Népszabadság, 2014. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-31 / 26. szám
14 Népszabadság 2014. január 31., péntek Riport Miskolc Akinek nincs lakcímkártyája, azt azonnal megbüntetik a rendőrök Razzia a szegények ellen Doros Judit MISKOLC - A napokban a miskolci Tetemváron razziát tartottak: száz rendőr, száz polgárőr és közterület is vonult ki. Minden egyes házba becsöngettek, és kérték a lakcímkártyát. Ha nem volt, harmincezer forint szabálysértésre bírságoltak, és közölték, hogy ha ezt nem fizeti be az illető, akkor le kell ülnie a büntetést. Egy hattagú családot 180 ezer forintra büntettek meg - olvasható abban a levélben, amelyet egyik miskolci olvasónk juttatott el hozzánk. Az akció egyik szemtanúja szerint becsengettek Horváth Gyula cigány költőhöz is.Első versei a szabad enciklopédiában található adatok szerint húszéves korában, az 1980-as években jelentek meg különböző lapokban. Néhány kötete: Megfagyott ország, Szégyen, gyalázat, Az árvaság anatómiája - A szerk.) Hozzá négy rendőr és négy polgárőr ment be, és kérték a lakás adásvételi szerződését. „Hirtelen nem találta Gyula. Az egyik rendőr rögtön írta a büntetőcsekket. Mondta a Gyula, hogy várjon már, megkeresi, erre a rendőr nagyot taszított rajta. Ezért feljelentelek - mondta Gyula, mire a rendőr megfenyegette, hogy megbilincseli. A polgárőrök mondták, hogy mit csinál, hiszen Gyula jó gyerek, költő, sok könyvet írt! Aztán szerencsére megtalálta az adásvételit...” - olvasható a hozzánk eljuttatott levélben. Az érintettek közül többen felvetették: vajon hadat üzent a város bizonyos, főként a szegényebb lakótelepeken és lepukkant hétvégi házas övezetekben élő, zömmel cigány családoknak? Az elit helyekre is elmennek? Ki találta ki hogy egy hiányzó lakcímkártyáért harmincezer forintra büntetnek? Ezek az emberek segélyből élnek, de van, akinek már semmilyen jövedelme nincs. Az a baj velük, hogy a Tetemváron laknak? Így akarják őket elüldözni? Mit képzelnek magukról, hogy ezt megteszik? A városatyák gyűlölködnek ,nincs egy ember ott, aki felszólalna a szegényekért? Vagy le akarják dózerolni a telepet?” - fogalmazta meg kérdéseit a levél írója. A tetemvári városrész nem túl messze esik Miskolc belvárosától. Nevét a XVII. század végén tomboló pestisjárvány után kapta: az áldozatokat ugyanis az akkori településközponton kívül, egy dombon, tömegsírban hantolták el: a köznyelv ezt előbb a Csontvár, majd Tetemvár névvel illette. Korábban borpincék és hétvégi házak sorjáztak itt, és közkedvelt pihenőrésze volt a városnak, háttérben az avasi kilátóval és a híres miskolci deszkatemplommal. Az utóbbi években azonban - miként több, másik, hírhedtté vált miskolci városrész, a Lyukó-völgy, vagy akár az Avas-lakótelep - ez a terület is elhagyatottabbá, gondozatlanabbá vált. A hétvégi házakat rendszeresen feltörték, az üresen álló ingatlanokba pedig önkényes lakásfoglalók költöztek. Megszaporodtak a bűnesetek, s a biztonságra vágyók inkább elköltöztek innen. A házakat eladni szinte lehetetlen, a környék inkább a senki földjére hasonlít, semmint békés, gondozott lakóövezetre. Az utóbbi időben a miskolci önkormányzat rendteremtési szándékkal viszonylag rendszeresen tart itt is átfogó ellenőrzéseket - ilyen volt legutóbb a január eleji akció is. Megkérdeztük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot, vajon miként értékelik ők a razziával szemben megfogalmazott kritikákat. Dobi Tamás sajtószóvivőtől azt a választ kaptuk, hogy egy önkormányzati rendészeti akció zajlott január elején Miskolcon, amelyeket a várossal kötött együttműködés alapján a rendőrség is segít. Kollégái nem számoltak be olyasfajta intézkedésekről, amelyeket a levél írója jelzett, s nem történt rendkívüli esemény az ügyben. Ezt követően a miskolci polgármesteri hivatalhoz fordultunk kérdéseinkkel. Itt Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója arról tájékoztatott, hogy a jelenleg érvényes jogi szabályozás nem határoz meg pénzbüntetést, szabálysértési bírságot a lakcímbejelentési kötelezettség elmulasztása miatt. Szavai szerint az 1992. évi LXVI. törvény rendelkezik a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról, s ez írja elő a lakcímváltozás három napon belül történő bejelentési kötelezettségét. - A bejelentett lakcím valódiságát ellenőrizzük, amennyiben az nem valós, végső esetben annak érvénytelenítésére kerülhet sor - tette hozzá. Megtudtuk: Miskolc város területén rendszeresek az átfogó ellenőrzések, általában hetente tartanak egyegy frekventált területen, nagyobb létszámmal ilyet. Ezeken a rendőrség, a gyámügy, a családsegítő intézet, a polgármesteri hivatal szociális osztálya és okmányirodája dolgozói, és különböző szolgáltatók - Emász, a miskolci víz- és távhő-szolgáltató cég vagyis a Mivíz és Mihő munkatársai vesznek részt. Az ellenőrzéseket főként önkormányzati tulajdonú ingatlanokban végzik, s a közösségi együttélés szabályainak betartását vizsgálják elsősorban. Például az állattartásra vonatkozó szabályokét, vagy a közösségi helyiségek tisztaságát. Az átfogó akciókon Vincze Csaba szavai szerint tisztázzák a tulajdonjogot, az ott-tartózkodás jogszerűségét. Amennyiben az ellenőrzés alá vont személy nem rendelkezik az adott címre lakcímkártyával, vagy nem tudja igazolni a bérleti jogot, a szabálysértések - például önkényes beköltözés, magánlaksértés - tisztásához indokolt az ingatlan adásvételi, vagy bérleti szerződésének ellenőrzése is. Ez történt Horváth Gyula költő esetében is. Kérdésünkre, miszerint valóban előfordult-e több helyen, hogy extrém magas bírságot szabtak ki, így felelt: a helyszíni bírság törvényben rögzített összege öt- és ötvenezer forint között változik, ennél magasabb összeget kiszabni nem lehet. Az ominózus tetemvári ellenőrzésen a Miskolci Önkormányzati Rendészet részéről húsz fő vett részt, amelyet kiegészített néhány rendőrjárőr, két polgárőr, egy gyámhatósági szakember, valamint az Émász képviselői. Közel sem voltak tehát kétszázan, miként azt a levélíró említette - mondta. Az ellenőrzést pedig szavai szerint az indokolta, hogy ez a városrész, s az ott található ingatlanok egy része rendkívül szemetes, elhanyagolt és gondozatlan. Arra a kérdésre azonban továbbra sem kaptunk választ, valóban kiszabták-e a levélíró által jelzett bírságokat azokra, akiknek nem volt lakcímkártyájuk a tetemvári razzia során. Akik, ha volna hová menniük, bizonyára nem laknának olyan elhanyagolt területen, ahová városi tisztségviselő a „probléma” megoldása érdekében csak akciózni jár. Miskolcon a hatóságok hetente tartanak ellenőrzéseket a főként önkormányzati tulajdonú házakban fotó: Reviczky Zsolt HIRDETÉS