Munkás-Heti-Krónika, Krónika, 1879 (7. évfolyam, 1–52. sz.)

1879-05-04 / 18. szám

X7"II. é­szfolyam­. II. szá­ma.. B­u­da­pest, ISZS.­m.divis .1-én. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr_ Fél évre . . . 1 „ 20 „ Negyedévre. . —„ 60 „ Egy hóra . . — „ 20 „ Megjelen minden vasárnap Szerkesztőség és kiadó-hivatal dob-utcza 07. sz. Minden a lap szellemi ré­szére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide in­tézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Társadalom­-gazdászati néplap.­ A MAGYARORSZÁGI VÁLASZTÁSRA NEM JOGOSULTAK KÖZLÖNYE. Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden posta­hivatal fogad el. A nagy kommunisták és szoczialisták. Régi elkopott közmondás az, hogy­­ a kis tolvajo­kat felkötik, a nagyokat futni engedik. Ha valakinek veszett hitét költik és azt mondják róla, hogy lopott, rabolt, gyújtogatott, ölt, csalt, hazudott, akkor még ha a törvényszék talál is enyhítő körülményeket, vagy tényálladék hiányából az ily bűnöst egészen felmenti, a társaság az ilyen embert semmi esetre sem fogadja vissza körébe. De ha egy autokrata, vagy kormány nagyban, nyilvánosan és hirdetve tetteit, követ el ily égbekiáltó bűnöket, ha tartományokat annektál, me­lyekhez legkisebb joga sincs, ha alattvalóit erőszakosan megrabolja, hogy azzal bűntársait és közegeit fizesse, ha százerenként öleti meg a megrabolandó tartomány és saját embereit háborúban vagy háborún kívül, ha diplomatiai jegyzékeiben olyanokat ígér, miket teljesí­teni soha sem volt akarata, ha a világnak szemében oly tényeket tagad el, mikről mindenkinek van tudomása, szóval, ha bűnt bűnre, gyalázatosságot gyalázatosságra halmoz, akkor a történelem ivók elég esztelenek egy oly egyes embert és mindazokat, kik őt ezen bűnök kivite­lében segítették, nagyoknak, hősöknek elnevezni, halá­luk után szobrokat állítani emlékükre és nevüket min­denféle módon örökíteni. Így volt ez mindig, mióta a világ fennál. Azon sikerrel működő szörnyetegek, kik ágyban haltak meg, dicsőíttetnek, ellenben ha megbuktak és elvesztek, a történelem kigyót békát kiált rájok, vagy feledi őket, csak két példát akarunk felhozni állításunk illustratió­jául: Manfréd, Iízizilia és Apulia királyáé tagathatatla­nul nemesb szivü, lovagiasb, hősiebb ember volt,­ mint Anjou Károly, de ez utóbbi győzvén felette, Manfredet feledi a történelem, míg a dicstelen, gyáva, zsarnok és jellemtelen Károly dynasztiát alapított két országban. Mi máskép írná le a történelem III. Rikhárdot, ha ő­­ verte volna meg Richmontot Bosworthnál ? De Ang­lia akkori történetét a Lancaster-dynastia hívei irták és a valóságos hős Rikhárdot undok szörnyeteggé vál­toztatják, mig a szivtelen, gyanakodó, gyáva, csaló és zsarnok VII Henrikből nagy embert faragnak. A szoczializmus és kommunizmus ellen az eszész világon megkezdődött, kivált tavaly óta, az általános hetz és épen azon kormányférfiak folytatják azt legma­kacsabbul és szünetlenül, kik maguk is mindenben a szoczializmus elveit akarják erőszakos úton módon ér­vényre juttatni és a szomszéd államokban is behozatni. N­a jelenkorunk valamennyi intézményét tüzete­sen vizsgáljuk, azt fogjuk látni, hogy mindnyájan a szo­czializmus elvein alapulnak. Már magának a társada­lomnak nagyobb és mindig nagyobb területre való ki­terjesztése is nem egyéb, mint a szoczialisztikus elv ér­vényesítése. Mi egyébnek lehet a hadseregeket nevezni, mint roppant szoczialisztikus intézeteknek ? A kaszár­nyázás, a menázsi, az egyenruházás mind megannyi in­tézmény, mely egészen spártai mintára van alakítva. A kormányok iskolákat, tanintézeteket, dolgozó házakat, szegények házait, ápoldákat, kórodákat és börtönöket építenek. Mik ezek, mint szoczialisztikus intézmények ? Mindenütt emberek összezsúfolódása, mindenütt párto­lása az oly intézményeknek, melyek több embert csődí­tenek össze és oda irányulnak, hogy a családi köröket felbontsák, mert azon elvből indulnak ki, hogy a töme­ges ellátások kevésbé költségesek, minth­a minden em­ber vagy család külön volna kénytelen magát mindennel ellátni. Bizonyos dolog ugyanis, hogy a szegény ember sokkal drágábban él a gazdagnál, ki nagy mennyiség­ben szerezheti meg magának az élethez való szükségle­teket. A szatócsnak nyernie kell áruin, miket maga is harmadik kézből vásárol, míg a gazdag mindjárt a gyá­rakból vagy raktárakból látja el magát és családját. Mindamellett, hogy a kormányok a szoczializmust gyakorlatilag érvényesítik, nem akarják, hogy az em­berek maguk képezzenek társulatokat, hogy ugyanazt tegyék. Ennek meg nem engedése onnét származik, mi­vel ezen a szoczializmus elvein alapuló intézmények egyszersmind bő jövedelmi források s itt szabad a vá­sár és van elég Csáky szalmája, sok pénz odaragad a kezelő tenyerekhez s vándorol be az egyesek zsebeibe. Ez az elve az egyedárusságnak. A kormányok rendesen úgy intézkednek, hogy magánosokra vagy társulatokra hagyják egy üzleti ág megkísértését és csak akkor ragadják el az egyesektől azokat, ha látják, hogy ezen üzlet nagyon jövedelmessé válik, nincs kitéve az esélyeknek és a kezelés nem fe­lette költséges, vagyis aránytalanul nagyobb a haszon, mint a lehető kár vagy veszteség. Ilyenkor az állam kezeit ráteszi ezen tárgyakra s monopolizálja azokat. Innét magyarázható, hogy az államok még eddig sem a földmivelést és mindazt, mi azzal összeköttetésben áll, jelesül a szőlőgazdászatot, a baromtenyésztést nem tu­lajdonították el maguknak, ellenben a fémeket, a sót, a dohányt, Törökországban a fát, másutt a malmokat, mint megannyi roppant jövedelmi forrásokat lefoglal­ták. De e mellett még a mások által mivelt termények­ből is hasznot húznak, úgy, hogy azt némelykor nem­csak egyszer, de különféle alakban megadóztatják. Így p. o. a mezei gazda földadót fizet, fizet a molnár a lisz­tért, a kenyérsütő a kenyérért és maga a fogyasztó is közvetve. Ha az államok látni fogják, hogy bármelyik üzlet oly jövedelmet hoz, előállítása nem oly költséges többé és azon fázisok alatt, melyeken keresztül kell mennie, míg közhasználatra alkalmaztathatik, nem szenved kárt, akkor azon tárgyakat is monopolizálni fogja. Ebből­ magyarázható az is, hogy az államok miért vásárolják össze egymásután a vasutakat magán­társula­toktól, mivel a mindig növekedő forgalom által a jöve­delem is növekedik s igy a haszon is. Valamennyi európai állam közt seh­ol sem látni azon kapzsiságot, mely a többieket annyira jellemzi, oly kevéssé, mint Angliában. Itt minden a magánosok vagy magántársulatok kezei közt van. Ezek viselik a terhe­ket, kezelnek mindent és húzzák is a hasznot. Vala­mennyi kórház, nyilvános intézet, a vasutak vagy ma­gánosoké és társulatoké, vagy a községeké. Legfeljebb is azokat engedi át a nemzet az államnak, melyeknek fentartása költséges és majdnem semmi hasznot nem hajt, például képtárak, múzeumok, parkok s­z­­elére. Az államok alapításának czélja az volt, hogy az emberek jóléte növeltessék, hogy mindenki élvezhesse békében azt, mit a természet az emberi nemnek ajándé­kozott. Erre nézve hozattak a törvények, melyek az ember életét, kényelmét, vagyonát, becsületét biztosít­ják. Nincs oly zsarnok vagy jezsuita, ki azt merné ellil­tani, hogy a természet az emberi nemet azért látta el mindennel, mire szükségük van az élet fenntartására hogy mindezen természetadományokat átengedje egye­seknek, azért, hogy ezeknek többjük legyen, mint a többieknek. Így tehát az államnak e tekintetben legfőbb kötelessége arról gondoskodni, hogy polgárai egyiránt részesüljenek a természet adományaiban. A természet, midőn az embereket és a tárgyakat teremtette, oly bölcsen intézkedett, hogy az elsőknek az az utóbbiakból épen elég jusson és mégis semmi se vesz­szen kárba. A népesség arányai, egyenetlensége nem a természettől származik, hanem az emberektől. Azonban még most sehol a világon nem létezik oly roppant túl­népesedés, sőt ha létezik is, ez csak csekély területekre szorítkozik, hogy az emberek kénytelenek legyenek már most is ott hagyni szülőföldüket. Egyébre sehol sincs másra szükség most egyelőre, hanem az egyesek által önzőleg gyakorlott kommunizmust és szoczializmust átalánossá tenni. Lász, a hajhászatot legelébb is azon pártok ellen akarja kezdeni, melyeket leghatalmasabbaknak, legelőrehala­dottabbaknak legveszedelmesebbeknek tart, t. i. a szo­cziáldemokráczia ellen. Hogy ezt tehesse, okának kel­lene lennie, ha pedig oka nincs, legalább ürügyet ke­resnie. Bismarck berczegnek csakugyan van is oka arra és lesz ürügye is. Őt zavarba nem hozza az ürügyke­resés, még akkor sem, ha oka nincs is, vagy ha az ok olyan, melyet a világ előtt nem igen lehet bevallani. Lássuk az okokat, azután menjünk át az ürügyekre. Az ok az, mert Bismarck herczeg belátja, hogy valamint a keresztény vallás lerombolta a sokistenűséget, a régi idők babonáit és mindazon eszközöket, melyek a népet elbutították, hogy leigázhassák, és miután a ke­resztény vallás átfajulván papismusba, a régi előítélete­ket más alakban ismét visszahozta, úgy, hogy azok a re­formátió által 15 század múlva kezdettek csak lerombol­tatni,úgy a szabadelvű áramlat,melyet az 1789-diki fran­czia forradalom megkezdett, mindinkább terjed és a jelen korban már hatalmat gyakorol s háttérbe tolja a közép­kor intézményeit, az abzolutizmust, a feudalizmust, a klerikalizmust és nem sokára eléri a világ által óhajtva várt arany korát az emberi jogok érvényesítésének s megszüntetendi az egyesek önkénykedését a többség fe­lett, ekkor hát az ő és azon fajta emberek hatalma is megszűnik, a hatalommal pedig azon anyagi előnyök is, melyeket bizonyos kaszták élveztek, így tehát oka van meggátolni, hogy ez ne történjék s meg akarja kezdeni a hadjáratot a szabadelvű elem ellen, anélkül, hogy a valódi okot megmondja. Miért nem akarja ezen okot be­vallani ? Azért, mert Európában vannak államok, me­lyek ezen okot nem fognák méltányolni és azon a világ közvéleményét vezénylő nagy­hatalom, a sajtó, oly tá­madást intézne ellene, hogy veresége bizonyos lenne. Midőn Bismarck herezeg a szoczialista­ törvényt Németországban behozta, az egész világ sajtója legheve­sebben kelt ki ellene és Németország birodalmi gyűlése ellen, annyira, hogy rendszabályozásait tovább nem folytathatta, mivel már maguk a németek is pirultak a világ előtt. Így bukott meg azután szájkosár-törvény. Ezen második támadás az európai sajtó részéről sikeres volt. De Bismarck herczeg nem az az ember, kit egy kudarcz terveitől elrettent. Azon ember, ki vas kö­vetkezetességgel keresztülvitte óriási terveit, Ausztriát megfosztotta Németország ügyeibe gyakorolt befolyásá­tól, Dánia, Hannover, Nassau és Husszén fejedelmeit megfosztotta trónjaiktól, egyedül veszedelmes vetély­társát, III. Napóleont, Wilhelmshöhébe küldötte, Fran­cziaországot megcsonkította, megalázta, kisarczolta, most büszkeségét látja sértve, midőn még érez maga előtt egy hatalmat, mely neki ellentáll, melyhez nem férhet, Európa sajtóját, melynek nincs sebezhető Achil­les sarka. Ezen ki nem bir fogni. Az okot tehát el kell hallgatnia és ürügyet keresnie. Az ürügy is megvolna. Azt mondja: „im lássá­tok, mit mivel a nihilism­us Muszkaországban. Üldös, a czárra lő, megszökik és vannak államok, hol ezen go­nosztevők menhelyet találnak. A közbiztonság, Európa nyugalma kivánja, hogy ezen asszasszinok szektája ki­irtassék. Egyesüljetek hát velem, ti, kiknek ép ugy van okotok magatokat megóvni merényletektől, büntessétek meg a hozzátok menekülő bűnösöket, vagy ha restelli­tek ezt magatok megtenni, adjátok őket ki, majd meg­büntetjük őket mi." És várjon lesz-e Bismarck herczeg eme felszólítá­sának sikere? Melyik államok lesznek azok, melyeknek szólni fog ezen felhívás ? Britannia, Francziaország, Ausztria-Magyarország, Olaszország, és Svájcz, sőt ta­lán még Törökország is. A többi államok, ha oda egy két nihilista elmenekült is, csak azt fogják válaszuk finominértékéül venni, mit az első sorban említett négy hatalom mond. Britannia mindenekelőtt non possumussal fog vá­laszolni. Eszébe fog jutni Anglia államférfiainak, mi történt ott hasonló alkalommal 1858-ban. Akkor ugyanis III. Napoleon Palmerston lorddal igen barátsá­gos lábon állott és szívesen szolgált neki, a­mennyire csak lehetett. Az akkori időben Londonban vitatkozó klubbok keletkeztek és egy estén ezen kérdés tétetett vita tárgyává: „bűn-e a király-gyilkolás vagy nem?" Egy franczia, Mr. Bernard, bebizonyította, hogy bizo­nyos körülmények közt a király-gyilkolás nem bűn, sőt még dicséretes dolog is. A franczia követ, Persigny, Bernard elfogatását szorgalmazta és a kormány kivona­tát annyiban teljesítette, hogy Bernardot elfogatta és­­ itt megszűnt hatásköre és kezdődött az angol tör­vényeké. Bernard a bowstreeti békebiró eb­be került, Persigny személyesen lépett fel ellene Napoleon nevé­ben mint vádló. De a békebiró sem az elfogatásnak, sem a büntetésnek helyét nem látván, Bernardot szabadon Ok vagy ürügy. Azt mondják, hogy a német birodalmi kanczellár, a szabadelvűség ezen ijesztő váza, most azon töri fejét, mikép bujtassa egész Európát a német policziális egyen­ruhába és mikép kezdjen meg egy nagy hajtóvadásza­tot a szabadelvű elem ellen. Mint ügyes és szemes va­

Next