Népszabadság, 1990. október (48. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-24 / 249. szám

16 NÉPSZABADSÁG - VILÁGKIÁLLÍTÁS 1990. október 24., szerda Expóval vagy nélküle? Nem hallottam meg olyan elsöprő érvet, amellyel szemben egy másik nő állná meg a helyét — legalábbis, ha a szakértők vitájában a laikus próbál igazságot tenni. Különösen így van ez a világkiállítás ügyében. Talán nincs is olyan szakma, amelyik ne hallatta volna a hangját megtartása mellett vagy ellene. A politikusok sem jutottak dűlőre, eddigi megnyilatkozásaik lényegében óvatos „tartsuk meg, de” szellemben fogantak, talán csak az ellenzők táborában fogalmazódott meg az egyszavas válasz, a ne! Persze mindez csak az utóbbi időkben kerülhetett be a köztudatba, hiszen a korábbi években minden információ a hatalom birtokosainak kezében maradt, s csak a végső döntésről értesítették a népet, de akkor már nem volt apelláta. Kinyomozhatatlan ötlet Mi is történt eddig Magyarországon, egyáltalán hogyan fogalmazódott meg a gondolat, amely Közép-Európába kívánja hozni a világot? Évtizede, ki tudja, kinek az agyából pattant ki az ötlet. Ma már ez kinyomozhatatlan, az viszont biztos, hogy évekig a legfelsőbb vezetés minden egyes tagja foglalkozott ezzel. A világkiállítási irodának (BIE) hamarosan szándéknyilatkozatot küldött a „hivatalos” Magyarország. Ezután kapott észbe Ausztria. Marjai József számolt be erről egy országgyűlési vizsgálóbizottság előtt. Elmondta: napirenden voltak az egyeztető tárgyalások, több megoldást is fontolgattak. Fölmerült annak a lehetősége is, hogy Magyarország nem enged, egyedül rendezi meg a kiállítást, felhasználja jelentkezési előnyét. Ausztria „aggódott”, mert a magyar kiállítás után már csak évtizedek múlva kaphatta volna meg a jogot. Szóba került az is: az előnyt valamiféle ellenszolgáltatásokért cserébe hagyja „elveszni” Magyarország, s Ausztria lehet ilyenformán a helyszíne a világkiállításnak. Akkoriban csak elsuhanó gondolatként szerepelt a közös rendezés lehetősége. De nagyot fordult azóta a világ. Bécs—Budapest együtt nyújtotta be és kapta meg a rendezési jogot 1995-re. Már ezt megelőzően is fellángoltak a viták. A pénzről esett a legtöbb szó, mert hogy abból van a legkevesebb. Eza helyzet mai napig sem változott. Eredetileg, úgy tíz évvel ezelőtt, a fejlődő mezőgazdaságot mutatta volna be az ország, úgy számolták, hogy a néhány százalékos termelésnövekedésből lecsíphető az a pár milliárd, amelyből bemutathatnánk a világnak, milyen sokra jutott a szocializmus. A költségekre azt mondták, vagy harmincmilliárdba kerül, vagy hatvanba. Ezek az összegek akkor is döntéshalasztó érvek voltak. Ám — mondván, hogy a jelentkezés még semmire sem kötelez — a hivatalos álláspont egész mostanáig az maradt: az előkészítést folytatni kell, a szakértői vélemények alapján ráérünk még a végleges igent vagy akár a nemet kimondani. Persze akadtak, akik sürgették a mindenkori kormányt. Somogyi László, aki ez év elejéig világkiállítási kormánybiztos volt (ő terjesztett a parlament elé egy Mi történt eddig? szellemben fogant beszámolót) már tavaly júliusra tette azt a legutolsó időpontot, amikorra hozzá kell fogni a gyakorlati megvalósításhoz. S ebbe beleértette az infrastruktúra építését is. Ehhez azonban megint csak döntésre lett volna szükség, ám mint tudjuk, ez nem született meg. Hogyan is dönthettek volna? Az előkészítést a parlament elégtelennek minősítette, a felállított vizsgálóbizottság az addig készült szakértői véleményeket elnagyoltnak, egymás mellettinek minősítette, vagyis úgy látta, ezek a tanulmányok önmagukért készültek, és nem a számítható valóság feltárását szolgálták. Hiányzott az összegzés, kapaszkodó nélkül nem dönthetett milliárdok sorsáról az Országgyűlés. Viták és érvek Ekkortájt, ha lehet, még magasabbra csapott a vita. Az újságok ingatlanpanamákról beszéltek, lobbyérdekeket feszegettek, csődöt prognosztizáltak, s a bős—nagymarosi kudarchoz mérhető fiaskót jósoltak. Egyre-másra röppentek fel hipotézisek, több száz milliárdos beruházásokról, amelyeket mint addig, most is a lakosság fizetne, és amelyekből megint csak az elit juthat nyereséghez. Mindezek elsősorban az akkori gyakorlatból indultak ki. A nagy beruházás addigi gyakorlatából nem is következhetett más. Új alapokra kellett helyezni a kiállítást, mégpedig a kor szellemének megfelelő alapokra, a vállalkozásra, s a költségvetést csak a legminimálisabban szabad terhelni. Sőt a beruházások csupán az amúgy is nélkülözhetetlen infrastruktúrára korlátozódhatnának. A néhány év múlva esedékes építési munkákat hoznák előre, hallani azóta is. Ez a gondolat már az új kormánybiztos, Baráth Etele égisze alatt fogalmazódott meg. Az idén felgyorsították az előkészítést, pályázatok sorát írták ki. Koncesszió, Expo ’95 Rt., Fejlesztési Társaság, Nemzeti Bizottság, Embléma Pályázat, Építészeti Pályázat, Területhasznosítási Pályázat... címszavakban is nehéz felsorolni, mi minden újdonság került a köztudatba az utóbbi fél évben. A főváros és a minisztériumok munkabizottságokat állítottak fel, hogy koordinálják az előkészítést, hogy megalapozzák szakmai értelemben a világkiállítás megrendezhetőségét. Ebből a körből hallottam: „most végre arról szól a történet, hogyan lehetne megrendezni a világkiállítást, nem arról, hogy miért nem lehet.” Több ilyen szellemű nyilatkozat hangzott el. A Hidak a jövőbe gondolat közé új tartalom vagy inkább annak lehetősége került: a nemzetiségek, a nemzetek közötti hídszerep a magyarság világban szétszóródott csoportjai közötti hídszerep és a jövőbe vezető híd elképzelése is hangot kapott. Még akkor is, ha az Országgyűlés az eredeti gondolatot már módosította, mert tavaly, az év végén már tarthatatlannak bizonyult a kiindulási pont, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok közötti hídról lehet szó. A parlamenti határozat a magyar államiság több mint ezeréves fennállását, történelmünk bemutatását lényeges célként jelölte meg. Az előkészítésben ezekre támaszkodva kapott helyet a hídszerep értelmezése, a földrajzi híd, a történelmi, a kulturális, a gazdasági és a politikai híd. Ausztria pedig az osztrák köztársaság létrejöttének 40. évfordulója és az ország ezeréves múltja (995-ből származó okmányban szerepel először az Ausztria név) ugyancsak a számukra fontos történelmi eseményekre helyezhetné a hangsúlyt. Már amenynyiben lesz világkiállítás. Mert ez ott sem, s itt sem dőlt el egyértelműen. Az utóbbi hónapokban szomszédaink ellenzékibe szorult pártjai mind többször szólnak kritikai éllel a tervről. Az ország vezetői pedig — bár hozzáteszik, a magyarországi döntést nem kívánják befolyásolni — rendszerint arról beszélnek, hogy egyedül nem tartanák meg a világkiállítást 1995-ben. A végső dátum Hogy Budapest kitart-e? Ma még kérdés. Ha igen, három döntés még hátravan. A parlamentnek világkiállítási törvényt kell elfogadnia, a koncessziós törvényre is szükség van, és mindezeket a kormánynak kell az Országgyűlés elé terjesztenie. A döntés nem várhat sokáig. Egyes vélemények szerint még az idén elhatározásra kell jutnia a parlamentnek, más megfogalmazásban, jövő év decembere szerepel végső dátumként. Mint mondják, addig minden jogi következmény nélkül visszavonhatjuk jelentkezésünket. Ez utóbbi ellen érvelők a presztízsvesztés, a hiteltelenség és főként a műszaki előkészítés elkésésének rémálmát vetítik előre. Biztató szavaik, megrendezés melletti állásfoglalásaik a hatalmas hírverést állítják szembe ezzel, azt, hogy nem csupán a kiállítás időtartama alatt, de azt megelőzően és még azután is hónapokig a világ figyelmének középpontjában lesz Magyarország. A költségvetés terheiről is különbözőek a vélemények. Akik azt mondják, csupán előrehozott beruházásokról van szó, hozzáteszik, hogy ezek nagy része is költségvetési teher nélkül koncesszióban valósítható meg, ami azt jelenti, hogy a beruházók a saját pénzükből építenének, és 25—35 év távlatában térülne meg ráfordításuk, addig minden bevétel őket illeti. Az ellentábor szerint az államháztartás képtelen elviselni újabb terheket, ráadásul — miután többet a lakosság sem tud fizetni — ezek az objektumok (hidak, utak, kulturális létesítmények) a magyar állampolgárok nagy része előtt zárt terület lenne. Kétségtelenül nehéz mindezek alapján — de még részletesebb információk birtokában is — az egyszerű halandónak állást foglalnia. A döntéshozóknak sem könnyű, de számukra nincs kitérő. Kovács Lajos Az idegenforgalom több mint 100 milliárd forint többletbevételre számít Az idegenforgalom szakértőinek a legnagyobb fejtörést a Kelet-Európában zajló és a jövőre nehezen előrevetíthető társadalmi, politikai átalakulás okozta, amikor hozzáfogtak, hogy felbecsüljék az igényeket, vagyis, hogy a különböző égtájakról érkezők milyen szolgáltatásokra, szálláshelyekre tartanak igényt. Nehezen becsülhető a turistaforgalom nagyságrendje is. Nehezen prognosztizálható az is, hogy milyen következményeikkel jár, ha áttérünk a dollárelszámolásra. Kevesebben vagy lényegesen többenkeresik-e fel hazánkat? Mindenesetre a tervezhetőség érdekében meg kellett választani a kiindulási pontokat, a bizonytalanság ellenére prognosztizálniuk kellett: milyen fejlesztéseket és megoldásokat javasolnak annak érdekében, hogy a világkiállítás ebben a térségben is európai körülmények között, az első naptól az utolsóig ellátási nehézségek nélkül és zökkenőmentesen, kulturáltan bonyolódjon le. Kedvezmények a lakosságnak A kiindulópontot az utóbbi évek tapasztalatára, a várható árak „szűrési hatására”, és az említett országok optimális társadalmi körülményeire tervezték. Szakértők szerint, ha Keleten optimális társadalmi berendezkedés alakul ki, akkor 1995-ben 20—26 millióan látogatnak el hazánkba. Ha megrendezik a kiállítást, eztovábbi 1míliókat vonz, 6-12 millió érdeklődőreszámítanak. Úgy tartják: a meghatározó a valamikori szocialista országokból érkező vendégsereg lesz. Nyilvánvalónak látszik, hogy legalább 25 milliónyi külföldi felkeresi a világkiállítás helyszínét is, tekintet nélkül valódi látogatási céljára. Tehát az országra eddig jellemző terheléselosztás a fővárost és a környékét már nagyobb próbára teszi. A határ menti településeken vendégeskedők most szinte biztos, hogy továbbutaznak Budapest és Bécs felé. A kiállítást a terület környezetében töltött éjszakák számát átlagosan hat napra tették. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a szállásbővítéseket csupán szállodák építésével érhetik el. A kiállítás időszakára legalább ötven százalékkal több szállodáralenne szükség, ám az igények egyéb szálláshelyekkel és fizetővendég-szolgálattal is kielégíthetők. A világkiállítási programiroda idegenforgalmi szakértője, dr. Sándor Judit, aki egyben az Országos Idegenforgalmi Hivatal munkatársa is, elmondta, hogyma a hozzánk látogató vendégek 20-25 százaléka vesz igénybe kimutathatóan ,kereskedelmi” szálláshelyet. Azaz a döntő többségről nemtudni, hol töltik éjszakájukat, feltételezhetően be nem jelentetten magánszállásokon éjszakáznak. — Ezért is igyekeztünk olyan megoldást találni — folytatta az idegenforgalmi szakértő —, amellyel érdekeltté tesszük a lakosságot a legális vendéglátásban. Kidolgoztunk egy tervezetet, amely anyagiakkal ösztönzi ezt a formát. Olyan kondíciókat kívánunk teremteni, amellyel megérné — annak, aki teheti —, hogy a kiállítás időtartamára rendelkezésünkre bocsássa lakását, nyaralóját. Az árba természetesen belekalkuláltuk az előzetes felújítási költségeket és az utólagosakat is. Ezzel az idegenforgalmi szervezetek számára nem veszne el a sok millió turista, mert elérhetnénk programjainkkal a külföldieket, nem úgy, mint most, amikor a fekete szálláshelyeken a határ átlépése után úgyszólván minden információtól elzárva tartózkodnak az országban. Szálláshelyek a fő közlekedési utak mentén Bevonják a korábban társadalmi, politikai szervezetek kezelésében működő üdülőiket és továbbképzőintézeteket is, de ebben az esetben sem hatalmi szóval, hanem — miként a fizetővendég-szolgálatoknál — különböző kedvezményeikkel érdekeltté teszik a tulajdonosokat. Az adórendszer változtatásával el kívánják érni, hogy a helyi önkormányzatok érdekeltek legyeneka szálláshelyek és az ellátás ilyen megoldásában. A pluszbevételek az egyéni szállásadóknál, illetve az önkormányzatoknál maradhatnának. A szakemberek tisztában vannak azzal is, hogy az öthat napos budapesti tartózkodás lehetetlen helyzetbe sodorná a fővárost. Ezért nemcsak a fővárosban, hanem az azt körülölelő száz kilométeres körzetben is nagyobb kínálatot kívánnak teremteni. A főváros közvetlen környezetében, de már a városon kívül 150 ezer szálláshelyre lenne szükség. Azon túl pedig a fő közlekedési utak mentén 12 ezer vendég fogadására alkalmas szálláshelyet terveznek. Visszatérve a fővároshoz: jelenleg szállodában egy éjszaka mindössze 20 ezren hajthatják álomra a fejüket. A cél az, hogy 1995-re elérjék az 1938- as, 38 ezer férőhelyet. Régi, évtizedes elmaradásunk a kisebb panziók és egycsillagos szállodák hiánya. Csakúgy, mint a fizetővendég-szolgálatnál, kedvezményes hitelekkel és adókkal nagyobb érdekeltséget teremtenek, s ha felépülnek ezek a családi vállalkozás méretű fogadók, 1995 után is jövedelmezők maradnak — állítják a szakemberek. Legalábbis a világon mindenütt találkozni ezekkel a hangulatos szálláshelyekkel, és azok nyereségesek. A vendéglátás százezreknek adna munkát A megyei idegenforgalmi hivatalokban a világkiállítás idejére szóló programcsomagokat terveztek. A tradicionális üdülőhelyeken kívül különösen a tervbe vett új repülőterek környéke és a termálvizekben bővelkedő területek jöhetnek számításba. Vélhetőleg ezeket a területeket részesítik majd, előnyben azok is, akik a világkiállításra látogatnak el, de ha már itt vannak, összekötik ezt a programot nyaralással, hoszszabb idejű pihenésekkel. Ezzel feloldható — vélekednek az idegenforgalom szakemberei — a Budapest- és a Balaton-centrikus üdülési szokás. Igaz az is, hogy a várható forgalomhoz képest a bolthálózat sem nevezhető megfelelőnek. A bevásárlóközpontok, amelyeket a nagyobb közlekedési utak találkozási pontjára helyeznek majd, külföldi és hazai vállalkozók segítségével épülhetnek majd fel, ugyanazzal a megoldással, amelyet az útépítéseknél alkalmaznak. A szupermarketek a már meghirdetett koncessziók keretében valósulnak meg. A kisebb éttermek és boltok is vállalkozói alapon születhetnek, az első lépéseket a kormányzat már megtette, hozzákezdtek a kiskereskedelem és vendéglátás privatizációjához is. Ebből is látható, hogy nem csupán az idegenforgalomban érdekeltek gondja lesz az ellátás, a világkiállítás hátterének megszervezése. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium világkiállítási munkabizottságot hívott életre, amelybenaz érintett tárca szakemberei összehangoltan végezhetik az előkészítést. A részvevők számából ítélve a számítások jelentős idegenforgalmi többletbevételről szólnak, összehasonlítva az 1988-as 106 milliárd forintos bevétellel, ha megrendezik a világkiállítást, 260—320 milliárd forint közötti bevételre lehet számítani. A világkiállítás nélkül pedig az idegenforgalom 1995-ben 180 milliárdot hozna az országnak. A foglalkoztatásban is feszültségoldó lehet — tartják a szakemberek — az esemény, legkevesebb 200 ezer, maximálisan 350 ezer többletmunkahelyet hozna létre az idegenforgalom szolgáltatásaival a többletfogyasztás-igény. Ha valóban sikerül megmozdítani az országot, és a kedvezmények arra ösztönzik az állampolgárokat, hogy szálláshelyet adva, szolgáltatásokat nyújtva besegítsen, akkor a lakossági bevétel 30—50 milliárd többletet mutathat majd 1995-ben. K. L. A bécsi ENSZ-központ mögött a világkiállítási terület. Közútihálózat-fejlesztés Az alapprogram a világkiállításhoz elengedhetetlenül szükséges fejlesztéseket tartalmazza, míg a nyílt programba az adott időszakban szükséges, de nem közvetlenül a kiállítás megrendezéséhez kapcsolódó beruházások tartoznak. ALAPPROGRAM 1. M1) autópálya építése M5 és 6. sz. főút között. 2. Ml autópálya építése Győrt elkerülő szakasz. 3. Ml autópálya építése Abda—országhatár között. NYÍLT PROGRAM 1. M0 autópálya építése M3 és 2. sz. főút között. 2. M3 autópálya építése Gyöngyös—Kerecsend között. 3. M5 autópálya bal pálya építése Kecskemét-Kiskunfélegyháza között. 4. MS autópálya jobb pálya építése Kecskemét- Kiskunfélegyháza között. 5. MS autópálya bal pálya építése Kiskunfélegyháza—országhatár között. 6. M5 autópálya jobb pálya építése Kiskunfélegyháza—országhatár között. 7. M7 autópálya jobb pálya építése Balatonaliga— Zamárdi között. 8. M7 autópálya építése Zamárdi—Balatonkeresztúr között. 9. M7 autópálya építése Balatonkeresztúr—országhatár között. 10. Főutak korszerűsítése.