Népszava, 1922. július (50. évfolyam, 146–171. sz.)

1922-07-04 / 148. szám

NÉPSZAVA 1922 julius 4. * * Pey ®? eSwLettE az efjjfséges­ sárSíak ei b­eszédét, — £ 3apir © ea«ä elsítsk megint Égert. — Eg^ / Tizenegy óra után kezdődött az ülés. A kép­viselők lassan gyülekeztek és csak 'A 12 után "nyitotta mag' az elnök az ülést. Az indemnitás ,vitáját folytatták. Napirend előtt Rakovszky beszélt a drágaságról. Az ülést, amely 3 óra­­ utánig tartott, két beszéd töltötte ki. A kor­mánytámogató Nagy Emil kisebbségi vélemé­nyét magába foglaló beszéde és Peyer elvtárs beszéde, amely hatalmas vihart támasztott. Állandó közbeszólások záporában mondotta el beszédét Peyer elvtárs és beszédében a politika minden aktuális kérdésére kitért. Az egységes­pártiak vi­harzása ott kezdődött, amikor Peyer elvtárs a tisztviselőkérdés kapcsán rámutatott a közigazgatási tisztviselők népellenes viselke­désére, erősödött ott, amikor a tanszabadság kérdéséről, a numerus claususról beszélt és valóságos deliriummá fokozódott akkor, ami­kor a jogre­nd kérdése került szóba. Megint a parlament pincéjét emlegették a túloldalon. De elment rá a válasz a szociáldemokrata padok­ról, az ellenzéki oldalról: „Meg van-e torolva a Somogyi gyilkossági" „És Orgovájny" „És Kecskemét"" Hegyesh­almy elfeledkezett a szom­­bathelyi választásról és legszaporábban, „leghangosabban" ő kiabált. Peyer elvtárs be­széde elején jóformán üresen álltak a kor­mánypárti padok és csak lassan szállingóztak be a jóllakott kórus. Nem volt csöndes emésztésre való idejük. Minden szó keményen beléjük vá­gott. És fölszisszentek és tehetetlen dühvel rö­pít­ették ki magukból a szavakat. Az elnök oda­fönt a magasságban nem nagyon figyelt rájuk. A baloldal felé osztogatta a rendreutasít­áso­kat és a figyelmeztetéseket sokkal inká­b­b, mint a jobboldal felé. Mert különös berendezése van az elnöki szemeknek és füleknek.­­ Az ülést jó későn, délelőtt és 12 órakor nyitotta meg Szcitovszky alelnök. Napirend előtt Rakovszky István, keresztény ellenzéki a drágaság ügyében szólalt föl. Az utóbbi idő­ben, mondotta, a drágaság úgy megnövekedett, ahogy a közönség képtelen megküzdeni vele. A cukor ára néhány hét előtt 112 koronáról 160 koronára szökött föl, majd a cukor teljese­n el­tűnt a forgalomból. Se szövetkezeti, se magán­üzletekben nem kapni. Külföldi kereskedők nyíltan, világos nappal rejtik el cukorkészle­teiket. Megrovást érdemelnek a sörfőzők is, m­ert a nyári melegben fontos tápszernek, a sörnek árát egyik napról a másikra tetemesen fölemelték. A közönség kénytelen bojkotálni a sört. (Helyeslés­­ az ellenzéken.) A kormánynak kötelessége megakadályozni a közönség kiuzso­rázá­sát. A zsiradékoknál a kantelek szintén kiuzsorázzák a közönséget. Nem kíván szólni arról, mit beszél a közönség, mi az oka, hogy a kormány tétlenül tűri a hallatlan árdrágításo­kat és nem tesz semmit a drágaság leküzdé­sére. Nem szól ezekről, mert a forgalomban levő állításokról nincsenek bizonyítékai... !(Mozgás.) Kabók Lajos (szoc.­dam.): A kormány a leg­nagyobb árdrágító! Bethlen miniszterelnök nyomban válaszolt Rakovszky fölszólalására. Nem tudja, mit be­szélnek a közönség körében — kezdte az ellen­zék sűrü közbeszólásaitól kisérve, majd azzal folytatta, hogy ha rágalmakról értesül, a kor­rmány eljár a rágalmazókkal szemben. A drá­gaságnak elsősorban a valuta romlása az oka... (Nagy zaj az ellenzéken.) Propper Sándor (szoc.­dem.): A valutát a drágaság rontja!* Bethlen miniszterelnök: A kormány már föl­hívta a közélelmezési minisztert és a Közélel­mezési Tanácsot, hogy foglalkozzanak a drága­ság megoldásának kérdésével. Az Árvizsgáló Bizottság tudja, mi­­ a teendője és szigorúan jár el az árdrágítókkal szemben. Batitz Gyula (szoc.-dem.): Itt kell segíteni a­­ drágaságon! Ezután Rakovszky István, mint az összefér­hetetlenségi bizottság tagja letette az esküt s folytatták az indemnitás Vitáját. Nagy Emil egységespárti volt az első szónok, aki megindokolta a pénzügyi bizottsága javas­latával szemben benyújtott különvéleményét. A miniszterelnök s a pénzügyminiszter állás­pontjával szemben az a véleménye, h­ogy pro­duktív befektetések vagy beruházások céljaira megfelelő összeget kell a szakminisztériumok rendelkezésére bocsátani. A beruházásokat nem kell föltétlenül bank­jegyinflációval födezni. A bankóprés különben is működik folyó kiadá­sokra. Sok kiadás megy fölösleges célokra Sit. aüanäfi k&zíheszSSásai kSzegsette a gis-ággasligről. — Ä praísassaSe?­a ;'$zas £ aSÉsfáks,&3a (Rupert Rezső: „Internálótáborra!") Az or­szágban csak nyerstermelés van, még a cipő­szöget is külföldről hozzák be. Helyetlen a pénzügyminiszter állásfoglalása a beruházási politika ellen. A beruházásellenes irányzat miatt vannak nyomorúságos állapotban az utak is, amelyek — miután alig lehet közle­kedni rajtuk — megbénítják a forgalmat. Pe­dig van-e szebb aranyfödezet annál, amikor az ország útjain járni lehet. (Egy hang a szociál­demokraták padjain: „És kijárni nem lehet!") Addig kell befektetéseket eszközölni, amíg a valuta rossz. Ausztriában a pénzügyi lerom­lásnak nem az infláció az oka, hiszen ott a szo­ciáldemokraták kezében van a hatalom... Peyer Károly (szoc.-dem.): És a keresztény­szociálisok kormányoznak! Szabó József (budapesti, keresztény-szociá­lis): Vörös hadsereg! (Nagy zaj.) Farkas István (­szoc.-dem.): És a fehér had­sereg! Peyer Károly: És britanniás társai! Kaller István is beleavatkozik a szóharcba, amire Peyer feléje kiáltja: És a propaganda-mi­nisztérium! Haller István: Tudja, mennyibe került?! Fölkiáltások a szociáldemokraták padjain: „Sokba! Nagyon sokba!" — Györki Imre (szoc.­dem.): „Majd megnézzük a zárszámadásokat!" (Állandó nagy zaj támad. Haller és társai mér­gesen hebegnek-dadognak, végül az elnök csöndre inti őket.) Nagy Emil a drágasággal kapcsolatban a demokráciát említette fel ezután. Farkas István (szoc.-dem.): Nálunk nincs de­mokrácia! Napról-napra emelkedik a drágaság! Nagy Emil a vízszabályozás hibáit sorolta föl. Óva inti a kormányt, hogy pénzügyi politi­káját a földadóra bazírozza. (Egy hang a szo­ciáldemokratáknál: „Tehát mindent a munkás fizessen?") Párhuzamot vont a manchesteri eszabadelvüség és a keresztény szabadelvüség között. Az előbbi érvényesült Magyarországon s ezért készült ugy a törvény, h­ogy a csaló, az erősebb legyőzze a gyöngébbet. Itt van a rutén­kazár pöröc­ködés. Csak két tanura volt szükség és azt szentírásnak vették. (Hebelt Ede (szoc.­dem.): „Ezt ma is megcsinálják a politikai pö­rökben.") Rá kell térni a keresztény szabadelvű­­ségre, amely nem zár ki senkit csak azért, mert zsidó, fia részt akar venni az ország újjá­építésében. A keresztény szabadelvűség köve­telménye az, hogy a gyönge meg védel­meztessék a csalók, bitangok ellenében. Félre kell tenni a felekezetek szerinti osztályozást. (Fölkiálltá­sok a szociáldemokratáknál: „Le a numerus clausussal!") Ami a jogrendet illeti, a tiszta szabadelvűség az, ha a jogrendet helyreállítjuk az egész vonalon. Rupertnek ugyan nagy érde­mei vannak, hogy a múltban föltárta a kilen­gések egyik fajtáját, mert ezzel szolgálatot tett az országnak, de most mellőzze beszédeit, mert a jogrend első föltétele... (Szeder Ferenc (szoc.­dem.): „Hogy hallgassunk!") Farkas István (szoc.-dem.): Hogy mindenki fogja be a száját! Nagy Emil: ...az erős, rendet biztosítani ké­pes kormány. Sali­ Endre (szoc.-dem.) Mellékkormányok nélkül! Nagy Emil: Különben a jogrend már helyre van állítva... (Mozgás, ellentmondások. Pa­kots József: „Szóval, a bombamerénylők is megvannak!" — Giesswein Sándor: „Ma­gyarországon is vannak fascisták!") Bizony­gatta ezután, hogy a választási visszaélések csupán­ — szépséghibák. A demokráciánál nem az szükséges, hogy a nép korlátlanul ural­kodjék, hanem, hogy a tömeg szenvedélyeit megfelelő vezető politikus mérsékelje. (Ra­kovszky István: „Gazságot­­ szabad csinálni, csak beszélni nem szabad róla?!") Azt fejte­gette, hogy a választások során a legnagyobb erélyre volt szükség az ellenzékkel szemben, mert különben korlátlanul izgattak volna. (Nagy zaj az ellenzéken. Horváth Zoltán: „Ez a keresztény liberalizmus?") Különben is a választási visszaélések apró kérdések. (Élénk ellentmondások a szélsőbaloldalon.) A gazda­sági megmentés előbbrevaló. Rátért ezután szociáldemokrata párt deklarációjára , és meg­állapította, hogy a szociáldemokratákra a gazdasági kérdések megoldásánál nagyon je­lentős szerep vár, Magyarország­on, Német­országgal szemben, előbb volt meg a szociál­demokrácia és csak azután jött a nemzeti tőke. Ha a szociáldemokraták közreműködnek, hogy a munkások és munkáltatók megértsék egymást, akkor a szociáldemokraták nagy fel­adatot oldanak meg. Batitz Gyula (szoc.-dem.): Ezt a tanácsot adja előbb a munkáltatóknak! Nagy Emil: Fölös számban vannak tisztvi­selők, de amikor valamely vállalatnak gyakor­lati emberre van szüksége, nem talál. Szeder Ferenc (szoc.-dem.): A gyakorlati emberek külföldre m­ennek! Nagy Emil: Ezentúl az úriember azt jelentse, hogy valaki becsületes tényező a nemzeti ter­melésben. Senki se irtózzék a testi­ munkától. A szociáldemokraták abbeli érdemét elisme­rem, hogy ők mentették meg a testi munkást a lesorvadástól. Hasonló érdemeket szereztek a szociáldemokraták a munka megszervezése terén. Végül kijelentette, hogy az indemniitási javaslatot elfogadja. Peyer © ivtárs beszéds a kormára^ a sílép&Sitil­SiáB'éS, a kirágasáigi'őBa a i © spensii,Sl is a góvát­ét­el kérd­ésérSk Peyer Károly: T. Nemzetgyűlés! Az indem­nitás elbírálását megnehezíti az a körülmény, hogy nem rendes költségvetéssel állunk szem­ben, hanem a kormány korlátlan fölhatalma­zást kér, mégpedig annak a költségvetésinek az alapján, amelyet az 1921/22. második félévre előterjesztett. Márpedig ennek a költségvetés­nek tételei sem voltak betarthatók, hiszen az év végéig előirányzott körülbelül 9­­2 milliárd deficit az év végéig 13 milliárdra szaporodott, részben azért, mert pénzünk elértéktelenedett, részben pedig politikai okokból. Még kevésbé lehet ma véleményt alkotni arról, hogy a kor­mány a fölhatalmazás alapján a befolyó adó­kat milyen célra fogja fordítani és nem is le­het az egyes tételek­hez konkrét­ hozzászólani, mert teljesen illuzórius volna, amikor nem­ tudjuk, hogy a kormány ezeknek a tételeknek beállítása körül milyen szempontokat követ. A kormány adópolitikáját végzetesen hi­básnak és tévesnek tartom, azért, mert a fogyasztási adókon, a leganti­demokratikusabb adónemen épül föl. Amikor a kormány az egyik oldalon a fogyasztási adókat végtelenül növelte, ugyanakkor elmulasztotta, hogy az egyenes adókat ugyanilyen arányban szaporítsa. Erre nézve adatokkal is szolgálok. Például egyenes adók fejében az 1921/22. költ­ségvetési évre elő volt irányozva 2711 millió, ebből befolyt 610 millió az első negyedévben, vagy 271 millióval kevesebb folyt be, mint amennyi elő volt irányozva. Fogyasztási adók­ban elő volt irányozva 2633 millió, ebből be­folyt az első negyedévben 030 millió, vagyis az előirányzottról 113 millióval kevesebb folyt be. A legantidemokratikusabb és legigazságtala­nabb adó a forgalmi adó, amelyből elő volt irá­nyozva az említett költségvetési évre 3150 millió és ebből befolyt az első negyedévben 1005 millió, vagyis forgalmi adóból az első negyedévben 930 millióval folyt be több, mint amennyi a költségvetés szerint elő volt irányozva. A fogyasztási adók fenntartása elsősorban a szegényebb néposztályokat sújtja („Ugy van!" „Ugy van!" a baloldalon.), sújtja a munkást, sújtja a tisztviselőt és sújtja fő­ként a városi lakosságot, amely a fogyasztási adóknak óriási nagy tömegét fizeti. Ezzel szem­ben a termelők lényegesen kevesebb fogyasz­tási adót fizetnek. A hibás adórendszert kiegé­szíti a kormánynak az a téves politikája is, amelyet követ a vámok tekintetében. Az állam fő jövedelmi forrásai tehát a fogyasztási adók és vámok, envel szemben az egyenes adók mini­mális kis részét teszik azoknak az adóknak, amelyekből az állam háztartása kitelik. Csak egypár tételt bátorkodom fölolvasni. Például a vasnál, annak illusztrálására, hogy a kor­mány vámpolitikája, amely körülbelül majd­nem egyforma az összes iparcikkeknél, milyen óriási módon megdrágítja az iparcikkek árát. A nyers vas ára békeidőben volt kilogramon­ként 19 fillér, ennek ára ma 17 korona. Erre a 47 koronára van ma 27 korona vám; békeidőb­en­ erre volt 6,5 fillér vám. S ma az új vámjavaslat­ban erre 7 aranykorona vámot irányoznak elő. A sodronykötélnek az ára békeidőben 1­ S0 korona volt, ma pedig 152 korona. A vám erre békeidőben 38 fillér volt, ma pedig ez a vám a javaslat szerint 102 aranykorona. Amíg tehát az egyik oldalon azt látjuk, hogy a kormány mindent elkövet, hogy a fogyasztási adókat növelje és emelje, addig a másik oldalon, pél­dául a földbirtoknál azt tapasztaljuk, hogy még ma is az a rendszer van, mint azelőtt, hogy a földbirtokra ma sincs több adó kivetve holdanként 40 koronánál. S amikor Nagy Emil képviselő úr itt arra hivatkozik, hogy a földbirtok megterhelésénél legyünk óvatosak, akkor én csak rá kívánok mutatni arra a körülményre, hogy ma a föld­birtok után holdanként annyi adót fizetnek, amennyibe egy fél kiló cseresznye kerül, mert ennyit tesz ki, holdanként a földbirtok után az adó. (Mozgás.) Én úgy látom, hogy itt az egyetlen mód, amellyel segíteni lehetne ezen az adópolitikán, az lenne, ha a kormány áttérne egy demokra­tikusabb adórendszerre és megváltoztatná

Next