Népszava, 1922. június (50. évfolyam, 123–145. sz.)

1922-06-23 / 140. szám

I * * A Sseyjatábsay St a vsa teljesiti as eUen­zék követeléseit. — BsSfcHess revüziSeSt a WoBff—­essvéry-pártnál. A szerdai pártközi konferencián elhangzott ellenzéki fölszól­alásokból a kormány meg­ismerte azokat a követeléseket, amelyek telje­sítése esetén a vele szemben álló pártok haj­landók megszavazni az ind­emnitásrt. Bethlen ehhez képest csütörtökön dében a nemzetgyűlé­sen értekezletre hívta össze a kormány tag­jait, hogy állást foglaljanak az ellenzéknek a választási atrocitások megtorlására, a válasz­tójognak törvényben leendő szabályozására és a főrendiházi reformnak elhalasztására irá­nyuló követelései tárgyában. Az ellenzék han­gulatáról Kállay pénzügyminiszter referált, majd beható eszmecsere indult meg, amelyben résztvettek a kabinet jelenlevő tagjai. Végül is abban állapodtak meg, hogy e a választási atrocitásokra s a választójogi javaslatnak sür­gős beterjesztésére vonatkozó ellenzéki követe­léseket a kormány nem teljesíti, de a közigaz­gatási reformot se tárgyaltathatja előbb, mint a­ főrendiházi reformot. A kormány fölfogása az, hogy az indentizitás, valamint a benyújtásra váró adójavaslatok parlamenti letárgyalása mindennél sürgősebb, mert a pénzügyi helyzet megjavítására irányuló akció, valamint a drá­gaság elleni küzdelem különben meddők ma­radnak. Bethlenék szerint az új választójognak törvényben való szabályozása nem sürgős, a választási atrocitások pedig a bukott kép­viselők­­ magánügyei... A közigazgatási re­form, mondjuk ők nem előzheti meg a főrendi­ház reformját, mert „nincsen kellőkép elő­készítve". A miniszteri értekezlet Kállay pénz­ügyminisztert és Valkó kereskedelemügyi mi­nisztert bízta meg, hogy az ellenzék megbízot­taival közöljék a kormány álláspontját és tovább tárgyaljanak velük az indemnitás sor­sának biztosítása érdekében. Minthogy a kor­mány mereven elzárkózik az ellenzéki követe­lések honorálása elől, az indemnitás ügye sem­mivel sem áll jobban most mint a szerdai konferencia előtt. A pénteken benyújtásra ke­rülő fölhatalmazási javaslat sorsa tehát leg­alább is bizonytalan. Sőt tekintve, hogy az el­lenzék a normális nemzetgyűlési munka elő­feltételéül a kivételes állapotok megszüntetését állította föl, az indemnitás kérdéseiben való megegyezés­­kilátásai még romlottak. Az egysé­ges pártban csörtetik a kardot és egyre azt hajtogatják, hogy ha az ellenzék a rendes vi­tán túlnuerészkednék s az indemnitást meg­obstruálná, ők jönnek a mumussal, a Tisza-féle szigorú házszabályokkal. Az ellenzéki pártok körében nagy elégedet­lenkedést keltett, hogy a kabinet visszautasí­totta az ellenzék követeléseit. A választójogi javaslatot nagyon is sürgősnek tartják, szem­ben Bethlenékkel, akiknek kellemesebb a ren­deletekkel való operálás. Obstrukcióra, senki se gondol, hangoztatják főként a Ral­say-párt­ban, de az indemnitás során kritika tárgyává kell tenni a négyhónapi parlamenten kívü­li kormányzást. Rámutatnak, hogy Bethlenek az indemnitás keresztülhajszolásánál ugyanazt a taktikát követik, mint a múlt nemzetgyűlésen a választójogi javaslatnál, amelynek megszava­zására nem volt idő, mert a kormány pocsé­kolta az időt. Most is elpocsékolta az időt, ugy hogy az indemnitásnak július elseje előtti tár­gyalására s megszavazására ne legyen elég idő s igy az ex-lex bekövetkezésének ódiumát az ellenzékre hárítsa. Hogy az ellenzék kriti­kája m­ilyen keretek közt fog mozogni az in­demnitás tárgyalásánál, az a kormány maga­tartásától függ. Az úgynevezett keresztény egység pártja, amely Huszár Károlyék és Wolffék meg Csil­lériék politikai frigyéből született meg, csü­törtök este vendégeiül látta Bethlent és a kor­mánynak tagjait. Hegyeshalmy, az elnök­ük,­ biztosította a kormányt, h­ogy a párt támogatni fogja, h­a a „keresztény és nemzeti elveket"­ fölveszi programjába. Bethlen válaszában meg­nyugtatta, hogy úgy leszen, mert ő most is az, aki volt akkor, amikor Hegyesh­almyékkal meg Huszárékkal együttműködött, mondván, hogy ő nem változtatja úgy az elveit, amint­ az inget cserélni szokás, önérzetesen állapította meg, hogy ő most is az, aki volt 1918-ban (!), az előtt és az után. Kormányzatának keresztény és nemzeti iránya lesz, de — igy folytatta a keresztény irányt cselekedetekkel kell fejlesz­teni, nem szavakkal, nem lármával, nem han­gos jelszavakkal, nem fejbeütéssel, nem a jog­rend fölforgatásával, hanem becsületes mun­kával... (Wolff, Benárd és Csilléri ekkor fe­szengeni kezdtek.) Végül intette Bethlen a pártot, hogy ne szédüljön a keresztény ellen­zék karjaiba, mert ez esetben szétválnak útjaik. Ettől különben maga sem tart, mert a párt a múltban kiállotta a tűzpróbát... Bethlen nyu­godt lehet, a Huszár—Wolff—Csilleri-párt ki akarja érdemelni az egységes párt részéről kon­cedált mandátumokat és továbbra is hű csat­lósa marad a kormánypolitikának. A „liberális" belügyminiszter megint elmondott egy beszédet, ezúttal a főis­pánok előtt, akik üdvözölni mentek el őt. Azon semmi csodálkoznivaló nincs, hogy a főispánok szónoka többször is meghatottan beszélt az „ősi vármegyéről". A belügyminisztertől sem vesszük rossz néven, hogy a szíve az „ősi" vár­megyéhez húzza. De ha valaki politikai nyilat­kozatot tesz, mégpedig felelős helyről a nyil­vánosság számára, akkor őrizkedjen attól, hogy burkolt támadást intézzen akármelyik társadalmi osztály vagy réteg ellen. Egy mi­nisztertől annyit mindenesetre elvárhat min­denki, hogy nyíltan mondja meg, amit gondol és amit akar, ha már gondol és akar valamit. Vagy ne beszéljen, ha kényesnek tartja a kér­dést, mert ehhez joga van. De Rakovszky Iván sem az egyik, sem a másik módot nem vá­lasztja, hanem a harmadikat: burkoltan tá­mad. De csak ő tudja, kiket. Új veszedelmek­ről beszél, külső és belső titkos ellenségekről beszél és arról, h­ogy „most már nem a szövet­séges 6ll­amok ellen, hanem az ország lakossá­gának bizonyos rétege ellen kell megvédeni a magyar érdekeket". Melyik az a titkos belső és külső ellenség és melyik az a bizonyos réteg? Nem mondaná meg a belügyminiszter úr? Mert mindenkit érdekelne ám az, hogy kik ellen kell védekezni, megvédeni a „magyar érdekeket". Miért titkolódzik a belügyminiszter úr, csak nem áhítozik Szent György szerepére, csak nem akar egymaga szembeszállni ezekkel a titokza­tos és rejtelmes veszedelmekkel­? Az istenért, belügyminiszter úr, beszéljen nyíltan a titkos ellenségekről. NÉPSZAVA 1922 junius 23. Gaál Gasston a­z 1903. évi házszabályok alapján fog elad­ölni. — Sl velemáircyck szabadi­raesnyilvánulásának ssöftségességét hirdesse. A nemzetgyűlés megalakult. Megválasztották az elnököt és az alelnököket, a jegyzőket és a­­háznagyot. Pénteken még megválasztják a bi­zottságokat, azután megkezdődhetnek a tárgya­lások. Pénteken még nem kerülhet erre a sor, de szombaton már valószínűen az érdemleges tárgyalásokra tér át a nemzetgyűlés. A folyo­sókon sok ugyan a képviselő, de nem hallani se tervezgetésekről, se szándékról. Olyan csöndféle üli meg a sok vihart látott folyosói vörös szőnyeget. Némi szenzációt csak az kel­tett, amikor Szilágyi Lajos azzal a hírrel ro­hant végig a folyosókon, hogy Gaál Gaszton el fogja parentálni IV. Károlyt. Néhány meg­jegyzés röppent ekörül, amikor hira ment, hogy az egységes párt is állva hallgatta végig az elnöki gyászbeszédet. „Előbb lövettek rá" — mondta az egyik mézgasszemű ellenzéki kép­viselő. Az egységespárti folyosón egyik-másik pamlagon gömbölyödik a bizakodás abban, hogy az ellenzéki tűztől nem kell nagyon félni és hogy az indemnitás hamarosan keresztül­megy. Hogy lesz, mint lesz, az rövidesen el­válik. Az ülést délelőtt tíz óra után nyitotta meg Apponyi mint korelnök. Napirend előtt Nagy­­Ernő, (Rassay-párt) megkövette a nemzet­gyűlést azért, hogy a keddi ülésen azt kiáltotta Kaas egységespártinak: „Hazudik!" Ennek ma­gyarázata az, hogy Kaas azzal rágalmazta meg, hogy ő (Nagy) zsupánságot akart a csehektől. Az ellene indított, hajszát szombaton interpel­láció keretében világítja meg. Ezután az igazolóosztályok előadói tették meg jelentéseiket s megválasztották az állandó igazolóbizottság tagjait... Rövid szünetet adott a korelnök, majd megejtették a választásokat. Elnökké Gaál Gasztont, alelnökökké Szcitovszky Bélát és Huszár Károlyt választották meg. (A szociáldemokrata frakció s az ellenzékiek üres lappal szavaztak.) A választás után Gaál Gaszton elnök­­tartott székfoglaló be­szédet. Mindenekelőtt kijelentette, hogy a tanácsko­zást a mult nemzetgyűlésen módosított és ide­iglenesen elfogadott 1908. évi házszabályok al­kalmazásával fogja vezetni, mindaddig, amíg a nemzetgyűlés másként nem intézkedik. E szabályok alkalmazásában a legliberálisabbban folván eljárni A vélemények lehető legszaba­dabb érvényesülése minden nemzet törvényho­zásának kimagasló érdeke. Ezt, ameddig a ház­szabályok rendelkezésein belül marad és a tör­vényalkotó munkát szolgálja, nemcsak hogy korlátozni nem kívánja­k, hanem el vannak tökélve, bármily hiányból történnék ezzel szem­ben kísérlet vagy jelentkeznék türelmetlenség, a szólás szabadságát pro és contra a legmesz­szebbmenő módon megvédelmezni. E tekintetben nemcsak a házszabályok írott rendelkezéseit kívánják tiszteletben tartani, hanem valahányszor kétes vagy eltérő fölfogá­sok között az elnöki belátás van hivatva dön­teni, érvényesíteni kívánnak a házszabályok szelleméből folyó vagy a gyakorlat által szen­tesített minden hagyományt, szóval — foly­tatta — kötelezőnek ismerjük magunkra nézve a parlamentáris elvek magasabb etikai törvé­nyeit akkor is, ha nem is volnának kódexbe foglalva. Ezáltal gondoljuk legjobban biztosítani a nemzetgyűlés törvényhozói működését, amely­nek zavartalansága a nemzet legvitálisabb egyetemes érdeke s amelyet sem egyesek, sem frakciók vagy pártok játéklabdájává válni nem engedhetünk. A házszabályok 258. szaka­szának értelmezésére nézve, amelynek a tar­tós rendzavarással szemben való rögtöni intéz­kedésről rendelkező része több ízben volt vita és értelmezés tárgya, férfias nyíltsággal jelen­tem ki, hogy a magam részéről Návay, volt elnök értelmezését pisztolm­ és alkalmazom, amennyiben e szakasznak alkalmazása a par­lamenti alkotó munka védelmében elkerülhe­tetlennek mutatkoznék. "Az elnökség a tanács­kozás vezetésén kívül szívesen vállalkozik a pártok közötti­­közvetítésre. Végül arról beszélt, hogy­­a háború, a forradalmak s a trianoni béke nyomain járó elégedetlenség „fogékonnyá tetté le a nemzet bizonyos rétegeinek lelkét destruktív, felelőtlen és lelketlen izgatás befogadására". Ezzel szemben „osztályt és prok­tot nem tekintő, a haza és társadalom iránt konstruktív együtt­működésre van szükség"... Gaál Gaszton elnök ezután gróf Apponyi Albert korelnökről emlékezett meg, mint aki „feladatát nagyszerűen és pártatlanul teljesí­tette". Az elnök kijelentései általános helyes­léssel­ találkoztak. Majd bejelentette az elnök, hogy 244 kerületben megtörtént a választás, ebből 243 megbízólevelet adtak át; 237 kifogás­talan, 6 kifogás alá esik. J j­elenti továbbá, hogy Haller István 3, Lchandl Károly 2, Mayer Já­nos 2, Ernszt Sándor 2, Miákits Ferenc 2, Nagyatádi Sza­bó István 2, Peidl Gyula 2, Peyer Károly 2, dr. Györki Imre 2 és Szeder Ferenc 2 mandátumot kapott A többes mandá­tumok­ tulajdonosai a mandátumok igazolása után 8 nap alatt tartoznak nyilatkozni arról, ho­­y­y melyik mandátumukat tartják meg. Gaál Gaszton elnök ezután a nemzetgyűlést megalakultnak jelentette ki, azután papírlapot vett a kezébe és elparentálta az elhunyt IV. Károlyt. A gyászbeszédet — a szociáldemo­krata frakció nem volt benn az ülésteremben — a képviselők állva hallgatták végig. Elhatá­rozták még a részvétnek jegyzőkönyvben való megörökítését, azután elnök az ülést 5 percre fölfüggesztette. Szünet után Gaál Gaszton elnök fölolvas­tatta a miniszterelnök átiratát a kormány re­konstrukciójáról, majd bemutatta a görög nemzetgyűlésnek és a görög kormánynak s a magyar nemzetgyűléshez intézett átiratát amelyben tiltakoznak a Kemal basa csapatai által a Kisázsiában lakó görög lakosságon el­követett erőszakosságok miatt. Ezután Bethlen István gróf miniszterelnöki szólalt föl. Indítványozza, hogy miután a mult nemzetgyűlés is hat jegyző helyett hetet vá­lasztott, tekintettel a képviselők megnöveke­dett számára, az eddig megválasztott jegyzők­höz még kettőt válasszanak. A nemzetgyűlés a miniszterelnök indítvá­nyát egyhangúan elfogadta. Pénteken választják meg a bizottságokat. Az elnök indítványozta, hogy a nemzetgyűlés legközelebbi ülése pénteken délelőtt 10 órakor legyen és ennek napirendjén a négy tanácsko­zási osztály kisorsolása, a bizottságok és a két hátralevő jegyző megválasztása szerepeljen. A nemzetgyűlés ehhez egyhangúan hozzá­járult, amire a­z elnök az ülést berekeszti. Az ülés 1­2 órakor végződött. A szociáldemokrata párt parlamenti frakciója június 22-én, csütörtökön délelőtt ülést tartott, amelyen megejtette a nemzetgyűlés bizottsá­gaiba való jelöléseket Farkas István elvtárs beszámolt a pénzügyminisztériumiban tartott értekezletről, amit az ülés tudomásul vett

Next