Népszava, 1932. október (60. évfolyam, 218–236. sz.)
1932-10-01 / 218. szám
Ma: Teljes heti rádióműsor külön mellékleten UK. évfolyam 218. szám. Budapest, 1932 október 1. szombat . AZ ELŐKEZELÉS ARA: Negyedévre 1 pengő — külföldre 12'— pengő Egy hóra . 2 pengfi — külföldre 4-50 pengő Ausztriában egy hóra ........ 1-50 pengő SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI UTCA L SZ. Telefonszám .... József 30-3-30 és J. 30-3-31 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA P. KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP . Ara fillér Egyes szám ára 8, vasárnap 18 fillér. Ausztriában 16, vas, 24 groschen. Franciaországban 1 80 fr, Csehszlovákiában hétköznap 1 ck. vas. 150 Ck. Romániában hétköznap 4 lej, vasárnap 8 lej. KIADÓHIVATAL: VH1, CONTI UTCA 4. SZL Telefonszám. . .3. 30-3-30, J. 30-3-31, J. 30-3-31 Optimizmus — végkimerülésig Nem, Korányi expénzügyminiszter úr már nem téma s ha itt némileg mégis róla lesz szó, ez csak úgy mellékesen fog megtörténni. Hiszen nem téma, aki elmegy, bárhogy erőlködik is, hogy téma legyen belőle. Akármerre nézünk, s bárhová fordulunk, mindenütt az új emberről van szó. Az uj és mégis régi ismerősről. Aki szintén nagyon régen törtetett arrafelé, Gömbös ezt már régen el is árulta, hogy a nap szenzációs és rettegett témája legyen belőle. Végtére elérte. Megérkezett a diadal. Talán nem egészen úgy, mint egy szabályos diadal, harci zajban, vér- és emberhullás közben s talán nem is akkorra, amikorra várta vagy remélte. Gömbös tábornok úr nyilván hősi eposznak készítette elő magát történelmünk számára és — mit lehessen tudni? — talán csak egyszerű epizód, afféle történelmi anekdota lesz belőle. Amolyan közjáték, ami csupa titok még, vagy egészen nyílt és érthető könyv, akár egy szolgálati szabályzat? Részben ez az, ami okot ad arra, hogy az a közvélemény is nyugtalankodva, szinte pánikszerű rajzással fogadja a tábornok úr új parancsnoki beosztását, amely, bár hosszas küzdelmek árán, az ellenforradalmi kurzusban is- megszervezte a maga kényelmes és üzletileg jól kiépített hadállásait: a gazdasági és a pénzvilág. Igen, az új miniszterelnök ismert és ismeretlen szándékai zavarják ezeknek a köröknek a tisztánlátását, a nyugalmát és emésztését is talán —, és ezért kellett megtörténnie annak, hogy Korányi és Walkó exminiszter urak a félhivatalos esti lapban hosszasan búcsúznak és hoszsziasan ajánlják a legérdekeltebbek szíves figyelmébe és becses jóindulatába — Gömbös Gyulát. Kevés elképzeléssel is látni lehet, hogyan fordul Korányi báró a belső és Walkó doktor a külföldi bankvilág felé és hogyan nyugtatják meg a belső és a külső nyugtalanságot, hogy nem kell félni, mert hiszen aki jön, az... egyszóval nem kell tőle félni! A magunk részéről e két búcsúzó úr meleg ajánlásával igen keveset törődünk. Részünkről a legnagyobb mértékben ismerjük az új miniszterelnököt és bennünket nem befolyásolhat ítéletünkben, ha Korányi és Walko félhivatalosan még amúgyabban ájuldoznak is tőle. Mindazonáltal van valami s, két ajánlásban, különösen a Korányiéban, ami figyelemre méltó. Részben az, hogy a távozó pénzügyminiszter végkimerülésig hirdeti az optimizmust, hirdeti még most is, alig egy héttel a genfi tárgyalások után, részben pedig az, amiben megint elszólt egy nagy igazságot. Az elszólás specialitása báró Korányinak. Mintha külön nemzője volna, amely sugallja számára a magyar kormányzat legfinomabb tulajdonságait és ezeket ő minduntalan és tűrhetetlenül kikottyantja. A multikorában, mint még cselekvő kormányférfia, körülbelül azt mondta, hogy aki tönkremegy, az kösse föl magát, legfrissebb nyilatkozatában pedig kategorikusan jelenti ki, hogy „egyesek tönkremenetele meg nem akadályozható". Tőként, tesszük hozzá mi, ha nem közéjük való... Ha aktív miniszter mondta volna ezt, bővebben lehetne vele foglalkozni, a miniszter úr személyével kapcsolatban. De most már itt az új ember, a maholnap végleg megalakult Gömbös-kormány, most már arról kell beszélni, érvényes lesz-e, érvényes lehet-e Korányi elszólása, a jövőre nézve? Sajnos, nincs semmi biztató a föltünedező jelekben. A kormányzat ismert módszerei eddig sem akadályozták meg egyeseknek a tönkremenetelét s ha a Korányi kikottyantott igazsága eddig csak 90%-os igazság volt, ezután, Gömbösék alatt, egész bizonyosan 100%-os igazság lesz belőle. Mi mondhatna ennek ellent? Miféle olyasmi van Gömbös miniszterelnök úr politikai élettörténetében, ami ennél biztatóbb lehetne! Semmi. Ellenben van benne sok olyasmi, ami valóban alkalmas arra, hogy a 90 százalékos igazságot 100 százalékossá tegye. Nem jelent semmit, hogy a belső bankvilág felé báró Korányi negédes és sokértelmű ajánlással azt mondja Gömbösről, hogy, gazdasági és pénzügyi kérdésekben „teljesen objektív", a külső bankvilág számára pedig Walko azzal biztat, hogy az új miniszterelnöknek „eddig is érvényre juttatott nyugodt fölfogása" nem fog megváltozni. Nem ér semmit és nem biztat semmi jóval a legbecsesebb szóbeli ajánlás sem, mert részben nincs benne semmi őszinteség, részben pedig nemcsak mi, hanem az ország nagy többsége is ismeri azt a szieszélyesen cik-carcos politikai utat, azt a szinte szöcskeszerű szökdelést, amit az új miniszterelnök az idők folyamán is egyre maradibb és reakciósabb nézetek felé — olyan gyermek-,ded fölényességgel eszközölt. Még azt sem mondhatjuk, várjuk meg, mit hoz. Nemcsak sejteni, tudni is lehet, hogy mit hoz. És azért hangsúlyozzuk már most, mielőtt még bemutatkozott volna, hogy a válság megoldásában megint csak próbálkozás, megint csak kisértetezés történt és megint csakz az ország érdekei ellenért. Minden támadás ellenünk: győzelem Az ellenforradalom győzelme óta egymást követték a legveszettebb támadások a rendszer legelkeseredettebb ellenségei, a szervezett munkásság ellen. Iszonyatos szenvedéseket élt át a magyar proletariátus Az uralkodó hatalom nem sajnált sem pénzt, sem fáradságot, hogy megölje a munkásmozgalmat, fölperzselje a szakszervezeteket és sarkantyús csizmájával széttiporja a pártszervezetek hálózatát. Most, hogy Gömbös lett a miniszterelnök, érdemes visszapillantani a szenvedések országútjára, amelyen eljutottunk az új harcok elé. Érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy hányszor és milyen kegyetlen eszközökkel törtek életünkre, hányszor próbáltak bennünket megsemmisíteni, kitörölni a magyar történelemből, kitaszítani a magyar politikából, fegyvertelenné tenni a gazdasági harcokban. Megtömték az internálótáborokat és a börtönöket — velünk. • Megsemmisítették a titkos választójogot — jól jegyezzük meg magunknak, miattunk, tőlünk való félelmükben. Ellenünk hozták meg a hatályosabb törvényt. Ellenünk rendezték meg a hajtóvadászatokat. Ellenünk alapították meg s pénzelték az úgynevezett keresztény és nemzeti „munkásegyesületeket" és az ébredő magyarok egyesületét. (Hol van az már!) A magyar munkásmozgalomtól való rettegés hívta életre a Kettőskereszt Vérszövetséget. Ellenünk épült ki annak idején a cenzúra intézménye és azóta is a konok sajtóüldözés a Népszava, a szocialista sajtó ellen irányul. A rendőri intézkedések egész sora azért keletkezett, hogy megnehezítse a magyar munkásmozgalom fejlődését, életét, harcait. És végül — a statárium mire kellett másra, mint hogy félelemben tartsa az ország dolgozó tömegeit. A statáriumos gyűléstilalom mire kellett másra, mint arra, hogy a párt ne érintkezhessék a tömegeivel, a tömegek ne találkozhassanak egymással. Erre kellett! De erre az volt a válasz, hogy lelkes, szocialista agitációval elvtársaink megsokszorozták a Népszava előfizetőinek számát. A májusi agitáció pedig 25.000 új Népszava-előfizetőnél többet hozott. A szociáldemokrata párt történetének felejthetetlen eseménye marad mindenkor az a ragyogó áldozatkészséggel és lángoló lelkesedéssel megvívott küzdelem, amelyet az agitátorok ezrei folytattak új tömegek, új Népszava-előfizetők meghódításáért. Régi erénye a szocialista harcosoknak, hogy a támadások nem hogy ellankasztanák, hanem új erőfeszítésre serkentik őket. Valahányszor a hatalom ellenünk támad, annak sohasem az volt az eredménye, hogy meggyöngültünk vagy megsemmisültünk, hanem az, hogy frissebb erővel, harcosabb lendülettel kerültünk ki a harcból. Mi vagyunk az ellenforradalmi reakció igazi és legyőzhetetlen ellenségei. A reakció lövészárkaiból minden lövést nekünk szánnak, minden roham ellenünk irányul, mindig mi vagyunk a célpont és mi mégis, csak azért is élünk és élni fogunk. Minden támadás ellenünk —: győzelem. Győzelem azért, mert minden támadás ellenünk azt jelenti, hogy — félnek tőlünk és ha félnek, akkor van miért félniök ... A szociáldemokrata munkásmozgalom fölött az üldözés viharai hiába tombolnak, a seregek nem szóródnak széjjel, ellenkezően, még keményebben állják meg a helyüket s még jobban megsokasodnak. A gazdasági válság pusztításai szörnyűségesek és ez a válság elsősorban a proletariátus életerejét sorvasztja és mégis, üldözés és válság nem tehet bennünket tönkre. A szociáldemokrata párt hetekkel ezelőtt elhatározta, hogy új toborzó munkára hívja föl az elvtársakat. Megerősíteni a pártot, megerősíteni a Népszavát, hogy az elkövetkezendő hatalmas harcok idején fölfokozott erővel álljon készen a munkásmozgalom hadserege. A pártvezetőség fölhívása élénk visszhangra talált az elvtársak soraiban. Folyik a toborzó munka bámulatos céltudatossággal és forró lelkesedéssel. Ennek a buzgó munkának az eredményei adnak nekünk bátorságot arra, hogy kiad-juk az új jelszót: október 1-től november 15-ig 10.000 új előfizetőt a Népszavának, 10.000 új harcost a pártnak.