Népszava, 1929. szeptember (57. évfolyam, 197–221. sz.)
1929-09-01 / 197. szám
2 az időre, amidőn nem a nyíltszavazásos terror parlamentje, hanem igazi népképviselet ül együtt. Csak egyet említünk a sok közül: a hitbizományok kérdését, amit szintén a sürgősen megvalósítandó reformok közé sorol az igazságügyminiszter. Vájjon ki hiszi, hogy a Bethlen-kormány és a mögötte ülő többség nyugvópontra tudja juttatni ezt a fontos gazdasági és szociális problémát? Már maga a szó: reform — bizalmatlanságot kelt. Nem reform kell ide, el kell törölni a hitbizományok és kötött birtokok rendszerét. Erre pedig csak olyan kormány vállalkozhatik, amely az általános, egyenlő, titkos választójog alapján, tiszta választások útján valóban választott és nem kinevezett parlamentre támaszkodik. Ugyanez áll a magánjogi kódexre is. Az új igazságügyi program pozitív része nem is igen érdemel több figyelmet. Nincsenek benne sorsdöntő problémák. Nem sugárzik ki belőle az a remény, hogy igazságügyi téren hamarosan meglesz minden, amire olyan nagyon nagy szüksége volna a megtépett ország sokat szenvedett népének. Ami nincsen benne az expozéban , arról aztán sokat lehet és kell majd beszélni. Még tsak utalást sem találunk az esküdtszéki bíráskodás visszaállítására. Pedig ez már megszerzett és meggyökeresedett jog és ma talán az egyetlen megnyugtató biztosítéka volna a pártatlan igazságszolgáltatásnak. Ezt tovább halasztani minden szempontból bűnös könnyelműség. Egyetlen szót sem ejtett az igazságügyminiszter a háborús kivételes hatalom megszüntetéséről, ami pedig szintén egyik fő akadálya a rendezett állapotok eljövetelének. Azt fogják erre mondani, ez politika, ezt majd a benyújtandó törvényjavaslatok letárgyalása után... Igen ám, de mikor? És milyenek lesznek ezek a törvényjavaslatok? Mert ez dönti el a kérdést. És ha igazságügyi kinyilatkoztatást kapunk, amely reformokat ígér, az esküdtszék visszaállítása a legelső helyre tartozik. Nem hallottunk semmit a „hatályos" törvény kiselejtezéséről sem. Hát ezt az elavult ellenforradalmi alkotást, ami intézményesíti az ellenforradalmat , meddig akarják föntartani? És az ellenforradalmi igazságok igazságügyi jóvátétele, a gyorsított eljárás áldozatainak rehabilitációja mikor kerül sorra? Utolsónak hagytuk, de legelső és legfontosabb igazságügyi problémának tartjuk a teljes politikai amnesztiát és az emigráció likvidálását. Tíz év után, Európa mai politikai viszonyai mellett, ha igazságügyi kér. Dög az árokban. Virágos árokoldalon kinyúlt a kandúr karcsú, tarka teste... Még tegnap a kalandokat kereste, ma már csak síri nyugalom, soha mozgó, doromboló, arany, miből sarat csinált a másnak szánt golyó... Tegnap még játszva, hízelegve simult a kézhez, hogyha simogatta, tegnap még párna, nem föld volt alatta, tegnap még vágyott jóra, hegyre — ma megvet minden jót, hegyet, zsákmányra éhes, píros ajkán ülnek a zöld legyek... Heky Gábor. NÉPSZAVA 1929 szeptember 3. désekről hivatalos helyről szó esik, ezek a kérdések sem szorulhatnak háttérbe . Az igazságügyminiszter fél munkát végzett. Majd igyekszünk ezt a hiányt pótolni és a valóban sürgős igazságügyi problémát kelt napirenden tartani! Kényszer helyett minden részletre kiterjedő megegyezés legyen a béke rendszere. MacDonald nyilatkozata Anglia népszövetségi politikájáról. (London, augusztus 31.) Ramsay MacDonald miniszterelnök ma legidősebb leánya Ishbell, lord Cecil, továbbá az angol népszövetségi delegáció több tagja kíséretében Parisba utazott, ahonnan tovább folytatja útját Genfbe. Párisban valószínűen meglátogatja a nagybeteg Poincarét. A Reuter-iroda képviselőjének adott nyilatkozatában a miniszterelnök annak a reményének adott kifejezést, hogy a hágai eredmények Európa javára fognak válni. A béke alapját jelentő tárgyalásoknak és egyezségeknek a tárgyilagos igazság és a méltányosság jegyében kell állniok. Ezentúl — így folytatta a miniszterelnök — nem arra törekszünk a nemzetközi megbeszélésekben, hogy egymásra kényszerültünk valamit, hanem tárgyalni fogunk mindaddig, amíg az összes részletkérdésekben kielégítő megoldást nem sikerül találnunk. Ezt nevezem én a béke rendszerének. Ezt követték Hágában és most Genfbe fogunk elutazni. (Páris, augusztus 31.) MacDonald angol miniszterelnök ma délután 5 óra 40 perckor Párisba érkezett. MacDonaldot Briand este 6 órakor fogadta a Quai d'Orsayn. A két miniszterelnök közötti beszélgetés 2/17-ig tartott, utána fogadás volt, aminek végeztével Ramsay MacDonald elhagyta a Quai d'Orsayt és Poincarét kereste föl lakásán. (Páris, augusztus 31.) Az angol népszövetségi bizottság köréből származó kijelentés szerint Henderson valószínűen a jövő hét folyamán hozza szőnyegre Genfben a palesztinai kérdést. Ugyancsak a jövő héten mondja el MacDonald nagy beszédét, amely az angol körök véleménye szerint a Népszövetség kimagasló eseménye lesz. MacDonald az új angol kormánynak a Népszövetséggel szemben tanusitaidó politikájáról fog szólani. Rámutat majd az angol kormány elhatározására, hogy ".....'.... szakítani kíván Anglia eddigi tartózkodó politikájával a Népszövetséggel szemben és különböző területeken bizonyságát fogja szolgáltatni annak, hogy intenzíven kíván közreműködni a Népszövetség munkájában. A Népszövetségi Tanács szombati ülése. (Genf, augusztus 31.) A népszövetségi tanács mai ülésén Dalton alállamtitkár a gazdasági bizottság tevékenységéről szóló jelentés tárgyalásakor röviden bejelentette az angol delegációnak azt a nagy figyelemben részesült szándékát, hogy a küszöbön álló népszövetségi közgyűlés elé a szénkérdésben határozati javaslatot terjeszt. A szénkérdés ugyanis több mint érett a nemzetközi szabályozásra. Az angol kormány — tette hozzá — a gazdasági bizottság munkálatai hatályos folytatásának igen nagy jelentőséget tulajdonít. A gazdasági bizottság tevékenységéről szóló jelentésből, amelyet gróf Bernstorff német tanácstag ismertetett, különösen két pont emelendő ki. Elsősorban az, hogy a jelentés értelmében a szénbányászat, a bányamunkásság és az úgynevezett szénfogyasztó államok képviselői együttes megbeszélést tartanak, holott eddig a gazdasági bizottságnak a szénankéttel foglalkozó küldöttsége külön-külön tárgyalt velük. Ez az első közös megbeszélés szeptember 30-án Genfben kezdődik. Az alkoholcsempészet kérdése, általában a nemzetközi árucsempészet kérdése is érdekes pontja volt a gazdasági bizottság tevékenységéről szóló jelentésnek. Ehhez a kérdéshez a finn Prokope hosszabb fejtegetésben szólott hozzá és hangsúlyozta, hogy elsősorban szükség van arra, hogy nemzetközileg egységesen állapítsák meg, meddig terjed a tengeren az egyes államok szuverenitása, azután pedig határozottabban meg kellene kezdeni a küzdelmet a csempészet és a csempészhajók ellen. Scialoja olasz tanácstag ezután indítványt tett arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok csatlakozásának megkönnyítésére annak idején külön jogi bizottságban kidolgozott jegyzőkönyvet minél gyorsabban fogadják el és léptessék életbe. Az indítványt vita nélkül elfogadták. A magán- és állami fegyverkezési iparágak ellenőrzéséről szóló , egyezménnyel foglalkozó jelentés fölött hosszabb vita indult meg. Franciaország és Olaszország képviselői kijelentették, hogy a fegyverkezés ellenőrzéséről szóló egyezmény csupán következménye lehet az általános leszerelési egyezménynek. Bernstorff gróf ezzel szemben hangoztatta a különbizottságnak azt a jelentésben magában is kifejezésre juttatott fölfogását, hogy a fegyverkezés ellenőrzéséről szóló egyezmény a fegyverkereskedelmi egyezménnyel szoros összefüggésben áll s ennek általános ratifikálása szükséges. Az általános leszerelési egyezmény ezzel szemben a tárgyalás alatt levő kérdéssel csupán nagyon laza összefüggésben áll. fi A garabonciás. — Irta Ascher László. — Meggyötörték a kis falut lenn a völgyben az utolsó hetek. Vad, szürke, dühödt felhők sereglettek a hegyek felől, összeölelkeztek és záporok, jégesők vágtattak végig a mezőkön, a villámok csapkodása boglyákat gyújtott föl, szálfákat hasított ketté, a patakok megáradva és harsogva rohantak lefelé, elmosták a partjukat, elsodorták a pallókat, a fahidakat, az alsó végen házak dőltek össze. És már így tart mióta! A kalászba ért búza elfeküdt, az árpa ott rothadt lábon, a krunxpliföldeket fölverte a víz. Az almafák és a barackfák ágai töredezve, tépetten lógtak. Szünetlenül gyűltek a felhők a Pokolhegy csúcsa mögül, júliusban is keserves, hideg szelek nyargalásztak, mi lesz ebből? A fiatal kukorica megverten lapult, Bolda Gáspár híres dinnyeföldjét föláztatta, elhordta a rengeteg zivatar. Mindenfelé ny erecskék, bő patakok vájtak medret maguknak. A vágásokból fatörzseket hurcolt le a víz magával, öles bükkfákat. Túlságosan sok volt már ez. Minden munka elakadt, csak szitkozódni, káromkodni lehetett, aki szénát akart gyűjteni, behordani, vagy aratott volna, napjában kétszer is menekülhetett haza. Ha meg odakint várta a végét, úgy járt, mint Gyalu Gergely — mellette csapott le az istennyila, tán két lépésnyire, és csak belenémult az ijedtségbe. Nem lehetett ez az idő istenes dolog. A falu utcája egy sár, mind csak azt lesik, hogy mikor verik félre a harangot, hogy árvíz jön, vagy ég a falu. Az ázott kis házak szorongva összebújtak, mintha a templom is elbillent volna. Ott ült a lelkeken, a szürkén villogó véres szemekben: nem lehet ez az idő istenes dolog. Amikor végigfutott a hite a falun, hogy jön a garabonciás, nem kérdezett senki semmit. Csak összeverődtek a falu szélén. Kísérteties délidőn újra vihar kerekedett. Ólomszínű volt az éer, de a felhőknek gonosz, fehér taraja világított. Jön a garabonciás, Szügy Feri látta, a kondás. A garabonciás az irtásban lépegetett, kergette a felhőket, hosszú, görcsös botjával kormányozta őket. És már jön is, jön lefelé az úton. Komoran, szótlanul álltak, a feketeruhás, sápadt asszonyok is hallgattak, hajladoztak a régen pihenő kaszák, meg-meglendült egy kapa. Az útfordulót lesték, ahol három öreg topolya meredezett. Lehajtott fejjel jött már. Akárcsak egy tót legény. Kerülgeti a tócsákat, hol jobbra fordul, hol balra. Gyűrött, rongyos kalapját a szemébe húzza, hogy ne lehessen megismerni. De a kondás már kiáltja is: a garabonciás! Látszik a nagy botja, ahogy hadonászik vele. Mégegyszer összenéztek mind, agyukra hull a próbás napok ezer keserve, szemükbe vágódik az elpusztult földek képe köröskörül: a halott termés, a pocsékra ázott szénaboglyák, az elhullott, éretlenül levert gyümölcs a sárban, az elrongált utak, az egész eltaposott élet. És az ügyetlen lépésű, nyarga tót legény ott van előttük. Hátán egy ládában mérgeszöldszínü üveglapok csillannak. Először fölvisítanak az asszonyok. Súlyos, kövér csöppekben éppen elindul a zápor. Az asszonyok hangja, mint a vércsevijjogás, gyilkosan lecsap a garabonciás! Felhördül az egész falu népe, meglódul a tömeg. Csak egy szempillantás, az első égzengés hangja vissza sem fordult a völgyben. Üvegcserepek csörömpölnek, a kavargó, ordító gomolyagból kiszakad egy sikoly. Táncoló kaszák közé bezuhan egy megveszekedett cséphadaró. A fájdalmas üvöltés hirtelen félbeszakad, a Kétházi Imre kapája vörös csillogással, nedves, vörös fényvel emelkedik a levegőbe. A tántorgó, bőszült csizmák végigtaposnak a garabonciás testén, azután a kőhídig hurcolják, jó lesz temetőnek a Kőbánya-patak. Zsinóregyenes szálakban csapkod az eső, keményen. Az égiháborún át oly messze van a falu. Elindulnak. Elől a férfiak, hajadonfőtt. Az asszonyok kezdtek rá: „Tarts meg engemet, Úristen." Nagy, zsoltáros zengésekben, áhítattal, lassan mennek, nem törődnek a felfröccsenő sárral a dúsan omló áradat vinné, kergetné őket, de csak vontatva lépnek a templomos ütemre, nehezen, kínlódva, hazafelé. ".Tarts meg engemet, Úristen." Egy fűzfaágon, amely leér a patak szintiig, mint a játszó gyermek keze, nyűtt tótka,ap himbálódzik fönnakadva.