Népszava, 1910. január (38. évfolyam, 1–25. sz.)

1910-01-01 / 1. szám

XXXVIII. évfolyam. Budapest, 1910 január 1. szombat. 1. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: „, 16.20 kor. I negyed évre ... . 4.80 kor. fél évre 9.60 kor. | egy hóra 1.60 kor. A „SZOCIALIZMUS"-val együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. egy évre él . A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap-SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) A Népszava legközelebbi száma a napi­lapok között létrejött megállapodás folytán kedden, január 4-ikén a rendes időben jele­nik meg. Harcos esztendők. Ötödfél esztendeje, hogy Magyarország­ban kormányzati programmá lett az álta­lános választójog megalkotása. Lassan megérett gyümölcse volt ez a szociálde­mokrata munkásság két évtizedes küzdel­meinek. És ötödfélév óta a polgári pártok egyebet sem tesznek,, csak az általános, egyenlő és titkos választójog megvalósu­lása ellen emelnek gátakat, csak a korhadt kiváltságok közé építenek falakat. Az egyik csaprant az ország vérét és da­gadó patekokban vezeti Bécsbe a kö­zös hadsereg hizlalására ; megad min­dent, ami­t Bécs kíván, hogy ezen az áron elodázhassa a demokrácia győzelmét. A másik r­zembeáll a dinasztia akaratával; követeléseket támaszt, amelyekről tudja, hogy keresztül nem viheti őket; vég nélkül való k közjogi bonyodalmakat támaszt, vál­ságból válságba taszítja az országot, csak­h­ogy sor ne kerülhessen a demokratikus Magyarország megteremtésére. Hatvanhete­sek és negyvennyolcasok mintha csak szé­pen megosztoztak volna a színfalak mögött a szerepeken: hol az egyik, hol a másik vet gáncsot a demokratikus választójognak. El is buktatták volna már végképpen, el is földelték volna már úgy, hogy soha föl ne támadhasson, ha ott nem állana mellette a szervezett proletárság harcos tábora. De mi résen vagyunk. Ötödfél év alé szüntelen harc, szakadatlan küzdelem a sorsunk. Vérünkkel öntözzük a magyar demokrácia zsenge vetését, hogy el ne asszék, testünkkel védjük, hogy le ne gá­zolják a reakció barmai. Magunkra hagyatva, baráttalanul, komoly szövetséges nélkül ötödfél éve álljuk ellenségeink kímé­letlen tüzét. Szembeszállunk a hatalom min­den üldözésével és nem hagyjuk magunkat el­némítani sem a kozákok fegyvereivel, sem a „pártatlan" bíróságok vérítéleteivel. Ül­döznek bennünket, mert nem engedjük eltemetni a demokráciát. És mi nemcsak védekezünk, hanem, ha kell, támadásra is elég erősek vagyunk." Megmutattuk ezt a súlyos küzdelmek legutóbbi éveiben szám­talanszor. Emlékezzünk csak vissza, mi történt most egy éve, az 1908-ik esztendő utolsó nap­ján! Az ország szervezett munkássága fióbamozgósítást rendezett a koalíciós kor­m­ány jograbló uralma ellen és különösen­­ fekete gróf gyalázatos merénylete ellen, mellyel egyesülési jogunkat végképpen el akarta törülni. ~fT~ t v v k Emlékezzünk csak vissza ! X^WV Csupán Budapesten hatvankétezer mun­kás tette le a szerszámot. És megálltak a dübörgő gépek százai és aznap a munkás nem verejtékezett aranyat a tőke urainak, így volt ez az ország minden nagyobb vá­rosában is. Megállt a teremtő munka, aka­dozott a gazdasági élet vérkeringése és megdöbbenés vett erőt ellenségeinken. Ezt a nagy megdöbbenést azután hasztalan igyekeztek harcos megmozdulásunknak le­kicsinylésével palástolni: remegve látták, hogy micsoda rettenetes erő van a mun­kás kezében, amikor megtagadja a munkát. A Népszava akkor megírta: „Előkészülés, megbeszélés, fölsárontás nélkül maga a mun­kásság határozta el, hogy egy napot a jogai ellen intézett merényletek visszaverésére, az ellenük való nehéz és vészes tiltako­zásra fordít. De bizonyos, hogy követői lesz­nek ennek a napnak, ha a munkásság egye­sülési jogának kezelésében alapos vál­tozás nem fog bekövetkezni és fenye­gető megmozdulásunknak lett is foganatja. A rendőrség, a kereskedelmi minisztérium és a kormánycsoldos vi­ta hiába izzadott kínjában vért, hogy lehazudhassa a Szil­veszter-napi tömegsztrájk nagyszerűségét : a kapitalisták üdvös megriadása a fekete grófnak inába kergette a nagy harci bá­torságot ; a fekete gróf lassan és óvatosan meghátrált, a szakegyesületek ellen kezdett merényletét nem merte végrehajtani és az irtóhadjáratot lefújta, mert belátta, hogy ebben a csatában a legnagyobb vesztes csak ő lehet és ez általa képviselt ügy. Nagy dolog volt a mi tavalyi Szilveszter­napi tömegsztrájkunk. A gazdasági válság­nak két súlyos esztendeje zúgott akkor el fölöttünk, mint a sivatagok számuk szele. És némelyek azt hitték, hogy a vészes szél a tompa közönyösségnek és halálos csüggedésnek homokjával fújta be egész mozgalmunkat. Éppen er­re számítottak ellenségeink. Éppen ezért remélték, hogy vakmerő merényletükkel letörhetik egész mozgalmunkat és ezzel elháríthatják az útból a választójog meghamisításának egyetlen akadályát. De, hála a munkásság bámulatos áldozatkészségének és fegyelme­zettségének, ellenségeink csalódtak. Hiába szegődött hozzájuk fegyvertársul a mun­kásokat megrontó gazdasági válság, volt bennünk elég erő és bátorság a támadó védekezésre. Ínség s nyomor volt velünk, de velünk volt az a tudat is, hogy­ még nagyobb ínség, még végtelenebb nyomor szakad reánk, ha meg nem tudjuk védeni egyesületeinket. És megvédtük! Nagy bátorságot, végtelen bizalmat me­rítettünk mi annak az egy napnak a nagy-­­ szerű­ sikeréből. A magunk erejébe vetett hit ezen a napon meggyőződéssé vált. Most itt már nemcsak hittük, hanem tudtuk, hogy képesek leszünk megvívni a nagy harcot is, ha a becsületes választójog helyett a plurális jograblást, vagy a nép kijátszásá­nak más formáját akarná a koalíció keresz­tül vinni. A nagy harcot, a döntő csatát az 1909. év nem hozta meg. Hozott ehelyett nega­tív eredményt: a koalíció szertezüllését és a pluralitásos népcsalás tervének kimúlá­sát. De azért a munkásság ezeknek az ese­ményeknek sem volt tétlen szemlélője. A mi állandó agitációnk, a mi izgató mun­kánk tartotta folytonosan felszínen a nagy igazságot: demokratikus választó­jog nélkül nincs kivezető út a ma­gyar politikai válságból ! És hogy ez az igazság az év vége felé immár elmozdíthatatlan sarokköve lett a ma­gyar politikának, az legelső­sorban a szo­ciáldemokrata munkásság érdeme. A koa­líciós kormány persze egyre reménykedett abban, hogy az agrárius érdekeknek meg­felelő választójogot csinálhat és ezért a leg­ádázabban üldözte a tervezett népcsalás el­len küzdő szociáldemokratákat. Ezekről az ü­ldözésekre külön fejezetet kellene írnunk, de beérjük a fejezet végével: ellenségeink csúfosan megbuktak, mi pedig itt állunk, bizakodva erőnkben, bátran és elszántan, készen arra, h­ogy az általános, egyenlő és titkos választójog ellenségeivel megvív­juk az élet-halál harcot és győzelemre vigyük a népjogot. Ötödféléve álljuk a szakadatlan küzdel­met a demokratikus választójogért. Bizo­nyára könnyebb bátran harcolni, mint sokáig harcolni. A kifárasztás taktikája nagy hadvezéreket és nagy hadseregeket őrölt már meg. Bizonyára könnyebb lett volna a mi helyzetünk is, ha annak idején a­ képviselőház elé ker­ült volna a választójogi reformnak, akár becsüle­tes, akár rossz formája. Gyors el­határozással, késhegyig menő harcban vagy győztünk volna, vagy — ami kevésbé valószínű — csatát vesztettünk volna, de az utóbbi esetben is módunkban lett volna hozzáfogni az újabb erőgyűjtéshez, új harcok előkészítéséhez, így azonban a kifárasztás taktikájával iparkodtak ben­nünket tönkre tenni, mielőtt döntő harcra kerülhetne a sor. Legnagyobb dicső­sége a magyarországi szociáldemokrata munkásságnak, hogy ez a taktika meg nem őrölte, harci készségét föl nem emésztette, bizalmát, bátorságát el nem sorvasztotta. Amit bebizonyított a tavalyi év utolsó na­p­ján a megdöbbentő sikerű tömegsztrájk. Most új harcos esztendőbe lépünk. Ezer okunk van azt hinni, hogy ez az év ny­j­hozza a döntést, a népjog győzelmét. Sok körülménytől függ ez, de legelső­sorban Lapunk mai száma 20 oldal.

Next