Népszava, 1921. május (49. évfolyam, 94–116. sz.)

1921-05-04 / 96. szám

-1 Két irányban tekinthet a munkás Li­za Commais pártja és szakszervezete felé. i —­­ XLIII. évf. 96. szám. Budapest, 1821 május 4. szerda. MPCS 2­ korona AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 160 kor. I negyed évre leíz kor. fel évre neo kor. s egy hóra 60 kor. Jugoszláviában egy szám ára 2 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) A költségvetés nemzetgyűlési vitája megindult és a jelek­­szerint eltart két-három hétig. Ha ezt az al­kalmat az ellenzék komolyan ki akarja használni, szóvá kell tennie azokat a kérdé­seket, amelyek e pillanatban még, mint szúró tövis az eleven h­úsban, hátráltatják azt a gyógyulási folyamatot,­ amelynek a háború és a háborús bajok után már régen meg kel­lett volna indulnia. De nem elég a fájó sebek puszta megmutogatása, nem elég a beszéd­. Nem arra gondolunk, hogy egyesek vagy csoportok saját lelkiismeretük elal­tatása vagy a választóközönség tessék-lássék meg­nyugtatása céljából elmondják a sérelmeket és ezzel pontot tesznek akciójuk után. Nem a költségvetési vitáknál szokásos hazabe­szélő szószaporításra van most szükség, ha­nem komoly, megfontolt, alapos föllépésre, olyan produktív ellenzéki parlamenti mun­kálkodásra, amelynek a sérelmek megszün­tetését kell kierőszakolnia. Ha a helyzetet alaposan mérlegeljük, nem találjuk nehéznek ezt a feladatot. A kivéte­les állapotok tarthatatlanságát ma már majdnem mindenki belátja. A gyülekezés, egyesülés és sajtó megszorítását, a kivételes elbántást, a perrendtartás elvétől való eltérrést, a internálási táborok föntartását már csak nagyon kevesen és félénken merik vé­delmezni. Ez a gyökeres változása a lelkek­nek, ami mellesleg kínosan hosszú ideig ér­lelődött mai állapotáig, nem kegyes szívek olvadékonyságának az eredménye: a légkö­ri ok abb agyvelőbe is behatolt , gyökeret vert már az a tudat, hogy az egész világ de­mokratikus előrehaladása mellett itt sem le­het tovább föntartani azokat az intézménye­ket és intézkedéseket, amelyek kiszakítják ezt a kis országot a művelt népek világából. A feladat tehát könnyű, csak az ostromnak kell állhatatosnak, makacsnak lennie. Az ügy érdekében is, a jövő szempontjából is tiszta helyzetet kell végre teremteni: tudni akarja a közvélemény, kik milyen álláspon­tot foglalnak el ebben a kérdésben; kik tarta­nak ki az eszmék bilincsben tartása mellett, kik akarják egyetlen nagy börtönné vagy temetővé varázsolni ezt az országot és ezek­kel szemben kik azok, akik szabad, függet­len, boldog országot és népet kívánnak és akarnak. Eme nagy feladatok mellett szinte mellé­­kessé válik maga a költségvetés. Ha maj­dan igazi népképviselet olyan korszakban fogja tárgyalni a költségvetést, amidőn nem panaszoktól lesz hangos az ország, amidőn a dolgozó emberek előtt szabad lesz a meg­nyilatkozás és érvényesülés útja, más képe lesz a költségvetésnek is. Ma mit mondjunk arról a költségvetésről, amely még csak most kerül tárgyalás alá, de amire törvénnyé válik, le is jár az ideje? Ki­fogásoljuk, hogy semmiben sem különbözik régmúlt idők hasonló alkotásaitól, amelyek mindenkor magukon viselték az osztály­uralom jellegét. Szóvá tehetnénk, hogy a költségvetés bevételi forrásai a tömegek mindennapi legszükségesebb élelmicikkeiből fakadnak, hogy anyák, gyermekei­, csecse­mők, dolgozó férfiak kalóriaszükségletét csötkketítik azok a horribilis fogyasztási adók, amelyekből a remélt bevételek túl­nyomó része kitelik. Szembeállíthatnánk ez­zel azt a szomorúan sivár és vigasztalan tényt, hogy a kiadások végtelen számoszlo­pai között viszont hiába keresünk olyan je­lentős tételt, amely a népjólét, a népegészség, a szociálpolitika céljait, a megfogyatkozott és leromlott néperő helyreállítását szolgálná. A dolgozó néposztály és az ország általános érdeke szempontjából sok-sok kifogásolni­való akadna még,­­ de minek? Falrahányt borsó... Éppen azért megmaradunk ott, ahonnan kiindultunk: a költségvetés vitáját ennek a nemzetgyűlésnek az életében az utolsó jó alkalomnak tartjuk arra, hogy a nemzet­gyűlés ellenzéki férfiai, karöltve azokkal, akik liberális fölfogást vallanak , minél több fájó sebet igyekezzenek meggyógyítani. A kívánalmak és szükségletek ismerete­sek. A közszabadságok helyreállítása. A gyorsított eljárás megszüntetése, az eskü­dt­bíráskodás és a perrendtartás visszaállítása. Az amnesztia végrehajtása és kereteinek ki­tágítása, illetve új, teljes és végleges köz­kegyelem kihirdetése. Az internálási tábor föloszlatása, az internálási rendszer meg­szüntetése. Ha ezekhez a követelésekhez az ellenzék a maga külön követeléseit is hozzá­fűzi s föllépésének eredményeként sikerül a törvénykönyvből kiküszöbölnie azokat az időszerűtlen alkotásokat, amelyek amúgyis csak papírtörvények, mert a való élet"" elle­nére nem hajthatók végre s csak arra jók, hogy rossz hírét költsék az országnak: nagy szolgálatot tesznek, sokkal nagyobbat és ér­tékesebbet, mint amennyit ez az egész par­lamenti ciklus produkált. A miniszterelnök és a belügyminiszter tudat­­alevően meglátogatták a hírhedt zalaeger­szegi tábort. Útjuk eredményéről különböző hírek keringenek, de nem tudjuk hinni, hogy más elhatározásra juthattak, mint arra, hogy föl kell oszlatni a tábort és meg kell szüntetni az egész rendszert. Ha nem így volna, az a szerep is az ellenzékre, a libe­rálisokra és a kisgazdákra vár, hogy a mi­nisztereket ilyen elhatározásra kénysze­rítsék. A tízmilliárdos deficitet mutató, anti­szociális költségvetési törvényjavaslattól semmi jót nem várunk sem az ország, sem az ország népe érdekében. De ha a költség­vetés tárgyalása alkalmul szolgál arra, hogy minden sérelemnek orvoslása kerüljön, a várt eredmény nem fog elmaradni, azt kell majd mondanunk, hogy soha ennél terméke­nyebb költségvetési vita nem volt még. Az észt agrárreform. (Reval, április 23. — Gy. E. G.) Az Oroszor­szágtól elszakadt balti határterület — Esat­land, Kurland és Livland —, amelyből az észt és a lett köztársasági alakult, az orosz forrada­lomig a balti bárók, az ó-porosz feudális nagy­birtokosság eme tipikus képviselőinek a paradi­csoma volt. A nyugati harctér fölbomlása után a balti tartományokban még ott maradtak a német csapatok s Angliában ezt jó szemmel is nézték mindaddig, am­íg azt hitték, hogy a meg­ígért nagyarányú telepítés piacot nyit az angol áruknak ezen a területen is. A német csapatok vezetői azonban a balti bárók uralmát akarták helyreállítani. Ez már nem volt érdeke Angliá­nak s minthogy a telepítés elmaradt, egyre in­kább sürgette a határterület kiürítését. A né­met csapatok kivonulását Esztoniában nyomon követte az agrárreform, amely egész nyugod­tan agrárforradalomnak is nevezhető. A radikális földbirtokreform a gazdasági vi­szonyok visszamaradottsága s az uralkodó földbirtokos osztály és az elnyomott paraszt­ság közötti nemzeti ellentétek következménye volt. A németek szeretnek azzal dicsekedni, hogy a balti országokba ők hozták a keresz­ténységet és a kulturát. Ez igaz, de az is igaz, hogy a középkorban bevándorolt s az országot fegyveres hatalommal leigázott lovagok utódai a kulturát is a magukénak tartották meg s a népet elzárták a tudástól. Az észt parasztgyer­mekeket még a XIX. században is egyenesen eltiltották a tanulástól. 1861-ben egy­ revált né­met újság arról panaszkodott, hogy a népisko­lákban fölösleges tárgyakat tanítanak: az írást és a számolást. A jobbágyság idejében a balti tartományokban még súlyosabb volt a parasz­tok helyzete, mint Oroszország többi részében. A jobbágynak nem lehetett tulajdona. Amit saját munkáján szerzett, sőt amit ajándékba kapott is, a földesúré volt. A gyermekek nem örökölhettek a szüleik után, még a háztartási berendezés is a földesúr tulajdonába ment át a jobbágy halála után. Az észt jobbágyokat eladták vagy elcserélték háziállatok ellenében és a családi kötelékekre sem voltak figyelem­mel. Még a XIX. század elején is lehetett ol­­vasni a német lapokban ilyen ügyletekre vo­­­natkozó hirdetéseket. A mesterségesen fokozott nemzetiségi ellen­tétek sokban hozzájárultak ugyan a helyzet kiélesedésé­hez, végeredményben azonban mégis azoknak a gazdasági és társadalmi viszonyok­nak a fentartása döntötte el a balti bárók sor­sát, amelyek a mai idők gazdasági szervezetébe már egyáltalán nem voltak beilleszthetők. A balti bárók süketek és vakok voltak a föld né­,­pének minden panasza iránt és a korszerű re­formok minden kísérletére a legvadabb üldö­zéssel feleltek. A német csapatok kivonulása után az észt nép ellentmondást nem tűrően követelte a nagy­birtokok likvidálását. A nemsokára megtartott nemzetgyűlési választásokon a három szocia­lista párt 78 mandátumot kapott, a polgári pár­tok 42-t. Az alkotmányozó nemzetgyűlés 1919 áprilisában ült össze , egyik első teendője a földibirtokreform volt. A törvény az összes nagybirtokokat, a mezőgazdasági fölszereléssel együtt, kisajátítja és állami tulajdonná teszi. A tulajdonosok kártalanítást kapnak, egyéb javaik birtokukban maradnak. Kisajátítás alá kerülnek az egyházi birtokok és a kolostorok birtokai is, úgyszintén állami tulajdonba ke­rülnek a volt cári koronauradalmak. A kisajá­tított birtokokat örökös vagy időhöz kötött bér­letre kapják olyanok, akik azt maguk vagy má­­­sokkal közösen művetik. Az agrárreform előt Esztoriában 1147 nagy-, birtok volt, 2,5 millió hektár földdel. Ebből­ 375.000 hektár volt szántóföld. A birtokok átla­gos nagysága 2000 hektár volt Ezzel szemben volt 50.961 kisbirtok 1,6 millió hektár területtel, 503.000 hektár szántófölddel, átlag 32 hektárnyi terjedelemmel. A földbirto­ktörvény hatálya alá 1067 birtok esik 2 millió hektár földdel. A kis­birtokosok egyáltalán nem esnek kisajátítás alá, úgyszintén az eddig kisbirtokosok által bé­i­s­elt birtokok sem. A kisajátítás alá kerülő szán­tóföldeket körülbelül 20 hektáros parcelláb­a­ osztják föl. Az erdők állami kezelésben marad­nak. Ha a parcellázást teljesen végrehajtják — amit 1923—24-re remélnek —, akkor 110.000— 120.000 önálló, életképes kisparasztbirtok lesz

Next