Népszava, 1910. január (38. évfolyam, 1–25. sz.)

1910-01-09 / 7. szám

1910 január 11. NÉPSZAVA levél nélkül való „néptanító" működött: várjon miért nem jártak el a hatóságok ezek ellen és alkalmazóik ellen is? Bizonyára azért, mert nagy különbség van a között, hogy magyar népbutitást követ-e el valaki, vagy tót népbutitást. Mert ma­gyarul szabad ám a népet butítani! Egyébiránt a miava-poljankai iskolában most semmilyen tanító sincsen és így a felekezeti ala­pon álló valláserkölcsös nevelés áldásos hatása ott egyelőre szünetel. Az iskola államosítása iránt azonban aligha tett sürgős fölterjesztést a királyi tanfelügyelő úr. De ha tett volna is, még mindig Apponyi intézi a magyar közoktatásügyet . . . Andrássy, a korrekt miniszter. Andrássy Gyula folyton azt híresztelteti magáról, hogy hozzáférhetetlen a kijárók, a roti­kciózók, panamisták számára. Ennek a­orzasztóan korrekt férfiúnak minisztériumai­ból származó levél mondja el ezeket a do­­gokat: I. A koalíciós kormány uralomrajutásakor gróf Andrássy Gyula belügyminiszter Gáspár Arthur fiatal hírlapírót, Márkus Miksa udvari tanácsos és a „Magyar Hírlap" főszerkesztőjé­nek sógorát, bizalmi dolgok végzésére segéd­fogalmazói minőségben maga mellé vette a belügyminisztériumba. Nemsokára rá soron­kívül segédfogalmazóból a fogalmazót át­ugorva segédtitkárrá, majd pedig tavaly va­lóságos titkárrá léptette elő és nehogy a koalíciós kormány távozása esetén bizalmi állásából kicsöppenjen, a belügyi törvény­előkészítő bizottságba osztotta be rendes szol­gálatra a hálás belügyminiszter. Ez a szédítően gyors előléptetés nagy vissza­tetszést szült már akkor is a belügyminiszté­riumban azon feladatukat 15—16 év óta pon­tosan és lelkiismeretesen teljesítő tisztviselők körében, kik ezen előléptetések következtében háttérbe szorultak s egyenesen azt hangoztat­ták, hogy ezt Márkus Miksa befolyására teszi a belügyminiszter, kinek a koaliciós politika körüli érdemeit 60 érdemes tisztviselőnek háttérbe szorítása árán sógora érdekében eképp honorálja. II. Márkus Miksa másik sógorát pár héttel ezelőtt kereskedelmi tanácsosnak nevezte ki Kossuth Ferenc kereskedelmi m­niszter An­drássy protekciójára. III. A belügyminiszter egy napidíjast, Hu­szár Antalt (Herschkovits Adolf) soronkívüli segédtitkárrá nevezte ki és a legtöbb nemze­tiségi politikai tudást igénylő osztályban, a román ügyek referálásával bízta meg. Huszár a belügyminiszter megbízásából és a bel­ügyi irattári adatok felhasználásával meg­írta a „Román egyház története" című könyvet, melyet egyébként is honorálva, a belügyminiszter az összes hatóságoknak bizalmas körlevélben megrendelésre ajánlott. Hogy erre a téves adatoktól hemzsegő és pon­gyolán, hozzá nem értéssel összeeszkábált egyháztörténetre mi szüksége van Árva, Liptó, kell a módosabbakat megpumpolni. Szörnyen értett hozzá. A Náci pénzes tarsolya sohsem volt üres. Járhatott ott is, ahol m­ondta. Mi­kor megunta, akkor beállított a konzulátus­hoz, hogy legyenek szívesek, toloncolják őket haza. És Kacskáék a legmesszebb útról, a leg­jövedelmezőbb kirándulásokról tolonc­ uton, kényszer-útlevéllel jutottak haza. Az is meg­esett ugyan vele, hogy részeg állapotában az asszony ellopta az iratait,, a pénzét és egye­dül vágott a hazafelé iránynak. Nácit elfog­ták, becsukták, megverték, eleresztenék, de oly gyorsan igyekezett az élete párja után, hogy valahol a pusztán elérte, megverte, az­tán békességben folytatták­ útjukat. Mire a dér leesett, Náciék itthon voltak. Hoztak mindent, de mindent. Ami a bigott népet elamitja, ami sonkát-kolbászt teremt a csavargó varga kamrájába, az mind ideván­dorolt Palesztinából vagy honnan, a duna­menti kis faluba. A jeruzsálemi oltár is hazakerült. Cifra fából, aranyfüstből, ezüstös papírból olyan kacskaringós oltárt szabott a ravasz varga, hogy nagyobb kelete lett, mint a templomi oltárnak. Az egész falu járt a bámulatára. Senki se jött üres kézzel. Náci az öt urce Jordan-vízből kimért egy akót. A határ­ban fölszedett odvas fadarabokat, gömböcö­ket, nagy darab szalonnákért adta el a jám­bor falusiaknak. Egy-két pár öreg kapcát darabokra hasogatott, úgy i­érte el, mintha a Veronika kendőjének vagy Krisztus palást­jának a fo­glányai volnának. Ugyan bolond lett volna, ha a kezét kap­ Trencsén, Nyitra vagy a többi vármegyéknek s állami hatóságoknak, arra gróf Andrássy Gyula belügyminiszter aligha tudna fe­lelni! ... De annál jobban tudja az irója és a kiadó, miért szükséges az ilyen fércműve­ket jó borsosan a hatóságok nyakába minisz­teri ajánlatokkal varrni. Andrássy kis ügyei miatt valóságos forron­gás van a belügyminisztériumban, amelynek tisztviselői nem akarják tűrni, hogy a kor­rupciót irtó fekete gróf tölibük állítson csak azért, mert protekciója van. A hálás pátriárka, Bogdanovics Lucián, akit erőszakkal ültetett a kormány a szerbek pátriárkái székébe, nem lehet valami nagy történettudós, de mindenesetre hálá­datos lelkű ember. Körlevelet adott ki, amelyben haza- és királyhűséget prédikál és fölhívja a népet hogy bizzék Istenben, legyen kitartó és keres­sen vigaszt a hitben. Őrizkedjenek az olyan em­berektől, akik a hit ellen kikelnek, azt állítván, hogy ez fölösleges, óvják magukat az istentaga­dóktól, mert ezek a szegény ember bajait csak kihasználni törekednek, a gazdagok ellen izgatnak és a társadalmi rendet akarnák földúlni. Hivat­kozik a pátriárka Szent Pál apostolra, akinek idejében már találtattak ilyen rendzavarók, aki sikerrel harcolt a világfölforgató eszmék ellen, mely eszmék mindenkor megtörtek az egyház szent és szilárd bástyáin. Hogy Bogdanovics szocialista halással mutatja magát érdemesnek a kormány kegyére, az hálás szívére vall. Történettudományának hiányosságára pedig abból lehet következtetni, hogy Szent Pálék világföl­forgató eszméit, az őskeresztény kommu­nizmust éppen ellentétével, a mai konzervatív és pohosra hízott népnyúzó egyházzal azonosítja. Rövid belpolitikai hírek. A tót gyermeknek, magyar sovinizmust muszáj bevennie: hat tót tankönyvet Apponyi megint kitiltott az iskolákból, amelyeket nem te­lítettek a magyar sovinizmus hazugságaival. A „Boszniai Hírek" megcáfolja bécsi forrásra hivatko­va a belgrádi nagykövet-változásról Belgrádból kapott hírét, amelyet a Népszava is ne"i­­­tja ! ­ím.. .él. ... ....... KÜLFÖLD. „­ Románia. Dolgozik a maffia. Bukarestből jelentik, hogy Ferekide belügyminiszter és más magasállású villam­i hivatalnokok fenyegető leveleket kaptak. A rendőrség nyomozása szerint ezek a levelek szocialista körökből származnak. A rendőrség persze minden nyomozás nélkül is tudta, hogy honnét származnak a levelek. Mert több, mint bizo­nyos, hogy azok megrendelésre készültek. A megrendelő pedig csak az lehetett, aki­nek szüksége van ezekre a levelekre. A tatja a munkával, ha foltozza­ a sáros csizmá­kat, ha görnyed a varga­széken. ímmel-ámmal dolgozott, hogy mégis lássák, nem a jeru­zsálemi oltár táplálja, hanem a becsületes munka. A hivek áhítattal nézték a jeruzsá­lemi oltárt, Naci pedig a varga-széken na­gyokat húzott a pálinkás-butykosból és még nagyobbakat sóhajtott. A pap már féltékenykedett rá. Szólt a jegy­zőnek. A jegyző szólt a zsandároknak. Azok aztán elkezdték háborgatni a jeruzsálemi gyü­lekezetet. Bementek. Rágyújtottak, kinevették a cifra oltárt. Egyebet nem tehettek. A hivek nem hagyták egykönnyen a vargát faképnél. Egyszer a tekintetes "ur — ennek se tudom a nevét, csak arra emlékszem, hogy va­lami garabonciás természetű uradalmi em­ber volt — a vadászcsizmáit küldte el Náci­hoz, hogy reparálja meg. Náci készült rá so­káig. Hónapokig ott volt a csizma, de nem akart megcsinálódni magától. Náci a tekinte­tes úr cselédjétől mindig azt szengette vissza, hogy majd a jövő héten elkészül. A tekintetes ur megunta a bolonditást. Nagy haraggal rontott be a vargához. — Hol a Csizmám, te gazember varga? Náci keresi, keresi, de nem leli. A tekinte­tes ur észreveszi, hogy azért nem leli, mert mind a kettő ott nyüstölődik a Náci lábán. — Tyúh, az apádnak ezzit-azzát, hát te nyüs­tölöd az én drága csizmáimat?! Megkapta a vargát, földhöz vágta, lerántotta lábáról a csizmákat, azzal verte agyba-főbe és mentül jobban ütötte, mentül jobban jajgatott a varga, a tekintetes ur annál dühösebb lett. Ugy bizony, utoljára a jeruzsálemi ol­. Régen volt. Náci azóta elpusztult valame­lyik útszéli árokban. A nyakán maradt egy csomó jeruzsálemi olvasó. Azért még mindig nem tetszenek nekem azok a dunamenti kis falvak. Valami sötét­ség borong fölöttük, olyan ködféle, ami igen nehezen akar fölszállani, mintha a templom keresztje beleakadt volna a gomolygó párába és nem engedné elröpülni . . . 89 rendőrség pedig — mint közvetítő közeg — tudja jól, hogy a kormánynak kellenek ezek a levelek újabb gaztetteinek födözé­sére. A szocialisták Romániában is nyílt eszközökkel dolgoznak, nem pedig sötétben bujkálva, mint a középkorból ottrekedt kormány-haramiák. A Románia népe fölött garázdálkodó rablólovagok barbár mivoltára jellemző a miniszterek magatartása és a belügyminisz­ter válasza, amit Fleva szenátor, a román politikusok becsületes, de kicsiny csoport­jához tartozó ember interpellációjára tett. A miniszter az „Adeverul" című lapot tá­madta, mely szerinte hazafiatlan és sokban okozója a mostani anarchiának. A zsidó újságírók kiutasításának dolgáról a minisz­ter nem nyilatkozott. Continescu és Con­stantinescu miniszterek lemondással fenye­getődztek arra az esetre, ha a zsidó újság­írók ellen valamelyes megtorló rendszabá­lyokat léptetnek életbe. Oroszország: Nem venunciálnak! A pétervári egyetem rektora és prorektora konfliktusba keveredett a közoktatásügyi minisztériummal és mind a ketten lemondtak tisztükről. Ennek a lemon­dásnak érdekesek az előzményei. A minap történt, hogy Schwarz közoktatási miniszter helyettese, G. K. UljanOW a minisztériumba rendelte J. J. Borgmann rektort és J. J. Grimm prorektort s a miniszter nevében meg­rótta őket, amiért arról sincs tudomásuk, ami az egyetem falain belül történik. A két rektor elképedt s erre Uljanow rájuk rivalt, hogy az egyetemen a rendkívüli hallgatók titkos gyűlést tartottak a rektor tudtán kívül, holott a gyűlésre szabály szerint engedelmet kellett volna kérni. A két tanár bevallotta, hogy csakugyan nem volt tudomásuk az esetről, de kételkedtek is benne, hogy ilyen gyűlés lett volna az egyetemen. Uljanov azonban azt felelte nekik, hogy annak a titkos gyű­lésnek jegyzőkönyve az ő kezében van és pontosan tudja, mi történt a gyűlésen. Aztán még kim­életlenebbü­l dorgálta a rektort s szemére vetette, hogy még csak a gyű­lés egybehivóinak nevét sem ismeri. Grimm prorektor mentegetőzve jegyezte meg, hogy az egyetemi tanárok nem is­merhetnek minden diákot név szerint, de ha ismernek is valamennyit és ha tény­leg ilyen gyűlés volt is az egyetemen, az egye­temi tanároknak nem kötelességük följelentést tenni mire Uljanov feldühödve azt felelte tárba vágta bele a vadász­csizmákat, egyiket is, másikat is. Az oltár izzó-porrá zúzódott. Akik ott voltak, még azok is kaptak. A tekin­tetes úr kijelentette, hogy aki ide még be meri tenni a lábát, azt ledurrantja, ha az isten fia lesz is. Több se kellett a jámboroknak. Úgy elsza­ladtak, úgy megijedtek, hogy még most is reszketnek, ha a tekintetes ur haragjára gon­dolnak. A varga üzlete tönkrement. Se Jordán-viz, se jászol-szilánk nem kellett a falubelieknek. Kacska Nácinak meg a foltozás nem kellett. Belepusztult a tekintetes ur haragjába. Még azt a kis házát is fölette, fölitta, az anyját is eltemette. Egyszer a falu alatt találtam. Rongyos volt, piszkos volt. Olvasó­szemeket sütögetett mad­zagra. — Mit csinál? — Jeruzsálemi olvasókat. — Hogy megy az üzlet? — Sehogy. A pap jobban győzi a bolondí­tást mint én. A parasztnak is megjött az esze: maga eszi meg a sonkát.

Next