Népszava, 1884 (12. évfolyam, 1–52. sz.)

1884-05-04 / 18. szám

XXL. évfolyam. 1884. II. szám. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr. Fél évre ...­­ „ 20 „ Negyedévre. . — „ 60 „ Egy hóra . . — „ 20 „ Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal külső dob-utcza 33. sz. Minden a lap szellemi ré­­szére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide in­tézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALAM MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE.­IB­ud­apest, máj­us n­. 4-én. Egyes példány ára 5 kr Előfizetéseket minden posta­hivatal elfogad. Irányi Dániel és a munkások. Lapunk legutóbbi számában­ megígértük, hogy Irányi beszédére még egyszer­ visszatérünk, mert terünk nem engedte mindannak elmondá­sát, mit elmondanunk kell. Irányi úr keddi be­szédét ismerik elvtársaink és olvasóink, mert ismertettük, most tehát csak ama »atyai« felhí­vással foglalkozunk, melyet egyenesen a munká­sokhoz intézett. Ugyanis ezeket mondta: „Minden méltányosan gondolkodó ember belátja, érzi a nehéz küzdelmet, me­lyet önök a létért vívnak, ebben rokonszenvvel kiséri önöket és nem veszi, nem veheti rosz néven önöknek senki, ha, a­mennyiben az államhatalomtól függ, sorsuk javítása végett ehhez is folyamodnak, Ám zörgessenek, zörgessenek tovább is, zörgessenek mindaddig, — mint a szo­k­ás mondja — míg fel nem nyittatik. De ne ke­ressék szenvedéseik okát ott, a­hol az nincs, és az orvos­szereket ott, a­hol azok nem találhatók. Ne szítsák a gyűlöletet a birtokos osztály és általán véve mindazok ellen, a­kik önökkel egyet nem értenek, ha egyébb ok miatt, már csak azért sem, mert hiszen ettől, ezektől függ az önök sorsának javítása. Ne fenyegessék felfor­gatással az államot, hogy az elérhetlen és soha nem való­sítható ábrándokra fektessék, mert ezáltal a­helyett, hogy helyzetüket megjavítanák, magukat és családjai­kat bajba keverik, s a­helyett, hogy mint mondják, a szabadságnak tennének szolgálatot, a szabadság ellenes számára kovácsolnak fegyvereket. Mert a szoczializmus és kommunizmus kitörései rendesen a szabadság korlá­tozására vezetnek, s a birtokos osztály, ha nem hívja is fel arra az állami hatalmat, azt e részben legalább hall­gatag támogatni kész. Ne kívánjanak tehát lehetetlent, hogy azt, a­mi lehetséges, elérjék. Én, és hiszem bará­taim is, készek vagyunk támogatni önöket mindenben, a­mi jogos, igazságos és méltányos, s kecsegtet a re­mény, hogy a törvényhozás is meg fogja hallgatni ilyen kívánságaikat." És most sorba vesszük e felhívás mondatait és értelmét. Elismeri Irányi úr, hogy a mél­tányosan gondolkodó ember rokonszenvvel kiséri a munkásokat a létért való nehéz küzdelmükben és nem lehet rossz néven venni, ha a munkások a­z az államhatalomhoz is folyamodnak és azt taná­csolja »ám zörgessenek, mig fel nem nyittatik.« A rokonszenv szép valami, az áll, de nagyon kevés még akkor is, ha akár a munkások nehéz küzdelmét kíséri, mert még nem igazolja azt, hogy ha akár Irányi úr, akár barátjai, rokonszenvvel viseltetnek a munkásosztály jogos és méltányos kívánalmai iránt, a tettre is készen állnak-e­­ azon tettre, mely e kívánalmakat »jogos és méltányos« szempontból kielégíteni képes és kielégíteni akar. Nem elég azt mondani, hogy »nagyon sajnálom« de segíteni kell a dolgon. Nem elég a humanistát vagy az államférfiút színlelni, hanem — ha a képesség meg van — tenni kell mint humanista, befolyni kell mint államférfiú és nem megrend szabályozásra, — Irányi úr, — hanem jobb vi­szonyokat teremteni, hogy az a »veszedelmes« mozgalom ne találjon tápanyagot. . . És elhiheti, az ok az okozatot teremti, ter­mészetes tehát, hogy ahol az ok nincs meg, ott az okozat felszínre sem jöhet. Az államhatalomhoz nem egyszer fordultak már a munkások, zörgettek ott is, de zörgettek eredmény nélkül, beszóltak már az országgyűlés­hez is nem egyszer, de mindannyiszor eredmény nélkül. Keresik az orvosszereket, ott, csak­is ott, hol azok megvannak, de eddig nem adtak ily szereket számukra.. Hogy a magyar munkásmozgalom mind­annak daczára nem lépett ki a tisztesség, józan­ság és higadtság medréből, az sem az államhata­lomnak, sem a törvényhozásnak, de Irányi úrnak sem köszönhető, hanem egyes egyedül a magyar munkásmozgalom tisztességének, józanságának és higgadtságának köszönhető. A birtokos osztály ellen gyűlöletet nem szít a munkásmozgalom, de nem is tételezi fel benne a képességet és akaratot, hogy a munkásosztály sorsán valamit javítson. Az alamizsnát pedig az emberi méltóság nevében visszautasítja a munkásosztály, azt sen­kitől el nem fogadja, legkevésbbé akkor, ha jogos követeléseinek kielégítése helyett »balzsam« gya­nánt alkalmaztatni. A munkásmozgalom, nevez­zük Irányi úr szerint szocziális mozgalomnak, nem ellensége az egyénnek, nem gyűlöli az indivi­dumot még akkor sem, ha a vagyon és hatalom eltornyosodott birtokában, a munka küzdelme a tőke ellen, az elnyomottak küzdelme nem egyének elleni küzdelem, hanem rendszerek ellen irányul, mely még távolról sem mondható, hogy ennek révén az »állam felforgatással fenyegettetik,­ sőt ellenkezőleg, az állam fogalma alatt az összesé­get értjük, p. o. Magyarország összes népét, s már azt csak fel nem teszi Irányi úr a szoczialistáktól, hogy míg egyrészt a nép jobblétét tűzték czélul maguk elé, addig másrészt a nép kárára dolgoz­nának. Ez teljesen lehetetlen, egymással nem fér össze. A szoc­ialisták arra törekszenek, hogy az állam virágozzék, az állam legyen az a boltozat, mely alatt az összes nép boldogságban, egyetér­tésben, munkálkodás mellett elégedetten megél­hessék. Hogy egyenlő kötelezettségek mellett egyenlő jogot élvezzen minden állampolgár kü­lönbség nélkül, hogy szűnjék meg minden előjog mely a vagyon révén kiváltságot képez, szűnjék meg a rendszer, mely a népet osztályokra vá­lasztja és az osztály harcára alkalmat nyújt. Munka legyen az erény, dolgozzék mindenki, de mindenkinek legyen biztosítva munkájának gyü­mölcse. Irányi úr összetéveszteni látszik a szoczialis­tákat az anarchistákkal, pedig, ha a magyaror­szági szoczialisták működését ismeri és őszintén akar ítélni, akkor beláthatja, hogy úgy nyilváno­san szóval, mint lapjaink útján küzdünk az anarchizmus ellen, a­hol kell, a­hol lehet, mert ők veszélyeztetik a munkásmozgalmat esze­veszettségükkel, ők kompromittálják a tudomány által elismert szoczializmust és azokat, kik ezen elvnek hívei. A magyar munkásmozgalom nemcsak tömegben nyilvánuló anarchista kinövések ellen küzd, de küzd a kapitalizmus anarchiája ellen is, s itt is ismételjük: nem egyének, hanem rendsze­rek ellen. Mert tagadhatatlan tényként tűnik fel, hogy a kapitalizmus mindenben befolyássá bír, hasznot és ismét hasznot akar, nem tö­rődve az utakkal módokkal, keresztül megy a tárgyakon, kerösztül az embereken, akár há­nyan maradnak élettelenül alatta, akár mennyi tárgyat pusztít, neki mindegy, meg van a maga sajátságos rendszere, meg van a maga proczesz­szussa. Ez a kapitalizmus természetében rejlik. De még maga az is eszköze a tőkének, aki bírja. A szabadságnak nem ellensége a szoczia­lizmus, mert ellenkezőleg a legszélesebb és leg­biztosabb alapra fektetett szabadságot óhajtja és azt Irányi úr is tudja, hogy a reakc­ió még akkor is, ha alkalma nincs, keresi az alkalmat, hogy állammentési viszketegségből, az állam ne­vében rendszabályokhoz nyúljon, igen sokszor ok és alkalom nélkül rántatnak ki egyének a közéletből, tönkre teszik őket és családjaikat és mindezt az állam szent nevében. Tudhatja Irányi úr, hogy a hatalom, t. i. a szabadság ellenei mindent tehetnek, nem tartoznak felelős­séggel senkinek. Egyének és intézmények játszó­abdák lehetnek kezükben. Hogy a munkások a közszabadságnak leghívebb őrei, azt nem egy­szer bizonyították be és meg vagyunk győződve, hogy Irányi úr is tudja ezt. Lehetetlent a munkásosztály nem kíván, igényei szerények, méltányosak és a jogosultsá­got sem vitathatja el senki sem, ha csak tudva nem akar hazudni, ha az igazságot nem akarja arczis­ ütni. Tudhatja Irányi úr mint a törvény­hozás tagja, hogy abban a számos petíczióban, melyeket a magyarországi munkások a törvény­hozás elé vittek, soha nem kívántak lehetetlent, soha nem ábrándoztak, mert a megélhetés ke­serves küzdelme, a gyötrő gond a család fentar­tására és a szomorú kilátás a jövőre nézve, nem helyezik ábrándba a munkást, hanem elég ko­molylyá teszik gondolkozását, egész valóját, — de azt kérdezzük, mit és mennyit adtak már a munkásoknak mindabból, a­mit már a lehetőség határain belül kértek ? Semmit! Ha Irányi úr és barátai támogatni akarják a munkásosztály jogos, igazságos és méltányos mozgalmát, ám tegyék. A munkásosztály hála­datos is tud lenni, de ezzel nemcsak a munkás­osztálynak tesznek szolgálatot, hanem a nemzet­nek is, melynek a munkások ép oly becsületes és jóravaló gyermekei, mint bárki széles e hazában. — Sok a tenni való Irányi úr! Tegye­nek annyit a munkásosztály érdekében, a meny­nyit a lehetőség korlátain belül tehetnek, tegyék jóvá a­mit eddig mulasztottak. Mert eddig a munkásosztály javára semmit sem tettek. Az. agrárkérdés. |_K. R.] Egy néhány nap előtt megjelent: „Pólya J. az ujabb agrármozgalom és irodalom hazánkban" czimü könyvecske ösztönöz ezen théma tárgyalására. — E füzetke értékének illusztrálására csak a következőket akarjuk felhozni: Szerző a könyv elején konstatálja a földbirtok körül mutatkozó kórtüneteket; említi a két utolsó népszámlálásnak a földmivelő népességre vonat­kozó senzácziós adatait, hogy t. i. a föld- s erdőmivelés­sel foglalkozók 4.417,574-ről 1870-ben leapadtak 3.669,117-re 1880 ban; az apadás közel 23%; — hogy mig a népességet telepítés által szaporitani igyekszünk, mind többen hagyják el az országot, ugy hogy az Egye­sült Államokban 1880-ban megejtett népszámlálás 11,526 magyart számitott, mily óriási mérvben nagyob­bodik árja azoknak, kik az újvilágban egy uj s kevésbbé mostoha hazát keresnek, mutatják a legújabb amerikai közlemények, melyek szerint 1883. évben 13,640 magyar kivándorló lépett Észak-Amerika partjaira! Felhozza a számos árveréseket s az ebből folyó gyakori birtokváltozásokat, továbbá az amerikai konkurrenczia folytán lenyomott gabnaárakat, az utolsó évet, rosz ter­méseit s a folyton növekedő közterheket. Ezen kórtünetek eléggé tárgyilagos felsorolása után azt várja az olvasó, hogy szerző az objektivitást mind­végig meg fogja őrizni, de nagyon is tévedtünk. Pólya úr, különös előszeretettel idézi Marxot, de ennek megdönthetlen tételeiből, annál megdönthetőbb

Next