Népszava, 1949. szeptember (77. évfolyam, 202-227. sz.)

1949-09-08 / 208. szám

Megalakult a szovjet békeevédelmi bizottság elnöksége Csa­dálini Kóty,ment A MAGYAR REPÜLŐK KÖZÖTT A fiatal magyar repülők körében, amikor értesültek arról, hogy a sztálini sólymok két nagyszerű hőse, Mareszjev ezredes és Kozse­­dub alezredes eljön hozzájuk, csak a látogatókról, a magyar repülők példaképeiről beszélt mindenki. Valamilyen emléktárgyat kellene adni a szovjet bajtársaiknak! Hogy honnan, senki sem tudja, de egy félórán belül már ott ragyogott két honvéd kezében egy-egy gyö­nyörű ezüst repülőgép-modell. Két másik repülő világot szerzett. A többiek két hangár között egy emelvényt ácsoltak össze. A fákra vörös és nemzetiszínű zászló került. Amikor a két hős szovjet repülő kiszállt a gépkocsiból, a repülők fe­szes vigyázz­á­lásban fogadták őket. Fegyelmezetten sorban álltak, csak a szívük dobogott hevesebben: cso­dálattal és határtalan szeretettel néz­ték azt a két embert, akik a dolgozó társadalomért folytatott harcukban olyan bámulatos hősiességgel küz­döttek. A vendégek helyet foglalnak az emelvényen, majd­­ a repülőtér pa­rancsnoka üdvözli őket. Ilyen fergeteges hurrát, éljenzést, az öröm és a szeretet ggen megnyilvánulását talán még a szovjet hősök sem tapasztalják gyakran. Felállnak, mosolyogva tap­solnak, üdvözlik a fiat®­ magyar baj­­társakat. A magyar fiúk átadják az ajándékokat. Ezután Mareszjev ezredes feláll, odalép a szónoki emelvényhez. Csak nehezen jut szóhoz, mert a magyar fiúk lelkesedése nem ismer határt. — Engedjétek meg — mondja —, hogy átad­jam a kongresszuson ülésező Komszomol és a sztálini légierők üdvözletét! Szavaikkal nem lehet leírni az ünneplést. Jobboldalt Sztálint él­tetik,, baloldalt fergeteges_ »hurrá« zúg, majd egyszerre tör ki a hang: Éljen a Szovjet Hadsereg! Mareszjev ezredes ezután halk, majd egyre erősödő hangon foly­tatja. Közvetlenül beszél, most a bejtárs szól a bajtársihoz. — A legtöbben közületeik való­színűleg olvasták, vagy legalább 16 hallották a hírét Polevoi könyvé­nek, az »Egy igaz embe­r«-nek. Az író egy élő emberről írta ezt a könyvet hét évvel ezelőtt. — Egy légiharcban 12 német gép négy szovjet gépet támadott meg. Mondhatom, hogy bármilyen túlerőben legyen is az ellenség, a szovjet repülők nem fordulnak vissza, felveszik a harcot. Ebben az esetben is így volt. Az egyik szovjet repülőt három gép támadta meg. A támadók megrongálták a motort, így a repülőnek kényszer­­leszállást kellett végeznie. A gép a hátára fordult a gép vezetője ki­esett a vezetőfülkéből és megsebe­sült. Ez már a németek vonalá­ban, 20 kilométerrel az arcvonal mögött történt. A szovjet repülő 18 napig bolyongott a német vo­nal mögött, élelem és víz nélkül. Csak a szovjet ember lel­külete se­gítette őt, hogy el­­tudja magát vonszolni — vissza a szovjet vo­nalak mögé, — egy kolhozba. A szovjet emberek ezután egy kór­házba vitték. A repülő egészségét helyreállították, de a lábait elvesz­tette. Műlábat kapott. De újra harcba lépett a német fasisztáik el­len. Nem maradhatott távol azok­tól a harcoktól, amelyet a szovjet nép folytatott. — És íme, most ez a repülő üdvözöl benneteket! Határtalan az ünneplés, éljenzés, a hurrá, amely felhangzott e szavak­b­an. Csak egy életreszóló élmény vár­nat ki ilyen lelkesedést. Mareszjev ezredes beszélt a ma­gyar repülők feladatairól is. — Sajátítsátok el a repülés tudo­mányát, a magyar légierő harcos pilótájaként szolgáljátok a nép érdekeit. Minél erősebb a hadsere­günk, minél erősebb a légierőnk, annál kevesebb veszély fenyegeti a békét. Látszott az arcokon, a tekintete­ken, ho­gy a magyar fiúk minden­ben egyetértenek az előadóval. És amikor beszédét a szovjet és a magyar hadsereg barátságának él­tetésével fejezte be, ismét felcsat­tant az óriási tapsvihar és hurrá. Zúgott-zengett a taps még akkor is, amikor Kozsedub alezredes, a Szovjetúnió háromszoros hőse kez­dett beszélni arról, ami a magyar repülőket a legjobban érdekli: a csodálatos légi­ harcokról. — Elmondom nektek, hogyan tanultam meg harcolni sztálini módra és hogyan sikerült legyőznöm az ellenséget — kezdte. Mindenki mozdulatlanul figyel, ne­hogy egy szót is elmulasszanak. — A Komszomol küldött repülő­­iskolára. Ez sokszor 11 órai munkát is jelentett naponta, de én emellett technikai tanulmányaimat is foly­tattam, mert nagy vezetőnk, Sztálin arra tanított, hogy nem szabad meg­torpannunk a nehézségek előtt. Re­pülő lettem és mikor a német rablók megzavarták szovjet nép békés éle­tét, az eget védtem a szovjet hadse­reg fölött. A kurszki ívben én vol­tam, aki lelőtte az első Ju 87-es gé­pet. A harc nehéz volt, tapasztala­taim nem voltak. Meg akartam bosszulni azokat a gaztetteket, ame­lyeket a német fasiszták követtek el a szovjet nép ellen. És ez erőt adott! Győztem! Az ellenség állan­dóan túlerővel támadott. Haza más küzdelmeket vívtunk. — A következő légigyőzelmem Harkov, Jassy környékén, a Dnyeper és a Dnyeszter fölött folytak le. A sztálini légihaderő nagymértékben segítette a földi csapatok sikerét. Űztük magunk előtt az ellenséget. — Az egyik szovjet kolhoz­munkás saját költségére egy re­pülőgépet szereltetett fel nekem. És én teljesítettem a fiatal kol­hozmunkás kívánságát. Nyolc el­lenséges gépet lőttem le a szov­jet konstruktőr nagyszerű gépé­vel. Az előadást a nagyszerű él­mények elmondását a világhírű »szovjet sólyom« már be akarja fejezni. De nem tehet. A magyar bajtársak nem engedik. Elmeséli végül az egyik legérdekesebb har­cát: — Két géppel vettük fel a harcot 40 német repülőgép ellen. 40 Focke- Wulf 190-es német gép indult a szovjet csapatok bombázására. Megtámadtuk őket. Az első rácsa­pással lelőttem egy német gépet. Lezuhant. A kötelékben a sorrend felbomlott. Ezt kihasználva is­mét támadtam. A kötelékben levő baj­­társam visszaverte az ellentáma­dást. Még egy német gépet lelőt­tem. Ekkor arattam a 61. és 62. légi győzelmemet E csodálatos beszámolók után sem engedték el a magya­r fiúk nagy­szerű példaképeiket. Kérdésekkel halmozták el őket. Ők pedig baj­­társiasan, örömmel adták meg a felvilágosításokat magyar bajtár­­saiknak. M­ikor a DJVSZ II. kongresszusán részvevő Komszomol-küldöttség tisz­teletére rendezett sajtófogadáson az egyik újságíró megkérte a jelenlévő Mareszjev elvtársat, a Szovjetúnió Nagy Honvédő Háborújának legendás pilótáját, hogy beszéljen életéről, Mareszjev ezre­des a következő választ adta: »Életem tör­ténete a legmindennapibb. Ugyanolyan volt, mint minden szovjet emberé, abban az időben, amikor a szovjet nép a német fasisztákat zúzta szét«. Ez volt Mareszjev elvtárs egyszerű válasza. Ugyanakkor Mareszjev, az »igaz ember« életéről regény és film készült. Beszéljünk Boris Polevoj »Egy igaz ember« című nagyszerű könyvéről. Pole­voj a Pravda megbízásából, az orlovi nagy csata győzedelmes befejezése előtt, a gárdarepülők hőstetteiről akart tudó­sítást írni. Ez alkalommal találkozott az író Mareszjevvel, aki ebben az időben már műlábbal teljesített repülő-frontszol­­gálatot. Az író eleinte ámuldozott, hüle­­dezett. Meg is mondta Mareszjevnek, hogy ő nem érti teljesen a dolgot. Szó esett ekkor egy repülőről, akinek csak egy lába volt. Aztán meg nem is volt vadász­repülő. — Én viszont — mondta Mareszjev — szovjet repülő vagyok. De ne higgje, hogy dicsekedni akarok, nem az én mondásom ez. Ezt nekem valamikor egy nagyon jó ember, egy igaz ember mondta — és külö­nösen megnyomta az »igaz« szót. Már meghalt. Polevoj, Mareszjev elbeszélése alapján, néhány esztendővel később, a nagy nürn­bergi náciperek idején, írta meg az igaz ember, a szovjet hős történetét. S mert a jegyzetek és az emlékezet bizonyos héza­gosságokat mutattak, az író — noha tel­jes hűséggel dolgozta fel anyagát — Mareszjevet Mereszjevnek nevezi regé­nyében. Azelőtt megszoktuk, hogy egy-egy re­gény sikere valami napi aktualitáshoz vagy éppen szenzációhoz fűződik. Polevoj nagy regénye, melyet most jelenítettek meg ismét, emberformáló tankönyvként, az ember átalakulásának, igazzá érésé­nek fontos eszközeként, állandóan aktuá­lis. Polevoj könyve Mareszjevről a lenini­sztálini korszak új embertípusát — áldo­zatkészségben, hűségben, forradalmiság­­ban eddig soha nem tapasztalt színvonalat elért emberét állítja elénk. A regény Mereszjeve nem különálló hős, nem az egyéni elhatározás embere, hanem egy igaz és új társadalom tagja, aki harcol a népek hazájáért, a Szovjetúnióért és éppen ezért harcol a fasizmus ellen, küzd az egész világ szabadságáért. * Az új szovjet irodalom jeles művei a legteljesebb emberi mondanivalót szólal­tatják meg művészi formában. A bonyo­lult viszonylatok harmóniája az új szovjet regényben valósul meg. Miért lehetséges ez? Mert e művek tisztázott körülmények között, a marxista-leninista világnézet irodalmi vetületében mutatják be az igaz­ságot. Polevoj könyve tanít, nemesít, gyö­nyörködtet és ugyanakkor eltölt a jövőbe vetett bizalommal, az igaz emberek jogos reményével. * Polevoj mesteri író: Miből tűnik ez ki elsősorban? Abból, hogy egyetlen pilla­natra sem gyűri őt le a történelem szik­lányi súlya. Mareszjevről regényt írni annyit jelent, hogy az írónak Mareszjev erkölcsi színvonalára kell emelkednie, hogy az írónak rem szabad eltűnnie, nem szabad jelentéktelenné válnia a hatalmas tárgy árnyékában. Hősökről írni jelentős feladat. De sok­kal jelentősebb feladat a szocialista iro­dalom módszereit alkalmazva, a lenini irodalomelmélet eredményeit értékesítve és átültetve a mindennapi munkába — össze­függéseiben ábrázolni a hőstettet. Bemu­tatni a hőst, mint a társadalom tagját, olyan tagját, aki jellemző a társadalomra s akire jellemző a társadalom. A szovjet írók ennek az ábrázolásmódnak mesterei. Polevoj kü­lönösképpen az. ő aztán igazán tudja, hogyan kell az őszinte, egyszerű emberi összefüggéseknek hangot adni. Nem feled­kezik meg olyan kis részletekről sem, mint például, amikor az elbeszélés hőse törött lábbal vonszolja magát a téli va­donban és éhsége csillapítására megeszik egy egész hangyabolyt s ugyanakkor a hangyasav csípőssége felfrissíti. Ez csak apró, de jellemző megfigyelés. De Polevoj figyelme kiterjed az ilyen részletekre is, írói érzékenysége a legemberibb motívu­mokra világít rá. Mint a szocialista rea­lizmus igaz művelőinél, nála sem lelünk készen kapott jellemeket, egysíkú embere­ket. Az egyszerű ember is komplikált. Az egyszerű ember sokrétűsége persze nem a burzsoá írók ál-analitikus, a lényegről elkalandozó, dekadens múltján jelent­kezik Polevoj művében. De bármennyire is sokrétű a szovjet ember, a szovjet hős, jellemén, életén, magatartásán vezér­fonalként húzódik a hazaszeretet, a nép szeretete, a haladás, a műveltség, a tudás becsülése, önfeláldozó emberek a szocia­lista társadalom emberei. Bátrak és hatá­rozottak, kemények és őszinték s ugyan­akkor — éppen ezért — melegszívűek, érzékenyek a jóra, a szépre. Közösségi emberek. Nincs módunk itt részletesen foglalkozni Polevoj alakjaival. Azért említsük meg pél­dául Vaszili Vasziljevicset, a nagyszerű fővárosi hadikórház professzorát, aki a betegnek szemébe mondja, hogy le kell vágni a lábát. De éjjele és napipala a bete­geké. Szenvedélyes tudós, nagyszerű gyó­gyító, nem engedi át a beteget a bizonyta­lanságnak egyetlen pillanatra sem. Látszó­lagos mogorvaságán az önfeláldozó orvos forró szeretete és az emberek iránti becsü­lése izzik át. Polevoj szereti megeleveníteni a mon­danivalóját. Szereti érzékletessé, villanyo­­zóvá tenni, amit mond. Megragadó jelzői, forró hasonlatai vannak! Ha leírják, hogy igényes stiliszta, akkor tegyük hozzá: ez sosem külön jelentkezik. Módszerét ele­mekre lehet bontani, de ezek az elemek elválaszthatatlanok. Polevoj művének ma­gyar fordítója, Madarász Emil elvtárs kiváló, egész munkát végzett. Mint munká­jának eredménye bizonyítja, nem egyszerű fordításra vállalkozott­­, hanem gondos munkával, az önálló alkotás igényével találta meg a helyes kifejezéseket, a helyes fordulatokat. Nemesen szép, tiszta fordítás ez, példa arra, hogyan kell az ilyen jelentő­ségű műveket a magyar olvasóhoz közve­títeni. * A regény hőse, csakúgy, mint az SS igazi alak, sosem törekedett különleges­ségre. Amikor csonka lábbal diadalmas repülőgyőzelmet aratott a németeken, egyetlen gondolata volt, hogy visszajusson az egészséges és teljes értékű emberek közösségébe. Korunk történeteiben azonban, az »emberiség igaz történetének« korszaká­ban Mareszjev — sok-sok szovjet társa mellett — útmutatója lett az igaz emberek­nek, azoknak, akik békére törekednek, akik gyűlölik a háborúra uszító imperializmust, akik a békés alkotómunka egyszerű, becsü­letes hősei. (A könyv az Athenaeum kiadása.) (v. e.) Regény egy igaz emberről A moszkvai rádió jelenti, hogy kedden ülést tartott a szovjet békevédelmi bizott­ság, amelyet a Moszkvában nemrég lezajlott összszövet­­ség­i békeértekezletein válasz­tottak meg. A bizottság meg­választotta elnökségét. Az el­nökség tagjai Tyih­onov, Gre­kov, Kornejcsuk, Jezsova, Vavilov, Fagyejev, Mihajlov, Popova, Szimonov, Szurkov és Geraszimov tettek. Az el­nökség elnökévé Nikolaj Tyir­honovot választották. „Láttuk a Szovjetuniót“ A Nemzetközi Nőnap brit bizott­sága »Láttuk a Szovjetuniót« cím­mel kiadta a Szovjetunióban járt brit küldöttség beszámolóját. Man­ning asszony, a küldöttség veze­tője, az előszóban ezt írja: »Vilá­gosan látjuk, hogy ilyen ország számára, amelyet ennyire elfoglal az építőmunka, elképzelhetetlen a háború kívánsága.­ Elisabeth Allen arról számol be, hogy meglepte, milyen magas tisztségeket és különféle feladato­kat töltenek be a nők a Szovjetunió­ban. A szovjet nő egyenlő munkáért egyenlő fizetést kap, nem úgy, mint az angol asszonyok. A nők hátrá­nyos megkülönböztetése a Szovjet­unióban ugyanolyan elképzelhetet­len, mint a nemzetiségi vagy faji elnyomás. Elisabeth Allen megálla­pítja: »A Szovjetúnióban valóság az, hogy mindenki egyenlő lehető­ségekkel indul«. Nora Wooster a Szovjetúnió széleskörű és ingyenes szociális szolgáltatásairól emlékezik meg elragadtatott hangon és ki­emeli, milyen különösen nagy gon­dot fordítanak az asszonyokra és a gyermekekre. A füzet szerzői végül aláhúzzák a szovjet szakszervezetek hatalmas szerepét és kijelentik: »A Szovjet­únió szakszervezetei valóban nemes erővé válnak mindenki jólétének építésében­. Rádióközvet­és a WM-ből és a diósgyőri vasgyárból A rádió csütörtökön 18.15 óra­kor a Kossuth-adón helyszíni köz­vetítést ad a WM ifjúmunkásai­nak gyűléséről, amelyen csatla­koznak a hároméves terv határ- idő előtti teljesítésére indult moz­galomhoz. Pénteken 18.16 órakor a diósgyőri vasgyár dolgozóinak gyűlését közvetíti a rádió ugyan­csak a Kossuth-rádió hullám­hosszán. Ma és holnap tartják búcsúelőadásukat a szovjet művészek Tombolva ünnepelték a vidéki ipari központokban és városokban a szovjet művészeket, ahol fellép­tek. Több mint százezer dolgozó gyönyörködött felülmúlhatatlan művészetükben. Az Alexandrov­­együttes, a »Birjozka« tánc­csoport, a Sztálin autógyár ének­kara és a nagyszerű szólisták: Maja Pliszeckaja, Rajsza Sztroca­­kova, Farmanyanc és a moszkvai Nagy Színház többi híres balett­táncosa, Ivan Petrov, az »új Sal­­japin«, Róza Baglanova a kazah népénekesnő, valósággal lázba hoz­ták az ország közönségét. A meghosszabbított vidéki fellépé­sekre való tekintettel a szovjet művészek szeptember 6-ra hirde­tett előadásának jegyei 9-ére ér­vényesek a Városi Színházba, il­letve a Margitszigetre. Szeptem­ber 8-án az Állatkertben és a Városi Színházban lépnek fel a szólisták és a nagyszerű együt­tesek. Egyórás szolidaritási sztrájk Torinóban Torinóban a Szakszervezeti Szövetség kezdeményezésére kedd délben egyórás általános sztrájkot tartottak, hogy ki­fejezzék a munkásság együtt­érzését a sztrájkoló bankhiva­talnokokkal. Záporeső, zivatar Várható időjárás: Mérsé­kelt északi, északkeleti szél, változó felhőzet, néhány he­lyen, főleg keleten, záporeső, zivatar. A meleg kissé mér­séklődik.

Next