Népszava, 1949. szeptember (77. évfolyam, 202-227. sz.)
1949-09-08 / 208. szám
Megalakult a szovjet békeevédelmi bizottság elnöksége Csadálini Kóty,ment A MAGYAR REPÜLŐK KÖZÖTT A fiatal magyar repülők körében, amikor értesültek arról, hogy a sztálini sólymok két nagyszerű hőse, Mareszjev ezredes és Kozsedub alezredes eljön hozzájuk, csak a látogatókról, a magyar repülők példaképeiről beszélt mindenki. Valamilyen emléktárgyat kellene adni a szovjet bajtársaiknak! Hogy honnan, senki sem tudja, de egy félórán belül már ott ragyogott két honvéd kezében egy-egy gyönyörű ezüst repülőgép-modell. Két másik repülő világot szerzett. A többiek két hangár között egy emelvényt ácsoltak össze. A fákra vörös és nemzetiszínű zászló került. Amikor a két hős szovjet repülő kiszállt a gépkocsiból, a repülők feszes vigyázzálásban fogadták őket. Fegyelmezetten sorban álltak, csak a szívük dobogott hevesebben: csodálattal és határtalan szeretettel nézték azt a két embert, akik a dolgozó társadalomért folytatott harcukban olyan bámulatos hősiességgel küzdöttek. A vendégek helyet foglalnak az emelvényen, majd a repülőtér parancsnoka üdvözli őket. Ilyen fergeteges hurrát, éljenzést, az öröm és a szeretet ggen megnyilvánulását talán még a szovjet hősök sem tapasztalják gyakran. Felállnak, mosolyogva tapsolnak, üdvözlik a fiat® magyar bajtársakat. A magyar fiúk átadják az ajándékokat. Ezután Mareszjev ezredes feláll, odalép a szónoki emelvényhez. Csak nehezen jut szóhoz, mert a magyar fiúk lelkesedése nem ismer határt. — Engedjétek meg — mondja —, hogy átadjam a kongresszuson ülésező Komszomol és a sztálini légierők üdvözletét! Szavaikkal nem lehet leírni az ünneplést. Jobboldalt Sztálint éltetik,, baloldalt fergeteges_ »hurrá« zúg, majd egyszerre tör ki a hang: Éljen a Szovjet Hadsereg! Mareszjev ezredes ezután halk, majd egyre erősödő hangon folytatja. Közvetlenül beszél, most a bejtárs szól a bajtársihoz. — A legtöbben közületeik valószínűleg olvasták, vagy legalább 16 hallották a hírét Polevoi könyvének, az »Egy igaz ember«-nek. Az író egy élő emberről írta ezt a könyvet hét évvel ezelőtt. — Egy légiharcban 12 német gép négy szovjet gépet támadott meg. Mondhatom, hogy bármilyen túlerőben legyen is az ellenség, a szovjet repülők nem fordulnak vissza, felveszik a harcot. Ebben az esetben is így volt. Az egyik szovjet repülőt három gép támadta meg. A támadók megrongálták a motort, így a repülőnek kényszerleszállást kellett végeznie. A gép a hátára fordult a gép vezetője kiesett a vezetőfülkéből és megsebesült. Ez már a németek vonalában, 20 kilométerrel az arcvonal mögött történt. A szovjet repülő 18 napig bolyongott a német vonal mögött, élelem és víz nélkül. Csak a szovjet ember lelkülete segítette őt, hogy eltudja magát vonszolni — vissza a szovjet vonalak mögé, — egy kolhozba. A szovjet emberek ezután egy kórházba vitték. A repülő egészségét helyreállították, de a lábait elvesztette. Műlábat kapott. De újra harcba lépett a német fasisztáik ellen. Nem maradhatott távol azoktól a harcoktól, amelyet a szovjet nép folytatott. — És íme, most ez a repülő üdvözöl benneteket! Határtalan az ünneplés, éljenzés, a hurrá, amely felhangzott e szavakban. Csak egy életreszóló élmény várnat ki ilyen lelkesedést. Mareszjev ezredes beszélt a magyar repülők feladatairól is. — Sajátítsátok el a repülés tudományát, a magyar légierő harcos pilótájaként szolgáljátok a nép érdekeit. Minél erősebb a hadseregünk, minél erősebb a légierőnk, annál kevesebb veszély fenyegeti a békét. Látszott az arcokon, a tekinteteken, hogy a magyar fiúk mindenben egyetértenek az előadóval. És amikor beszédét a szovjet és a magyar hadsereg barátságának éltetésével fejezte be, ismét felcsattant az óriási tapsvihar és hurrá. Zúgott-zengett a taps még akkor is, amikor Kozsedub alezredes, a Szovjetúnió háromszoros hőse kezdett beszélni arról, ami a magyar repülőket a legjobban érdekli: a csodálatos légi harcokról. — Elmondom nektek, hogyan tanultam meg harcolni sztálini módra és hogyan sikerült legyőznöm az ellenséget — kezdte. Mindenki mozdulatlanul figyel, nehogy egy szót is elmulasszanak. — A Komszomol küldött repülőiskolára. Ez sokszor 11 órai munkát is jelentett naponta, de én emellett technikai tanulmányaimat is folytattam, mert nagy vezetőnk, Sztálin arra tanított, hogy nem szabad megtorpannunk a nehézségek előtt. Repülő lettem és mikor a német rablók megzavarták szovjet nép békés életét, az eget védtem a szovjet hadsereg fölött. A kurszki ívben én voltam, aki lelőtte az első Ju 87-es gépet. A harc nehéz volt, tapasztalataim nem voltak. Meg akartam bosszulni azokat a gaztetteket, amelyeket a német fasiszták követtek el a szovjet nép ellen. És ez erőt adott! Győztem! Az ellenség állandóan túlerővel támadott. Haza más küzdelmeket vívtunk. — A következő légigyőzelmem Harkov, Jassy környékén, a Dnyeper és a Dnyeszter fölött folytak le. A sztálini légihaderő nagymértékben segítette a földi csapatok sikerét. Űztük magunk előtt az ellenséget. — Az egyik szovjet kolhozmunkás saját költségére egy repülőgépet szereltetett fel nekem. És én teljesítettem a fiatal kolhozmunkás kívánságát. Nyolc ellenséges gépet lőttem le a szovjet konstruktőr nagyszerű gépével. Az előadást a nagyszerű élmények elmondását a világhírű »szovjet sólyom« már be akarja fejezni. De nem tehet. A magyar bajtársak nem engedik. Elmeséli végül az egyik legérdekesebb harcát: — Két géppel vettük fel a harcot 40 német repülőgép ellen. 40 Focke- Wulf 190-es német gép indult a szovjet csapatok bombázására. Megtámadtuk őket. Az első rácsapással lelőttem egy német gépet. Lezuhant. A kötelékben a sorrend felbomlott. Ezt kihasználva ismét támadtam. A kötelékben levő bajtársam visszaverte az ellentámadást. Még egy német gépet lelőttem. Ekkor arattam a 61. és 62. légi győzelmemet E csodálatos beszámolók után sem engedték el a magyar fiúk nagyszerű példaképeiket. Kérdésekkel halmozták el őket. Ők pedig bajtársiasan, örömmel adták meg a felvilágosításokat magyar bajtársaiknak. Mikor a DJVSZ II. kongresszusán részvevő Komszomol-küldöttség tiszteletére rendezett sajtófogadáson az egyik újságíró megkérte a jelenlévő Mareszjev elvtársat, a Szovjetúnió Nagy Honvédő Háborújának legendás pilótáját, hogy beszéljen életéről, Mareszjev ezredes a következő választ adta: »Életem története a legmindennapibb. Ugyanolyan volt, mint minden szovjet emberé, abban az időben, amikor a szovjet nép a német fasisztákat zúzta szét«. Ez volt Mareszjev elvtárs egyszerű válasza. Ugyanakkor Mareszjev, az »igaz ember« életéről regény és film készült. Beszéljünk Boris Polevoj »Egy igaz ember« című nagyszerű könyvéről. Polevoj a Pravda megbízásából, az orlovi nagy csata győzedelmes befejezése előtt, a gárdarepülők hőstetteiről akart tudósítást írni. Ez alkalommal találkozott az író Mareszjevvel, aki ebben az időben már műlábbal teljesített repülő-frontszolgálatot. Az író eleinte ámuldozott, hüledezett. Meg is mondta Mareszjevnek, hogy ő nem érti teljesen a dolgot. Szó esett ekkor egy repülőről, akinek csak egy lába volt. Aztán meg nem is volt vadászrepülő. — Én viszont — mondta Mareszjev — szovjet repülő vagyok. De ne higgje, hogy dicsekedni akarok, nem az én mondásom ez. Ezt nekem valamikor egy nagyon jó ember, egy igaz ember mondta — és különösen megnyomta az »igaz« szót. Már meghalt. Polevoj, Mareszjev elbeszélése alapján, néhány esztendővel később, a nagy nürnbergi náciperek idején, írta meg az igaz ember, a szovjet hős történetét. S mert a jegyzetek és az emlékezet bizonyos hézagosságokat mutattak, az író — noha teljes hűséggel dolgozta fel anyagát — Mareszjevet Mereszjevnek nevezi regényében. Azelőtt megszoktuk, hogy egy-egy regény sikere valami napi aktualitáshoz vagy éppen szenzációhoz fűződik. Polevoj nagy regénye, melyet most jelenítettek meg ismét, emberformáló tankönyvként, az ember átalakulásának, igazzá érésének fontos eszközeként, állandóan aktuális. Polevoj könyve Mareszjevről a leninisztálini korszak új embertípusát — áldozatkészségben, hűségben, forradalmiságban eddig soha nem tapasztalt színvonalat elért emberét állítja elénk. A regény Mereszjeve nem különálló hős, nem az egyéni elhatározás embere, hanem egy igaz és új társadalom tagja, aki harcol a népek hazájáért, a Szovjetúnióért és éppen ezért harcol a fasizmus ellen, küzd az egész világ szabadságáért. * Az új szovjet irodalom jeles művei a legteljesebb emberi mondanivalót szólaltatják meg művészi formában. A bonyolult viszonylatok harmóniája az új szovjet regényben valósul meg. Miért lehetséges ez? Mert e művek tisztázott körülmények között, a marxista-leninista világnézet irodalmi vetületében mutatják be az igazságot. Polevoj könyve tanít, nemesít, gyönyörködtet és ugyanakkor eltölt a jövőbe vetett bizalommal, az igaz emberek jogos reményével. * Polevoj mesteri író: Miből tűnik ez ki elsősorban? Abból, hogy egyetlen pillanatra sem gyűri őt le a történelem sziklányi súlya. Mareszjevről regényt írni annyit jelent, hogy az írónak Mareszjev erkölcsi színvonalára kell emelkednie, hogy az írónak rem szabad eltűnnie, nem szabad jelentéktelenné válnia a hatalmas tárgy árnyékában. Hősökről írni jelentős feladat. De sokkal jelentősebb feladat a szocialista irodalom módszereit alkalmazva, a lenini irodalomelmélet eredményeit értékesítve és átültetve a mindennapi munkába — összefüggéseiben ábrázolni a hőstettet. Bemutatni a hőst, mint a társadalom tagját, olyan tagját, aki jellemző a társadalomra s akire jellemző a társadalom. A szovjet írók ennek az ábrázolásmódnak mesterei. Polevoj különösképpen az. ő aztán igazán tudja, hogyan kell az őszinte, egyszerű emberi összefüggéseknek hangot adni. Nem feledkezik meg olyan kis részletekről sem, mint például, amikor az elbeszélés hőse törött lábbal vonszolja magát a téli vadonban és éhsége csillapítására megeszik egy egész hangyabolyt s ugyanakkor a hangyasav csípőssége felfrissíti. Ez csak apró, de jellemző megfigyelés. De Polevoj figyelme kiterjed az ilyen részletekre is, írói érzékenysége a legemberibb motívumokra világít rá. Mint a szocialista realizmus igaz művelőinél, nála sem lelünk készen kapott jellemeket, egysíkú embereket. Az egyszerű ember is komplikált. Az egyszerű ember sokrétűsége persze nem a burzsoá írók ál-analitikus, a lényegről elkalandozó, dekadens múltján jelentkezik Polevoj művében. De bármennyire is sokrétű a szovjet ember, a szovjet hős, jellemén, életén, magatartásán vezérfonalként húzódik a hazaszeretet, a nép szeretete, a haladás, a műveltség, a tudás becsülése, önfeláldozó emberek a szocialista társadalom emberei. Bátrak és határozottak, kemények és őszinték s ugyanakkor — éppen ezért — melegszívűek, érzékenyek a jóra, a szépre. Közösségi emberek. Nincs módunk itt részletesen foglalkozni Polevoj alakjaival. Azért említsük meg például Vaszili Vasziljevicset, a nagyszerű fővárosi hadikórház professzorát, aki a betegnek szemébe mondja, hogy le kell vágni a lábát. De éjjele és napipala a betegeké. Szenvedélyes tudós, nagyszerű gyógyító, nem engedi át a beteget a bizonytalanságnak egyetlen pillanatra sem. Látszólagos mogorvaságán az önfeláldozó orvos forró szeretete és az emberek iránti becsülése izzik át. Polevoj szereti megeleveníteni a mondanivalóját. Szereti érzékletessé, villanyozóvá tenni, amit mond. Megragadó jelzői, forró hasonlatai vannak! Ha leírják, hogy igényes stiliszta, akkor tegyük hozzá: ez sosem külön jelentkezik. Módszerét elemekre lehet bontani, de ezek az elemek elválaszthatatlanok. Polevoj művének magyar fordítója, Madarász Emil elvtárs kiváló, egész munkát végzett. Mint munkájának eredménye bizonyítja, nem egyszerű fordításra vállalkozott, hanem gondos munkával, az önálló alkotás igényével találta meg a helyes kifejezéseket, a helyes fordulatokat. Nemesen szép, tiszta fordítás ez, példa arra, hogyan kell az ilyen jelentőségű műveket a magyar olvasóhoz közvetíteni. * A regény hőse, csakúgy, mint az SS igazi alak, sosem törekedett különlegességre. Amikor csonka lábbal diadalmas repülőgyőzelmet aratott a németeken, egyetlen gondolata volt, hogy visszajusson az egészséges és teljes értékű emberek közösségébe. Korunk történeteiben azonban, az »emberiség igaz történetének« korszakában Mareszjev — sok-sok szovjet társa mellett — útmutatója lett az igaz embereknek, azoknak, akik békére törekednek, akik gyűlölik a háborúra uszító imperializmust, akik a békés alkotómunka egyszerű, becsületes hősei. (A könyv az Athenaeum kiadása.) (v. e.) Regény egy igaz emberről A moszkvai rádió jelenti, hogy kedden ülést tartott a szovjet békevédelmi bizottság, amelyet a Moszkvában nemrég lezajlott összszövetségi békeértekezletein választottak meg. A bizottság megválasztotta elnökségét. Az elnökség tagjai Tyihonov, Grekov, Kornejcsuk, Jezsova, Vavilov, Fagyejev, Mihajlov, Popova, Szimonov, Szurkov és Geraszimov tettek. Az elnökség elnökévé Nikolaj Tyirhonovot választották. „Láttuk a Szovjetuniót“ A Nemzetközi Nőnap brit bizottsága »Láttuk a Szovjetuniót« címmel kiadta a Szovjetunióban járt brit küldöttség beszámolóját. Manning asszony, a küldöttség vezetője, az előszóban ezt írja: »Világosan látjuk, hogy ilyen ország számára, amelyet ennyire elfoglal az építőmunka, elképzelhetetlen a háború kívánsága. Elisabeth Allen arról számol be, hogy meglepte, milyen magas tisztségeket és különféle feladatokat töltenek be a nők a Szovjetunióban. A szovjet nő egyenlő munkáért egyenlő fizetést kap, nem úgy, mint az angol asszonyok. A nők hátrányos megkülönböztetése a Szovjetunióban ugyanolyan elképzelhetetlen, mint a nemzetiségi vagy faji elnyomás. Elisabeth Allen megállapítja: »A Szovjetúnióban valóság az, hogy mindenki egyenlő lehetőségekkel indul«. Nora Wooster a Szovjetúnió széleskörű és ingyenes szociális szolgáltatásairól emlékezik meg elragadtatott hangon és kiemeli, milyen különösen nagy gondot fordítanak az asszonyokra és a gyermekekre. A füzet szerzői végül aláhúzzák a szovjet szakszervezetek hatalmas szerepét és kijelentik: »A Szovjetúnió szakszervezetei valóban nemes erővé válnak mindenki jólétének építésében. Rádióközvetés a WM-ből és a diósgyőri vasgyárból A rádió csütörtökön 18.15 órakor a Kossuth-adón helyszíni közvetítést ad a WM ifjúmunkásainak gyűléséről, amelyen csatlakoznak a hároméves terv határ- idő előtti teljesítésére indult mozgalomhoz. Pénteken 18.16 órakor a diósgyőri vasgyár dolgozóinak gyűlését közvetíti a rádió ugyancsak a Kossuth-rádió hullámhosszán. Ma és holnap tartják búcsúelőadásukat a szovjet művészek Tombolva ünnepelték a vidéki ipari központokban és városokban a szovjet művészeket, ahol felléptek. Több mint százezer dolgozó gyönyörködött felülmúlhatatlan művészetükben. Az Alexandrovegyüttes, a »Birjozka« tánccsoport, a Sztálin autógyár énekkara és a nagyszerű szólisták: Maja Pliszeckaja, Rajsza Sztrocakova, Farmanyanc és a moszkvai Nagy Színház többi híres baletttáncosa, Ivan Petrov, az »új Saljapin«, Róza Baglanova a kazah népénekesnő, valósággal lázba hozták az ország közönségét. A meghosszabbított vidéki fellépésekre való tekintettel a szovjet művészek szeptember 6-ra hirdetett előadásának jegyei 9-ére érvényesek a Városi Színházba, illetve a Margitszigetre. Szeptember 8-án az Állatkertben és a Városi Színházban lépnek fel a szólisták és a nagyszerű együttesek. Egyórás szolidaritási sztrájk Torinóban Torinóban a Szakszervezeti Szövetség kezdeményezésére kedd délben egyórás általános sztrájkot tartottak, hogy kifejezzék a munkásság együttérzését a sztrájkoló bankhivatalnokokkal. Záporeső, zivatar Várható időjárás: Mérsékelt északi, északkeleti szél, változó felhőzet, néhány helyen, főleg keleten, záporeső, zivatar. A meleg kissé mérséklődik.