Népszava, 1913. március (41. évfolyam, 52–76. sz.)
1913-03-01 / 52. szám
is le fog sújtani a kizárás bárdja és ha még ez sem elegendő arra, hogy a munkásságot alávesse föltételeinknek, akkor vezetőségünk föl van hatalmazva, hogy egyre több iparágra terjessze ki a kizárást, mindaddig, amíg valamennyi hatásunk alá tartozó munkás (165.000 ember) ki nem záródik a munkába. A svéd munkásságnak döntenie kellett: vagy aláveti magát minden feltétel nélkül a győzelmes kapitalista szervezetnek vagy pedig egész élete kockáztatásával fölveszi a harcot. A svéd proletárság a harcot választotta és 1909 július 20-án kimondta a tömegsztrájkot A nagy harcra egyesült szakszervezetek fölhívták a munkásságot, hogy augusztus 4-én tegye le a munkát És ettől a pillanattól megszűnt a szakmák között minden különbség, egyetlen egységes országos vezetőség vette a kezébe a roppant küzdelem intézését Már augusztus 2-án kezdődött meg a gigászi harc, háromszázezer munkás lépett sztrájkba. A szervezett munkásság százezrei magukkal ragadták a szervezetlen munkásságot is és igy történhetett meg, hogy az öt millió 400 ezer lakosságú Svédország 500.000 ipari munkása közül 300.000 letette a munkát De ha ebből a számból leszámítjuk a vasúti és szállítómunkásokat akkor pusztán a voltaképpeni ipari munkásságot számbavéve, a wed proletárságnak több mint 80 százaléka vette ki részét a harcból. Csodálatos fegyelemmel és elszántsággal küzdött a munkásság. A svéd városok egészen kihaltak. A közlekedés teljesen szünetelt, csak később tudták dilettáns polgáremberek bakra ültetésével a kocsiforgalmat valahogyan helyreállítani. Az újságok eleinte megjelentek, de aztán, amikor szükség volt rá, a nyomdászok is beszüntették a munkát. A munkásság maga gondoskodott arról, hogy a félelmetes erejű tömegsztrájk békéjét semmi se zavarja. Országszerte alkoholtilalmat hirdettek és a kormány is eltiltotta az alkoholárusítást A vasúti forgalom egészen megbénult, az államvasutak igazgatója hivatalosan is elismerte, hogy 202 vonatot kénytelen volt beszüntetni. A sztrájk általánossága a legteljesebben sikerült. Mindezt pedig keresztülvitte a svéd proletárság minden sztrájksegély nélkül, a szakszervezeteket nem akarták elgyöngíteni, de a külföld munkássága lelkes és csodálatraméltó nemzetközi szolidaritással sietett svéd testvérei segítségére. Németország munkássága egymaga több mint egy millió koronával támogatta a tömegsztrájkot A nagy svéd sztrájknak történelmi jelentősége elsősorban abban van, hogy soha még proletárság ilyen hosszú ideig tartó küzdelmet ilyen szívóssággal nem állott. Hónapokon keresztül egyforma szívóssággal és megtántoríthatatlan lelkességgel álltak a harcvonalban a munkások százezrei.A sztrájk statisztikája szerint a sztrájkolók száma a küzdelem különböző stádiumaiban így állott: A küzdelem szeptember elején azért folyt már kisebb arányokban, mert ekkor a munkáltatók jó részével sikerült békét kötni és csak az uszító svéd munkáltató-egyesület ellen szegeződött a harc. A többi munkáltató szervezetnél a munkások mindenütt fölvették a munkát És hiába volt az állam beleavatkozása, a döntő bíróságok közvetítő kísérlete, az uszítószervezet csak nem engedett De végre mégis a hosszú hetek és hónapok állhatatos küzdelme után, november végén, teljesen helyreállott a béke, ez a legkonokabb munkáltató szervezet is visszavonta az akkor már úgysem hathatós kizárást és ekkor végül a harcosok utolsó tízezrei is visszamehettek a munkához. A svéd munkásság küzdelmének minden más proletárság számára az a legnagyobb tanulsága, hogy megmutatta, milyen csodálatos szívósság van a proletárság szervezeteiben és hogy milyen semmis babona az, hogy a munkásság csak rövid napokig bírhatja a tömegsztrájk roppant teherpróbáját Augusztus 2 244.819 „ 4 265.172 „ 11 259.369 „ 16 242.249 23 239.326 30 213.796 Szeptember 4 160.109 6 113.014 13 89.377 20 70.457 27 49.645 Október 33.955 UREPSEAVA 1913 március 1. Tisza mint hünpalástoló. * Hazugságokkal védi tolvaj cimborját őfelsége miniszterelnöke nemcsak azért lopott hogy saját zsebeit megtöltse, a nagyszabású panamalovag azért is lopott hogy egy brigantihadat vásárolva, az ország nyakára ülhessen és a brigantihad vezére, gróf Tisza István, Lukács lopott pénzének köszönheti azt, hogy nem geszti magányában ül, hanem a dunaparti szennyparlamentben diktál. Gróf Tisza István nem hálátlan és amikor piszkos cimboráját mindenfelől szorongatják, védelmére kel. Hosszú, hazugságokkal megspékelt cikket irt »Az Ujság"-ban méltó társa védelmére — „Legyen már elég" címen Nem a lopásokból legyen már elég, — hanem a leleplezésekből — mondja a Klauzál-utca hőse. Ő nem lopott, ő csak falazott tolvaj cimborájának és ebből meríti az erkölcsi erőt ahhoz, hogy bíróként léphessen föl. A védelem tengelye természetesen az, hogy a tolvaj kormányférfi bűnei „nem büntető bíró, hanem politikai fórum elé tartoznak." Hogy milyen ostoba ez a kifogás, azt minden más körülménytől eltekintve, Lukács László egyik parlamenti beszéde is igazolja. 1911. évi június hó 9-én ugyanis ez a jeles úr többek között a következő kijelentést tette : „A parlamenti bizottság, amint az köztudomású, törvényeinken nem alapszik és törvényeinkben szabályozva nincs. A parlamenti bizottság nincs fölruházva azokkal a jogokkal, azokkal az eszközökkel, amelyek szükségesek arra, hogy valamely kérdésben az igazság kideríttessék. A parlamenti bizottság nem idézhet meg tanukat nem bír semmiféle kényszerítő eszközökkel arra nézve, hogy valakit megjelenésre, okmányok előadására vagy tanúságtételre kényszeríthessen és ennek következtében a legtöbb esetben csak a parlamenti bizottság tekintélyének és így a parlament tekintélyének rovására működhetik, anélkül, hogy bármily garanciát nyújtana az igazság kiderítése tekintetében" Vagyis : Tisza és Baloghy szerint Lukács panamái a parlamenti bizottság elé tartoznak, olyan fórum elé, amelyről maga Lukács állapította meg, hogy nem alkalmas az igazság kiderítésére. Ha volna ezekben az urakban olyan erkölcsi bátorság, mint amilyen erkölcs nincs bennük, úgy egész nyíltan bevallanák, hogy éppen ezért terelgetik Lukács ügyét a bűntárs-parlament felé. A derék cimbora azután kitér helytartótársa zalatnai házeladási panamájára és nagy vakmerően azt hazudja, hogy : „... ezt a vádat minden korlátozás nélkül bizonyíthatta volna" Désy a bíróság előtt, — nem tette, tehát rágalmazott iyen ostobán csakugyan csak egy gróf Tisza István hazudhatik saját különleges „intelligenciá"-jának. Igenis, a jeles gróf tudatosan hazudott mert nagyon jól tudta, hogy: 1. Az egyik zalatnai házeladásra nézve egyáltalában nem engedte meg a bíróság a bizonyítást, mert már magával a hiteles telekkönyvi kivonattal be lett volna bizonyítható, hogy a házat Lukács László pénzügyminiszter vásárolta meg Lukács Lászlótól, a pananastától. Közvetítő Lukácson kívül nem volt m—IIIIMMIMII1 iimr " -r*w^-n»«^ 2. A második házeladásnál ravaszul közvetítőt csúsztatott be, de, hogy mennyire igazolható itt is a ravasz csalás, annak legjobb bizonyítéka az, hogy a független magyar bíróság nem engedte meg a bizonyítást. Csakis Lukács mentőtanúit engedte a sorompóhoz. Aki mást állit aa hazudik és igy gróf Tisza István is hazudik. Csak egyben van igaza a jeles grófnak. „Térjünk napirendre a botrányok, a piszkolódás, a gyűlölség romboló munkája fölött" — írja írásműve végén. Helyes. Csakhogy előbb csipjük nyakon a tolvajokat, azok hazug bűntársait és a mungó selyemfiukat Azután majd lehet a „rend"-ről beszélni A. V. BELFÖLD * * * A tortorongy-társaság. * Bizonyítékok Lukács bűnügyéhez. Hampel József, akinek a „Pesti Napló"ban közölt leleplezéseit ismertette már a Népszava, röpiratot adott ki, amely Lukács Lászlónak a Csomagszállító ügye körül elkövetett panamáihoz szolgáltat adatot. A csomagszállító-kérdés története a röpirat szerint ez: Lukács László 1910 május hó 23-án engedélyokiratot adott ki egy még meg nem szervezett közkereseti társaságnak, amelynek megadta mindazokat a kedvezményeket, amelyek addig a hírlapokat szállító Csomagszállító rt. kezében voltak. Ez az uj társaság fizetéssel alkalmazta Hollán Sándor államvasuti igazgatót, Mezey Dezső főellenőrt aki a Máv szállítmányozási osztályának főnöke volt s még három főellenőrt és ellesz-'".' őrt akik a minisztérium szállítási osztályában dolgoztak a társaság javára A társaság feje Rajner Béla, a nemzeti munkapárt titkára, Lukács barátja volt Ez az úr alakította a társaságot amely voltaképpen a vendéglősök szükségleteit akarta ellátni, cukrot, kávét, törlőrongyot akart szállítani. A társaság egy nappal a munkapárti kormány kinevezése után már megbővítette üzletkörét és a törlőrongyokról áttért a sajtóra. Az átalakult társaság csak azután kapta meg a Csomagszállító kedvezményeit miután Rajner Béla nem kapta meg a Csomagszállítótól azt a tíz éven át fizetendő évi 210 ezer koronát, amit a Csomagszállítótól követelt azon a címen, hogy ezért a pénzért meghosszabbíttatja Lukáccsal a szerződését A zsarolás nem sikerült s a budapesti királyi ügyészség birtokában levő feljelentések meg a Csomagszállító rt bukása lettek a következményei. Hieronymi kereskedelmi minisztersége alatt eltiltotta, hogy a Rajner-társaság Máv. hivatalnokokat alkalmazhasson. Halála után három hónappal a Máv. igazgatóságának ellenzése dacára Lukács visszavonta a tilalmat. 1911. évi június havában ellene nyilatkozott a Máv. igazgatósága annak, hogy Lukács megadja annak a kérelemnek teljesítését, amelyet Hieronymi szintén megtagadott a társaságtól: szállítási kedvezményeket a sulyfölkerekités mellőzését A Máv. igazgatósága ellenére Lukács mégis megadta az engedelmet előbb öt évre s aztán ismét a Máv. ellenzése dacára 10 évre. A pályaudvarokon való könyvárusítás jogáért egy budapesti cég 50 ezer koronát ajánlott Lukács évi 15 ezer koronáért adta oda barátainak. A szolidabb panamák után csalások dolga következik. Lukács megengedte, hogy a Rajner-társaság nemcsak legolcsóbb díjtételeket fizessen, hanem átlagsúly szerint fizessen, vagyis bizonyos bejelentett átlagmennyiség szállítását fizesse meg csak, denem esetenként a tényleg szállított mennyiségét Erre vonatkozólag ezt állítja a röpirat: