­országának fejleményei­, mi­ként később a prágai tavasz, csupán azt jelezték, hogy az­­idézőjelbe tett kommuniz­mus, a bürokratikus és tekin­télyuralmi rendszer nem ren­delkezik jövővel. Nagy Imre viszont a demokratikus és né­pi forradalom vezetőjeként joggal tekinthető a szocializ­mus reformja előfutárának, annak a kommunizmusénak, amelyet a demokrácia, a plu­ralizmus, a szabadság, az igaz­ságosság, a jólét és az egész­séges gazdasági versengés fo­galma együttesen alkot. A cikkíró emlékeztet rá, hogy mindazok a pártok, így a ju­goszláv, a kínai, a lengyel, és még az OKP is, amelyek pe­dig maguk is keresték az ön­állóság útját a Szovjetunió­tól, 1956-­ban elhagyták Nagy Imrét, lám, most, a Szovjet­unióval egyetemben, a demok­rácia és a reform útját kere­sik. A sztálinizmus koncep­ciójának elhúzódó uralma okozta a történelmi késést, játszott azok kezére, akik most „a kommunizmus végé­ről” bölcselkednek, illetve nem tartják lehetségesnek a szocialista országok megrefor­málását. 1956 például az Olasz Szocialista Pártnak változatla­nul OKP-ellenes támadások­hoz szolgáltat ürügyet. Már­pedig 1956 októbere éppen ar­ra volt bizonyíték, hogy mi­lyen gyorsan szét lehet zúzni a sztálinista, a bürokratizált, központosított és rendőri rendszert. Várhatóan persze időbe telik, amíg a demokra­tikus és szocialista (de nem szociáldemokrata) társadalom eszméje a gyakorlatban meg­valósul. Ma éppen Magyaror­szág az, amely tragikus, ám értékes történelmi tapaszt­ala­­tának tanulságai alapján utast nyithat az új felé — véli a L’Unitá cikkírója. O. L. Gy. Szerződés a hagyományos fegyverekről egy éven belül? (Folytatás az 1. oldalról.) Les Aspin, a ház katonai bi­zottságának demokrata elnö­ke úgy vélte, függetlenül az előirányzattól, az események­nek van saját tehetetlenségük. „Ha egyszer a labda gurulni kezd, akkor nehéz lesz meg­állítani. Nehéz lesz nem meg­kötni a rövid hatótávolságú rakétákról az egyezményt.” Kereszty András *• A NATO kétnapos tanács­ülésének legfontosabb ered­ménye az volt, hogy 1992-ig elhalasztották a Lánce rakéták korszerűsítéséről szóló végle­ges döntés meghozatalát — ír­ta szerdán a Pravda. Fontosnak tartja a beszá­moló, hogy végre nem maradt visszhangtalan a Szovjetunió és szövetségeseinek kezdemé­nyezése, még ha a visszhang államonként eltérő volt is.­ • Bírálták azt a gyakorlatot,­­ hogy Bush elnök sajtóértekez­­­­letén favorizálta az amerikai­­ újságírókat, s mintha legin­kább a Gorbacsovval folyó „propaganda vetélkedőben” igyekezett volna pontokat sze­rezni. A NATO most válaszaihoz érkezett. Lehetővé vált az egyenes válasz a Szovjetunió és a VSZ más tagállamainak­ konkrét kezdeményezéseire. A tagállamok látják ezt a lehe­­­­tőséget, de nem egykönnye szabadulnak meg a múlt ter­heitől." Hogy melyik irányra győz, megmutatja az idő — fe­jeződik be a Pravda tudósítói­nak kommentárja. Bush beszéde Mainzban (Folytatás az 1. oldalról.)­lapközössége kell, hogy le­gyen. Bush arra is emlékezte­tett: a kelet-európai nyitás máris megkezdődött. Külön is megemlítette Magyarországot, amely felszámolja az Ausztriá­val való határszakaszát borító szögesdrótokat. Magyarország példájához hasonlóan kell le­hullania valamennyi kelet­európai sorompónak — jegyez­te meg Bush és hozzáfűzte: a következő állomás a megosz­tott Berlin kell legyen. Az Egyesült Államok elnöke a helsinki folyamat intézmé­nyes megszilárdítását és kiszé­lesítését indítványozta annak érdekében, hogy elősegítsék a szabad választások és a politi­kai pluralizmus meggyökerez­tetését Kelet-Európában. Az Egyesült Államok elnöke a Kelet-Európához fűződő nyu­gati viszonyt elemezve részle­tesen szólt a Szovjetunióval való kapcsolatok, együttműkö­dés ügyéről. Mint megjegyez­te, az Egyesült Államoknak nem az a célja, hogy aláássa a Szovjetunió legitim biztonsági érdekeit. Ellenkezőleg, Wa­shington lépésről lépésre meg akarja győzni Moszkvát arról, hogy a biztonságról adott de-­­finíciója túlhaladott, belső fé­lelmei alaptalanok. Bush elnök újólag megerősítette, hogy lé­pést kíván tartani a­ pozitív szovjet változásokkal, és ez a kereskedelmi korlátozások idő­leges felfüggesztésén kívül­­ érinti majd a technológia kivi­telének azt a megszorítását, amelyet a szovjet csapatok af­ganisztáni bevonulása után rendeltek el. A vendéglátó, Kohl szövet­ségi kancellár beszédében ar­ra a következtetésre jutott: a második világháború befejező­dése óta most első ízben nyílik reális lehetőség arra, hogy ki­lépjenek a kelet-nyugati konf­­­­liktus árnyékából. Mint han­goztatta, az Atlanti Szövetség kész a Varsói Szerződés orszá­gaiban végbemenő reformfo­lyamat jövőbe tekintő, haté­kony támogatására. Győri Sándor A nyugat-néme­tországi lá­togatásáról Angliába érkező George Bush amerikai elnö­köt szerda es­te Margaret Thatcher brit kormányfő üd­vözölte a londoni Heathrow repülőtéren. (MTI) ­ ja­­zMfj&exm&j 11 Magyarországi meghívás Mubaraknak Hoszni Mubarak egyiptomi államfőt magyarországi láto­gatásra hívta meg Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke. A meghívólevelet szerdán Nagy Gábor külügyminiszter-he­lyettes adta át Kairóban Eszmat Abdel-Megid egyiptomi mi­niszterelnök-helyettesnek, külügyminiszternek, aki azt az ál­lamfő nevében köszönettel elfogadta; a budapesti látogatás­ra várhatóan még az idén sor kerül. (Kairói tudósítónktól) Sevardnadze a Samir-tervről Érdekesnek és megvitatásra érdemesnek minősítette a szovjet külügyminiszter Izraelnek azt a tervét, hogy tartsanak választásokat a megszállt arab területeken. Eduard Sevard­nadze a párizsi emberi jogi értekezleten az izraeli rádió tudósítójának nyilatkozott Jichak Samir tervéről, s emlékez­tetett rá, hogy az arab országok is érdemleges javaslatokat terjesztettek elő. A Jerusalem Post című újság szerdán közölt értesülése szerint szovjet és amerikai szakértők a jövő hó­napban kísérletet tesznek egyeztetett közel-keleti politika ki­alakítására. (Reuter) ágy Csien Csi-csen kínai külügyminiszter szerdán külföldi körútra indult, írtjá­nak első állomása Ecuador lesz, majd Kubába és az Egye­sült Államokba látogat. (AFP) dk Csehszlovákia tárgyalá­sokat kezdett a Nemzet­közi Valutaalappal és a Vi­lágbankkal a két nemzetközi pénzügyi szervezethez való csatlakozás lehetőségéről — közölték washingtoni pénzügyi források. Az ország az év ele­jén jelezte, hogy 35 évi szü­net után az újbóli csatlakozás gondolatával foglalkozik. (MTI)

Next