Népszava, 1910. január (38. évfolyam, 1–25. sz.)

1910-01-09 / 7. szám

4 hogy mindenesetre jobban kell vigyázniok az egyetemi tanároknak, semmint ez esetben történt. Grimm prorektor ingerülten vála­szolt : — De hiszen kegyelmességed egyenesen azt imputálja nekünk, hogy kémszolgálatokat tel­jesítsünk. Sajn­álom, én nem tehetem. Elveim­nek nem felel meg, de nem is kötelességem! Bergmann rektor ott mindjárt bejelentette tisztéről való lemondását, amihez Grimm is csatlakozott. Uljanov azonban kérte a két ta­nárt, hogy maradjanak és ne okozzanak nyílt botrányt. A rektor és prorektor még aznap tudatta az egyetemi tanáccsal lemondását és a tanári testület elhatározta, hogy szolidari­ást vállal a rektorokkal, sőt ha nem sikerül f őket lemondásuk visszavonására bírni, nem választanak új rektort. Angolország. A választások. A választási küzdelem mindegyre nagyobb arányokat ölt. Sőt már emberáldozatot is követelt. Nem magyar módra ugyan, ahol a bicska, meg a csend­őrpuska a „szabad" választás fő segédesz­köze, hanem csupán az érdeklődés kö­vetkeztében Londonban szombaton választó­népgyűlés volt, amelyre olyan hatalmas tömeg tódult, hogy a terem nem volt ké­pes befogadni mindenkit és legalább 3000 ember künrekedt. Mikor a kaput bezárták, a sokaság lármásan követelt bebocsátta­tást. Olyan nagy volt a tolongás, hogy a vaskerítést az ezernyi nép ledöntötte, egy embert halálra gázoltak és nagyon sokan megsebesültek. Eltekintve ettől a sajnos esettől, az angol választóknak ez az érdeklődése örvendetes jelenség. Ennek a hatalmas nemzetnek fiai nagyobbrészt kétségbeejtő közömbösséggel viseltettek az ország politikája iránt. Ami­nek következménye az volt, hogy az igazi haladás terén Anglia visszamaradt s csak most kezd kullogni más országok után. Végre azonban az angol nép is fölébred az orosz muzsikéhoz hasonló apáthiájából s érdeklődni kezd a saját sorsa iránt. Ez pedig túl nem becsülhető eredmény. Spanyolország. Az új rezsim. Amikor a Maura-kormányt az európai közvélemény fölháborodása el­söpörte az uralomról, mindenki azt hitte megkönnyebbülten, hogy új korszak kezdő­dött a szerencsétlen, jezsuita­ járványtól meg­gyötört Spanyolországban. Az események azon­ban azt mutatják, hogy a fekete rákfenét nem olyan könnyű kipusztítani. Ahova be­vette magát, ott hiegemészti az egész szerve­zetet s csak az egész test pusztulásával pusz­tul el maga is. Legalább Spanyolországban igy állnak a dolgok s félő, hogy csak Spa­nyolország végső pusztulása árán szabadul meg évszázados nyavalyájától. A Maura helyébe lépő, üdvrivalgással foga­dott Moret-kormány egyszerűen folytatja elődje megkezdett átkos munkáját. A vér­törvényszékek még mindig dolgoznak s meg­hozzák halálos ítéleteiket. Amellett újra letartóztatnak embereket a legképtelenebb gyanú, sőt sokszor erőszakosan, orosz módra megcsinált vádak alapján. Így szombaton Andalúziában több mérnököt letartóztattak, akik anarchisták hírében ál­lottak. „Motozást" tartottak szállásaikon és „bizonyítékokat" találtak arra, hogy merény­letet forraltak Alfonz király élete ellen. A la­kosság körében nagy az izgatottság, mert fél­nek, hogy a kormány megtorló intézkedése­ket fog tenni. Ezek mellett a gyászos állapotok mellett egyetlen vigasztaló jelenség ér el hozzánk Spanyolországból: A szociáldemokrata párt megerősödése. Amellett, hogy a legutóbbi köz­ségi választásoknál ötvenkilenc mandátumot hódítottak, most lapjaik megerősödéséről ka­ NÉPSZAVA punk jó híreket. Madridi elvtársaink új lapot adnak ki, amely hetenként húsz oldal terje­delemben jelenik meg. Bár sokkal örvende­tesebb volna, ha spanyol elvtársaink napi­lapot adhatnának ki eszméink terjesztésére és védelmére, a mostani körülmények között ezzel az eredménnyel is meg lehetünk elégedve. Rövid külpolitikai hírek. A legutolsó szerb minisztertanácson szóba került az osztrák-magyar monarchiával kötendő keres­kedelmi szerződés ügye és — belgrádi hír szerint — a kormány megbízta Milovanovics külügy­minisztert, hogy Berlinből hazafelé jövel láto­gassa meg Bécsben gróf Aehrenthal külügyminisz­tert és közölje vele a szerb kormány kívánságait a kereskedelmi szerződés tárgyában. Szalonikiben minden cáfolat ellenére makacsul tartja magát az a hír, hogy Abdul Hantid ex­szultán megőrült. Beszélik, hogy két nap óta egy falatot sem evett. Newyorkból jelenti egy kábeltávirat, hogy Bur­zer odaérkezett és azt mondta, hogy ki fogja irtani a forradalmárok közül a spicliket. Indemnitás nincs. — Justh Gyula Lukács ellen. — Lu­kács vagy visszaadja a megbízást, vagy választat. — Khuen-Héderváry ! Lukács tehát nem kap indemnitást: ez a mai nap eseménye. Justhékkal volt neki ma nagy tárgyalása az inde­mnitás ügyében s erről a tárgyalásról mondotta este a pártkörben Justh, hogy ez volt az utolsó. Justh igen éles kifakadások között támadt ma Lukács ellen, úgy, hogy immár kizárt­nak kell tekinteni azt, hogy Lukács az indemnitást megszerezhesse. Még ha igaz volna is, amiről szintén van hír, hogy Justh Gyula a maga pártjában kisebbségben maradhat ezzel a merev ál­láspontjával, akkor is ki van zárva, hogy a Lukács-kormány a parlamentben meg­állhassa helyét s indemnitáshoz juthasson. Lukács előtt most már csak két út van: vagy visszaadni a királynak megbízatását, vagy választatni. Az utóbbihoz végleges és teljes kormány kell és ami a fő: határozott kormányprogramm. Lukács László ellenben csak csonka­ kabinetet alakít most, határozott kormánypro­grammnak pedig se hite, se hamva nála. S így nem csoda, ha az éjjel folya­mán igen határozott formában kaptuk azt az információt, hogy Lukács — aki hétfőn megy kihallgatásra — visszaadja megbíza­tását. Hogy erre az esetre mi következnék, arra nézve Justh ma esti beszédéből az a rész szolgálhat információval, amelyben el­mondotta, hogy Lukács azzal fenyegette meg őt (Justhot), hogy amennyiben nem egyezik meg vele, akkor — Khuen-Héderváry és a 67-es koncentráció követ­kezik! Furcsa és jellemző kommentárja ennek az utóbbi fenyegetésnek és eshető­ségnek az, hogy a mai nap folyamán ér­tekezletet tartottak az új Lukács-kabinet összes tagjai, amelynek a végén részt vett — Khuen-Héderváry gróf is. Ejnye, talán csak nem lép be ez a rejtélyes úr is a Lukács-kabinetbe, vagy talán csak nem Lukács akarja megcsinálni azt a híres és nevetséges 67-es koncentrációt ?­­... A vál­ság az utóbbi időben annyi személyi és tárgyi furcsaságot és komikumot produkált, hogy bizony még ilyesmire is kell gon­dolni ! A jövő hét egyébként bizonyára meg­hozza a választ az összes kérdőjelekre. Mai híreink itt következnek. 1910 január 11. A kormányalakítás. Lukács hétfőn megy kihallgatásra. Lukács László csonka kabinetje, ha ugyan közben a miniszterekké kiszemelt emberek valamelyike meg nem gondolja magát, végre össze van állítva. Lukács vasárnap Bécsbe megy és a miniszterlistát hétfői ki­hallgatásán mutatja be a királynak. Ez a lista most a következőképpen fest: Miniszterelnök és pénzügyminiszter (ellátja a király személye körüli tárcát is): Lukács László. Belügyminiszter (ellátja a közoktatásügyi tárcát is): Jakabffy Imre. Kereskedelmi miniszter (ellátja a földmi­velésügyi tárcát is): Serényi Béla gróf. Igazságügy miniszter: Vavrik Béla. Honvédelmi miniszter: Hazay Samu. A horvát miniszteri tárca betöltetlen ma­rad s ideiglenesen azt is Lukács vállalja magára. Némely hirek szerint ugyan Ja­kabffy csak a belügyi tárcát vállalja, de ugy látszik, ezek a hírek nem fedik a való­ságot s ha valami előre nem látható dolog közbe nem jön, Lukács kormánya a jövő hét valamelyik napján megalakulhat s a parlamentben is bemutatkozhatik. Lukács szombaton délben megjelent a Nemzeti Társaskörben, ahol — egy Lukácshoz kö­zel álló újság szerint igen szívesen fo­gadták. Lukács lakásán délután tanácskozás volt, amelyen résztvettek: Lukács, Jakabffy Imre, Serényi Béla, Vavrik Béla és Hazai Samu. A tanácskozáson hat órakor meg­jelent Iohu­­n-Héderváry Károly gróf is, aki előzőleg Hieronymi Károly volt kereske­delemügyi miniszterrel tanácskozott. Lukács és a Justh-párt. Mint jeleztük, a Lukács és a Justh-párt között pénteken történt érintkezést szombaton érdemleges tárgyalás követte. A tárgyalás Justh lakásán folyt s Lukácson és Justh­on kívül Holló és Batthyány vettek benne részt. Lukács azt a kérdést intézte Justhékhoz, haj­landó volna-e a függetlenségi párt neki, aki kormányt alakít, két hónapra szóló indem­nitást adni. N°ki az indemnitás tárgyalások céljaira kell. Ő megkísérli, hogy kormányát parlamentárissá tegye. Justh erre a párt jelen­levő alelnökeinek hozzájárulásával Lukács­nak azt a választ adta, hogy a függetlenségi párt eddig követett eljárásának megfelelőleg csupán olyan kormánynak szavaz meg indem­nitást, amelyet támogat, más kormány részére indemnitást meg nem szavaz. Amennyiben pedig Lukács programmját nem ismerik, kö­vetkezésképpen bizalommal sem viseltethet­nek iránta, az indemnitást neki nem adhatják meg. Támogatni pedig csak olyan kormányt támogathatnak, amely gazdasági téren az ön­álló bankot vallja programmjául. A tanácskozás után egy újságíró beszélge­tett Justh Gyulával. — Lukács előadta kérését — mondotta Justh — a függetlenségi párt szavazza meg kor­mánya számára az indemnitást. Én erre elnöktársaim­ nevében, vagy talán szorosab­ban: az ő helyeslésükkel azt válaszoltam, hogy mi csak olyan kormánynak adunk in­demnitást, amelyet támogatunk. A független­ségi párt mindig bizalmi kérdésnek tekin­tette az indemnitást. A költségvetés nem bi­zalmi kérdés, annak megszavazásáról lehetett volna szó, de a költségvetési fölhatalmazás az. Már­pedig az indemnitásban benne van a föl­hatalmazás is. — Szóval Lukács ezúttal is elutasító választ kapott. — Természetesen. Hogyan támogathatna a párt olyan kormányt, amelynek még pro­grammját sem ismeri ? — Volt-e szó egyéb kérdésekről is? — Sok mindenféléről beszélgettünk, de rész­letes információkat sajnálatomra nem ad­hatok. Justh egy utolsó kijelentése szerint e tanács­kozáson arról egyáltalán szó sem volt, hogy Lukács a kormányát a Justh-pártból alakítsa meg, vagy egészítse ki. A Justh-párt egy része úgy értelmezi az elnökség határozatát, hogy tel­jességgel Lukácson áll, meg tudja-e nyerni a párt támogatását, vagy sem ? Ha olyan érdem­leges programmot ad, mely a Justh-párt isme­retes programmjának megfelel, megkapja a teljes támogatást

Next