Népszava, 1922. június (50. évfolyam, 123–145. sz.)

1922-06-23 / 140. szám

L. évim 140. sz. A­pa 5 korona AZ ELŐFIZETÉS ARA: egy ívre.... elofl kor. negyed évre 580 kor. fél évre.... 558 kor. egy n­óra ... 108 kor. Jugoszláviában egy szám ára 6 jug. korona. EGYES SZÁM ARA 5 KORONA MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—12 és József 5-31) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 5-31 és József 3—33) kér a kormány a nemzetgyűléstől arra nézve, hogy bizonyos ideig költségvetés, tehát par­lamenti ellenőrzés nélkül intézhesse az or­szág pénzügyeit. Bizalmat akar magának, előlegeztetni, anélkül, hogy egyetlen cseleke­dettel vagy akár csak nyilatkozattal igye­keznek bizonyítani a bizalomra való érde­mességet. , Kétségtelen, hogy a súlyos milliókkal és a­ hatósági erőszak és megfélemlítés külön­böző eszközeivel összeerőszakolt „többség" a kért bizalmat minden feltétel nélkül szállí­taná is a kormánynak, a szociáldemokrata párt és a polgári ellenzék azonban nincse­nek abban a helyzetben, hogy feltételek nél­kül szabad kezet adjanak a kormánynak a további kormányzásra. Az ellenzéki pártok, közöttük elsősorban a szociáldemokrata párt, nehéz harcok árán, rendkívül súlyos sérel­mek elszenvedése után, a választók igazán hősi önfeláldozásának segítségével jutottak be a nemzetgyűlésbe: ilyen előzmények után a választók joggal támasztják az egész ellen­zékkel szemben azt az igényt, hogy teregesse a nyilvánosság elé a kormány minden eddigi ténykedését, a kormány jövő politikájának pedig olyan irányt szabjon, amely már előre lehetetlenné teszi az eddigihez hasonló szel­lemben való kormányzást. Ez a magyarázata az ellenzék egységes állásfoglalásának, ezért szegezi a szociáldemokrata párt parlamenti frakciója is a kormány bizalomkérésével elemibte a maga feltételeit. A polgári ellenzék követelése három pont­ban foglalható össze. Követelik az összes at­rocitások megtorlását, junktumot a választó­jogi törvényjavaslat és a gazdasági és pénz­ügyi javaslatok között, végül: a felsőház re­formjára vonatkozó javaslat elhalasztását a választójogi törvényjavaslat törvényerőre emelkedéséig. A szociáldemokrata párt az ellenzék köve­teléseinek első két pontját magáévá teszi. A választási visszaélések és erőszakosságok megtorlása igenis országos érdek. Ez elől nem lehet a Bethlen-féle kosramért negáció­val elzárkózni, mert itt nemcsak megtorlás­ról, nemcsak elégtételadásról, hanem a föl­háborgatott közvélemény megnyugtatásáról van szó. E nélkül egy tapodtat sem lehet előremenni, ez egyik alapföltétele a nyugodt kormányzás lehetőségének. Mondhatja a „miniszteri értekezlet", hogy ez a kérdés a „bukott képviselőjelöltek magánügye", tehát nem országos érdek, így hát halasztható. El­hisszük, hogy a­ kormánynak nem sürgős az ügy, nem sürgős az érdemetlenül nyeregbe jutott egységespárti honatyáknak sem, de sürgős az ország erkölcsi reputációjainak, sürgős az akaratuk szabad nyilvánításában erőszakkal meggátolt választóknak! Ha a kormány­­megfutamodik a választási vissza­élések megtorlása elől, ezzel csak azt bizo­nyítja, hogy a visszaélésekben neki magának is jelentékeny része van. Nem sürgős a kormánynak a választójogi kérdés elintézése sem. El­hisszük, hogy a kormánynak kedves a magánkörben alkotott jogfosztó választójogi rendelet, ám az ország népe nem nyugszik bele semmiféle további halogatásba és nem tűri tovább a bizonyta­lanságot: a nemzetgyűlés legelső feladatá­nak kell lennie a demokratikus választójog törvénybe iktatásának, hogy a lehetősége is eltűnjön még egy olyan országos­ dáridónak,­ mint amilyen a legutóbbi választás volt. A polgári ellenzék harmadik pontja ben­nünket nem érdekel. A főrendiház vissza­állítását mi ellenezni fogjuk, mert annak semmi szükségét nem látjuk. Elavult intéz­mény ez, amely ellenkezik a modern demo­krácia alapelveivel, olyan intézmény, amely nem segíti, hanem hátráltatja az állam­kormányzást. Vannak azután külön föltételeink. Ezek a föltételek a Bethlen-kormány hivatalba­lépése óta sűrűn szerepeltek a kormány ígéretlistáján. Teljesítésük nem kegy és nem engedmény, hanem kötelesség a kormány részéről, elsőrangú szükségesség az ország szempontjából. Hogy a kormány az ide­vonatkozó ígéreteket eddig nem teljesítette, azt a mellékhatalmak befolyásának tudtuk be, de ha ezután sem teljesíti, ez annak a jele, hogy a kormány folytatni akarja a kurzus haszontalan, bosszúálló politikáját. Követeljük — a Népszava szerdai számá­ban ismertetett gazdasági kérdéseken kívül — mindazoknak a függő kérdéseknek a sür­gős megoldását, amelyek tüske gyanánt ége­tik az egész munkásosztály lelkét. Követel­jük a kivételes hatalom megszüntetését, a­mi különben a következő július hó 26-án auto­matikusan amúgy is megszűnik. Követeljük az ez alapon életrehívott intézkedések, intéz­mények és jogszabályok­­ hatálytalanítását. Követeljük a teljes politikai amnesztiát, az internálás, a rendőri felügyelet megszünte­tését, a szabadságjogok helyreállítását, az elüldözöttek és menekülésre kényszerítettek hazatérését, az exisztenciájukból kegyetlenül k­iforgatottak ügyeinek revízióját. Azt hisszük, elég volt a politikai üldözte­tésekből, elég a vak megtorlás pusztításaiból. A sok a jóból is megárt és amit itt a kurzus az elmúlt harmadfél esztendő alatt ezen a téren művelt, az még a soknál is több volt: nem tűrhetjük tovább ezeket az állapotokat, küzdeni fogunk ellene minden erőnkből, nemcsak magunkért, nemcsak a rettentő kálváriát járt mukásosztályért, hanem az országért, a közért, mert látjuk, érezzük a tömegpsziché túlfeszültségét. Tudjuk, hogy ezt az állapotot tovább föntartani lehetetlen és figyelmeztetjük a kormányt,­ hogy minden esetleges ellenrendszabály vagy erre irá­nyuló törekvés csak mérgesíti a helyzetet, fokozza a feszültséget. A szociáldemokrata párt az alkotás ko­moly akaratával vonult be a nemzetgyű­lésbe, előbb azonban tiszta terepet akar­ teremteni az alkotó munka számára. Közép­kori intézményeinek súlyos koloncával ter­helten nem lehet az országépítés munkájá­hoz hozzálátni: az ilyen munkához kiegyen­súlyozott tömeglélek, fölszabadult gondolat, fizikailag helyreállított munkabírás kell — ezt akarjuk, ezért küzdünk, ezért fogjuk harcba állítani parlamenti képviseletünk ere­jét és azt a sokkal nagyobb és hatékonyabb erőt, amely parlamenti képviseletünk mögött tömött seregekben sorakozik! Az új körvonalai már láthatók. A minisztertanács állítóan elfogadta a közélelmezési miniszter tervezetét, így hát a rendelet tulaj­do­nképen már készen is van. Ami azonban eddig nyil­vánosságra került belőle, abból azt kell követ­keztetni, hogy ez a rendelet ismét mindenre al­kalmas lesz, csak éppen arra nem, hogy a drá­gaságot fölfelé törő útjában megállítsa. Az, amit a rendelet tervez, nem egyéb a fából való vaskarikánál. Az ipari munkásokat bele­vonják ugyan az olcsóbb ellátásiba, de a külön­bözetet behajtják felében a munkásoiko­n, felében a munkáltatókon. Hát akkor egyáltalán mire jó még a hatósági ellátás? Talán arra, hogy a malmok ilyenformán sózhassák rossz lisztjü­ket a munkások nyakába! A közélelmezési miniszternek tudnia kel­lene, hogy a munkások már eddig is megfizet­ték legalább a felét a hatósági és szabad for­galmi liszt árkülönbözetének, mert­ az a fej­adag, amit a munkások kapnak, legföljebb csak a szükséglet felére elegendő. Ha most még kü­lön be akarják hajtani a munkásokon a kiszol­gáltatott liszt után is a különbözetet, akkor igazán nem tudjuk, mi marad a hatósági ellá­tásból, nem tudjuk, mi marad az olcsó­bb ke­nyérből? De a tervezet másik része is fölötte aggá­lyos. A hatósági és a szabad forgalmi ár kü­lönbözetének a másik felét a munkáltatóktól akarják behajtani. Ez ismét olyan adó, amit a maga teljességében áthárítanak majd a fo­gyasztókra. Minden cikknek az árába bele fog­ják kalkulálni a kenyéradót, akárcsak a for­galmi adót. Nem is lenne ez az adóz­ás más, mint a forgalmi adó egy újabb neme, a for­galmi adó kiterjesztése. Nem, így nem lehet a drágaság ellen küz­deni. Így nem lehet a drágaságot letörni, de még megállítani sem. Érdekes, hogy azok, akik mindig kéznél vannak azzal az érveléssel, hogy a béremelések csak fokozzák a drágaságot, most nem hozakodnak elő ezzel az érvvel. Pe­dig ami a béremelések dolgában csak nagyon föltételesen és korlátozottan igaz, az ebben az esetben föltétel nélkül való igazság. A béreme­lések ugyanis rendszerint csak következményei a már beállott drágaságnak s a béremelés fo­kozza a munkás fogyasztóképességét s ennél­fogva javítja az általános gazdasági helyze­tet. Ez a hozzájárulás azonban nem fokozza a fogyasztóképességet, mert teljes összegében a kenyér megfizetésére szolgál, azonkívül pedig nagyon alkalmas arra, hogy a munkáltatókban tendenciát ébresszen az üzem korlátozására. Éppen az ellenkező hatása van ennek a kenyér­adónak, mint a­ béremelésnek. Ammi a béremelés az üzem­fejlesztésre s jobb munkamódok alkal­mazására serkent, mert a magasabb munkabér mellett csak a több munkás után van több ha­szon, addig ez a kenyéradó az üzem korláto­zására ösztönöz, mert minél kevesebb a mun­kás, annál kevesebb a teher. Kíváncsiak va­gyunk egyébként még arra is, hogy miként akarná a rendelet elejét venni annak, hogy a munkáltatók a nagyobb tehertől való mene­külés érdekében a családos munkást ne helyez­zék hátrányosabb helyzetbe. De a részletektől eltekintve, általánosságban az az álláspontunk, hogy ilyen nagyjelentő­ségű dolgot nem szabad a kormánynak büro­kratikusan elintézni , amikor a nemzetgyű­lés együtt van. A múlt évben is bemutatta a kormány a termésrendeletet a nemzetgyűlés­nek, mielőtt kiadta. N­a ezt szükségesnek tar­totta a múlt évben a gazdák érdekeinek meg­óvásáért, akkor mi ugyanazt követeljük most a munkások érdekeinek megóvása céljából. Ismételjük, hogy az, ami a rendeletből nyil­vánosságra került, sem a kenyérelőállás bizto­sítására, sem a drágaság letörésére nem alkal­mas. A kormánynak pedig ma ez a legelső és legfontosabb kötelessége. Ezért ismételten utalunk arra, amit a Népszava csütörtöki szá­mában részletesen kifejtettünk. Biztosítsák az olcsó kenyeret minden nem vagyonos osztály­beli számára. Az államnak ebből előálló terheit pedig olyan módon osszák föl és hajtsák be, hogy azt ne lehessen ismét áthárítani,­­hogy tehát se a bankjegyeket ne kelljen szaporítani, se máskülönben ennek az adózásnak árdrágító hatása ne lehessen. Osszák el a terheket igazsá­gosan és becsületesen min­den teh­erképes vállra. Ne a nagyokat kíméljék, hanem a kicsinyeket

Next