Népszava, 1884 (12. évfolyam, 1–52. sz.)
1884-05-04 / 18. szám
XXL. évfolyam. 1884. II. szám. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr. Fél évre ... „ 20 „ Negyedévre. . — „ 60 „ Egy hóra . . — „ 20 „ Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal külső dob-utcza 33. sz. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide intézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALAM MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE.IBudapest, május n. 4-én. Egyes példány ára 5 kr Előfizetéseket minden postahivatal elfogad. Irányi Dániel és a munkások. Lapunk legutóbbi számában megígértük, hogy Irányi beszédére még egyszer visszatérünk, mert terünk nem engedte mindannak elmondását, mit elmondanunk kell. Irányi úr keddi beszédét ismerik elvtársaink és olvasóink, mert ismertettük, most tehát csak ama »atyai« felhívással foglalkozunk, melyet egyenesen a munkásokhoz intézett. Ugyanis ezeket mondta: „Minden méltányosan gondolkodó ember belátja, érzi a nehéz küzdelmet, melyet önök a létért vívnak, ebben rokonszenvvel kiséri önöket és nem veszi, nem veheti rosz néven önöknek senki, ha, amennyiben az államhatalomtól függ, sorsuk javítása végett ehhez is folyamodnak, Ám zörgessenek, zörgessenek tovább is, zörgessenek mindaddig, — mint a szokás mondja — míg fel nem nyittatik. De ne keressék szenvedéseik okát ott, ahol az nincs, és az orvosszereket ott, ahol azok nem találhatók. Ne szítsák a gyűlöletet a birtokos osztály és általán véve mindazok ellen, akik önökkel egyet nem értenek, ha egyébb ok miatt, már csak azért sem, mert hiszen ettől, ezektől függ az önök sorsának javítása. Ne fenyegessék felforgatással az államot, hogy az elérhetlen és soha nem valósítható ábrándokra fektessék, mert ezáltal ahelyett, hogy helyzetüket megjavítanák, magukat és családjaikat bajba keverik, s ahelyett, hogy mint mondják, a szabadságnak tennének szolgálatot, a szabadság ellenes számára kovácsolnak fegyvereket. Mert a szoczializmus és kommunizmus kitörései rendesen a szabadság korlátozására vezetnek, s a birtokos osztály, ha nem hívja is fel arra az állami hatalmat, azt e részben legalább hallgatag támogatni kész. Ne kívánjanak tehát lehetetlent, hogy azt, ami lehetséges, elérjék. Én, és hiszem barátaim is, készek vagyunk támogatni önöket mindenben, ami jogos, igazságos és méltányos, s kecsegtet a remény, hogy a törvényhozás is meg fogja hallgatni ilyen kívánságaikat." És most sorba vesszük e felhívás mondatait és értelmét. Elismeri Irányi úr, hogy a méltányosan gondolkodó ember rokonszenvvel kiséri a munkásokat a létért való nehéz küzdelmükben és nem lehet rossz néven venni, ha a munkások az az államhatalomhoz is folyamodnak és azt tanácsolja »ám zörgessenek, mig fel nem nyittatik.« A rokonszenv szép valami, az áll, de nagyon kevés még akkor is, ha akár a munkások nehéz küzdelmét kíséri, mert még nem igazolja azt, hogy ha akár Irányi úr, akár barátjai, rokonszenvvel viseltetnek a munkásosztály jogos és méltányos kívánalmai iránt, a tettre is készen állnak-e azon tettre, mely e kívánalmakat »jogos és méltányos« szempontból kielégíteni képes és kielégíteni akar. Nem elég azt mondani, hogy »nagyon sajnálom« de segíteni kell a dolgon. Nem elég a humanistát vagy az államférfiút színlelni, hanem — ha a képesség meg van — tenni kell mint humanista, befolyni kell mint államférfiú és nem megrend szabályozásra, — Irányi úr, — hanem jobb viszonyokat teremteni, hogy az a »veszedelmes« mozgalom ne találjon tápanyagot. . . És elhiheti, az ok az okozatot teremti, természetes tehát, hogy ahol az ok nincs meg, ott az okozat felszínre sem jöhet. Az államhatalomhoz nem egyszer fordultak már a munkások, zörgettek ott is, de zörgettek eredmény nélkül, beszóltak már az országgyűléshez is nem egyszer, de mindannyiszor eredmény nélkül. Keresik az orvosszereket, ott, csakis ott, hol azok megvannak, de eddig nem adtak ily szereket számukra.. Hogy a magyar munkásmozgalom mindannak daczára nem lépett ki a tisztesség, józanság és higadtság medréből, az sem az államhatalomnak, sem a törvényhozásnak, de Irányi úrnak sem köszönhető, hanem egyes egyedül a magyar munkásmozgalom tisztességének, józanságának és higgadtságának köszönhető. A birtokos osztály ellen gyűlöletet nem szít a munkásmozgalom, de nem is tételezi fel benne a képességet és akaratot, hogy a munkásosztály sorsán valamit javítson. Az alamizsnát pedig az emberi méltóság nevében visszautasítja a munkásosztály, azt senkitől el nem fogadja, legkevésbbé akkor, ha jogos követeléseinek kielégítése helyett »balzsam« gyanánt alkalmaztatni. A munkásmozgalom, nevezzük Irányi úr szerint szocziális mozgalomnak, nem ellensége az egyénnek, nem gyűlöli az individumot még akkor sem, ha a vagyon és hatalom eltornyosodott birtokában, a munka küzdelme a tőke ellen, az elnyomottak küzdelme nem egyének elleni küzdelem, hanem rendszerek ellen irányul, mely még távolról sem mondható, hogy ennek révén az »állam felforgatással fenyegettetik, sőt ellenkezőleg, az állam fogalma alatt az összeséget értjük, p. o. Magyarország összes népét, s már azt csak fel nem teszi Irányi úr a szoczialistáktól, hogy míg egyrészt a nép jobblétét tűzték czélul maguk elé, addig másrészt a nép kárára dolgoznának. Ez teljesen lehetetlen, egymással nem fér össze. A szocialisták arra törekszenek, hogy az állam virágozzék, az állam legyen az a boltozat, mely alatt az összes nép boldogságban, egyetértésben, munkálkodás mellett elégedetten megélhessék. Hogy egyenlő kötelezettségek mellett egyenlő jogot élvezzen minden állampolgár különbség nélkül, hogy szűnjék meg minden előjog mely a vagyon révén kiváltságot képez, szűnjék meg a rendszer, mely a népet osztályokra választja és az osztály harcára alkalmat nyújt. Munka legyen az erény, dolgozzék mindenki, de mindenkinek legyen biztosítva munkájának gyümölcse. Irányi úr összetéveszteni látszik a szoczialistákat az anarchistákkal, pedig, ha a magyarországi szoczialisták működését ismeri és őszintén akar ítélni, akkor beláthatja, hogy úgy nyilvánosan szóval, mint lapjaink útján küzdünk az anarchizmus ellen, ahol kell, ahol lehet, mert ők veszélyeztetik a munkásmozgalmat eszeveszettségükkel, ők kompromittálják a tudomány által elismert szoczializmust és azokat, kik ezen elvnek hívei. A magyar munkásmozgalom nemcsak tömegben nyilvánuló anarchista kinövések ellen küzd, de küzd a kapitalizmus anarchiája ellen is, s itt is ismételjük: nem egyének, hanem rendszerek ellen. Mert tagadhatatlan tényként tűnik fel, hogy a kapitalizmus mindenben befolyássá bír, hasznot és ismét hasznot akar, nem törődve az utakkal módokkal, keresztül megy a tárgyakon, kerösztül az embereken, akár hányan maradnak élettelenül alatta, akár mennyi tárgyat pusztít, neki mindegy, meg van a maga sajátságos rendszere, meg van a maga proczeszszussa. Ez a kapitalizmus természetében rejlik. De még maga az is eszköze a tőkének, aki bírja. A szabadságnak nem ellensége a szoczializmus, mert ellenkezőleg a legszélesebb és legbiztosabb alapra fektetett szabadságot óhajtja és azt Irányi úr is tudja, hogy a reakció még akkor is, ha alkalma nincs, keresi az alkalmat, hogy állammentési viszketegségből, az állam nevében rendszabályokhoz nyúljon, igen sokszor ok és alkalom nélkül rántatnak ki egyének a közéletből, tönkre teszik őket és családjaikat és mindezt az állam szent nevében. Tudhatja Irányi úr, hogy a hatalom, t. i. a szabadság ellenei mindent tehetnek, nem tartoznak felelősséggel senkinek. Egyének és intézmények játszóabdák lehetnek kezükben. Hogy a munkások a közszabadságnak leghívebb őrei, azt nem egyszer bizonyították be és meg vagyunk győződve, hogy Irányi úr is tudja ezt. Lehetetlent a munkásosztály nem kíván, igényei szerények, méltányosak és a jogosultságot sem vitathatja el senki sem, ha csak tudva nem akar hazudni, ha az igazságot nem akarja arczis ütni. Tudhatja Irányi úr mint a törvényhozás tagja, hogy abban a számos petíczióban, melyeket a magyarországi munkások a törvényhozás elé vittek, soha nem kívántak lehetetlent, soha nem ábrándoztak, mert a megélhetés keserves küzdelme, a gyötrő gond a család fentartására és a szomorú kilátás a jövőre nézve, nem helyezik ábrándba a munkást, hanem elég komolylyá teszik gondolkozását, egész valóját, — de azt kérdezzük, mit és mennyit adtak már a munkásoknak mindabból, amit már a lehetőség határain belül kértek ? Semmit! Ha Irányi úr és barátai támogatni akarják a munkásosztály jogos, igazságos és méltányos mozgalmát, ám tegyék. A munkásosztály háladatos is tud lenni, de ezzel nemcsak a munkásosztálynak tesznek szolgálatot, hanem a nemzetnek is, melynek a munkások ép oly becsületes és jóravaló gyermekei, mint bárki széles e hazában. — Sok a tenni való Irányi úr! Tegyenek annyit a munkásosztály érdekében, a menynyit a lehetőség korlátain belül tehetnek, tegyék jóvá amit eddig mulasztottak. Mert eddig a munkásosztály javára semmit sem tettek. Az. agrárkérdés. |_K. R.] Egy néhány nap előtt megjelent: „Pólya J. az ujabb agrármozgalom és irodalom hazánkban" czimü könyvecske ösztönöz ezen théma tárgyalására. — E füzetke értékének illusztrálására csak a következőket akarjuk felhozni: Szerző a könyv elején konstatálja a földbirtok körül mutatkozó kórtüneteket; említi a két utolsó népszámlálásnak a földmivelő népességre vonatkozó senzácziós adatait, hogy t. i. a föld- s erdőmiveléssel foglalkozók 4.417,574-ről 1870-ben leapadtak 3.669,117-re 1880 ban; az apadás közel 23%; — hogy mig a népességet telepítés által szaporitani igyekszünk, mind többen hagyják el az országot, ugy hogy az Egyesült Államokban 1880-ban megejtett népszámlálás 11,526 magyart számitott, mily óriási mérvben nagyobbodik árja azoknak, kik az újvilágban egy uj s kevésbbé mostoha hazát keresnek, mutatják a legújabb amerikai közlemények, melyek szerint 1883. évben 13,640 magyar kivándorló lépett Észak-Amerika partjaira! Felhozza a számos árveréseket s az ebből folyó gyakori birtokváltozásokat, továbbá az amerikai konkurrenczia folytán lenyomott gabnaárakat, az utolsó évet, rosz terméseit s a folyton növekedő közterheket. Ezen kórtünetek eléggé tárgyilagos felsorolása után azt várja az olvasó, hogy szerző az objektivitást mindvégig meg fogja őrizni, de nagyon is tévedtünk. Pólya úr, különös előszeretettel idézi Marxot, de ennek megdönthetlen tételeiből, annál megdönthetőbb