Népszava, 1918. szeptember (46. évfolyam, 204–228. sz.)
1918-09-01 / 204. szám
A föld mélyében dolgozik a bányász. Napsugár egész évben nem éri testét. Míg a boldog gazdagok semmittevő testüket napfürdővel ápolgatják, a bányász a föld forró méhében izzadságban füröszti ványadt, sovány testét. Szeme már hozzáidomult a földalatti homályhoz: pislog, ha véletlenül néhanapján napsugár éri. Naponta leszáll a mélybe, élete minden pillanatban kockán forog: bányalég robban, kötél szakad, víz bezuhan, mindig a bányászt éri a halál... A bányász munkáján alapszik az egész ipar, az egész kultúra. Ő hozza föl a szenét, amely a vonatot fűti, a gépeket hajtja, a vasat olvasztja, ő vájja ki a vasércet, ő kutat arany és ezüst után. A bányász munkája nélkül nincs nagyvárosi élet, nincs modern kultúra. Ezért a fáradságos, életveszélyes és fontos munkáért mindezideig kevés köszönetet kapott a bányász a mai társadalomtól. A bányák munkásai szinte a mai napig kivételes törvények alatt élnek. A betegség és baleset elleni biztosítás rájuk nem vonatkozik; középkori szervezetű bányatársládák, amelyekhez a bányászok adják a jövedelmet, de a bányaigazgatóságok rendelkezése alatt állnak, helyettesítik náluk a modern betegsegélyző pénztárakat. És ami ennél is fontosabb, a magyar bányamunkásnak a legutóbbi ideig nem volt szervezkedési szabadsága. Minden egyéb magánemberek vagy vállalatok szolgálatában álló ipari munkások számára szabad a szervezkedés, csak a bányabárók tudták kierőszakolni azt a privilégiumot, hogy az ő munkásaiknak tilos legyen a szervezkedés. A bányászok szervezkedési tilalmát hosszú küzdelem után sikerült megtörni. És ezzel oly hatalmas arányú és oly gyorsütemű szervezkedés indult meg, amely a munkásmozgalom történetében páratlan. Folyó év január 28-án hagyta jóvá a belügyminiszter a szövetség alapszabályait. Az előkészítő munkák befejezése után, március 3-án alakultak meg az első helyicsoportok és utánuk rohamlépésben haladt a szervezési munka tovább, úgy hogy ma, nem egészen félévi munka után olyan eredményre tekinthetünk vissza, amelyre valamennyien büszkék lehetünk, mert Magyarországon szakszervezet ilyen rohamos fejlődést még nem ért el. A Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Szövetsége most, félév után 58 helyi csoport, 14 befizetőhely, 35.164 tag és 142.180 korona bevétellel bír. Olyan eredmény ez, amelyre a magyar munkásmozgalom csakúgy büszke lehet, mint a bányászmozgalmat vezető buzgó szervező elvtársak. Az az első országos közgyűlés, amelyet a Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetsége szeptember 21., 22. és 23-án Budapesten tart, a magyar munkásmozgalm igazi ünnepnapjai közé fog tartozni. Pedig a fejlődés még korántsem ért véget. A Bányamunkás legújabb számában olvassuk a következő érdekes sorokat: A Magyarországon dolgozó bányamunkások nagyobb része már tagja a szövetségnek, mégpedig az a rész, amely a nagyobb bányatelepeken dolgozik és így a termelésben döntő tényező. Tisztán időbeni lehetetlenség volt az, hogy még a többi bányamunkások részére is a helyi csoportot meg nem alakítottuk. Naponta jönnek a szövetség központjához sürgető levelek, amelyben különböző helyekről kérik a helyi csoport megalakítását. Természetesen a szövetség központja nem képes ezen fölhívásoknak egyszerre eleget tenni, hanem bizonyos sorrendben, egymás után kell a helyi csoportokat megalakítani. Ezrek vannak még az elvtársak között, akik csak a szabad szervezet tagjai és akik türelmetlenül várják azt, hogy az ő telepükön is mielőbb megalakítsuk a helyicsoportot, hogy részt vegyenek abban a küzdelemben, amelyet Magyarország bányamunkássága helyzetének megjavítása érdekében megindított. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnunk arra az érdekes különbségre, amely a bányászszervezet és a többi szakszervezet fejlődésében mutatkozik. A legtöbb szakszervezet évekkel ezelőtt helyi egyesületekből alakult át országos szövetséggé és évekig tartó munka kellett ahhoz, amíg a szakmához tartozó munkások nagy részét a szervezkedés eszméjének megnyerték. Ellenben a bányászok szervezete egyenesen mint országos szervezet alakult meg és a központból kiindulva halad a szervezési munka kifelé. Csodás nagy munkáról számol be ilyenformán a bányászszervezet vezetősége az első félévben. Ama nagy és nehéz küzdelmek között, amelyet konok közigazgatási tisztviselőkkel, a tőke érdekeinek vad védőivel folytat, a szervezet, egyre nő és gyarapodik. A Bányamunkás, a szervezett bányászok lapja, magyar nyelven 32.000, tót nyelven 1500 és román nyelven 5500 példányban jelenik meg, összesen 42.000 példányban megy szét az ország különböző részeibe. A bányászszervezet ma, félév lefolyása után, a vasmunkások után az ország második szervezete. Minden proletárnak meleg szeretete kíséri további útján az új szervezetet; minden munkásnak az a hő kívánsága, hogy a föld mélyében dolgozó testvéreink jobb életet,többszabadságot vívjanak ki maguknak, hogy nekik is jusson egy kis napsugár munkáséletük földerítésére. « — Már jó egy hete bizony. Az öreg megcsóválta néhányszor a fejét és őszinte részvéttel mondta: — Oh, fiaim ... fiaim!... Azután megígérte, hogy most bemegy a városba és gondoskodni fog arról, hogy a társaság itt éhen ne vesszen. Egy pillanat alatt szétrebbentek ennek az ígéretnek a hírével s a tömegek ettől még inkább megkönnyebbültek. Lesz kenyér! Búzából sütött igazi kenyér ! Lehet, hogy barna lesz, de inkább fehér, mert az ellenség elég tisztességtudó, hogy finomat adjon azoknak, akik már hónapok óta alig tudják, mi az a jó kenyér ... Eddig kóbor nyájak módjára barangolták be azt a területet, amit szabadon járhattak, kaparásztak, szimatoltak kenyér után, de ilyen kincs nem jutott a tarisznyájukba. Az első percben, ahogy ide kerültek, korgó, fájó gyomruk a legvadabb portyázásokra kényszerítette őket. "Tudták, hol voltak az élelmiszerraktárak, emlékeztek, hol túrták valamikor zsírnak, lisztnek, rizsnek a földalatti lyukakat. Tudták, hol rejtegették a rumot, pálinkát, mindent tudtak, mindenre visszaemlékeztek és tíz körömmel ástak ki mindent a föld alól. A gyakori mezgerülésnek mindig volt valami zsákmánya. Dagadt tarisznyákkal jöttek meg a portyázásokból, dohányt is hoztak, meg romlott, rettentő szalonnadarabokat, orrcsavaró gyászos dolgokat s volt minden ... csak egy nem volt: kenyere nem volt a széles nyomortanyáknak. Valahol a fölrobbantott erőd tájékán valami jóféle juhász kezdte el a tőzögelést. Estefelé, hogy árnyék kezdett borulni a földekre, az erődromok közül kipislákolt a pásztor tüzecskéje. Mintha egy lángszínü lepke röpködve vergődött volna ott, csak éppen annyi volt az a tűz, de az embereket odacsalta , s nagy megilletődéssel nézték, ahogy a kis tömzsi pásztor nagy kánnal az ételéről gondoskodik. Annyi vett az egész, hogy szalonna- zsírban vöröshagyma pirult, de az emberek nekivadulva szagoltak bele a sötétbe, ahogy a csodálatos illat gyönge szelecskék hátán végigiramlott a nyüzsgő tömeg fölött. Nagy zaj kerekedett föl és elvánszorgott a tűz felé, hogy közelebbről szagolhasson, sőt kaphasson is talán valamit a bendője fenekére. Körülülték a pislákoló tüzecskét és szótlanul meredtek a hunyó parazsakba. A kis pásztor hosszú bicskával nyúlkált a sistergő zsírba és a pirított hagymadarabokat ügyesen a szájába pöccentette a bicska csepegő hegyéről . — Mért nem harap mán hozzá egy kis kenyeret is? — ugratta az egyik, aki hiába várta, hogy meginvitálják. — Kenyeret-e? Adja kend ide a magáét, majd megmerítem ebbe a kis zsírba. — Kutyazsir az komám, nagyon afféle szaga van. — Ez-e? Hász tudhatná, hogy kutya már két hónapja nincs a vidéken. Tudhassa mindenki, hogy a polgákok mind megették a macskákkal együtt. Az öklével végigtörült a száján a kis pásztor, fenegette a nadrágja szárába a bicskáját, azután csöndesen mondta: — Hónapra pecsenye sül a csajkámba, ha már akarja tudni. Hanem lónecsenye, tudja!... Az emberek eldőltek a hideg márciusi ég alatt, nézelődtek hazafelé a csillagok útján, valahol fütyörésztek, valahol beszélgettek a nagy nyüzsgésnek, zsibongásnak lassan halkuló tempóján s aki nem fázott nagyon, az aludni is tudott némi keveset. Hajnalban nagy tüzeket raktak s mint pislákoló bolyogók, apró tüzek gyúltak ki a nagyok közül. Enni kezdtek az emberek. S mire kivilágosodott, a kis pásztor csapásán eljutott vagy száz ember a lópecsenye dus forrásához. Az erőd alatt, ritkás kis pagonyban lőtték le negyednapja a dandár megmaradt lovait, hogy ne jussanak ellenséges kezekre s ezekre a tetemekre kaptak rá most a népek, mint legyek a csontra. A húsban duskálás részegségével könyökig jártak a lovakban, a combokról egy rántással lekapták a bőrt s nagy darabokat hasogattak ki a lottyanó, málló matériából. Izzadva dolgozó, mindenféle nyelvű népek nevetve szorgoskodtak a lovak fölött, kényesen válogattak a jobbfajta húsokban s csak a sütni valót, a pecsenyére rangosat nyiszálták ki a kifordult szemekkel vakon bámuló tetemekből. Kövér mosollyal, könyökig véresen indultak vissza a lankák felé, libasorban haladtak a keskeny mesgyéken a vidám tüzecskék felé s imitt-amott nagyokat ugrottak az evés biztonságának örömében. Néhány perc múlva már haspirult a csajkák fenekén, sistergő, zengő, igazi disznózsirágyakban s az emberek bontogatni kezdték a batyujókat, amikbe az utóbbi napok élelmiszerzsákmányait rejtették el. Dara, rizs, bab, finom borsó s kövér tarhonya* sorakoztak a tüzek körül s előkerültek a rozzant konzervál-bádogok, amelyekben valami zsirfélét aggódva őrizgettek. Nagy társaságok verődtek össze a tüzek körül s ahogy apránként kisült a hus, elégedett csámcsogással indult meg az evés. A nap sütött fölöttük s ők nevetgéltek, örültek az életnek és ettek, ettek, fényes étvággyal, a kendetömés lobogó, olthatatlan szenvedélyével. A kis pásztor és kedves cimborája, Pelikán Palkó, finnyás gourmandériával élvezték a húsok, a rizskások, a babok és tarhonyák izét és tömegeit. lították !-eStisiwaSks- t?r£sf6l A nyugati harctéren folyó események arra mutatnak, hogy az antant döntést, mégpedig katonai döntést akar kierőszakolni. Lord Robert Cecil legújabb nyilatkozatában, amelyet külön cikkben közlünk és amellyel vezércikkünk is foglalkozik, kifejezést ad annak, hogy az ántánt igenis bízik abban, hogy katonai döntést érhet el. Az ántánt csapatok ezért folytatják szakadatlanul támadásaikat. Az ántánt offenzívájának eddigi eredménye az, hogy a németeket Arras és a Marne között visszavonulásra kényszerítették és visszahódították annak a területnek jókora részét, amelyek a németek tavaszi offenzívái során német kézre kerültek. Döntő harcokra — ha egyáltalán vannak ilyenek — még nem került a sor. A németek szívósan védekeztek és akkor, amikor szükségesnek látták, visszavonultak. Az angolok pénteken Arrastól délnyugatra megint újabb kísérletet tettek a német front áttörésére. Tíz nap óta a legnagyobb erőt fejtik ki e cél érdekében. A legújabb nagy nekirohanás 20 kilométeres fronton történt az Arras—Cambrai-i út és a Bapaumetől délkeletre eső vidék között. Az áttörés ezúttal sem sikerült, a támadásokat a németek visszaverték és helyenként ellentámadásokkal állásaikat megjavították. Az angol vezérkar ezzel szemben újabb előrehaladásról számol be jelentésében. Az Oise és az Arlette vidékén szintén fe, a harcok szünet nélkül. Soiseonstól északra németek ismét hátrább vonultak. Ludendorff közli, hogy Soissonstól északra a Passy-csúcsig kiugró vonalszakaszt vissza-*, vonták a Javigny—Busy—Leroy-vonalt