Népszava, 1915. december (43. évfolyam, 397–427. sz.)

1915-12-01 / 397. szám

hadfölszerelő gyár, még­pedig a követke­zők: A csepeli tölténygyár, a fegyvergyár, a kőbányai-uti Ganz-gyár, a Lipták-gyár, a kispesti Hoffher és Leibrantz, az újpesti Wolfner-gyár, a kelenföldi Hadfölszerelő Intézet, a Ganz-Danubius Váci-úti telepe, a Farkas és Társai vasszerkezeti gyár, a­­Vulkán-gyár és a konzervgyár munkásai. E gyárakban vagy a­ munkások, vagy ahol ez különféle okokból lehetetlen volt, külön bizalmi férfiak tanácskoztak e­ kér­désben és küldtek táviratot a képviselő­háznak. Az egyik gyár munkásai megbízá­sából küldött táviratnak a következő szö­vege volt: A hadsereg számára dolgozva, viselve a háború front mögötti terheinek súlyát és gondolva a fronton vérező munkástestvé­reink százezreire, sokszorosan éget és szé­gyenít minket a jogfosztottság tudata, ame­lyet most már­ végleg tűrhetetlennek ére­zünk. A hadfelszerelő gyárban dolgozó mun­kások nevében azzal a kérelemmel fordulunk az Országgyűlés Képviselőházához, h­ogy e méltatlan állapotnak vessen véget, a dolgozó néposztályok tagjainak, akikre rábízták a haza védelmét, adja meg minden megkülön­böztetés nélkül legelemibb állampolgári jo­gaikat azzal, hogy törvénybe iktatja az ál­talános, egyenlő, titkos választójogot. A pártvezetőség fölhívására eddig dr. Giesswein Sándor országgyűlési képviselő­től kaptunk választ, amelyet egész terje­delmében közlünk. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt t. c. Vezetőségének. Minde­n mozgalmat, amely a politikai jo­gok kivívását tűzi ki célul, örömmel üdvöz­lök és egyszersmind kijelentem, hogy ily irányú mozgalom sohasem volt indokoltabb, mint a jelen percben. S ha e szempontból örömmel olvastam ezt a levelet, egy észre­vételt nem hallgathatok el. Az átiratnak az a része, amely azt mondja, hogy én eddig „nagy mulasztást" követtem el és rossz szolgálatot tettem Magyarország ügyének, amikor már eddig is nem követeltem azt, hogy a magyar törvényhozás törülje le a politikai jogtalanság szégyenbélyegét, én reám nem vonatkozhatik és azt vissza kell utasítanom. Csakis azt tekintem enyhítő kö­rülménynek, hogy sokszorosított példányt küldtek hozzám és így egyforma elbánásban részesítenek minden megkülönböztetés nél­kül minden országgyűlési képviselőt, mert fölteszem azt, hogy tudomással bírnak arról, amit nemcsak Magyarországban tudnak, hogy én a legáltalánosabb, még a nőkre is kiterjeszkedő választójognak vagyok a híve és hogy emellett a parlamentben és a parla­menten kívül nem egyszer szót emeltem, hogy föltétlenül kívánom a mindenkire ki­terjedő titkos választási módszert. Hisz­en még a legkritikusabb parlamenti viszonyok között, nem törődve semmiféle támadásokkal, főként azért vettem részt a parlamenti tár­gyalásokban, hogy ezt az elvet teljes határo­zottsággal hangoztassam és e tekintetben soha semmiféle kompromisszumba nem men­tem bele. Ez álláspontom mellett minden kö­rülmények között helyt állok. Hazaias üdvözlettel Dr. Giesswein Sándor, orsz. gyűl. képviselő. E levélre csak azt jegyezzük meg, hogy szívesen elismerjük, hogy dr. Giesswein csakugyan azok közé a képviselők közé tar­tozik, akik az általános választójog ügyét m­indig támogatták. Nem Giesswein az egyetlen ilyen képviselő a magyar képvi­selőházban és úgy látszik, nem is ő az egyetlen, aki félreértette a pártvezetőség levelének azt a pontját, amely a képviselők mulasztásairól szól a választójog terén. Természetesen tudatában volt a pártveze­tőség annak, hogy számos képviselő híve az általános, egyenlő választójog ama mér­tékének is, amelyet a szociáldemokrata párt programja alapján követel. De vi­szont tisztában van azzal is, hogy még az úgynevezett választójogos képviselők kö­zött is sokan vannak olyanok, akik elfogad­ták ugyan a háború előtt a választójog ki­terjesztésének szükségességét, de nem men­tek el olyan messzire, amennyire az ország igaz érdekei és a nép jogos követelései alapján már a háború előtt is el kellett volna menni. Másrészt az országgyűlési képviselők nagy többsége Tisza István gróf vezérlete alatt konok ellensége a nép­jogoknak. És amikor a pártvezetőség egy­séges irat küldését határozta el a választó­jog ügyében, érvelését és követeléseit ter­mészetesen azoknak az álláspontjához szabta, akiket a választójog ellenségeinek tekintett. Természetes, hogy azokat a képviselőket vagy pártokat, akik legalább egy részét követeléseinknek magukévá tet­ték, nem akartuk sem megvádolni, sem ki­tanítani, mint azt némely új­ságközlemé­nyek gondolják. Mi tisztában vagyunk az­zal, hogy Justh Gyula, Vázsonyi Vilmos, Bakonyi Samu, Lovászy Márton, gróf Batthyány Tivadar, Huszár Károly pél­dául nem szorul rá kitanításra vagy fölvi­lágosításra az általános, egyenlő, titkos választójog ügyében. Továbbá azt is jól tudjuk, hogy például gróf­­Károlyi Mihály a választójognak azt a programját, ame­lyet az egyesült ellenzék elfogadott, becsü­letesen és a maga egész terjedelmében végre akarja hajtani és tudjuk azt is, hogy a függetlenségi pártnak a megnevezetteken kívü­l is számos tagja van, aki e tekintet­ben még csak buzdításra sem szorul. De azt hisszük, hogy éppen a független­ségi pártnak valóban választójogos tagjai látják be leginkább annak szükségességét, hogy a nép­jogokért való küzdelem fokozott erővel, nagyobb élességgel, az elérendő cél élesebb hangoztatásával indítandó meg, ha csakugyan eredményt akarunk elérni. Más­részt a háború okozta szörnyű­ emberpusz­títás után mindenkinek föl kell vetnie azt a kérdést, vajjon mi értelme van mindazok­nak a megszorító rendelkezéseknek, ame­lyeket a háború előtt túlságos sok választó ellen még egyes függetlenségi pártpolitiku­sok is követeltek. A háború a választójog­ból a harctéri halál útján amúgyis oly sok embert zár ki, hogy a szociáldemokrata párt vezetőségének meggyőződése szerint még a konzervatív választójogi politikusok is lemondhatnak ma elveik sérelme nélkül mindazokról a megszorításokról, amelyeket a háború előtt saját szempontjukból szük­ségesnek tekintettek. A szociáldemokrata párt sohasem mon­dott le az általános, egyenlő, titkos válasz­tójog teljes megvalósításának programjá­ról, vagyis arról a választójogról, amely minden 29 éves férfit és nőt egyaránt meg­illet. A háború kitörése, eseményei és a jö­vendő jelentkező feladatai csak megerősí­tették ama meggyőződésében, hogy a teljes demokráciának ez a megvalósítása első­rendű nemzeti és emberiességi érdek. A pártvezetőség levelével kísérletet tett arra is, hogy azokat a politikusokat, akik a háború előtt nem akartak a választójog te­rén messzebbre elmenni, mint az ellenzéki választójogi egyezség, meggyőzze arról, hog­y a háború közben és a háború után a demokratikus fejlődés követelései ennél sokkal messzebbmenő jogkiterjesztést kí­vánnak meg. 1915 december 1. Prizren ete­sett* # $ * M szétvert szerb hadsereg. — Mz utolsó har­cok Macedóniában» — Ujabb 3009 fogoly» — Montenegró és Albánia felé menetülnek a szerbek. — Mz orosz segítség* Prizrennek ma jelentett elfoglalásával a harcok átterelődtek Montenegróba és Albá­niába. Prizren már közvetlenül az albán határon van, de egészen közel, alig 20 kilo­méternyire Montenegrótól is. Hogy a szerb hadsereg szétszórt maradványai merre vá­lasztják a menekülés útját: délre Albánia vagy északra Montenegró felé, azt nem tudni, de bizonyára nem tudják ők maguk sem. Szétszórva, minden felsőbb utasítás vagy vezetés nélkül menekülnek, ki merre lát s a bolgárok szinte harc nélkül fognak el a menekülő tömegekből egy-két ezret. Akiket bekerítenek, már nem harcolnak a régi elszántsággal, hanem megadják magu­kat. Tudják, hogy úgyis elveszett már min­den. Prizren elfoglalásával is 3000 szerb katona jutott bolgár fogságba. Innen délre, ettől a tönkrevert, szétszórt seregtől telje­sen elkülönítve, a Sar­ planina majdnem 3000 méter magas járatlan és úttalan hegy­óriásai és a Tetovónál álló bolgár sereg ál­tal elválasztva küzd még a délmacedóniai hadsereg maradványa. Azt hitték, hogy egyesülhetnek a Görögország felől előre­nyomuló francia és angol csapatokkal, de ezek túlnyomó része ma is Szalonikiben van még és amióta a bolgár határon, Stru­micánál megverték őket, nem is igen kísér­lik meg az előrenyomulást. Itt még Monasz­tir a szerbeké, de a bolgárok már megkerül­ték Monasztirt délről és a szerbeket itt is már csak a gyors visszavonulás mentheti meg a bekerítéstől. Úgy látszik, a bolgárok egy-két nap alatt Monasztirtól délre, a Preska-tóig juthatnak el és akkor elvágják már nem nagyon jelentékeny­­ szerb sere­get Görögországtól és az antant csapatai­tól. Úgy lehet, hogy Monasztir alatt már el is vágták a vasúti összeköttetést és akkor ez a macedóniai sereg nem menekülhet meg. A bolgár jelentés szerint ezek a csapatok máris elszakadtak parancsnokságaiktól, te­hát muníciót sem kaphatnak és ellentállá­suk — amennyiben a sokszoros túlerővel szemben erre még képesek — úgy sem tart­hat sokáig. Ismét jönnek hírek az orosz segítség közeledéséről, de vájjon kit fog segíteni az orosz hadsereg, ha egyáltalán jön. Hol lesz már akkorra szerb hadsereg, amelyen segíteni akarnának ! * * Harcok Montenegró határán. (A „Magyar Távirati Iroda" jelenti: Hi­­vatalos jelentés. — Kiadták november 30-án.) Pribojtól délnyugatra a montene­gróiakat Plevlje felé vezettük

Next