Népszava, 1922. június (50. évfolyam, 123–145. sz.)
1922-06-23 / 140. szám
I * * A Sseyjatábsay St a vsa teljesiti as eUenzék követeléseit. — BsSfcHess revüziSeSt a WoBff—essvéry-pártnál. A szerdai pártközi konferencián elhangzott ellenzéki fölszólalásokból a kormány megismerte azokat a követeléseket, amelyek teljesítése esetén a vele szemben álló pártok hajlandók megszavazni az indemnitásrt. Bethlen ehhez képest csütörtökön dében a nemzetgyűlésen értekezletre hívta össze a kormány tagjait, hogy állást foglaljanak az ellenzéknek a választási atrocitások megtorlására, a választójognak törvényben leendő szabályozására és a főrendiházi reformnak elhalasztására irányuló követelései tárgyában. Az ellenzék hangulatáról Kállay pénzügyminiszter referált, majd beható eszmecsere indult meg, amelyben résztvettek a kabinet jelenlevő tagjai. Végül is abban állapodtak meg, hogy e a választási atrocitásokra s a választójogi javaslatnak sürgős beterjesztésére vonatkozó ellenzéki követeléseket a kormány nem teljesíti, de a közigazgatási reformot se tárgyaltathatja előbb, mint a főrendiházi reformot. A kormány fölfogása az, hogy az indentizitás, valamint a benyújtásra váró adójavaslatok parlamenti letárgyalása mindennél sürgősebb, mert a pénzügyi helyzet megjavítására irányuló akció, valamint a drágaság elleni küzdelem különben meddők maradnak. Bethlenék szerint az új választójognak törvényben való szabályozása nem sürgős, a választási atrocitások pedig a bukott képviselők magánügyei... A közigazgatási reform, mondjuk ők nem előzheti meg a főrendiház reformját, mert „nincsen kellőkép előkészítve". A miniszteri értekezlet Kállay pénzügyminisztert és Valkó kereskedelemügyi minisztert bízta meg, hogy az ellenzék megbízottaival közöljék a kormány álláspontját és tovább tárgyaljanak velük az indemnitás sorsának biztosítása érdekében. Minthogy a kormány mereven elzárkózik az ellenzéki követelések honorálása elől, az indemnitás ügye semmivel sem áll jobban most mint a szerdai konferencia előtt. A pénteken benyújtásra kerülő fölhatalmazási javaslat sorsa tehát legalább is bizonytalan. Sőt tekintve, hogy az ellenzék a normális nemzetgyűlési munka előfeltételéül a kivételes állapotok megszüntetését állította föl, az indemnitás kérdéseiben való megegyezéskilátásai még romlottak. Az egységes pártban csörtetik a kardot és egyre azt hajtogatják, hogy ha az ellenzék a rendes vitán túlnuerészkednék s az indemnitást megobstruálná, ők jönnek a mumussal, a Tisza-féle szigorú házszabályokkal. Az ellenzéki pártok körében nagy elégedetlenkedést keltett, hogy a kabinet visszautasította az ellenzék követeléseit. A választójogi javaslatot nagyon is sürgősnek tartják, szemben Bethlenékkel, akiknek kellemesebb a rendeletekkel való operálás. Obstrukcióra, senki se gondol, hangoztatják főként a Ralsay-pártban, de az indemnitás során kritika tárgyává kell tenni a négyhónapi parlamenten kívüli kormányzást. Rámutatnak, hogy Bethlenek az indemnitás keresztülhajszolásánál ugyanazt a taktikát követik, mint a múlt nemzetgyűlésen a választójogi javaslatnál, amelynek megszavazására nem volt idő, mert a kormány pocsékolta az időt. Most is elpocsékolta az időt, ugy hogy az indemnitásnak július elseje előtti tárgyalására s megszavazására ne legyen elég idő s igy az ex-lex bekövetkezésének ódiumát az ellenzékre hárítsa. Hogy az ellenzék kritikája milyen keretek közt fog mozogni az indemnitás tárgyalásánál, az a kormány magatartásától függ. Az úgynevezett keresztény egység pártja, amely Huszár Károlyék és Wolffék meg Csillériék politikai frigyéből született meg, csütörtök este vendégeiül látta Bethlent és a kormánynak tagjait. Hegyeshalmy, az elnökük, biztosította a kormányt, hogy a párt támogatni fogja, ha a „keresztény és nemzeti elveket" fölveszi programjába. Bethlen válaszában megnyugtatta, hogy úgy leszen, mert ő most is az, aki volt akkor, amikor Hegyeshalmyékkal meg Huszárékkal együttműködött, mondván, hogy ő nem változtatja úgy az elveit, amint az inget cserélni szokás, önérzetesen állapította meg, hogy ő most is az, aki volt 1918-ban (!), az előtt és az után. Kormányzatának keresztény és nemzeti iránya lesz, de — igy folytatta a keresztény irányt cselekedetekkel kell fejleszteni, nem szavakkal, nem lármával, nem hangos jelszavakkal, nem fejbeütéssel, nem a jogrend fölforgatásával, hanem becsületes munkával... (Wolff, Benárd és Csilléri ekkor feszengeni kezdtek.) Végül intette Bethlen a pártot, hogy ne szédüljön a keresztény ellenzék karjaiba, mert ez esetben szétválnak útjaik. Ettől különben maga sem tart, mert a párt a múltban kiállotta a tűzpróbát... Bethlen nyugodt lehet, a Huszár—Wolff—Csilleri-párt ki akarja érdemelni az egységes párt részéről koncedált mandátumokat és továbbra is hű csatlósa marad a kormánypolitikának. A „liberális" belügyminiszter megint elmondott egy beszédet, ezúttal a főispánok előtt, akik üdvözölni mentek el őt. Azon semmi csodálkoznivaló nincs, hogy a főispánok szónoka többször is meghatottan beszélt az „ősi vármegyéről". A belügyminisztertől sem vesszük rossz néven, hogy a szíve az „ősi" vármegyéhez húzza. De ha valaki politikai nyilatkozatot tesz, mégpedig felelős helyről a nyilvánosság számára, akkor őrizkedjen attól, hogy burkolt támadást intézzen akármelyik társadalmi osztály vagy réteg ellen. Egy minisztertől annyit mindenesetre elvárhat mindenki, hogy nyíltan mondja meg, amit gondol és amit akar, ha már gondol és akar valamit. Vagy ne beszéljen, ha kényesnek tartja a kérdést, mert ehhez joga van. De Rakovszky Iván sem az egyik, sem a másik módot nem választja, hanem a harmadikat: burkoltan támad. De csak ő tudja, kiket. Új veszedelmekről beszél, külső és belső titkos ellenségekről beszél és arról, hogy „most már nem a szövetséges 6llamok ellen, hanem az ország lakosságának bizonyos rétege ellen kell megvédeni a magyar érdekeket". Melyik az a titkos belső és külső ellenség és melyik az a bizonyos réteg? Nem mondaná meg a belügyminiszter úr? Mert mindenkit érdekelne ám az, hogy kik ellen kell védekezni, megvédeni a „magyar érdekeket". Miért titkolódzik a belügyminiszter úr, csak nem áhítozik Szent György szerepére, csak nem akar egymaga szembeszállni ezekkel a titokzatos és rejtelmes veszedelmekkel? Az istenért, belügyminiszter úr, beszéljen nyíltan a titkos ellenségekről. NÉPSZAVA 1922 junius 23. Gaál Gasston az 1903. évi házszabályok alapján fog eladölni. — Sl velemáircyck szabadiraesnyilvánulásának ssöftségességét hirdesse. A nemzetgyűlés megalakult. Megválasztották az elnököt és az alelnököket, a jegyzőket és aháznagyot. Pénteken még megválasztják a bizottságokat, azután megkezdődhetnek a tárgyalások. Pénteken még nem kerülhet erre a sor, de szombaton már valószínűen az érdemleges tárgyalásokra tér át a nemzetgyűlés. A folyosókon sok ugyan a képviselő, de nem hallani se tervezgetésekről, se szándékról. Olyan csöndféle üli meg a sok vihart látott folyosói vörös szőnyeget. Némi szenzációt csak az keltett, amikor Szilágyi Lajos azzal a hírrel rohant végig a folyosókon, hogy Gaál Gaszton el fogja parentálni IV. Károlyt. Néhány megjegyzés röppent ekörül, amikor hira ment, hogy az egységes párt is állva hallgatta végig az elnöki gyászbeszédet. „Előbb lövettek rá" — mondta az egyik mézgasszemű ellenzéki képviselő. Az egységespárti folyosón egyik-másik pamlagon gömbölyödik a bizakodás abban, hogy az ellenzéki tűztől nem kell nagyon félni és hogy az indemnitás hamarosan keresztülmegy. Hogy lesz, mint lesz, az rövidesen elválik. Az ülést délelőtt tíz óra után nyitotta meg Apponyi mint korelnök. Napirend előtt NagyErnő, (Rassay-párt) megkövette a nemzetgyűlést azért, hogy a keddi ülésen azt kiáltotta Kaas egységespártinak: „Hazudik!" Ennek magyarázata az, hogy Kaas azzal rágalmazta meg, hogy ő (Nagy) zsupánságot akart a csehektől. Az ellene indított, hajszát szombaton interpelláció keretében világítja meg. Ezután az igazolóosztályok előadói tették meg jelentéseiket s megválasztották az állandó igazolóbizottság tagjait... Rövid szünetet adott a korelnök, majd megejtették a választásokat. Elnökké Gaál Gasztont, alelnökökké Szcitovszky Bélát és Huszár Károlyt választották meg. (A szociáldemokrata frakció s az ellenzékiek üres lappal szavaztak.) A választás után Gaál Gaszton elnöktartott székfoglaló beszédet. Mindenekelőtt kijelentette, hogy a tanácskozást a mult nemzetgyűlésen módosított és ideiglenesen elfogadott 1908. évi házszabályok alkalmazásával fogja vezetni, mindaddig, amíg a nemzetgyűlés másként nem intézkedik. E szabályok alkalmazásában a legliberálisabbban folván eljárni A vélemények lehető legszabadabb érvényesülése minden nemzet törvényhozásának kimagasló érdeke. Ezt, ameddig a házszabályok rendelkezésein belül marad és a törvényalkotó munkát szolgálja, nemcsak hogy korlátozni nem kívánjak, hanem el vannak tökélve, bármily hiányból történnék ezzel szemben kísérlet vagy jelentkeznék türelmetlenség, a szólás szabadságát pro és contra a legmeszszebbmenő módon megvédelmezni. E tekintetben nemcsak a házszabályok írott rendelkezéseit kívánják tiszteletben tartani, hanem valahányszor kétes vagy eltérő fölfogások között az elnöki belátás van hivatva dönteni, érvényesíteni kívánnak a házszabályok szelleméből folyó vagy a gyakorlat által szentesített minden hagyományt, szóval — folytatta — kötelezőnek ismerjük magunkra nézve a parlamentáris elvek magasabb etikai törvényeit akkor is, ha nem is volnának kódexbe foglalva. Ezáltal gondoljuk legjobban biztosítani a nemzetgyűlés törvényhozói működését, amelynek zavartalansága a nemzet legvitálisabb egyetemes érdeke s amelyet sem egyesek, sem frakciók vagy pártok játéklabdájává válni nem engedhetünk. A házszabályok 258. szakaszának értelmezésére nézve, amelynek a tartós rendzavarással szemben való rögtöni intézkedésről rendelkező része több ízben volt vita és értelmezés tárgya, férfias nyíltsággal jelentem ki, hogy a magam részéről Návay, volt elnök értelmezését pisztolm és alkalmazom, amennyiben e szakasznak alkalmazása a parlamenti alkotó munka védelmében elkerülhetetlennek mutatkoznék. "Az elnökség a tanácskozás vezetésén kívül szívesen vállalkozik a pártok közöttiközvetítésre. Végül arról beszélt, hogya háború, a forradalmak s a trianoni béke nyomain járó elégedetlenség „fogékonnyá tetté le a nemzet bizonyos rétegeinek lelkét destruktív, felelőtlen és lelketlen izgatás befogadására". Ezzel szemben „osztályt és proktot nem tekintő, a haza és társadalom iránt konstruktív együttműködésre van szükség"... Gaál Gaszton elnök ezután gróf Apponyi Albert korelnökről emlékezett meg, mint aki „feladatát nagyszerűen és pártatlanul teljesítette". Az elnök kijelentései általános helyesléssel találkoztak. Majd bejelentette az elnök, hogy 244 kerületben megtörtént a választás, ebből 243 megbízólevelet adtak át; 237 kifogástalan, 6 kifogás alá esik. J jelenti továbbá, hogy Haller István 3, Lchandl Károly 2, Mayer János 2, Ernszt Sándor 2, Miákits Ferenc 2, Nagyatádi Szabó István 2, Peidl Gyula 2, Peyer Károly 2, dr. Györki Imre 2 és Szeder Ferenc 2 mandátumot kapott A többes mandátumok tulajdonosai a mandátumok igazolása után 8 nap alatt tartoznak nyilatkozni arról, hoyy melyik mandátumukat tartják meg. Gaál Gaszton elnök ezután a nemzetgyűlést megalakultnak jelentette ki, azután papírlapot vett a kezébe és elparentálta az elhunyt IV. Károlyt. A gyászbeszédet — a szociáldemokrata frakció nem volt benn az ülésteremben — a képviselők állva hallgatták végig. Elhatározták még a részvétnek jegyzőkönyvben való megörökítését, azután elnök az ülést 5 percre fölfüggesztette. Szünet után Gaál Gaszton elnök fölolvastatta a miniszterelnök átiratát a kormány rekonstrukciójáról, majd bemutatta a görög nemzetgyűlésnek és a görög kormánynak s a magyar nemzetgyűléshez intézett átiratát amelyben tiltakoznak a Kemal basa csapatai által a Kisázsiában lakó görög lakosságon elkövetett erőszakosságok miatt. Ezután Bethlen István gróf miniszterelnöki szólalt föl. Indítványozza, hogy miután a mult nemzetgyűlés is hat jegyző helyett hetet választott, tekintettel a képviselők megnövekedett számára, az eddig megválasztott jegyzőkhöz még kettőt válasszanak. A nemzetgyűlés a miniszterelnök indítványát egyhangúan elfogadta. Pénteken választják meg a bizottságokat. Az elnök indítványozta, hogy a nemzetgyűlés legközelebbi ülése pénteken délelőtt 10 órakor legyen és ennek napirendjén a négy tanácskozási osztály kisorsolása, a bizottságok és a két hátralevő jegyző megválasztása szerepeljen. A nemzetgyűlés ehhez egyhangúan hozzájárult, amire az elnök az ülést berekeszti. Az ülés 12 órakor végződött. A szociáldemokrata párt parlamenti frakciója június 22-én, csütörtökön délelőtt ülést tartott, amelyen megejtette a nemzetgyűlés bizottságaiba való jelöléseket Farkas István elvtárs beszámolt a pénzügyminisztériumiban tartott értekezletről, amit az ülés tudomásul vett