Népszava, 1913. március (41. évfolyam, 52–76. sz.)

1913-03-01 / 52. szám

is le fog súj­tani a kizárás bárdja és ha még ez sem elegendő arra, hogy a munkásságot alávesse föltételeinknek, akkor v­ezetősé­günk föl van hatalmazva, hogy egyre több iparágra terjessze ki a kizárást, mindaddig, amíg valamennyi hatásunk alá tartozó mun­kás (165.000 ember) ki nem záródik a munkába. A svéd munkásságnak döntenie kellett: vagy aláveti magát minden feltétel nélkül a győzelmes kapitalista szervezetnek vagy pedig egész élete kockáztatásával fölveszi a harcot. A svéd proletárság a harcot vá­lasztotta és 1909 július 20-án kimondta a tömegsztrájkot A nagy harcra egyesült szakszervezetek fölhívták a munkásságot, hogy augusztus 4-én tegye le a munkát És ettől a pillanattól megszűnt a szakmák kö­zött minden különbség, egyetlen egységes országos vezetőség vette a kezébe a rop­pant küzdelem intézését Már augusztus 2-án kezdődött meg a gigászi harc, három­százezer munkás lépett sztrájkba. A szerve­zett munkásság százezrei magukkal ragad­ták a szervezetlen munkásságot is és igy történhetett meg, hogy az öt millió 400 ezer lakosságú Svédország 500.000 ipari mun­kása közül 300.000 letette a munkát De ha ebből a számból leszámítjuk a vasúti és szállítómunkásokat akkor pusztán a volta­képpeni ipari munkásságot számbavéve, a wed proletárságnak több mint 80 száza­léka vette ki részét a harcból. Csodálatos fegyelemmel és elszántsággal küzdött a munkásság. A svéd városok egészen kihal­tak. A közlekedés teljesen szünetelt, csak később tudták dilettáns polgáremberek bakra ültetésével a kocsiforgalmat valaho­gyan helyreállítani. Az újságok eleinte megjelentek, de aztán, amikor szükség volt rá, a nyomdászok is beszüntették a munkát. A munkásság maga gondoskodott arról, hogy a félelmetes erejű tömegsztrájk bé­kéjét semmi se zavarja. Országszerte alko­holtilalmat hirdettek és a kormány is eltil­totta az alkoholárusítást A vasúti forga­lom egészen megbénult, az államvasutak igazgatója hivatalosan is elismerte, hogy 202 vonatot kénytelen volt beszüntetni. A sztrájk általánossága a legteljesebben sike­rült. Mindezt pedig keresztülvitte a svéd proletárság minden sztrájksegély nélkül, a szakszervezeteket nem akarták elgyöngíte­ni, de a külföld munkássága lelkes és csodá­latraméltó nemzetközi szolidaritással sie­tett svéd testvérei segítségére. Németor­szág munkássága egymaga több mint egy millió koronával támogatta a töm­egsztráj­kot A nagy svéd sztrájknak történelmi je­lentősége elsősorban abban van, hogy soha még proletárság ilyen hosszú ideig tartó küzdelmet ilyen szívóssággal nem állott. Hónapokon keresztül egyforma szívósság­gal és megtántoríthatatlan lelkességgel áll­tak a harcvonalban a munkások százezrei.­­A­ sztrájk statisztikája szerint a sztrájko­lók száma a küzdelem különböző stádiumai­ban így állott: A küzdelem szeptember elején azért folyt már kisebb arányokban, mert ekkor a mun­káltatók jó részével sikerült békét kötni és csak az uszító svéd munkáltató-egyesület ellen szegeződött a harc. A többi munkálta­tó szervezetnél a munkások mindenütt föl­vették a munkát És hiába volt az állam be­leavatkozása, a döntő bíróságok közvetítő kísérlete, az uszítószervezet csak nem enge­dett De végre mégis a hosszú hetek és hó­napok állhatatos küzdelme után, november végén, teljesen helyreállott a béke, ez a leg­konokabb mu­nkáltató szervezet is vissza­vonta az akkor már úgysem hathatós kizá­rást és ekkor végül a harcosok utolsó tíz­ezrei is visszamehettek a munkához. A svéd munkásság küzdelmének minden más proletárság számára az a legnagyobb tanulsága, hogy megmutatta, milyen cso­dálatos szívósság van a proletárság szer­vezeteiben és hogy milyen semmis babona az, hogy a munkásság csak rövid napokig bírhatja a tömegsztrájk roppant teherpró­báját Augusztus 2 244.819 „ 4 265.172 „ 11 259.369 „ 16 242.249 23 239.326 30 213.796 Szeptember 4 160.109 6 113.014 13 89.377 20 70.457 27 49.645 Október 33.955 UREPSEAVA 1913 március 1. Tisza mint hünpalástoló. * Hazugságokkal védi tolvaj cimborját őfelsége miniszterelnöke nemcsak azért lo­pott hogy saját zsebeit megtöltse, a nagy­szabású panamalovag azért is lopott hogy egy brigantihadat vásárolva, az ország nya­kára ülhessen és a brigantihad vezére, gróf Tisza István, Lukács lopott pénzének köszön­heti azt, hogy nem geszti magányában ül, ha­nem a dunaparti szennyparlamentben diktál. Gróf Tisza István nem hálátlan és amikor piszkos cimboráját mindenfelől szorongat­ják, védelmére kel. Hosszú, hazugságokkal megspékelt cikket irt »Az Ujság"-ban méltó társa védelmére — „Legyen már elég" címen Nem a lopásokból legyen már elég, — hanem a leleplezésekből — mondja a Klauzál-utca hőse. Ő nem lopott, ő csak falazott tolvaj cimborájának és ebből meríti az erkölcsi erőt ahhoz, hogy bíróként léphessen föl. A védelem tengelye természetesen az, hogy a tolvaj kormányférfi bűnei „nem büntető bíró, hanem politikai fórum elé tartoznak." Hogy milyen ostoba ez a kifogás, azt minden más körülménytől eltekintve, Lukács László egyik parlamenti beszéde is igazolja. 1911. évi június hó 9-én ugyanis ez a jeles úr többek között a következő kijelentést tette : „A par­lamenti bizottság, amint az köztudomású, törvényeinken nem alapszik és törvényeink­ben szabályozva nincs. A parlamenti bizott­ság nincs fölruházva azokkal a jogokkal, azokkal az eszközökkel, amelyek szüksége­sek arra, hogy valamely kérdésben az igaz­ság kideríttessék. A parlamenti bizottság nem idézhet meg tanukat nem bír semmi­féle kényszerítő eszközökkel arra nézve, hogy valakit megjelenésre, okmányok előadására vagy tanúságtételre kényszeríthessen és en­nek következtében a legtöbb esetben csak a parlamenti bizottság tekintélyének és így a parlament tekintélyének rovására mű­ködhetik, anélkül, hogy bármily garan­ciát nyújtana az igazság kiderítése tekinte­tében" Vagyis : Tisza és Baloghy szerint Lu­kács panamái a parlamenti bizottság elé tar­toznak, olyan fórum elé, amelyről maga Lu­kács állapította meg, hogy nem alkalmas az igazság kiderítésére. Ha volna ezekben az urakban olyan erkölcsi bátorság, mint ami­lyen erkölcs nincs bennük, úgy egész nyíltan bevallanák, hogy éppen ezért terelgetik Lu­kács ügyét a bűntárs-parlament felé.­­ A derék cimbora azután kitér helytartó­társa zalatnai házeladási panamájára és nagy vakmerően azt hazudja, hogy : „... ezt a vádat minden korlátozás nélkül bizonyít­hatta volna" Désy a bíróság előtt, — nem tette, tehát rágalmazott iyen ostobán csak­ugyan csak egy gróf Tisza István hazudhatik saját különleges „intelligenciá"-jának. Igen­is, a jeles gróf tudatosan hazudott mert na­gyon jól tudta, hogy: 1. Az egyik zalatnai házeladásra nézve egyáltalában nem engedte meg a bíróság a bizonyítást, mert már magával a hiteles te­lekkönyvi kivonattal be lett volna bizonyít­ható, hogy a házat Lukács László pénzügy­miniszter vásárolta meg Lukács Lászlótól, a pananastától. Közvetítő Lukácson kívül nem volt m­—IIIIMMIMII1 iimr " -r*w^-n»«^ 2. A második házeladásnál ravaszul közve­títőt csúsztatott be, de, hogy mennyire iga­zolható itt is a ravasz csalás, annak legjobb bizonyítéka az, hogy a független magyar bí­róság nem engedte meg a bizonyítást. Csakis Lukács mentőtanúit engedte a sorompóhoz. Aki mást állit aa hazudik és igy gróf Tisza István is hazudik. Csak egyben van igaza a jeles grófnak. „Térjünk napirendre a botrányok, a piszkoló­dás, a gyűlölség romboló munkája fölött" — írja írásműve végén. Helyes. Csakhogy előbb csipjük nyakon a tolvajokat, azok hazug bűntársait és a mungó selyemfiukat Azután majd lehet a „rend"-ről beszélni A. V. BELFÖLD * * * A tortorongy-társaság. * Bizonyítékok Lukács bűnügyéhez. Hampel József, akinek a „Pesti Napló"­ban közölt leleplezéseit ismertette már a Népszava, röpiratot adott ki, amely Lukács Lászlónak a Csomagszállító ügye körül el­követett panamáihoz szolgáltat adatot. A csomagszállító-kérdés története a röp­irat szerint ez: Lukács László 1910 május hó 23-án engedélyokiratot adott ki egy még meg nem szervezett közkereseti társaságnak, amelynek megadta mindazokat a kedvezmé­nyeket, amelyek addig a hírlapokat szállító Csomagszállító rt. kezében voltak. Ez az uj társaság fizetéssel alkalmazta Hollán Sándor államvasuti igazgatót, Mezey Dezső főellen­őrt aki a Máv­ szállítmányozási osztályának főnöke volt s még három főellenőrt és ellesz-'".' őrt akik a minisztérium szállítási osztályá­ban dolgoztak a társaság javára A társaság feje Rajner Béla, a nemzeti munkapárt tit­kára, Lukács barátja volt Ez az úr alakí­totta a társaságot amely voltaképpen a ven­déglősök szükségleteit akarta ellátni, cukrot, kávét, törlő­rongyot akart szállítani. A tár­saság egy nappal a munkapárti kormány kinevezése után már megbővítette üzletkörét és a törlőrongyokról áttért a sajtóra. Az át­alakult társaság csak azután kapta meg a Csomagszállító kedvezményeit miután Raj­ner Béla nem kapta meg a Csomagszállítótól azt a tíz éven át fizetendő évi 210 ezer koro­nát, amit a Csomagszállítótól követelt azon a címen, hogy ezért a pénzért meghosszabbít­tatja Lukáccsal a szerződését A zsarolás nem sikerült s a budapesti királyi ügyészség bir­tokában levő feljelentések meg a Csomag­szállító rt bukása lettek a következményei. Hieronymi kereskedelmi minisztersége alatt eltiltotta, hogy a Raj­ner-társaság Máv. hivatalnokokat alkalmazhasson. Halála után három hónappal a Máv. igazgatóságának el­lenzése dacára Lukács visszavonta a tilalmat. 1911. évi június havában ellene nyilatkozott a Máv. igazgatósága annak, hogy Lukács megadja annak a kérelemnek teljesítését, amelyet Hieronymi szintén megtagadott a társaságtól: szállítási kedvezményeket a sulyfölkerekités mellőzését A Máv. igazgató­sága ellenére Lukács mégis megadta az en­gedelmet előbb öt évre s aztán ismét a Máv. ellenzése dacára 10 évre. A pályaudvarokon való könyvárusítás jogáért egy budapesti cég 50 ezer koronát ajánlott Lukács évi 15 ezer koronáért adta oda barátainak. A szolidabb panamák után csalások dolga következik. Lukács megengedte, hogy a Raj­ner-társaság nemcsak legolcsóbb díjtételeket fizessen, hanem átlagsúly szerint fizessen, vagyis bizonyos bejelentett átlagmennyiség szállítását fizesse meg csak, de­­nem eseten­ként a tényleg szállított mennyiségét Erre vonatkozólag ezt állítja a röpirat:

Next