Népszava, 1911. szeptember (39. évfolyam, 207–232. sz.)

1911-09-01 / 207. szám

XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 szeptember 1. péntek. 207. szám. NÉPSZAVA AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: egy évre 34.— kor. I negyed évre ..... 6.— kor. fél évre 12.— kor. I egy hóra 2.— kor. A „SZOCIATZKUS"-nál együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VXXL, CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Kelt Kalksburgban... Ezt a jeligét kellett volna a Kossuth­pártnak mai értekezletéről kiadott tudósí­tása fölé íratnia ... Kétértelműségek és füllentések, ravasz­kodások és egyezkedések tömkelege az a szózat, amelyet a Kossuth-párt a mostani politikai küzdelem kapcsán a nemzethez intéz. S ugyanilyenekkel vannak tele azok a beszédek is, amelyeket a párt tag­jai csütörtök esti értekezletükön el­mondottak. Nyilvánvaló, hogy a becs­telenségnek és ostobaságnak attól a fokától, amely a­­mostani harcból való megfutás föltétele lett volna, vissza­riadtak azok az öreg, fáradt és képmutató politikusok is, akik ennek a pártnak a névleges vezérei. Viszont nyílt, egyenes, becsületes állásfoglalás nem tellett ki tőlük, mivel egyik részük sokkal reakció­sabb, másik részük sokkal inkább foglya a reakciónak, semminthogy ilyenre el tudták volna szánni magukat. Ilyen körülmények között olyan határoza­tokat hoztak, amelyek határozatlanságuk­nál fogva mindenkit szeretnének, de nyil­ván nem fognak senkit sem kielégíteni. Kapkodó vezetés, egymással küzdő vagy legalább is marakodó irányzatok játéka most is ez a párt s valószínű, hogy a po­litikai véleményeknek ez az ellentétessége szét fogja mállasztani — inkább előbb, mint utóbb. A Kossuth-párt kijelenti, hogy ma a véderőreform van napirenden, a választó­jog nem aktuális. Ezen kijelentésével össz­hangban azt kellene várni, hogy a vá­lasztójog kérdésével most egyáltalán nem is foglalkozik. Holott éppen ellenkezőleg, a napirenden nem lévő választójog kérdé­sével többet és hosszabban foglalkozik ki­áltványában is, vitáiban is, mint minden egyébbel, sőt még külön bizottságot is küld ki ennek a napirenden nem lévő, nem ak­tuális választójognak a tanulmányozására és előkészítésére. Kossuth Ferenc a minap kijelentette, hogy jó magyar ember a Luegertől ki­talált jelszavakat, általános, egyenlő, titkos jelszavakat nem hangoztatja, mert ezek csak félrevezetik a közvéleményt és ártal­mára vannak a magyarságnak. Ennek el­lenére szózatában és fölszólalásaiban álta­lános és egyenlő választójogot emleget — holott természetes, hogy az, amire a feudá­lisoknak ez a foglya gondol, nem becsüle­tes, hanem valami svindli-választójog. De úgy látszik, ezekre az általános, egyenlő és más egyéb „luegerista" jelszavakra szük­sége van a szupremáciás vitéznek, mivel ezek révén azt hiszi, vissza lehet szerezni az elveszített népszerűség egy részét. A jelszó már kellene, csak a lényeg és do­log nem kell nekik, a népszerűség útja pedig nem a szón, hanem a lényegen ve­zet keresztül. Baross János a tiszaisták kirendeltje és nagyon értékes birtok. A szabadság az ő nagy szerelme és ezt többre becsülte a pénznél és vagyonnál és az emberek véleményénél. Ritkán lehetett a faluban látni. Néha va­sárnap és pénteken, a többi napokon őhozzá jöttek. Hébe-hóba vásárolni valója volt a péknél vagy a szatócsnál. Ilyenkor mulatságos volt megfigyelni az embereket, hogy­ hogyan visel­kedtek vele szemben. Némelyek gőgös arc­kifejezést öltöttek és úgy tettek, mintha nem ismernék, különösen a gazdag hölgyek és a néhány fontosabb állásban levő úr. Néhány leány elkerülte, hogy ne találkozzanak vele, mások viszont egyenesen feléje iparkodtak, hogy a szemébe nézhessenek és ezzel éreztessék, hogy megvetik őt. De ezek csak kivételek voltak. Az emberek többsége nem vetette meg. Csak mosolyogtak kissé, ha látták. A legények idegeneknek tetették magukat, hogy gyanút ne ébresszenek, suttyomban azonban oda-oda kacsintottak és titokban beszéltek is vele. Az egyszerűbb asszonyok azonban úgy bántak vele, mint a maguk fajtabélivel, mert tudták, hogy szívélyes, nem büszke és szor­galmas. Enyhe nyári estéken, munka után kettesé­vel, hármasával jöttek a legények látogatóba hozzája. A legények szivarra gyújtottak, amit egyébként csak vasárnap szívtak. De ha hoz­zája mentek, akkor olyan kisebbszerű ünnep volt. Munkásruha volt rajtuk, de a kezüket és az arcukat megmosták, másik mellényt vettek föl és a cipőiket kitisztították. A nő a kis kertben dolgozgatott, mégsem látta a közeledőket vagy csak nem akarta észrevenni. Borsót szedegetett egy kosárba és föl se nézett. — Jó estét! — hangzott át a ellenőre a Kossuth-pártban. A választójogi reakciónak egyik legdühösebb és legszél­sőbb tagja. Előadója az általános választó­jog ellen rendezett hírhedt Vigadó-beli gyűlésnek és egyik fő intézője a választó­jog ellen folyó összeesküvéseknek. Baross János a Kossuth-párt csütörtöki értekezle­tén elfogadta „az általános és egyenlő" vá­lasztójogot, amelyet Kossuth Ferenc ki­talált és azt mondotta, mindenben egyetért Kossuth Ferenc választójogi fölfogásával. Barabás Béla mindig és mindenütt az ál­talános, egyenlő és titkos választójog hí­vének hirdeti magát. Szociáldemokratákkal és Justh-pártiakkal egyetemben részt vett a Tattersallban rendezett nagygyűlésen és ezzel egy becsületes, demokratikus reform mellé kötötte le magát. Ugyanazt az „álta­lános és egyenlő" választójogot, amelyet Baross János elfogadott, elfogadta Barabás Béla s ugyanúgy, mint ahogy Baross Já­nos, ő is kijelentette, hogy mindenben egyetért Kossuth Ferenccel! Hát mit gondolnak mindazok az urak, ki ül föl ma már az ilyen politikai stikliknek, ki az, akit ilyesmikkel el lehet bolondítani, kinek lehet ilyen kutya­komédiákkal a szemébe port hinteni? Külön-külön Baross János is lehetne éppen becsületes és meggyőződéses politikus, Ba­rabás Béla is lehet az, de hogy amíg így együtt vannak, politikai huncutkodásnál egyébnek nem lehet a dolgukat nevezni: ez mindenki számára nyilvánvaló a kerítésen. — Jó estét ! — köszönt vissza és fölemelte a fejét. — Nyilván kis sétára indul­tatok ? — Igen, épp erre jártunk .. . Azután meghívta a legényeket, kerüljenek beljebb, mert úgy illik. Négyen voltak a le­gények. Beléptek a kertbe, nekidültek a ke­rítésnek és szívták a szivart. Azután beszél­gettek emberekről és dolgokról és újdonságokat meséltek a faluból. Néha tréfás dolgokat vagy kétértelmű szavakat mondtak és ilyenkor szívből nevettek mindnyájan. — Besötétedett, nem látott már dolgozni. — Bejöttek egy pillanatra ! — Igen, egy pillanatra. — És odaültek a kemence szélére és beszélgettek, nevettek és a sötétben csillo­gott a szivarok tüze. Csönd lett ezután és a nő így szólt: — Ulysse, itt maradsz még kissé? — Ma Ulysse kerül sorra. A másik három fölállt és Ulysse igy szólt: — Igen, maradok még. Alice néha beszélt az életéről. — Ti nem ismertétek az apámat, mert még fiatalok vagytok, de kérdezzétek csak meg az öregeket, azok emlékezni fognak rája. (Ő negyvenéves lehetett, annyinak látszott.) Az apám üstfoltozó volt. A mestersége miatt egész napon úton volt. Ezért magamra ha­gyott. A felesége megszökött egy másik em­berrel. Az apám feleségének és nem anyámnak nevezem, mert soha sem volt az anyám. Hároméves voltam, amikor el­szökött. Az apám gondoskodott rólam. Mielőtt elment, egy bögre tejet és kenyeret tett a székre, néha egy almát vagy cseresznyét is tett melléje és így szólt: „Légy jó !" Azután elment. Eleinte sírtam, mert szokatlan volt a magány. Az apám ekkor babát készített nek TÁMQA A hosszú Alice. (A falu kurtizánja.) Írta C. F. Ramuz. Ő az egyedüli a községben, az egyedüli, aki el is ismeri és ezt becsülik benne. Olyan, amilyen és nem csinált titkot belőle. Legjobb a nyíltság. És ő benne megvolt ez a tulaj­donság. Nagy, csontos teremtés és erős karjai van­nak. A vállai szélesek, a teste durva és la­pos, a kezei nagyok és nyersek. A bőre sötét színű, de vér bőven van alatta; ha nevet, fehér fogai villognak. Erőteljes volt és nagy léptekkel járt és a kezeit úgy lóbálta, mint egy férfi. Nem volt kacér, ezt igazolta egy­szerű ruházata és hajviselete. A hosszú Alice-nak hivták. Egyedül élt a községen kivül álló fakunyhóban, de mert a határoló erdő a faluhoz tartozott, az ő kunyhó­ját is a községhez tartozónak számították. Sovány fa nőtt a ház mögött elterülő mezőn, de a kecskéjének elegendő volt. Van azután konyhakertje is, amelyben burgonya, káposzta és paraj terem, de van benne székfa és rózsa is. A kunyhó csak egy helyiségből állt, a pa­dozata kövekkel volt kirakva. Van benne egy tűzhely, egy ágy, egy fenyőfaasztal és három szalmaszék. A sarokban egy vödör, egy söprű és egy gereblye állt. Itt élt Alice és meg volt elégedve, mert szabad volt és a szabadság Lapunk mai száma 12 oldal.

Next