Népszava, 1918. augusztus (46. évfolyam, 177–203. sz.)

1918-08-01 / 177. szám

ÍÜ' V XLVIL évfolyam, Budapest, 1918 augturzit» 1, Lapunk mai száma 8 oldal. T,\ •-/ f- n 177. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy év­re 3*.— kor. fél évre 18.— tor. egy hétre negyed évre...... I.— kor. egy hóra ........ I.—­ kor. .... 8« fillér. EGYES SZÁM ÁRA 12 FILLÉR. =F: A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: Vin., CON­TI-UTCA 4. Sz. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) jflbsztálytud­atos munkás csak munkáslapokat vesz,olvas és terjeszt mindenütt Scheidegtermék veresége, Scheiderjm­annék súlyos vereséget szenved­tek. Egyelőre a francia Scheidemannok,­­Frimpia orszá­gban a francia szocialista párt országos tanácsa, mely körülbelül azt a­­ szerepet tölti be a francia párt életében, mint a pártválasztmány a magyaréban, nagy többséggel oly határo­zatot fogadott el, amely kimondja, hogy a francia szocialisták ne szavazzák meg többé a radihiteleket. A javaslatot, amelynek tar­talma egyébként is igen nagy jelentőségű,­­Longuet elvtárs terjesztette elő, aki eddig a kisebbség vezére volt. Ezzel a­ határozattal az eddigi kisebbség veszi át a f­rancia szocialista párt vezetését. A nemzetközi gondolatnak, a béke ügyének, a szocializmus új nekilendülé­sének hatalmas eseménye ez a szavazás. Longuet elvtárs és csoportja a zimmenwaldi szélső balszárny és a pártnak Renaude­ vezette többsége között állott s a francia viszonyokhoz képest körülbelül olyan állás­pontot vallott, mint Németországban a Scheidemannték és Liebknecht között álló­­ független (Haase—Kautsky—Bernstein) szo­ciáldemokrata párt. A béke szempontjából, a szocializmus és nemzetköziség szempontjából tehát éppen olyan nagyjelentőségű és örven­detes esemény a francia szocialista párt új többségének létrejötte, mintha a német mun­kások többségének ezentúl Siern Scheidemann és Legien, hanem Haase és Kautsky lenne a vezére, gondolataiknak, törekvéseiknek ki­fejezője. Noha az ellenség még mindig francia föl­dön áll, az új francia többség nem akar több hadihitelt megszavazni. Noha az ellenséges invázió nem fenyegeti az országot, hanem sújtja valóságban: francia elvtársaink mégis szembeszállanak a hadviselő állammal. Noha a francia fegyvereknek most kedvez át­menetileg a hadiszerencse, francia elvtár­saink mégis a hadicéloknak a megértés szel­lemében való revízióját követelik. Noha az antant-haderőnek a nagy orosz osztály­harcba való beavatkozása esetleg katonai szempont­ból előnyére válhatnék Franciaországnak , francia elvtársaink mégis tiltakoznak az orosz küzdelmekbe való beavatkozás ellen. Noha oly országban, ahol az ellenséges had­seregek lövegei hullanak a fővárosra, a nacionalizmus eszméivel nehezebb szem­be­szállani, mint ott, ahol ellenséges haderők jó­formán a háború egész tartama alatt nem is érintették az ország területét, francia elv­társaink mégis bátran és öntudatosan meg­teszik szocialista kötelességüket. Egyszóval: noh­a nekik országuk egész helyzeténél, lelki állapotánál, a háború általános politikai és gazdasági erőviszonyainál fogva nehezebb a nemzetközi szocializmus és osztályharc esz­méit szolgálni, mégis oly erővel harcoltak érettük, hogy íme a francia Haasek most megbuktatták, kisebbségbe szorították a fran­cia Scheidemannokat! Alig néhány hét­ előtt az angol munkáspárt­ értekezlete mondotta ki, hogy a pártközi béke állapotának véget kell vetni és az önálló munkáspolitika ideje következett el. Az angol munkásságnak ezt a határozatát nyomon követték a nagy angol munkásmozgalmak, amelyekben a municiós iparhoz tartozó mun­kások nagy tömegei vettek részt. E határo­zathoz csatlakoznak az angol munkásságnak választási előkészületei, mert Angliában a háborút alatt is lehet választani, sőt már az új, hallatlanul kiterjesztett választójog alap­ján lehet Angliában választani. A sziget­országban komolyan számolnak azzal, hogy az új választásokon a proletárdemokrácia, a munkáspárt jut többségbe: erre vall az, hogy az angol sajtóban számos cikk jelenik meg, amelyek annak szükségességét hangoztatják, hogy a liberálisoknak és konzervatívoknak szövetkezniük kell a munkáspárt ellen. Az olasz szociáldemokrata párt­ békemoz­galmai nem ülnek el. Nagyságukról és ere­jükről tanúskodik az az üldözés, amellyel a kormány megtiszteli e pártot. A börtönökben békéért harcoló szocialisták ülnek, a kor­mány megtiltja, hogy a szocialista párt kongresszust tarthasson — mindez annak a jele, hogy az olasz szocialisták is becsületesen teljesítik nemzetközi proletárkötelességüket. Az ántant vezető államaiban, legalább a munkások között, egyre csökken az ő Sch­eidemannjaik tekintélye és hatalma. Az angol és francia munkáspártok, szocialist­a pártok egyre jobban eltávolodnak saját álla­maik uralkodóinak fölfogásától, háborús cél­jaitól: a proletárság és az imperializmus között való szakadék növekedőben van Angliában, Franciaországban. Mindezek a mozgalmak azonban szükségképen hatály­talanok és meddők maradnak, ha, megfelelő visszhang nem érkezik reá­juk abból az állam­ból, amelyet a barrikád másik oldalán a vezetés illet meg: Németországból. Mi lesz a német többségi párt válasza a franciáknak arra a határozatára, hogy a franciák nem szavazzák meg a hadihiteleket? Lehetséges-e föntartani azt a­ helyzetet, hogy a német ágyuk, amelyek a­ franciákat lövik, a német­ többségi szociáldemokrata párt politikai muníciójával is meg legyenek töltve, amikor a francia szocialisták az ő pártjuk politikai munícióját kiszedik a francia ágyukból, amelyeknek messzehordó tüze pedig nem is ér el Berlinbe, sőt még Kölnbe és Essenbe sem? Mindenütt balra kanyarodik a munkás­mozgalom, mindenütt harcosabb szellemmel telik meg a szocializmus és a munkásmoz­galom. A világbéke gyorsabb eljövetele, a nemzetközi szocialista munka eredményesebb m­egindulhatása miatt azt kell kívánni, hogy ebből a politika­i fejlődésből Németország se maradjon ki. ^Hangok a Kriptából A főrendiház tárgyalja a választójogi javas­latot. A múmiák háza foglalkozik az élők sor­sáva­l. Minden beszéd, minden frázis, amely e­l jtimően konzervált, sőt, csodák csodájára igen jól élő, talán az országban egyedül jól élő múmiák házából felénk hangzik, mintha ide­gen nyelven hangzana. Annyira furcsa, an­­nyira halottszagú és annyira nem a mi ko­runkból való. Mintha idegen nyelven hang­zana, de­ nemcsak azért, mert ezek az urak, ezek a magyar főrendek, ezek a született tör­vényhozók, ezek a magyar mágnások nagy­részt rosszul tudnak magyarul, hanem legfő­ként azért, mert ez a díszes és hírhedt kicsiny társaság teljesen idegen a magyar néptől és teljesen idegen a huszadik században. A főrendiház grófjai és bárói természetesen nagyon meg vannak elégedve a Tisza—We­kerle-paktummal, legföljebb, ha azon sopán­kodnak, h­ogy milyen kár is volt a háborúban egyáltalán előhozakodni a választójogi kér­déssel és hozzáteszik, hogy csak azért nem akarnak még több jogszükítő módosítást, hogy ne kerüljön vissza a javaslat a képviselő­ház elé és ne tartson még tovább a választó­jogi „herce­ hurca". Az egyik gróf — Majláth József — boldogan üdvözli a kormányt, amiért a belső zavargásokat még csírájukban elfoj­totta. A szocializmust a gyomor kérdésének tartja, amely harc az etetővályuk körül. A választójog kiterjesztését nem helyesli és ko­­­mukat nem­ tartja alkalmasnak arra, hogy politikai jogot adjon a nőknek. Az indokolása pedig: „Senki sem tiszteli nála jobban a nő­ket, de ha öreganyjára, ősanyjára gondol, azt mondja: Istenem, ne adj a nőknek választó­jogot, a mai időkben semmi esetre sem." A másik gróf — Sigray Antal — furcsának találja, hogy a világháború kellős közepén jött egy olyan kormány, amely a választójogi re­formot beledobta a közéletbe és ahhoz kötötte a maga létét. A gróf úr úgy látszik nem vette észre, hogy a világháború kellős közepéig a tömegek milyen rengeteget véreztek és milyen tömérdeket nyomorogtak, am­ig megkaphatták legalább igéretét — csalárd módon beváltatlan igéretét — a demokráciának. Merész fordulat­tal aztán azt a vakmerő valótlanságot meri a •vitába­­ hajítani a gróf úr, hogy a radikális demokrchia jelszavát az ántánt hajította a vi­tába. Végül pedig ujabb bukfenccel azt mon­dotta, hogy a demokratikus haladást nem a választójog, hanem a modern szociális tör­vényhozás, a komoly­­ céltudatos birtokpolitika viszi előre. Ezen az alapon elveti a választó­jog kiterjesztését, hogy aztán egyetlen lépést se tegyen a szociálpolitikáért és a latifundiu­mok fölszabadításáért. A harmadik gróf — Apponyi Henrik — egye­nesen azt a bolondgombát tálalja föl méltósá­gos társainak, hogy már most meg kell mind­azokat bélyegezni, akik a választójogi javaslat parlamenti elintézése után is napirenden akar­ják tartani a választójog kérdését. Ezt a bo­londgombáját még jobban túllicitálta azzal, hogy épp oly nagyképűen, mint aminő tudat­lansággal azt állította, hogy a radikális vá­lasztójog kárára volt minden országnak. De a vita főszónoka Berzeviczy Albert volt, aki bár csak dr. és nem gr., mégis csak oly konzervatív és reakciós beszédet tartott, mint a főrendiháznak már törvényhozói pelenkában

Next