Népszava, 1921. június (49. évfolyam, 117–141. sz.)
1921-06-25 / 138. szám
vmwm Ék ffépssava l©l*égő fényénél megismerjük az Igazságot. XLIIX. évf. 138. sz. Budapest 1921 junius 25. szombat. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy OVTB. ........ 260 kor. 1 negyed évre 140 kor. fél évre......... 280 kor. | egy hóra 60 kor. Juftoszláviában egy szám ára 2 Jagonlág korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) f&^&f/ —— ——.—.—— 1, , MftugTt / As* a 2 korona A fó közigazgatás legalább is olyan fontos az államéletben, mint a demokratikus törvényhozás. A törvényhozás gondoskodik azokról a szabályokról, amelyekkel az országot kormányozzák és igazgatják, a közigazgatás, mint végrehajtó apparátus gondoskodik arról, hogy a törvényhozás munkáját a gyakorlati életbe, a törvényhozás intencióinak megfelelően, átvigye, végrehajtja a törvényeket. Jó törvényhozás, párosulva jó közigazgatással, alapföltétele az eredményes kormányzásnak, mindkettőnek alapföltétele pedig a demokrácia. Demokratikus törvényhozás, antidemokratikus közigazgatással nem eredményezhet termékeny államéletet — és megfordítva. Ezért szerepel minden haladó irányú párt programjában a demokratikus parlament és a demokratikus közigazgatás, amint alapkövetelés. Tudjuk, hogy Magyarország a múltban sem az egyikkel, sem a másikkal nem rendelkezett, s noha a most együttülő nemzetgyűlés demokratikus alapon választódott — nem rendelkezik ma sem. A nemzetgyűlés nem demokratikus, mert hiányzik belőle a legjelentékenyebb néposztály, a dolgozók képviselete. A legközelebb választáson valószínűen máskép alakul majd a helyzet. Még akkor is, ha a mai kurzus nem is tudna fölemelkedni a helyzet magaslatára s akár a legutóbbi választáskor alkalmazott módszerekkel, akár a választójog szűkítésével igyekeznek ezt meggátolni, egyszerűen azért, mert demokratikus törvényhozás és kormányzás nélkül az ország nem tud meglenni. Mindenki biztosra veheti tehát, akár fázik ettől, akár kedves neki a gondolat, hogy ezt a demokratikus választójog alapján létrejött, mégis antidemokratikus nemzetgyűlést föltétlen demokratikus országgyűlés fogja követni. Nean vagyunk ilyen bizonyosak afelől, hogy az ilyen demokratikus törvényhozás milyen közigazgatást fog maga mellett találni. Mert ma, csak úgy mint a múltban, a demokratikus közigazgatást nélkülözi az ország. A múltban a közigazgatás úgyszólván családok dominiuma volt. Nem a szükségletek, nem a rátermettség döntötték el, ki hová kerüljön, illetve, hogy a közigazgatás teendőjét kik és hogyan lássák el; a családi összeköttetések, a politikai érdemek, az egyéni „snájdigság", a protekció és a kitartó könyök voltak a döntő inspiráló erők. Hogy ebből rengeteg baj származott, szinte fölösleges külön hangsúlyozni. "Annyi bizonyos, hogy az ország nagy szerencsétlenségéért elsősorban nem személyek felelősek, hanem az antidemokratikus parlament és az exkluzív közigazgatás.A közigazgatás — ezt az ügy érdekelten nyíltan meg kell mondani — ma még jelentékenyen rosszabb, mint volt a múltban. Szervezete, szabályai nem változtak, de változott a szelleme: a klikkek még nagyobb hatalomra tettek szert, az intrikák, hát mögötti áskálódások jobban kiterjedtek, a kritikátlanság veszedelmesen elharapódzott, a birálatonfölüliséget mintegy „Gebühr" gyanánt követelik maguknak a helyi közigazgatási nagymogulok és a fei ennek nem veti magát alá — destruktiv. Mindezt nem mi, helyesebben nem csak mi állapítjuk meg. El kell olvasni Tomory nemzetgyűlési képviselő interpellációját a szatmár megyei közigazgatási állapotokról és Aigner főispán beszédét a szegedi közgyűlésen, amelyben „fizetett keresztényeknek" és „konjunktúrahazafiaknak" minősíti azokat, akik támadják őt„mérgezett fegyverekkel, amelyek a hazugság gyilkos mérgével vannak megfertőzve"), azért, mert megakadályozta (tudniillik Aigner), hogy mások „éket verjenek keresztény és keresztény, magyar és magyar közé". És ez nem egyedül való jelenség. Ez a szellem uralkodik ma a községházától fölfelé majdnem mindenütt a közigazgatásban. Az egész magyar közigazgatás ennek az egészségtelen kritikátlanságnak a rabja — természetesen nagy kárára az országnak és az éppen föntről nagyon sokszor hangoztatott kialakulás kedvező lehetőségének. De ez a kisebb hiba. Ezen átestünk valahogy. Az ilyen hangulati hullámok gyakoriak a „temperamentumos" népelmei: jönnek az ilyen hangulatok és elillannak. Károsak, de nem végzetesek. Kibírhatók. Nemsokára azok is épülni fognak rajta, akik komoly bajnokai voltak. A hiba inkább ott van, hogy a létező törvények és szabályok alkalmat adnak az ilyen ad hoc hangulatok időleges uralmának. Vagyis a közigazgatás nem demokratikus. A nép, amelyért van, idegem, tőle. A közvetetlen részvétel lehetősége, a közigazgatás részéről tanúsított jóindulat hiányoznak, nincs közvetetlen kapocs a nép és a közigazgatás között — úgyszólván ellenségekként állanak szemben: a közigazgatás haragszik a népre, mert az munkát ad neki. Annak belátására, hogy ez nem ok a gyűlöletre, ahhoz jókora adag szociális szellem kellene, amit csak a nép közvetetlen közreműködése vihet bele a közigazgatás vérkeringésébe. A nép —joggal — haragszik a közigazgatásra, mert nem kapja, nem kaphatja meg onnan azt, amit vár. Ebben természetesen sok szubjektivitás is van, mert a közterhek elosztásának éS ill közteherviselés elosztásának látható apparátusa éppen a közigazgatás. De a minimumra csökkenti ezt az eredendő bizalmatlanságot és haragot a nép közvetetlen részvétele a közigazgatásban, ha a terhek megállapításában és az ebből származó kötelmek teljesítésének szorgalmazásában, tehát, ha a parlamentbenés a közigazgatásiban ott vannak a nép igazi képviselői és érvényesíthetik a nép törekvéseit és akaratát, megszűnik a bizalmatlanság, könnyebbé, eredményesebbéválik a kormányzás művelete. Kettő kell tehát az ország talpraállása érdekében: demokratikus parlament és a demokratikus önkormányzaton fölépült vármegyei közigazgatás. Mind a kettő aktuális annyiban, hogy egyik is, másik is foglalkoztatni fogja rövidesen a nemzetgyűlést. Mind a kettőt jól kell megoldani, vagy egyikhez sem szabad hozzányúlni. Elhamarkodott lépések, a manapság divatos jelszavak hatása alatt létrejött „gyorstörvények" csak bajokat okozhatnak: új nemzetgyűlés mindenesetre jobbat és maradandóbbal alkothatna, e téren. IWMWUWWM/WWWWAWMWWMWMWWWWW* A Polgárok és Munkások Szövetségének intézőbizottsága péntek esti ülésén elhatározta, hogy behatóan foglalkozni fog a sajt"". ."javaslattal, amelynek reakciónál.. . irányzatát felháborodással vette tudomásul. A bizottság megelégedéssel vette továbbá idomásul, hogy Drózdy Győzőt nagy többiggel újra megválasztották. Az irás-olvasás tudása a szellemi kultúrának, a műveltségnek, sőt az ismeretek megszerzésének is az alapja. Nehéz elképzelni, hogy itt, a kultúra fényes csarnokainak tövében, fölnőjjenek még ma is emberek, akik nem tanulták meg az irás és olvasás tudományát. De bármennyire hihetetlenü is hangzik, mégis tény, hogy Budapesten az utóbbi nyolc esztendő alatt 60.000 gyermek nem járt iskolába. Minket nem lep meg ez a megállapítás, hiszen a háború alatt a szervezett munkások soraiból indult ki az az akció, amely le akarta csökkenteni az iskolakerülők számát. Láttuk már akkor azt a veszedelmet, amely a most fölnövő generációt az iskolák mind erősebb elhanyagolásával fenyegeti. S ez a veszedelem nem ért véget a háborúval, hanznem még fokozódott. Hét éven át mostohagyermek volt az iskola. A tanítókat elvitték, az iskolaépületeket lefoglalták, a tanítás idejét megrövidítették. S amikor már vissza lehetett volna adni az iskolát hivatásának, a tanítót az iskolának, a gyermeket a tanulásnak, akkor újra más, fontosabb, sürgősebb teendők kerültek az iskolák közül. Hatvanezer gyermek csak a fővárosban, aki nem járt iskolába, 48—50% bal olvasni nem tudó az országban: ez olyan megterhelés, amellyel egy nemzet sem indulhat a népek versenyében. S ez ellen akar orvosságot nyújtani a kurzus miniszter törvényjavaslata: a beiskoláztatásról. Az orvosság azonban későm jött. Azokon, akik már elmulasztották az iskolát, ez a törvény nem segít. De a jövőbeli iskolamulasztások ellen sem elégséges. _ Ha csak szórványos jelenség volna az iskola- mulasztás, akkor lehetne ellene küzdeni büntetésekkel, habár akkor sem a büntetés volna a legcélravezetőbb eszköz. De amikor ilyen tömege van az iskolába nem járóknak, akkorr sokkal mélyebben fekszik a baj oka, mintsem hogy büntetésekkel és más, a felszínen járó intézkedésekkel meg lehetne szüntetni. Mindenekelőtt meg kell állapítani azt, hogy az iskolába nem járók, nem mind iskolakerülők. Ahol nincs iskola, ahol nincs tanító, ahol tanítás helyett szénszünet, szüretelés szünet és egyéb szünetelések vannak, ott nem lehet iskolakerülőkről beszélni és képmutatás az, ha ezt az egész kulturnyomorúságot a szülők nyakába akarják varrni. Ezért a kulturnyomoruságért mások felelősek és ha a múlt hibáit jóvá akarják tenni, akkor ne keressenek bűn-a bakokat, hanem pótolják a mulasztottakat. Az ország fővárosában bizonyára kedvezőbbek voltak az állapotok, mint a falusi és tannyai iskolákban. És mégis — tudjuk — itt is minden iskolában lefokozódott a tanítás a háború alatt, mert kevés volt a tanító, mert akárhány iskolában a legfontosabb szaktárgyaknak nem voltak előadói. Mert három-négy iskola tanulóit zsúfolták össze egy iskolába. A szorgalmi idő, a háború kezdete óta eltelt heti év alatt, évről-évre kevesebb lett — hiszen ebben az esztendőben is több volt a szünet, mint a tanítás, — világos tehát, hogy más bajok is vannak, nemcsak a szülők kötelességmulasztása. Az iskolakerülés, az analfabetizmus ellett csak jó és elegendő iskolával lehet küzdeni. Mi, akik szintén megfordulunk a szegény emberek között, merjük állítani, hogy nagyon kevés ma már — akár falun, akár városban — az olyan antikultúrlény, aki tisztán rosszakaratból vagy tudatlanságból tartaná vissza a gyermekét az iskolából. Sőt éppen azok, akik maguk az analfabetizmus keresztjét hordják, a legtöbbször szinte megható nagy tiszteletet éreznek az iskola iránt és mindent elkövetnek, hogy gyermekük tanuljon. De aki az iskola kérdésével foglalkozik, annak nem szabad az anyagi kérdéseket figyelmein kívül hagynia. Minden, tekintetben lehetővé kell tenni a szó.