Népszava, 1921. június (49. évfolyam, 117–141. sz.)

1921-06-25 / 138. szám

vmwm Ék ffépssava l©l*égő fényénél megismerjük az Igazságot. XLIIX. évf. 138. sz. Budapest 1921 junius 25. szombat. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy OVTB. ........ 260 kor. 1 negyed évre 140 kor. fél évre......... 280 kor. | egy hóra 60 kor. Juftoszláviáb­an egy szám ára 2 Jagonlág korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) f&^&f/ —— ——.—.—— 1, , MftugTt / As* a 2 korona A fó közigazgatás legalább is olyan fontos az államéletben, mint a demokratikus törvényhozás. A törvényho­zás gondoskodik azokról a szabályokról, ame­lyekkel az országot kormányozzák és igaz­gatják, a közigazgatás, mint végrehajtó ap­parátus gondoskodik arról, hogy a törvény­hozás munkáját a gyakorlati életbe, a tör­vényhozás intencióinak megfelelően, átvigye, végrehajtja a törvényeket. Jó törvényhozás, párosulva jó közigazgatással, alapföltétele az eredményes kormányzásnak, mindkettőnek alapföltétele pedig a­­ demokrácia. Demo­kratikus törvényhozás, antidemokratikus köz­igazgatással nem eredményezhet termékeny államéletet — és megfordítva. Ezért szerepel minden haladó irá­nyú párt programjában a demokratikus parlament és a demokratikus közigazgatás, amint alapkövetelés. Tudjuk, hogy Magyarország a múltban sem az egyikkel, sem a másikkal nem rendelke­zett, s noha a most együttülő nemzetgyűlés demokratikus alapon választódott — nem ren­delkezik ma se­m. A nemzetgyűlés nem demo­kratikus, mert hiányzik belőle a legjelentéke­nyebb néposztály, a dolgozók képviselete. A legközelebb választáson valószínűen máskép alakul majd a helyzet. Még akkor is, ha a mai kurzus nem is tudna fölemelkedni a helyzet magaslatára s akár a legutóbbi választáskor alkalmazott módszerekkel, akár a választójog szűkítésével igyekeznek ezt meggátolni, egy­szerűen azért, mert demokratikus törvényho­zás és kormányzás nélkül az ország nem tud meglenni. Mindenki biztosra veheti tehát, akár fázik ettől, akár kedves neki a gondolat, hogy ezt a demokratikus választójog alapján létrejött, mégis antidemokratikus nemzetgyű­lést föltétlen demokratikus országgyűlés fogja követni. Nean vagyunk ilyen bizonyosak afelől, hogy az ilyen demokratikus törvényhozás milyen közigazgatást fog maga mellett találni. Mert m­a, csak úgy mint a múltban, a demokratikus közigazgatást nélkülözi az ország. A múltban a közigazgatás úgyszólván családok domi­niuma volt. Nem a szükségletek, nem a rá­termettség döntötték el, ki hová kerüljön, il­letve, hogy a közigazgatás teendőjét kik és hogyan lássák el; a családi összeköttetések, a politikai érdemek, az egyéni „snájdigság", a protekció és a kitartó könyök voltak a döntő inspiráló erők. Hogy ebből rengeteg baj szár­mazott, szinte fölösleges külön hangsúlyozni. "Annyi bizonyos, hogy az ország nagy szeren­csétlenségéért elsősorban nem személyek fe­lelősek, hanem az antidemokratikus parla­ment és az exkluzív közigazgatás.­­A közigazgatás —­ ezt az ügy érdekelten nyíltan meg kell mondani —­ ma m­ég jelen­tékenyen rosszabb, mint volt a múltban. Szervezete, szabályai nem változtak, de vál­tozott a szelleme: a klikkek még nagyobb h­atalomra tettek szert, az intrikák, hát mö­götti áskálódások jobban kiterjedtek, a kri­tikátlanság veszedelmesen elharapódzott, a birálatonfölü­liséget mintegy „Gebühr" gya­nánt követelik maguknak a helyi közigazga­tási nagymogulok és a fei ennek nem veti magát alá — destruktiv. Mindezt nem mi, helyesebben nem csak mi állapítjuk meg. El kell olvasni Tomory nemzetgyűlési kép­viselő interpellációját a szatmár megyei köz­igazgatási állapotokról és Aigner főispán be­szédét a szegedi közgyűlésen, amelyben „fizetett keresztényeknek" és „konjunktúra­hazafiaknak" minősíti azokat, akik támad­ják őt­­„mérgezett fegyverekkel, amelyek a hazugság gyilkos mérgével vannak megfer­tőzve"), azért, mert megakadályozta (tudni­illik Aigner), hogy mások „éket verjenek keresztény és keresztény, magyar és magyar közé". És ez nem egyedül való jelenség. Ez a szellem uralkodik ma a községházától föl­felé majdnem mindenütt a közigazgatásban. Az egész magyar közigazgatás ennek az egészségtelen kritikátlanságnak a rabja —­ természetesen nagy kárára az országnak és az éppen föntről nagyon sokszor hangozta­tott kialakulás kedvező lehetőségének. De ez a kisebb hiba. Ezen átestünk vala­hogy. Az ilyen hangulati hullámok gyakoriak a „temperamentumos" népelmei: jönnek az ilyen hangulatok és elillannak. Károsak, de nem végzetesek. Kibírhatók. Nemsokára azok is épülni fognak rajta, akik komoly bajnokai voltak. A hiba inkább ott van, hogy a létező törvények és szabályok alkal­mat adnak az ilyen ad h­oc hangulatok idő­leges uralmának. Vagyis a közigazgatás nem demokratikus. A nép, amelyért van, idegem, tőle. A közvetetlen részvétel lehetősége, a közigazgatás részéről tanúsított jóindulat hiányoznak, nincs közvetetlen kapocs a nép és a közigazgatás között — úgyszólván el­lenségekként állanak szemben: a közigazga­tás haragszik a népre, mert az munkát ad neki. Annak belátására, hogy ez nem o­k a gyűlöletre, ahhoz jókora adag szociális szel­lem kellene, amit csak a nép közvetetlen közreműködése vihet bele a közigazgatás vérkeringésébe. A nép —­joggal — harag­szik a közigazgatásra, mert nem kapja, nem kaphatja meg onnan azt, amit vár. Ebben ter­mészetesen sok szubjektivitás is van, mert a közterhek elosztásának éS ill köztehervise­lés elosztásának látható apparátusa éppen a közigazgatás. De a minimumra csökkenti ezt az eredendő bizalmatlanságot és haragot a nép közvetetlen részvétele a közigazgatás­ban, ha a terhek megállapításában és az ebből származó kötelmek teljesítésének szor­galmazásában, tehát, ha a­ parlamentben­­és a közigazgatásiban ott vannak a nép igazi képviselői és érvényesíthetik a nép törekvé­seit és akaratát, megszűnik a bizalmatlan­ság, könnyebbé, eredményesebbé­­válik a kormányzás művelete. Kettő kell tehát az ország talpraállása ér­dekében: demokratikus parlament és a de­mokratikus önkormányzaton fölépült vár­megyei közigazgatás. Mind a kettő aktuális annyiban, hogy egyik is, másik is foglalkoz­tatni fogja rövidesen a nemzetgyűlést. Mind a kettőt jól kell megoldani, vagy egyikhez sem szabad hozzányúlni. Elhamarkodott lé­pések, a manapság divatos jelszavak hatása alatt létrejött „gyorstörvények" csak bajo­kat okozhatnak: új nemzetgyűlés minden­esetre jobbat és­ maradandóbbal alkothatna, e téren. IWMWUWWM/WWWWAWMWWMWMWWWWW* A Polgárok és Munkások Szövetségének in­tézőbizottsága péntek esti ülésén elhatározta, hogy behatóan foglalkozni fog a sajt"". ."­javaslattal, amelynek reakciónál­.. . irányza­tát felháborodással vette tudomásul. A bizott­ság megelégedéssel vette továbbá idomásul, hogy Drózdy Győzőt nagy többi­ggel újra megválasztották. Az irás-olvasás tudása a szellemi kultúrának, a műveltségnek, sőt az ismeretek megszerzésének is az alapja. Nehéz elképzelni, hogy itt, a kultúra fényes csarnokainak tövében, fölnőjjenek még ma is emberek, akik nem tanulták meg az irás és olvasás tudományát. De bármennyire hihetet­lenü­ is hangzik, mégis tény, hogy Budapesten az utóbbi nyolc esztendő alatt 60.000 gyermek nem járt iskolába. Minket nem lep meg ez a megállapítás, hiszen a háború alatt a szerve­zett munkások soraiból indult ki az az akció, amely le akarta csökkenteni az iskolakerülők számát. Láttuk már akkor azt a veszedelmet, amely a most fölnövő generációt az iskolák mind erősebb elhanyagolásával fenyegeti. S ez a veszedelem nem ért véget a háborúval, hanz­nem még fokozódott. Hét éven át­ mostoha­gyermek volt az iskola. A tanítókat elvitték, az iskolaépületeket lefoglalták, a tanítás ide­jét megrövidítették. S amikor már vissza le­hetett volna adni az iskolát hivatásának, a ta­nítót az iskolának, a gyermeket a tanulásnak, akkor újra más, fontosabb, sürgősebb teendők­ kerültek az iskolák közül. Hatvanezer gyermek csak a fővárosban, aki nem járt iskolába, 48—50% b­al­ olvasni nem tudó az országban: ez olyan megterhelés, amellyel egy nemzet sem indulhat a népek­ versenyében. S ez ellen akar orvosságot nyúj­tani a kurzus­ miniszter­ törvényjavaslata: a beiskoláztatásról. Az orvosság azonban későm jött. Azokon, akik már elmulasztották az isko­lát, ez a törvény nem segít. De a jövőbeli iskolamulasztások ellen sem elégséges. _ Ha csak szórványos jelenség volna az iskola-­ mulasztás, akkor lehetne ellene küzdeni bünte­tésekkel, habár akkor sem a büntetés volna a legcélravezetőbb eszköz. De amikor ilyen tö­­­mege van az iskolába nem járóknak, akkorr sokkal mélyebben fekszik a baj oka, mintsem hogy büntetésekkel és más, a felszínen jár­ó in­tézkedésekkel meg lehetne szüntetni. Mindenekelőtt meg kell állapí­tani azt, hogy az iskolába nem járók, nem mind­ iskolakerü­lők. Ahol nincs iskola, ahol nincs tanító, a­hol tanítás helyett szénszünet, szüretelés­ szünet és egyéb szünetelések vannak, ott nem lehet iskolakerülőkről beszélni és képmutatás az, ha ezt az egész kultu­rnyomorúságot a szülők­ nyakába akarják varrni. Ezért a kulturnyomo­ruságért mások felelősek és ha a múlt hibáit jóvá akarják tenni, akkor ne keressenek bűn-a bakokat, hanem pótolják a mulasztottakat.­­ Az ország fővárosában bizonyára kedvezőb­bek voltak az állapotok, mint a falusi és tan­nyai iskolákban. És mégis — tu­djuk — itt is­ minden iskolában lefokozódott a tanítás a há­ború alatt, mert kevés volt a tanító, mert akárhány iskolában a legfontosabb szaktár­gyaknak nem voltak előadói. Mert három-négy­ iskola tanulóit zsúfolták össze egy iskolába. A­ szorgalmi idő, a háború kezdete óta eltelt heti év alatt, évről-évre kevesebb lett — hiszen eb­ben az esztendőben is több volt a szünet, mint a tanítás, — világos tehát, hogy más bajok is vannak, nemcsak a szülők kötelességmulasz­tása. Az iskolakerülés, az analfabetizmus ellett csak jó és elegendő iskolával lehet küzdeni. Mi, akik szintén megfordulunk a szegény em­berek között, merjük állítani, hogy nagyon kevés ma már — akár falun, akár városban —­ az olyan antikultúrlény, aki tisztán rosszak­a­ratból vagy tudatlanságból tartaná vissza a gyermekét az iskolából. Sőt éppen azok, akik­ maguk az analfabetizmus keresztjét hordják, a legtöbbször szinte megható nagy tiszteletet éreznek az iskola iránt és mindent elkövetnek, hogy gyermekük tanuljon. De aki az iskola kérdésével foglalkozik, annak nem szabad az anyagi kérdéseket figyelmein kívül hagynia. Minden, tekintetben lehetővé kell tenni a szó.

Next