Népszava, 1923. június (51. évfolyam, 122–145. sz.)

1923-06-10 / 129. szám

1.1. évff. 129. ss. Budapests 1923 Junius 10, vasárnap Mvga aW korona i /illifi illíiYi „.ini-i-i — AZ ELŐFIZETÉS ÁRA : Negyed évre 2800 kor. — külföldre . 56(H) kor. Egy hóra... 1080 kor. — külföldre . 2000 kor. Ausztria egy hóra 1000 magyar korona. EGYES SZÁM AHA: Magyarországon SO korona, Jugoszláviában 10 j­g. kor., Ausztriában 1500 osztr. kor. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 5—29 és József 3—30) CBO KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3-32) lllill'lillll­lI MIMII IIPWIIIHlllll'ULIWtH­FI llillllMWI III' II •!•• IIHII ••llllllli­llll A dolgozók csak a saját erejükben bízzanak. A" munkások és alkalmazottak gazdasági szervezkedése és politikai tömörülése ellen a hatalmon lévők egyszerre, egyidőben több­féleképen lépnek föl s igyekeznek azt hátrál­tatni és megakadályozni. Raffinált taktikai és stratégiai tervek, hatalmi eszközök, a lelki kényszer különféle fajtái, a divide et impera elvének gyakorlati alkalmazása, a tömegin­dulatok kiaknázása, a tömegek tudatlansá­gára való spekuláció, az éhség korbácsának táncoltatása: külön-külön és együttesen, kombinálva és variálva mind arra szolgál­nak, hogy a dolgozó nép öntudatra ébredését hátráltassák, hogy erőteljes gazdasági és po­litikai szervezkedését megakadályozzák. Minden más osztály és érdekeltség lázasan — és szabadon — szervezkedik. Ami termé­szetes, mert a háborús gazdálkodás, a jöve­delem- és vagyonmegosztás igazságtalansá­gait fokozta, ennek egyenes következménye­­ként jelentkeztek világszerte a társadalmi forrongások, amelyek az osztályellentéteket még jobban kimélyítették, az összeütközés felületét bővítették, az érdekellentéteket ki­élezték. Mindez a túlsó oldal hibájából kö­vetkezett így egymásra, mert a kapitalista érdekek és hatalmi szempontok rideg érvé­nyesítése zuhanásszerűen szorította, le a dol­gozók életnívóját — s ez a szemléltető példa nem maradt, nem maradhatott hatás nélkül a szenvedőkre és elnyomottakra! Most azután, amidőn a kapitalista és im­perialista érdekeknek sikerült föltükereked­niök, amidőn az álnacionalizmus hímes kény­szerzubbonyával tartós időre meg akarják bénítani az alulról föltörekvő életösztön cse­lekvőképességét, tetejébe még, akik semmit sem kockáztattak és mindent nyertek s akik minden eszközt és erőt mozgósítanak további nyereségek és gyarapodások biztosítására — még a legelemibb emberi jogokat is meg akarják tagadni azoktól, akik mindent koc­káztattak és mindent el is veszítettek. Ez a marcangoló társadalmi kór nem helyi jellegű. Helyenként csak változó. Enyhébb azokban az országokban, ahol a dolgozók több befolyást gyakorolhatnak a termelés és a gazdaság menetére. Ezekben az országok­ban simább a kór lefolyása, amivel mindkét fél jól jár, legjobban persze a harmadik: a kö­zösség, az állam. Ahol a dolgozók befolyása kisebb vagy egyáltalában hiányzik, ott a dol­gok természetéből eredően kemény összeüt­közések rázzák meg az állam és a társadalom alapjait. Ott elkerülhetetlen az állandó harc, ott lehetetlen a nyugvópont megközelítése, ott nem lehet számítani a termelés nyugodt menetére, ott lehetetlen a társadalmi béke, de még a fegyverszünet is. Magyarország — sajnos — ebbe az utóbbi kategóriába tartozik. Itt a dolgozók érdekei­vel sohasem törődtek sokat. A munkásérde­keket, a szociálpolitikát sohasem sorozták az első kérdések közé s hogy a kép teljes legyen: a gyülekezés és egyesülés jogának elhanya­golásával és mostoha kezelésével még az ön­segély lehetőségeit is a minimumra szorítot­ták. A demokratikus kormányzati és igazgat­­ási módszerek teljes hiányáról nem is be­szélünk, csak éppen megemlítjük, hogy 1914-ben, egészen a háború kitöréséig é­s azután is egészen az első nemzetgyűlés befejezéséig, Magyarország volt az egyetlen állam az egész világon, amelynek parlamentjében a dolgozó népnek egyetlenegy igazi képviselője sem foglalhatott helyet. Ilyen súlyosan terhelt előzmények köny­nyen érthetővé teszik a következményeket. Ebben megleljük az­ összeomlás magyaráza­tát s világossá válik mindenki előtt, hogy az összeomlás fejezetei már maguk is okozatok, amelyekért, ha valaki vagy valami felelőssé tehető, úgy ebből a szempontból csak a ri­deg osztályuralmi önzés és annak előidézői jöhetnek számításba. Magyarország történelmének legutóbbi korszaka — a kiegyezéstől napjainkig — nagymennyiségű értékes tanulságot szolgál­tatott — és a túlsó oldalon nincs párt, nincs csoport, nincs politikus, aki ezeket a beszé­des tanulságokat értékesítené! Ellenkezően: folytatják és fokozzák az osztályuralmi rendszert. Hadat viselnek a demokrácia el­len, a szabadságjogok puszta említésére is ide­ges remegés keríti hatalmába azokat, akik­nek kötelességük volna önmaguktól, minden serkentés nélkül a haladás táborának élén haladni — mert erre utalja Magyarországot új helyzete, mert ez a tanulság vonható le a tapasztalatokból, mert csak ezen az úton boldogulhat az ország és­ mert tele szájjal ezt hirdetik négy álló esztendő óta. Hányszor, hányféle változatban hallottuk az idevonatkozó ígéretek tömegét? Mennyi színes frázis röppent föl! S az eredmény? A dolgozók helyzete rosszabb, mint volt bármi­kor ezelőtt, az elnyomatás nagyobb, a szer­vezkedés szabadsága maholnap egyenlő lesz a semmivel. Az ipari szervezeteket nyomor­gatják, a földmunkások szervezkedését lehe­tetlenné teszik, egész sereg dolgozó ré­tegnek — közöttük a vasutasoknak, dohány­gyári alkalmazottaknak — egyszerűen és kereken megtiltják a komoly szervezkedést. Jogcím, illetve ürügy gyanánt azt a naivi­tást tálalják a közvélemény elé, hogy a kor­mány és törvényhozás csak úgy roskadozik a szociális belátás terhe alatt, „szervezke­désre tehát nincsen szükség." Lássunk hát egy-két gyakorlati példát a kormány nagy­szerű szociális érzékéről. Csak úgy, minden garnizung nélkül. Pártunk parlamenti frakciója már hóna­pokkal ezelőtt két indítványt nyújtott be a nemzetgyűléshez. Az egyik a kereseti adó szükséges reformját célozza, amire azért van szükség, mert a korona folytonos romlása miatt a törvényben kontemplált adómentes minimum elévült s igy a munkás, noha élet­szintje egyre sülyed, percentuálisan mindig több és több egyenes adót fizet. A másik in­dítvány az index hivatalos elismerését és törvényesítését, megfelelő létminimum meg­állapítását és kötelező béregyeztető hivata­lok fölállítását javasolja. Az indítványokat kinyomatták, szétosztot­ták , és napirendre tértek fölötte. Hiába azóta minden sürgetés, a kormánynak és a nemzetgyűlés többségének nem sürgős a do­log s még annyi időt sem szántak sokszá­z ezer munkás és alkalmazott ügyének, hogy megengedték volna az indítványok megindo­kolását, ami pedig távolról sem jelenti még az érdemi elintézést. Ez csak egyetlen példa a sok közül. Foly­tathatnók vég nélkül, de ezt az egyet is elég­ségesnek tartjuk annak igazolására, hogy a dolgozók csak önmagukra, saját erejükre, maguk alkotta gazdasági és politikai szerve­­zeteikre támaszkodhatnak, csak a munkás- szolidaritás kipróbált és bevált módszereib­ben bízhatnak. A vas- és fémmunkások ünnepe. * * Húsz évvel ezelőtt alakult a meg a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szövet­sége. — jubileumi ünnepélyt rendeznek a vasasok és felavatják Teszársz Károly síremlékét. Vasárnap ünnepre jönnek össze a magyar­országi szervezett vas- és fémmunkások kép­viselői. Húsz évvel ezelőtt alakult meg a vas­as fémmunkások különböző szakmai egyesü­leteit egybefoglaló központi szövetség. Ennek a napnak az emlékét ünneplik s leróják hálá­juk és kegyeletük adóját a szövetség meg­alakítója, Teszársz Károly emléke iránt. A magyar munkásmozgalom nagyon hálát­lan terület volt mindenha, minden benne sze­replő számára. Itt nem lehetett könnyen babé­rokat gyűjteni, de még az elismerést is csak nagyon gyéren osztogatták mindenki számára. Pedig kevesebb úton alig fáradtak valahol a munkásság javáért, nagyobb nehézségek között alig végeztek magvető munkát a szocializmus úttörői, mint Magyarországon. S ha volt valaki a magyar munkásmozgalomban, akit példa­képen lehet és kell odaállítani az újabb nemze­dék elé, az Teszársz Károly, ez a puritán lelkű, erős akaratú, mindig munkára kész, igazi vezető és igazi harcos. A magyar vasasok iga­­zán nem ünnepelhetnék méltóbban szövetségük fönnállásának huszadik évfordulóját, mint hogy hálájuknak és kegyeletüknek külsőleg is méltóan kifejezést adnak azzal a férfiúval szemben, aki minden eléje tornyosuló akadály­lyal megküzdve rendíthetetlen akarattal követte a jónak fölismert utat s nem nyugodott, amig kitűzött célját el nem érte. Nagy és korszakalkotó jelentőségű dolog volt a magyarországi munkásmozgalomban az or­szágos ipari szövetségek megalakítása. A szo­cializmus addig csak elmélet volt, gyakorlati jelentősége a tömegek életére, a tömegek élet­viszonyainak alakulására csak azóta lett a szocializmusnak, amióta a munkások nagy, egységes szervezetekben tömörültek. A szocia­lista világnézet, a társadalmi és gazdasági vi­szonyok alakulásának a szocialista fölfogás szellemében való fölismerése itt mutatkozott meg a maga termékenységében. A­ munkások a szakszervezeteken keresztül váltak a gazda­sági életnek s a maguk sorsának aktív ténye­zőivé. A szocialista szellemmel telített szakszerve­zeti mozgalom átalakítólag hatott a munkások életére s ezen keresztül az egész társadalomra. Egy új rétege alakult ki a társadalomnak, amely nemcsak részt kért korának kultúrájá­ból, de jelentékeny hatást is gyakorolt annak alakulására. A szakszervezeti mozgalom ered­ményei képesítették a munkásokat szellemileg és fizikailag arra, hogy törődjenek az ország közéletével s annak alakulására is hatást gya­koroljanak. A szakszervezeti mozgalom meg­termékenyítőleg hatott a technikára is, mert arra késztette a kapitalizmust, hogy a termel­­és produktivitásának fokozását más utakon keresse, mint amit addig megszokott: az em­berek végtelen kizsákmányolása helyett a produktivitás fokozása céljából a technika fej­lesztéséhez kellett fordulni. De ezek a nagy kultúreredmények — ame­lyeket majd csak egy későbbi kor tud igazsá­gosan megítélni és értékelni — nem röpültek sült galamb módjára a munkások ölébe. Har­colni, kemény, nagy tusákat kellett vívni a legkisebb előrelépésért is. Egy-egy félórai munkaidőrövidítést, egynéhány fillérnyi bér­emelést hetekig, sőt hónapokig tartó elkesere­dett harcok után lehetett csak elérni. S hány nagy, erős küzdelem végződött vereséggel? Ezeket a harcokat csak olyan emberek vívhat­ták meg, a vesztett csaták után csak az olyan emberek emelhették föl újra reményteljesen a fejüket, akiknek volt egy útmutatójuk, akik nemcsak a máért küzdöttek, de meg voltak győződve arról, hogy harcaikkal, küzdelmeik­kel, áldozataikkal egy jobb jövőnek az alap­jait rakják le. A szocialista megismerés, a szocialista tudás és célkitűzés fáklyája volt az.

Next