Népszava, 1932. október (60. évfolyam, 218–236. sz.)

1932-10-01 / 218. szám

Ma: Teljes heti rádióműsor külön mellékleten UK. évfolyam 218. szám. Budapest, 1932 október 1. szombat . AZ ELŐKEZELÉS ARA: Negyedévre 1 pengő — külföldre 12'— pengő Egy hóra . 2 pengfi — külföldre 4-50 pengő Ausztriában egy hóra ........ 1-50 pengő SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI­ UTCA L SZ. Telefonszám .... József 30-3-30 és J. 30-3-31 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA P. KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP . Ara fillér Egyes szám ára 8, vasárnap 18 fillér. Ausztriában 16, vas, 24 groschen. Franciaországban 1­ 80 fr, Csehszlovákiában hétköznap 1 ck. vas. 150 Ck. Romániában hétköznap 4 lej, vasárnap 8 lej. KIADÓHIVATAL: VH1, CONTI­ UTCA 4. SZL Telefonszám. . .3. 30-3-30, J. 30-3-31, J. 30-3-31 Optimizmus — végkimerülésig Nem, Korányi expénzügymi­niszter úr már nem téma s ha itt némileg mégis róla lesz szó, ez csak­ úgy mellékesen fog megtör­ténni. Hiszen nem téma, aki el­megy, bárhogy erőlködik is, hogy téma legyen belőle. Akármerre nézünk, s bárhová fordulunk, mindenütt az új em­berről van szó. Az uj és mégis régi ismerősről. Aki szintén na­gyon régen törtetett arrafelé, Gömbös ezt már régen el is árulta, hogy a nap szenzációs és rettegett témája legyen belőle. Végtére elérte. Megérkezett a diadal. Talán nem egészen úgy, mint egy szabályos diadal, harci zaj­ban, vér- és emberhullás közben s talán nem is akkorra, amikorra várta vagy remélte. Gömbös tábornok úr nyilván hősi eposz­nak készítette elő magát történel­münk számára és —­ mit lehessen tudni? — talán csak egyszerű epizód, afféle történelmi anek­dota lesz belőle. Amolyan köz­játék, ami csupa titok még, vagy egészen nyílt és érthető könyv, akár egy szolgálati szabályzat? Részben ez az, ami okot ad arra, hogy az a közvélemény is nyugtalankodva, szinte pánik­szerű rajzással fogadja a tábor­nok úr új parancsnoki beosztását, amely, bár hosszas küzdelmek árán, az ellenforradalmi kurzus­ban is- megszervezte a maga ké­nyelmes és üzletileg jól kiépített hadállásait: a gazdasági és a pénzvilág. Igen, az új miniszter­elnök ismert és ismeretlen szán­dékai zavarják ezeknek a körök­nek a tisztánlátását, a nyugal­mát és emésztését is talán —, és ezért kellett megtörténnie annak, hogy Korányi és Walkó exminisz­ter urak a félhivatalos esti lap­ban hosszasan búcsúznak és hosz­sziasan ajánlják a legérdekelteb­bek szíves figyelmébe és becses jóindulatába — Gömbös Gyulát. Kevés elképzeléssel is látni lehet, hogyan fordul Korányi báró a belső és Walkó doktor a külföldi bankvilág felé és hogyan nyug­tatják meg a belső és a külső nyugtalanságot, hogy nem kell félni, mert hiszen aki jön, az... egyszóval nem kell tőle félni! A magunk részéről e két bú­csúzó úr meleg ajánlásával igen keveset törődünk. Részünkről a legnagyobb mértékben ismerjük az új miniszterelnököt és bennün­ket nem befolyásolhat ítéletünk­ben, ha Korányi és Walko fél­hivatalosan még amúgyabban ájuldoznak is tőle. Mindazonáltal van valami s, két ajánlásban, különösen a Korá­nyiéban, ami figyelemre méltó. Részben az, hogy­ a távozó pénz­ügyminiszter végkimerülésig hir­deti az optimizmust, hirdeti még most is, alig egy héttel a genfi tárgyalások után, részben pedig az, amiben megint elszól­t egy nagy igazságot. Az elszólás spe­cialitása báró Korányinak. Mint­ha külön nemzője volna, amely sugallja számára a magyar kor­mányzat legfinomabb tulajdonsá­gait és ezeket ő minduntalan és tűrhetetlenül kikottyantja. A multikorában, mint még cselekvő k­ormányfér­fia, körülbelül azt mondta, hogy aki tönkremegy, az kösse föl magát, legfrissebb nyi­latkozatában pedig kategorikusan jelenti ki, hogy „egyesek tönkre­menetele meg nem akadályoz­ható". Tőként, tesszük hozzá mi,­­ ha nem közéjük való... Ha aktív miniszter mondta volna ezt, bővebben lehetne vele foglalkozni, a miniszter úr szemé­lyével kapcsolatban. De most már itt az új ember, a maholnap vég­leg megalakult Gömbös-kormány, most már arról kell beszélni, ér­vényes lesz-e, érvényes lehet-e Korányi elszólása, a jövőre nézve? Sajnos, nincs semmi biztató a föltünedező jelekben. A kormányzat ismert módszerei eddig sem akadályozták meg egyeseknek a tönkremenetelét s ha a Korányi kikottyantott igaz­sága eddig csak 90%-os igazság volt, ezután, Gömbösék alatt, egész bizonyosan 100%-os igazság lesz belőle. Mi mondhatna ennek ellent? Miféle olyasmi van Gömbös miniszterelnök úr politikai élet­történetében, ami ennél biztatóbb lehetne! Semmi. Ellenben van benne sok olyas­mi, ami valóban alkalmas arra, hogy a 90 százalékos igazságot 100 százalékossá tegye. Nem je­lent semmit, hogy a belső bank­világ felé báró Korányi negédes és sokértelmű ajánlással azt mondja Gömbösről, hogy, gazda­sági és pénzügyi kérdésekben „teljesen objektív", a külső bank­világ számára pedig Walko azzal biztat, hogy az új miniszterelnök­nek „eddig is érvényre juttatott nyugodt fölfogása" nem fog meg­­változni. Nem ér semmit és nem­ biztat semmi jóval a legbecsesebb szóbeli ajánlás sem, mert részben nincs benne semmi őszinteség, részben pedig nemcsak mi, hanem az ország nagy többsége is ismeri azt a szieszélyesen cik-carcos politikai utat, azt a szinte szöcske­szerű szökdelést, amit az új mi­­niszterelnök az idők folyamán is egyre maradibb és reakciósabb nézetek felé — olyan gyermek-,­ded fölényességgel eszközölt. Még azt sem mondhatjuk, vár­­­juk meg, mit hoz. Nemcsak sejteni, tudni is lehet, hogy mit hoz. És azért hang­súlyozzuk már most, mielőtt még bemutatkozott volna, hogy a válság megoldásában megint csak próbálkozás, megint csak kisért­­etezés történt és megint csak­­z az ország érdekei ellenért. Minden támadás ellenünk­: győzelem Az ellenforradalom győzelme óta egymást követték a legveszettebb támadások a rendszer legelkesere­dettebb ellenségei, a szervezett munkásság ellen. Iszonyatos szen­vedéseket élt át a magyar proleta­riátus­ Az uralkodó hatalom nem sajnált sem pénzt, sem fáradságot, hogy megölje a munkásmozgalmat, fölperzselje a szakszervezeteket és sarkantyús csizmájával széttiporja a pártszervezetek hálózatát. Most, hogy Gömbös lett a mi­niszterelnök, érdemes visszapillan­tani a szenvedések országútjára, amelyen eljutottunk az új harcok elé. Érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy hányszor és milyen ke­gyetlen eszközökkel törtek éle­tünkre, hányszor próbáltak bennünket megsemmisíteni, ki­törölni a magyar történelemből, kitaszítani a magyar politiká­ból, fegyvertelenné tenni a gaz­dasági harcokban. Megtömték az internálótáborokat és a börtönöket — velünk. • Meg­semmisítették a titkos választó­jogot — jól jegyezzük meg ma­gunknak, miattunk, tőlünk való félelmükben. Ellenünk hozták meg a hatályosabb törvényt. Ellenünk rendezték meg a hajtóvadászato­kat. Ellenünk alapították meg s pénzelték az úgynevezett keresztény és nemzeti „munkásegyesületeket" és az ébredő magyarok egyesüle­tét. (Hol van az már!) A magyar munkásmozgalomtól való rettegés hívta életre a Kettőskereszt Vér­szövetséget. Ellenünk épült ki annak idején a cenzúra intézménye és azóta is a konok sajtóüldözés a Népszava, a szocialista sajtó ellen irányul. A rendőri intézkedések egész sora azért keletkezett, hogy megnehezítse a magyar munkás­mozgalom fejlőd­ését, életét, har­cait. És végül — a statárium mire kellett másra, mint hogy félelem­ben tartsa az ország dolgozó töme­geit. A statáriumos gyűléstilalom mire kellett másra, mint arra, hogy a párt ne érintkezhessék a tömegeivel, a tömegek ne talál­kozhassanak egymással. Erre kellett! De erre az volt a vá­lasz, hogy lelkes, szocialista agitá­cióval elvtársaink megsokszorozták a Népszava előfizetőinek számát. A májusi agitáció pedig 25.000 új Népszava­-előfizetőnél többet hozott. A szociáldemokrata párt tör­ténetének felejthetetlen esemé­nye marad mindenkor az a ra­gyogó áldozatkészséggel és lán­goló lelkesedéssel megvívott küzdelem, amelyet az agitáto­rok ezrei folytattak új töme­gek, új Népszava-előfizetők meghódításáért. Régi erénye a szocialista harco­soknak, hogy a támadások nem hogy ellankasztanák, hanem új erőfeszítésre serkentik őket. Vala­hányszor a hatalom ellenünk tá­mad, annak sohasem az volt az eredménye, hogy meggyöngültünk vagy megsemmisültünk, hanem az, hogy frissebb erővel, harcosabb lendülettel kerültünk ki a harcból. Mi vagyunk az ellenforradalmi reakció igazi és legyőzhetetlen el­lenségei. A reakció lövészárkaiból minden lövést nekünk szánnak, minden roham ellenünk irányul, mindig mi vagyunk a célpont és mi mégis, csak azért is élünk és élni fogunk. Minden támadás ellenünk —: győ­zelem. Győzelem azért, mert min­den támadás ellenünk azt jelenti, hogy — félnek tőlünk és ha félnek, akkor van miért félniök ... A szociáldemokrata munkásmoz­galom fölött az üldözés viharai hiába tombolnak, a seregek nem szór­ódnak széjjel, ellenkezően, még keményebben állják meg a helyü­ket s még jobban megsokasodnak. A gazdasági válság pusztításai szörnyűségesek és ez a válság első­sorban a proletariátus életerejét sorvasztja és mégis, üldözés és vál­ság nem tehet bennünket tönkre. A szociáldemokrata párt hetek­kel ezelőtt elhatározta, hogy új toborzó munkára hívja föl az elv­társakat. Megerősíteni a pártot, megerősíteni a Népszavát, hogy az elkövetkezendő hatalmas har­cok idején fölfokozott erővel álljon készen a munkásmozga­lom hadserege. A pártvezetőség fölhívása élénk visszhangra talált az elvtársak soraiban. Folyik a toborzó munka bámulatos céltudatossággal és forró lelkesedéssel. Ennek a buzgó mun­kának az eredményei adnak ne­künk bátorságot arra, hogy kiad-­­juk az új jelszót: október 1-től november 15-ig 10.000 új előfizetőt a Nép­szavának, 10.000 új harcost a pártnak.

Next