Népszava, 1922. június (50. évfolyam, 123–145. sz.)
1922-06-23 / 140. szám
L. évim 140. sz. Apa 5 korona AZ ELŐFIZETÉS ARA: egy ívre.... elofl kor. negyed évre 580 kor. fél évre.... 558 kor. egy nóra ... 108 kor. Jugoszláviában egy szám ára 6 jug. korona. EGYES SZÁM ARA 5 KORONA MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—12 és József 5-31) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 5-31 és József 3—33) kér a kormány a nemzetgyűléstől arra nézve, hogy bizonyos ideig költségvetés, tehát parlamenti ellenőrzés nélkül intézhesse az ország pénzügyeit. Bizalmat akar magának, előlegeztetni, anélkül, hogy egyetlen cselekedettel vagy akár csak nyilatkozattal igyekeznek bizonyítani a bizalomra való érdemességet. , Kétségtelen, hogy a súlyos milliókkal és a hatósági erőszak és megfélemlítés különböző eszközeivel összeerőszakolt „többség" a kért bizalmat minden feltétel nélkül szállítaná is a kormánynak, a szociáldemokrata párt és a polgári ellenzék azonban nincsenek abban a helyzetben, hogy feltételek nélkül szabad kezet adjanak a kormánynak a további kormányzásra. Az ellenzéki pártok, közöttük elsősorban a szociáldemokrata párt, nehéz harcok árán, rendkívül súlyos sérelmek elszenvedése után, a választók igazán hősi önfeláldozásának segítségével jutottak be a nemzetgyűlésbe: ilyen előzmények után a választók joggal támasztják az egész ellenzékkel szemben azt az igényt, hogy teregesse a nyilvánosság elé a kormány minden eddigi ténykedését, a kormány jövő politikájának pedig olyan irányt szabjon, amely már előre lehetetlenné teszi az eddigihez hasonló szellemben való kormányzást. Ez a magyarázata az ellenzék egységes állásfoglalásának, ezért szegezi a szociáldemokrata párt parlamenti frakciója is a kormány bizalomkérésével elemibte a maga feltételeit. A polgári ellenzék követelése három pontban foglalható össze. Követelik az összes atrocitások megtorlását, junktumot a választójogi törvényjavaslat és a gazdasági és pénzügyi javaslatok között, végül: a felsőház reformjára vonatkozó javaslat elhalasztását a választójogi törvényjavaslat törvényerőre emelkedéséig. A szociáldemokrata párt az ellenzék követeléseinek első két pontját magáévá teszi. A választási visszaélések és erőszakosságok megtorlása igenis országos érdek. Ez elől nem lehet a Bethlen-féle kosramért negációval elzárkózni, mert itt nemcsak megtorlásról, nemcsak elégtételadásról, hanem a fölháborgatott közvélemény megnyugtatásáról van szó. E nélkül egy tapodtat sem lehet előremenni, ez egyik alapföltétele a nyugodt kormányzás lehetőségének. Mondhatja a „miniszteri értekezlet", hogy ez a kérdés a „bukott képviselőjelöltek magánügye", tehát nem országos érdek, így hát halasztható. Elhisszük, hogy a kormánynak nem sürgős az ügy, nem sürgős az érdemetlenül nyeregbe jutott egységespárti honatyáknak sem, de sürgős az ország erkölcsi reputációjainak, sürgős az akaratuk szabad nyilvánításában erőszakkal meggátolt választóknak! Ha a kormánymegfutamodik a választási visszaélések megtorlása elől, ezzel csak azt bizonyítja, hogy a visszaélésekben neki magának is jelentékeny része van. Nem sürgős a kormánynak a választójogi kérdés elintézése sem. Elhisszük, hogy a kormánynak kedves a magánkörben alkotott jogfosztó választójogi rendelet, ám az ország népe nem nyugszik bele semmiféle további halogatásba és nem tűri tovább a bizonytalanságot: a nemzetgyűlés legelső feladatának kell lennie a demokratikus választójog törvénybe iktatásának, hogy a lehetősége is eltűnjön még egy olyan országos dáridónak, mint amilyen a legutóbbi választás volt. A polgári ellenzék harmadik pontja bennünket nem érdekel. A főrendiház visszaállítását mi ellenezni fogjuk, mert annak semmi szükségét nem látjuk. Elavult intézmény ez, amely ellenkezik a modern demokrácia alapelveivel, olyan intézmény, amely nem segíti, hanem hátráltatja az államkormányzást. Vannak azután külön föltételeink. Ezek a föltételek a Bethlen-kormány hivatalbalépése óta sűrűn szerepeltek a kormány ígéretlistáján. Teljesítésük nem kegy és nem engedmény, hanem kötelesség a kormány részéről, elsőrangú szükségesség az ország szempontjából. Hogy a kormány az idevonatkozó ígéreteket eddig nem teljesítette, azt a mellékhatalmak befolyásának tudtuk be, de ha ezután sem teljesíti, ez annak a jele, hogy a kormány folytatni akarja a kurzus haszontalan, bosszúálló politikáját. Követeljük — a Népszava szerdai számában ismertetett gazdasági kérdéseken kívül — mindazoknak a függő kérdéseknek a sürgős megoldását, amelyek tüske gyanánt égetik az egész munkásosztály lelkét. Követeljük a kivételes hatalom megszüntetését, ami különben a következő július hó 26-án automatikusan amúgy is megszűnik. Követeljük az ez alapon életrehívott intézkedések, intézmények és jogszabályok hatálytalanítását. Követeljük a teljes politikai amnesztiát, az internálás, a rendőri felügyelet megszüntetését, a szabadságjogok helyreállítását, az elüldözöttek és menekülésre kényszerítettek hazatérését, az exisztenciájukból kegyetlenül kiforgatottak ügyeinek revízióját. Azt hisszük, elég volt a politikai üldöztetésekből, elég a vak megtorlás pusztításaiból. A sok a jóból is megárt és amit itt a kurzus az elmúlt harmadfél esztendő alatt ezen a téren művelt, az még a soknál is több volt: nem tűrhetjük tovább ezeket az állapotokat, küzdeni fogunk ellene minden erőnkből, nemcsak magunkért, nemcsak a rettentő kálváriát járt mukásosztályért, hanem az országért, a közért, mert látjuk, érezzük a tömegpsziché túlfeszültségét. Tudjuk, hogy ezt az állapotot tovább föntartani lehetetlen és figyelmeztetjük a kormányt, hogy minden esetleges ellenrendszabály vagy erre irányuló törekvés csak mérgesíti a helyzetet, fokozza a feszültséget. A szociáldemokrata párt az alkotás komoly akaratával vonult be a nemzetgyűlésbe, előbb azonban tiszta terepet akar teremteni az alkotó munka számára. Középkori intézményeinek súlyos koloncával terhelten nem lehet az országépítés munkájához hozzálátni: az ilyen munkához kiegyensúlyozott tömeglélek, fölszabadult gondolat, fizikailag helyreállított munkabírás kell — ezt akarjuk, ezért küzdünk, ezért fogjuk harcba állítani parlamenti képviseletünk erejét és azt a sokkal nagyobb és hatékonyabb erőt, amely parlamenti képviseletünk mögött tömött seregekben sorakozik! Az új körvonalai már láthatók. A minisztertanács állítóan elfogadta a közélelmezési miniszter tervezetét, így hát a rendelet tulajdonképen már készen is van. Ami azonban eddig nyilvánosságra került belőle, abból azt kell következtetni, hogy ez a rendelet ismét mindenre alkalmas lesz, csak éppen arra nem, hogy a drágaságot fölfelé törő útjában megállítsa. Az, amit a rendelet tervez, nem egyéb a fából való vaskarikánál. Az ipari munkásokat belevonják ugyan az olcsóbb ellátásiba, de a különbözetet behajtják felében a munkásoikon, felében a munkáltatókon. Hát akkor egyáltalán mire jó még a hatósági ellátás? Talán arra, hogy a malmok ilyenformán sózhassák rossz lisztjüket a munkások nyakába! A közélelmezési miniszternek tudnia kellene, hogy a munkások már eddig is megfizették legalább a felét a hatósági és szabad forgalmi liszt árkülönbözetének, mert az a fejadag, amit a munkások kapnak, legföljebb csak a szükséglet felére elegendő. Ha most még külön be akarják hajtani a munkásokon a kiszolgáltatott liszt után is a különbözetet, akkor igazán nem tudjuk, mi marad a hatósági ellátásból, nem tudjuk, mi marad az olcsóbb kenyérből? De a tervezet másik része is fölötte aggályos. A hatósági és a szabad forgalmi ár különbözetének a másik felét a munkáltatóktól akarják behajtani. Ez ismét olyan adó, amit a maga teljességében áthárítanak majd a fogyasztókra. Minden cikknek az árába bele fogják kalkulálni a kenyéradót, akárcsak a forgalmi adót. Nem is lenne ez az adózás más, mint a forgalmi adó egy újabb neme, a forgalmi adó kiterjesztése. Nem, így nem lehet a drágaság ellen küzdeni. Így nem lehet a drágaságot letörni, de még megállítani sem. Érdekes, hogy azok, akik mindig kéznél vannak azzal az érveléssel, hogy a béremelések csak fokozzák a drágaságot, most nem hozakodnak elő ezzel az érvvel. Pedig ami a béremelések dolgában csak nagyon föltételesen és korlátozottan igaz, az ebben az esetben föltétel nélkül való igazság. A béremelések ugyanis rendszerint csak következményei a már beállott drágaságnak s a béremelés fokozza a munkás fogyasztóképességét s ennélfogva javítja az általános gazdasági helyzetet. Ez a hozzájárulás azonban nem fokozza a fogyasztóképességet, mert teljes összegében a kenyér megfizetésére szolgál, azonkívül pedig nagyon alkalmas arra, hogy a munkáltatókban tendenciát ébresszen az üzem korlátozására. Éppen az ellenkező hatása van ennek a kenyéradónak, mint a béremelésnek. Ammi a béremelés az üzemfejlesztésre s jobb munkamódok alkalmazására serkent, mert a magasabb munkabér mellett csak a több munkás után van több haszon, addig ez a kenyéradó az üzem korlátozására ösztönöz, mert minél kevesebb a munkás, annál kevesebb a teher. Kíváncsiak vagyunk egyébként még arra is, hogy miként akarná a rendelet elejét venni annak, hogy a munkáltatók a nagyobb tehertől való menekülés érdekében a családos munkást ne helyezzék hátrányosabb helyzetbe. De a részletektől eltekintve, általánosságban az az álláspontunk, hogy ilyen nagyjelentőségű dolgot nem szabad a kormánynak bürokratikusan elintézni , amikor a nemzetgyűlés együtt van. A múlt évben is bemutatta a kormány a termésrendeletet a nemzetgyűlésnek, mielőtt kiadta. Na ezt szükségesnek tartotta a múlt évben a gazdák érdekeinek megóvásáért, akkor mi ugyanazt követeljük most a munkások érdekeinek megóvása céljából. Ismételjük, hogy az, ami a rendeletből nyilvánosságra került, sem a kenyérelőállás biztosítására, sem a drágaság letörésére nem alkalmas. A kormánynak pedig ma ez a legelső és legfontosabb kötelessége. Ezért ismételten utalunk arra, amit a Népszava csütörtöki számában részletesen kifejtettünk. Biztosítsák az olcsó kenyeret minden nem vagyonos osztálybeli számára. Az államnak ebből előálló terheit pedig olyan módon osszák föl és hajtsák be, hogy azt ne lehessen ismét áthárítani,hogy tehát se a bankjegyeket ne kelljen szaporítani, se máskülönben ennek az adózásnak árdrágító hatása ne lehessen. Osszák el a terheket igazságosan és becsületesen minden teherképes vállra. Ne a nagyokat kíméljék, hanem a kicsinyeket