Népszava, 1917. november (45. évfolyam, 271–296. sz.)
1917-11-01 / 271. szám
fjelillítóf XliTi évfolt A 81. Budapest, 1917. november 1. csütörtök. MTI. n&n, AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: negyed évre. ..... 9.— kor. , egy hóra kor. egy hétre 86 fillér. EGYES SZÁK ÁRA 12 FILLÉR, egy évre 36.— kor. fél évre 18.— kor. egy hóra A MAGYARORSZÁG! SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő felvételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Vfli., CONTI-UTCA A. (Telefon: József S-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: Vffl., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-81 és József S-32.) Elvtársak! t^l^it^m^mt A papirdzsorával szabéli akaslályozni a sálételre«flés£ft3 Erre csak e«a ifiéit© felelete meg adhatunk , csak eftiöif erővel terjesszük egy méltó feleletet a NÉPSZAVÁT! ! A törvénytelenek. Százezrekre rugó munkás tömegek vannak, amelyek szervezkedését, tehát emberré válását, tehát anyagi és szellemi kultúrájának növekedését megakadályozza az az állam, amelynek pedig legfőbb kötelessége volna, hogy e tömegek jólétéről és fejlődéséről gondoskodjon. A vasutasok, a bányászok, a villamosok, a községi munkások, a dohánygyáriak százezernyi munkástömegei élnek és robotolnak minden törvényes védelem nélkül. A részvénytársaságok urai szabadon egyesülhetnek hatalmas tőkés szervezetekké, ezt nem tiltja az állam, ezt elősegíti a törvény. Az állam gondosan ügyel, hogy a jobb keze mindig tudja, mit csinál a bal és mindig kevesebbet mérjen a jogból a proletártömegek részére, mint a tőkések kicsiny, de hatalmas csoportjának. Ahol pedig az állam maga a munkáltató, ott csak oly rossz vagy még rosszabb, mint a magánvállalkozás és irgalmatlanabbul él és él vissza a tőkés hatalmával, mint a legösztövérebb szociális belátású kapitalista. . A szociális élet e törvénytelenjei közül szerdán este a vasutasok fölemelték a fejüket és szervezkedésük törvényes jóváhagyását követelték. Ott voltak az állam vasutasainak dolgozó munkásai, megjelentek a Kassa-oderbergi, a Déli Vasút, a Szamosvölgyi Vasút képviselői, ott voltak Debrecen, Szolnok, Kolozsvár, Temesvár, Szombathely, meg a többi nagyváros küldöttei, egybesereglettek a sínek és műhelyek munkásai, hogy egy akarattal, el nem gáncsolható elszántsággal dokumentálják: együtt vagyunk és eztán törvényes jogon is együtt akarunk maradni. Az állam üldözte és üldözi a vasutasok szervezetét. Miniszteri, rendelet tiltotta el, hogy a vasutasok szocialistákká legyenek. Az állam nagy úr, de a koponyák gondolatait még ő sem irthatja ki és üldözés ellenére, terror dacaira törvényen kívül és törvénynek fittyet hányva, már eddig is 18.000 vasutas fogott kezet az illegális szabadszervezetben. Az állam eltiltotta a vasutasokat a szervezkedéstől azzal a megokolással, hogy az állam önmagától is nagyobb jólétet, több szociális vívmányt biztosít munkásainak, mint a magántőkés. Voltak idők, amikor az állam munkásai valósággal arisztokráciáját alkották jólétben a proletárságnak. De azóta nagyot változtak a viszonyok. Az osztályállam születésénél fogva meg van verve a konzervatívség átkával, az állam munkásainak sorsa az utolsó időkben semmit se fejlődött és ma már odáig jutott, hogy minden tekintetben rosszabb a magánvállalkozás munkásaiénál. Az állam azonban, mint valami vén szipirtyó, a maga rég elvirult "szépségének emlékéhez, görcsösen ragaszkodik régi fölénye emlegetéséhez és még ma is azt a fikciót. Klötcsolja, hogy az állam munkásaine legyenek szocialisták, hiszen anélkül is olyan jó dolguk van. Az állam munkásai azonban szervezkedni akarnak és szocialisták akarnak lenni. Eddig törvényen kívül és törvény ellenére szervezkedtek és bármennyire üldözte is őket az állam, szervezetük mégis nagyra nőtt és hatalmassá serdült. Ma már a magyar államnak és a magyar kormánynak is tudomásul kell vennie azt a régi történelmi igazságot, hogy akármennyire is a föld alá kényszerítenek valamely mozgalmat, az ettől csak még nagyobb erőre kap, hogy az üldözés, hívják bár keresztényüldözésnek a katakombák lakói ellen, szocialista törvénynek a munkásegyesületek ellen, vagy cári pogromnak a szocialisták ellen, egyképen és egyformán, minden országban és minden korban csak megnöveli és terebélyesebbé teszi az üldözött proletár mozgalmat. Vagy azt hiszi a magyar kormány, hogy a Néróknál, Bismarckoknál és Miklós cároknál hatalmasabb lesz a Wekerle? A szociáldemokrata párt komoly követeléssel lépett a kormány elé, de a kormány ezt a követelésünket mindezideig még nem teljesítette. Most újból hangot adunk ennek a kívánságnak: törvényes biztosítékot követelünk a munkásszervezetek számára! Nem tűrhetjük tovább, hogy miniszterek és főispánok, főszolgabírák és jegyzők önkénye döntsön százezrekre rugó proletártömegek szervezeteinek sorsában. A magyar munkásságnak elszánt erővel kell követelnie szervezetei szabadságát és legális voltát és értse meg végre a kormány, hogy ebből a követeléséből épp oly kevéssé engedhet, mint ahogy nincs ember, aki engedhetne a levegőhöz való jogából. Ami az élő szervezetnek a lélegzés, az a munkásszervezetnek az egyesülés szabadsága: az élet. Az életért pedig verekedni is érdemes, ha kell. A német válság lassan fejlődik, de azért kétségbevonhatatlan, hogy állandó megoldásra csak úgy vezethet, ha a birodalmi gyűlés és így a nép többségének kívánságait tekintetbe veszik az írt kancellár kinevezésénél. Fontos mozzanata e válságnak, hogy az összes többségi pártok, beleértve a (többségi) szociáldemokratákat is, közös programban egyeztek meg, amelynek megvalósítását követelik az új kancellártól. Ezek a pontok: a békeakció folytatása abban a szellemben, amely a német birodalomnak és az osztrák-magyar monarchiának a pápához intézett jegyzékében és a birodalmi gyűlés békehatározatában nyilvánult meg; a porosz választójogi reform haladéktalan keresztülvitele; a birodalmi gyűlés befolyásának és hatalmának öregbítése főképen olyképen, hogy a birodalmi kancellár szorosabb függésbe kerüljön; a munkások egyesülési és gyülekezési jogának az eddiginél kiadósabb és szabadelvűbbbiztosítása, végül a politikai cenzúra eltörlése. Michaelis kancellár nem volt alkalmas ember ennek a neki valami, forradalmi, de mégis, különösen a német birodalomban elég merész programnak a keresztülvitelére. Hiába volt Ludendorffnak az iskolatársa és lett ezen a réven kancellár s hiába iparkodott a hatalmas német katonai pártnak a kedvébe járni, mégis meg kellett buknia. Mert ha nincs is még parla Lapunk mai száma 6 oldal. mentáris kormányrendszer Németországban és ha a császár kinevezési jogának nincs is semmi írott korlátja, mégis kétségtelen, hogy Michelist a birodalmi gyűlés többsége buktatta meg. Igaz, hogy volt ehhez a munkához egy megbecsülhetetlen erejű szövetségese, a kancellár ügyetlensége. Graf Hertling, az eddigi legkomolyabb jelölt, és alig lesz kancellár, túlkonzervatív, ósdi ember azokhoz az új időkhöz, amelyeknek mindenütt, tehát Németországban is el kell következniük. Az olasz offenzíva fegyvercsörgésébe belevész a német válság, de nem szabad elfeledkezni azért arról, hogy a német válság is a világháborúnak egyik legfontosabb ütközete. Az olasz harctereken a béke külső államhoz tartozó ellenségei ellen kell harcolni, Berlinben a politikai harc a béke belső ellenségeit akarja letörni ák a munkások üldözőit. Ebben a papárinséges világban egy teljes újsághasáb jut a ravatalos lapban a dohánylövedék urai kitüntetéséről szóló hírnek. Haracsek László, Vangel Károly urakat, akik a dohánygyárak ügyeit intézik a pénzügyminisztériumban, II. osztályú polgári hadi érdemkereszttel jutalmazta a király „a háború alatt tanúsított buzgó és hasznos szolgálataik elismeréséül". Mivel a hivatalos lap mondja: el kell ismerni, hogy ezek az urak buzgó és hasznos „szolgálatokat" teljesítettek. De ezekről a szolgálatokról a kitüntetéseket előterjesztő miniszteren és a hivatalos lap szerkesztőjén kívül senkinek sincsen tudomása. A szivarozó és általában füstölő emberek nagy társadalma csak azt tudja, hogy ácsorgás nélkül nem lehet egyetlen közönséges halandónak se valami szinivalóhoz jutni és ezért bizony a dohányjövedéki urak korántsem oly népszerűek a dohányos emberek társadalmában, mint bizonyos felsőbb körökben. Annyi kétségtelen, hogy a dohányárukkal való ellátás terén nem volt valami buzgó és hasznos ez urak munkálkodása. De azért serény és hasznos munkát végeznek — a munkásnők szervezkedésének megakadályozása, az öntudatos munkásnők nyomorba döntése és a keresztény-szociális papszamarak szervezkedésének hatósági támogatása terén. Az óbudai dohánygyár, a kassai gyár munkásnői és az a munkásközvélemény, amely a magyar állami szociálpolitikának ezekkel az áldozataival együtt érez, ugyancsak tisztában van a dohányjövedéki urak „hasznos és buzgó szolgálataival". Hogy minő szellemben vezetik a kezükre adott gyárakat, arra kitűnő példa az alábbi eset, amelyet a legnyomatékosabban ajánlunk a pénzügyminisztéri úr figyelmébe és sürgős orvoslást kérünk. Az óbudai dohánygyárban szerdán ez történt: Farkas Béláné munkásnőt Tolnai József hivatalnok fölszólította, hogy távolítsa el ruhájáról a melltűt, a szocialista párt jelvényét, amelyen ez a fölírás van: „Jogot!" Farkasné udvariasan bár, de határozottan vonakodott ennek a fölszólításnak elegettenni. Erre az igazgató