Népszava, 1923. június (51. évfolyam, 122–145. sz.)
1923-06-10 / 129. szám
1.1. évff. 129. ss. Budapests 1923 Junius 10, vasárnap Mvga aW korona i /illifi illíiYi „.ini-i-i — AZ ELŐFIZETÉS ÁRA : Negyed évre 2800 kor. — külföldre . 56(H) kor. Egy hóra... 1080 kor. — külföldre . 2000 kor. Ausztria egy hóra 1000 magyar korona. EGYES SZÁM AHA: Magyarországon SO korona, Jugoszláviában 10 jg. kor., Ausztriában 1500 osztr. kor. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 5—29 és József 3—30) CBO KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3-32) lllill'lilllllI MIMII IIPWIIIHlllll'ULIWtHFI llillllMWI III' II •!•• IIHII ••lllllllillll A dolgozók csak a saját erejükben bízzanak. A" munkások és alkalmazottak gazdasági szervezkedése és politikai tömörülése ellen a hatalmon lévők egyszerre, egyidőben többféleképen lépnek föl s igyekeznek azt hátráltatni és megakadályozni. Raffinált taktikai és stratégiai tervek, hatalmi eszközök, a lelki kényszer különféle fajtái, a divide et impera elvének gyakorlati alkalmazása, a tömegindulatok kiaknázása, a tömegek tudatlanságára való spekuláció, az éhség korbácsának táncoltatása: külön-külön és együttesen, kombinálva és variálva mind arra szolgálnak, hogy a dolgozó nép öntudatra ébredését hátráltassák, hogy erőteljes gazdasági és politikai szervezkedését megakadályozzák. Minden más osztály és érdekeltség lázasan — és szabadon — szervezkedik. Ami természetes, mert a háborús gazdálkodás, a jövedelem- és vagyonmegosztás igazságtalanságait fokozta, ennek egyenes következményeként jelentkeztek világszerte a társadalmi forrongások, amelyek az osztályellentéteket még jobban kimélyítették, az összeütközés felületét bővítették, az érdekellentéteket kiélezték. Mindez a túlsó oldal hibájából következett így egymásra, mert a kapitalista érdekek és hatalmi szempontok rideg érvényesítése zuhanásszerűen szorította, le a dolgozók életnívóját — s ez a szemléltető példa nem maradt, nem maradhatott hatás nélkül a szenvedőkre és elnyomottakra! Most azután, amidőn a kapitalista és imperialista érdekeknek sikerült föltükerekedniök, amidőn az álnacionalizmus hímes kényszerzubbonyával tartós időre meg akarják bénítani az alulról föltörekvő életösztön cselekvőképességét, tetejébe még, akik semmit sem kockáztattak és mindent nyertek s akik minden eszközt és erőt mozgósítanak további nyereségek és gyarapodások biztosítására — még a legelemibb emberi jogokat is meg akarják tagadni azoktól, akik mindent kockáztattak és mindent el is veszítettek. Ez a marcangoló társadalmi kór nem helyi jellegű. Helyenként csak változó. Enyhébb azokban az országokban, ahol a dolgozók több befolyást gyakorolhatnak a termelés és a gazdaság menetére. Ezekben az országokban simább a kór lefolyása, amivel mindkét fél jól jár, legjobban persze a harmadik: a közösség, az állam. Ahol a dolgozók befolyása kisebb vagy egyáltalában hiányzik, ott a dolgok természetéből eredően kemény összeütközések rázzák meg az állam és a társadalom alapjait. Ott elkerülhetetlen az állandó harc, ott lehetetlen a nyugvópont megközelítése, ott nem lehet számítani a termelés nyugodt menetére, ott lehetetlen a társadalmi béke, de még a fegyverszünet is. Magyarország — sajnos — ebbe az utóbbi kategóriába tartozik. Itt a dolgozók érdekeivel sohasem törődtek sokat. A munkásérdekeket, a szociálpolitikát sohasem sorozták az első kérdések közé s hogy a kép teljes legyen: a gyülekezés és egyesülés jogának elhanyagolásával és mostoha kezelésével még az önsegély lehetőségeit is a minimumra szorították. A demokratikus kormányzati és igazgatási módszerek teljes hiányáról nem is beszélünk, csak éppen megemlítjük, hogy 1914-ben, egészen a háború kitöréséig és azután is egészen az első nemzetgyűlés befejezéséig, Magyarország volt az egyetlen állam az egész világon, amelynek parlamentjében a dolgozó népnek egyetlenegy igazi képviselője sem foglalhatott helyet. Ilyen súlyosan terhelt előzmények könynyen érthetővé teszik a következményeket. Ebben megleljük az összeomlás magyarázatát s világossá válik mindenki előtt, hogy az összeomlás fejezetei már maguk is okozatok, amelyekért, ha valaki vagy valami felelőssé tehető, úgy ebből a szempontból csak a rideg osztályuralmi önzés és annak előidézői jöhetnek számításba. Magyarország történelmének legutóbbi korszaka — a kiegyezéstől napjainkig — nagymennyiségű értékes tanulságot szolgáltatott — és a túlsó oldalon nincs párt, nincs csoport, nincs politikus, aki ezeket a beszédes tanulságokat értékesítené! Ellenkezően: folytatják és fokozzák az osztályuralmi rendszert. Hadat viselnek a demokrácia ellen, a szabadságjogok puszta említésére is ideges remegés keríti hatalmába azokat, akiknek kötelességük volna önmaguktól, minden serkentés nélkül a haladás táborának élén haladni — mert erre utalja Magyarországot új helyzete, mert ez a tanulság vonható le a tapasztalatokból, mert csak ezen az úton boldogulhat az ország és mert tele szájjal ezt hirdetik négy álló esztendő óta. Hányszor, hányféle változatban hallottuk az idevonatkozó ígéretek tömegét? Mennyi színes frázis röppent föl! S az eredmény? A dolgozók helyzete rosszabb, mint volt bármikor ezelőtt, az elnyomatás nagyobb, a szervezkedés szabadsága maholnap egyenlő lesz a semmivel. Az ipari szervezeteket nyomorgatják, a földmunkások szervezkedését lehetetlenné teszik, egész sereg dolgozó rétegnek — közöttük a vasutasoknak, dohánygyári alkalmazottaknak — egyszerűen és kereken megtiltják a komoly szervezkedést. Jogcím, illetve ürügy gyanánt azt a naivitást tálalják a közvélemény elé, hogy a kormány és törvényhozás csak úgy roskadozik a szociális belátás terhe alatt, „szervezkedésre tehát nincsen szükség." Lássunk hát egy-két gyakorlati példát a kormány nagyszerű szociális érzékéről. Csak úgy, minden garnizung nélkül. Pártunk parlamenti frakciója már hónapokkal ezelőtt két indítványt nyújtott be a nemzetgyűléshez. Az egyik a kereseti adó szükséges reformját célozza, amire azért van szükség, mert a korona folytonos romlása miatt a törvényben kontemplált adómentes minimum elévült s igy a munkás, noha életszintje egyre sülyed, percentuálisan mindig több és több egyenes adót fizet. A másik indítvány az index hivatalos elismerését és törvényesítését, megfelelő létminimum megállapítását és kötelező béregyeztető hivatalok fölállítását javasolja. Az indítványokat kinyomatták, szétosztották , és napirendre tértek fölötte. Hiába azóta minden sürgetés, a kormánynak és a nemzetgyűlés többségének nem sürgős a dolog s még annyi időt sem szántak sokszáz ezer munkás és alkalmazott ügyének, hogy megengedték volna az indítványok megindokolását, ami pedig távolról sem jelenti még az érdemi elintézést. Ez csak egyetlen példa a sok közül. Folytathatnók vég nélkül, de ezt az egyet is elégségesnek tartjuk annak igazolására, hogy a dolgozók csak önmagukra, saját erejükre, maguk alkotta gazdasági és politikai szervezeteikre támaszkodhatnak, csak a munkás- szolidaritás kipróbált és bevált módszereibben bízhatnak. A vas- és fémmunkások ünnepe. * * Húsz évvel ezelőtt alakult a meg a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szövetsége. — jubileumi ünnepélyt rendeznek a vasasok és felavatják Teszársz Károly síremlékét. Vasárnap ünnepre jönnek össze a magyarországi szervezett vas- és fémmunkások képviselői. Húsz évvel ezelőtt alakult meg a vasas fémmunkások különböző szakmai egyesületeit egybefoglaló központi szövetség. Ennek a napnak az emlékét ünneplik s leróják hálájuk és kegyeletük adóját a szövetség megalakítója, Teszársz Károly emléke iránt. A magyar munkásmozgalom nagyon hálátlan terület volt mindenha, minden benne szereplő számára. Itt nem lehetett könnyen babérokat gyűjteni, de még az elismerést is csak nagyon gyéren osztogatták mindenki számára. Pedig kevesebb úton alig fáradtak valahol a munkásság javáért, nagyobb nehézségek között alig végeztek magvető munkát a szocializmus úttörői, mint Magyarországon. S ha volt valaki a magyar munkásmozgalomban, akit példaképen lehet és kell odaállítani az újabb nemzedék elé, az Teszársz Károly, ez a puritán lelkű, erős akaratú, mindig munkára kész, igazi vezető és igazi harcos. A magyar vasasok igazán nem ünnepelhetnék méltóbban szövetségük fönnállásának huszadik évfordulóját, mint hogy hálájuknak és kegyeletüknek külsőleg is méltóan kifejezést adnak azzal a férfiúval szemben, aki minden eléje tornyosuló akadálylyal megküzdve rendíthetetlen akarattal követte a jónak fölismert utat s nem nyugodott, amig kitűzött célját el nem érte. Nagy és korszakalkotó jelentőségű dolog volt a magyarországi munkásmozgalomban az országos ipari szövetségek megalakítása. A szocializmus addig csak elmélet volt, gyakorlati jelentősége a tömegek életére, a tömegek életviszonyainak alakulására csak azóta lett a szocializmusnak, amióta a munkások nagy, egységes szervezetekben tömörültek. A szocialista világnézet, a társadalmi és gazdasági viszonyok alakulásának a szocialista fölfogás szellemében való fölismerése itt mutatkozott meg a maga termékenységében. A munkások a szakszervezeteken keresztül váltak a gazdasági életnek s a maguk sorsának aktív tényezőivé. A szocialista szellemmel telített szakszervezeti mozgalom átalakítólag hatott a munkások életére s ezen keresztül az egész társadalomra. Egy új rétege alakult ki a társadalomnak, amely nemcsak részt kért korának kultúrájából, de jelentékeny hatást is gyakorolt annak alakulására. A szakszervezeti mozgalom eredményei képesítették a munkásokat szellemileg és fizikailag arra, hogy törődjenek az ország közéletével s annak alakulására is hatást gyakoroljanak. A szakszervezeti mozgalom megtermékenyítőleg hatott a technikára is, mert arra késztette a kapitalizmust, hogy a termelés produktivitásának fokozását más utakon keresse, mint amit addig megszokott: az emberek végtelen kizsákmányolása helyett a produktivitás fokozása céljából a technika fejlesztéséhez kellett fordulni. De ezek a nagy kultúreredmények — amelyeket majd csak egy későbbi kor tud igazságosan megítélni és értékelni — nem röpültek sült galamb módjára a munkások ölébe. Harcolni, kemény, nagy tusákat kellett vívni a legkisebb előrelépésért is. Egy-egy félórai munkaidőrövidítést, egynéhány fillérnyi béremelést hetekig, sőt hónapokig tartó elkeseredett harcok után lehetett csak elérni. S hány nagy, erős küzdelem végződött vereséggel? Ezeket a harcokat csak olyan emberek vívhatták meg, a vesztett csaták után csak az olyan emberek emelhették föl újra reményteljesen a fejüket, akiknek volt egy útmutatójuk, akik nemcsak a máért küzdöttek, de meg voltak győződve arról, hogy harcaikkal, küzdelmeikkel, áldozataikkal egy jobb jövőnek az alapjait rakják le. A szocialista megismerés, a szocialista tudás és célkitűzés fáklyája volt az.