Népszava, 1918. augusztus (46. évfolyam, 177–203. sz.)
1918-08-01 / 177. szám
ÍÜ' V XLVIL évfolyam, Budapest, 1918 augturzit» 1, Lapunk mai száma 8 oldal. T,\ •-/ f- n 177. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 3*.— kor. fél évre 18.— tor. egy hétre negyed évre...... I.— kor. egy hóra ........ I.— kor. .... 8« fillér. EGYES SZÁM ÁRA 12 FILLÉR. =F: A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: Vin., CONTI-UTCA 4. Sz. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) jflbsztálytudatos munkás csak munkáslapokat vesz,olvas és terjeszt mindenütt Scheidegtermék veresége, Scheiderjmannék súlyos vereséget szenvedtek. Egyelőre a francia Scheidemannok,Frimpia országban a francia szocialista párt országos tanácsa, mely körülbelül azt a szerepet tölti be a francia párt életében, mint a pártválasztmány a magyaréban, nagy többséggel oly határozatot fogadott el, amely kimondja, hogy a francia szocialisták ne szavazzák meg többé a radihiteleket. A javaslatot, amelynek tartalma egyébként is igen nagy jelentőségű,Longuet elvtárs terjesztette elő, aki eddig a kisebbség vezére volt. Ezzel a határozattal az eddigi kisebbség veszi át a francia szocialista párt vezetését. A nemzetközi gondolatnak, a béke ügyének, a szocializmus új nekilendülésének hatalmas eseménye ez a szavazás. Longuet elvtárs és csoportja a zimmenwaldi szélső balszárny és a pártnak Renaude vezette többsége között állott s a francia viszonyokhoz képest körülbelül olyan álláspontot vallott, mint Németországban a Scheidemannték és Liebknecht között álló független (Haase—Kautsky—Bernstein) szociáldemokrata párt. A béke szempontjából, a szocializmus és nemzetköziség szempontjából tehát éppen olyan nagyjelentőségű és örvendetes esemény a francia szocialista párt új többségének létrejötte, mintha a német munkások többségének ezentúl Siern Scheidemann és Legien, hanem Haase és Kautsky lenne a vezére, gondolataiknak, törekvéseiknek kifejezője. Noha az ellenség még mindig francia földön áll, az új francia többség nem akar több hadihitelt megszavazni. Noha az ellenséges invázió nem fenyegeti az országot, hanem sújtja valóságban: francia elvtársaink mégis szembeszállanak a hadviselő állammal. Noha a francia fegyvereknek most kedvez átmenetileg a hadiszerencse, francia elvtársaink mégis a hadicéloknak a megértés szellemében való revízióját követelik. Noha az antant-haderőnek a nagy orosz osztályharcba való beavatkozása esetleg katonai szempontból előnyére válhatnék Franciaországnak , francia elvtársaink mégis tiltakoznak az orosz küzdelmekbe való beavatkozás ellen. Noha oly országban, ahol az ellenséges hadseregek lövegei hullanak a fővárosra, a nacionalizmus eszméivel nehezebb szembeszállani, mint ott, ahol ellenséges haderők jóformán a háború egész tartama alatt nem is érintették az ország területét, francia elvtársaink mégis bátran és öntudatosan megteszik szocialista kötelességüket. Egyszóval: noha nekik országuk egész helyzeténél, lelki állapotánál, a háború általános politikai és gazdasági erőviszonyainál fogva nehezebb a nemzetközi szocializmus és osztályharc eszméit szolgálni, mégis oly erővel harcoltak érettük, hogy íme a francia Haasek most megbuktatták, kisebbségbe szorították a francia Scheidemannokat! Alig néhány hét előtt az angol munkáspárt értekezlete mondotta ki, hogy a pártközi béke állapotának véget kell vetni és az önálló munkáspolitika ideje következett el. Az angol munkásságnak ezt a határozatát nyomon követték a nagy angol munkásmozgalmak, amelyekben a municiós iparhoz tartozó munkások nagy tömegei vettek részt. E határozathoz csatlakoznak az angol munkásságnak választási előkészületei, mert Angliában a háborút alatt is lehet választani, sőt már az új, hallatlanul kiterjesztett választójog alapján lehet Angliában választani. A szigetországban komolyan számolnak azzal, hogy az új választásokon a proletárdemokrácia, a munkáspárt jut többségbe: erre vall az, hogy az angol sajtóban számos cikk jelenik meg, amelyek annak szükségességét hangoztatják, hogy a liberálisoknak és konzervatívoknak szövetkezniük kell a munkáspárt ellen. Az olasz szociáldemokrata párt békemozgalmai nem ülnek el. Nagyságukról és erejükről tanúskodik az az üldözés, amellyel a kormány megtiszteli e pártot. A börtönökben békéért harcoló szocialisták ülnek, a kormány megtiltja, hogy a szocialista párt kongresszust tarthasson — mindez annak a jele, hogy az olasz szocialisták is becsületesen teljesítik nemzetközi proletárkötelességüket. Az ántant vezető államaiban, legalább a munkások között, egyre csökken az ő Scheidemannjaik tekintélye és hatalma. Az angol és francia munkáspártok, szocialista pártok egyre jobban eltávolodnak saját államaik uralkodóinak fölfogásától, háborús céljaitól: a proletárság és az imperializmus között való szakadék növekedőben van Angliában, Franciaországban. Mindezek a mozgalmak azonban szükségképen hatálytalanok és meddők maradnak, ha, megfelelő visszhang nem érkezik reájuk abból az államból, amelyet a barrikád másik oldalán a vezetés illet meg: Németországból. Mi lesz a német többségi párt válasza a franciáknak arra a határozatára, hogy a franciák nem szavazzák meg a hadihiteleket? Lehetséges-e föntartani azt a helyzetet, hogy a német ágyuk, amelyek a franciákat lövik, a német többségi szociáldemokrata párt politikai muníciójával is meg legyenek töltve, amikor a francia szocialisták az ő pártjuk politikai munícióját kiszedik a francia ágyukból, amelyeknek messzehordó tüze pedig nem is ér el Berlinbe, sőt még Kölnbe és Essenbe sem? Mindenütt balra kanyarodik a munkásmozgalom, mindenütt harcosabb szellemmel telik meg a szocializmus és a munkásmozgalom. A világbéke gyorsabb eljövetele, a nemzetközi szocialista munka eredményesebb megindulhatása miatt azt kell kívánni, hogy ebből a politikai fejlődésből Németország se maradjon ki. ^Hangok a Kriptából A főrendiház tárgyalja a választójogi javaslatot. A múmiák háza foglalkozik az élők sorsával. Minden beszéd, minden frázis, amely el jtimően konzervált, sőt, csodák csodájára igen jól élő, talán az országban egyedül jól élő múmiák házából felénk hangzik, mintha idegen nyelven hangzana. Annyira furcsa, annyira halottszagú és annyira nem a mi korunkból való. Mintha idegen nyelven hangzana, de nemcsak azért, mert ezek az urak, ezek a magyar főrendek, ezek a született törvényhozók, ezek a magyar mágnások nagyrészt rosszul tudnak magyarul, hanem legfőként azért, mert ez a díszes és hírhedt kicsiny társaság teljesen idegen a magyar néptől és teljesen idegen a huszadik században. A főrendiház grófjai és bárói természetesen nagyon meg vannak elégedve a Tisza—Wekerle-paktummal, legföljebb, ha azon sopánkodnak, hogy milyen kár is volt a háborúban egyáltalán előhozakodni a választójogi kérdéssel és hozzáteszik, hogy csak azért nem akarnak még több jogszükítő módosítást, hogy ne kerüljön vissza a javaslat a képviselőház elé és ne tartson még tovább a választójogi „herce hurca". Az egyik gróf — Majláth József — boldogan üdvözli a kormányt, amiért a belső zavargásokat még csírájukban elfojtotta. A szocializmust a gyomor kérdésének tartja, amely harc az etetővályuk körül. A választójog kiterjesztését nem helyesli és komukat nem tartja alkalmasnak arra, hogy politikai jogot adjon a nőknek. Az indokolása pedig: „Senki sem tiszteli nála jobban a nőket, de ha öreganyjára, ősanyjára gondol, azt mondja: Istenem, ne adj a nőknek választójogot, a mai időkben semmi esetre sem." A másik gróf — Sigray Antal — furcsának találja, hogy a világháború kellős közepén jött egy olyan kormány, amely a választójogi reformot beledobta a közéletbe és ahhoz kötötte a maga létét. A gróf úr úgy látszik nem vette észre, hogy a világháború kellős közepéig a tömegek milyen rengeteget véreztek és milyen tömérdeket nyomorogtak, amig megkaphatták legalább igéretét — csalárd módon beváltatlan igéretét — a demokráciának. Merész fordulattal aztán azt a vakmerő valótlanságot meri a •vitába hajítani a gróf úr, hogy a radikális demokrchia jelszavát az ántánt hajította a vitába. Végül pedig ujabb bukfenccel azt mondotta, hogy a demokratikus haladást nem a választójog, hanem a modern szociális törvényhozás, a komoly céltudatos birtokpolitika viszi előre. Ezen az alapon elveti a választójog kiterjesztését, hogy aztán egyetlen lépést se tegyen a szociálpolitikáért és a latifundiumok fölszabadításáért. A harmadik gróf — Apponyi Henrik — egyenesen azt a bolondgombát tálalja föl méltóságos társainak, hogy már most meg kell mindazokat bélyegezni, akik a választójogi javaslat parlamenti elintézése után is napirenden akarják tartani a választójog kérdését. Ezt a bolondgombáját még jobban túllicitálta azzal, hogy épp oly nagyképűen, mint aminő tudatlansággal azt állította, hogy a radikális választójog kárára volt minden országnak. De a vita főszónoka Berzeviczy Albert volt, aki bár csak dr. és nem gr., mégis csak oly konzervatív és reakciós beszédet tartott, mint a főrendiháznak már törvényhozói pelenkában