Népszava, 1968. január (96. évfolyam, 1–25. szám)

1968-01-03 / 1. szám

RADIO Görbe 's képernyő A Szilveszteri Ünnepi Játékok eseménysorozatát a televízióban országos érdeklődés előzte meg és össznépi vita követte. Az előreláthatóan január kö­zepéig tartó vitában ed­dig a következő vélemé­nyek hangzottak el: ilyen még nem volt! (tetszés szerinti hangsúllyal)... ezt jól megcsinálták (nem­tetszés szerinti hangsúly­­lyal)... nézze, nekem spéciés tetszett... pocsék volt, ráadásul fáj az epém, ha röhögök ... hogy oda ne rohanjak! stb. Pedig biztatóan kezdő­dött az óév-búcsúztató tv­­program. Kedves volt a délelőtti­­gyerekszilvesz­­ter«, a Komisz kölkök ka­lendáriuma, jó hangulat­alapozónak bizonyult a Denevér tv-változatának ismétlése és Tabi László Csendes kávéház című komédiája, amelynek hat »­csattanója­« is volt a Bodrogi Gyula arcán. Na­gyon tetszett a kitűnően rendezett és fényképezett Yves Montand revü. Be­bizonyosodott, hogy még a revüben is a legérdeke­sebb televíziós látvány az emberi arc, és Montand­­nak ezer arca van. A szilveszteri kabaré óriási ötlettel indult: köz­kívánatra megszűnik a te­levízió. Állítólag a széles nézőtáborban torok nem maradt szárazon e lelke­sítő hírre. Aztán kiderült, hogy Kaposy Miklós és szerzőtársai, Kalmár And­rás rendező és munkatár­sai ezzel az ürüggyel akarták bebizonyítani, hogy a televízióról csak a televízióval lehet leszok­tatni a nézőket Ez így is van. Láthattuk, hogy a televíziósok nél­külünk is megtalálják a helyüket: ki itt, ki ott, ki megint a kaptafánál. Vit­­ray legfeljebb a vállán hordja a Hűsítő jégkoc­­kák­at, a Zenélő órák triója órásboltot nyit dr. Benedek István mészáros­ként őskori velőscsontot árul, a rímhányó Romhá­­nyinak is akad munkája, Zsurzs Éva kirakatot ren­dez ... De bezzeg mi né­zők, nem bírjuk ki a tv nélkül, műsorbőséget és kisipari képminőséget ígé­rő titkos tv-klubokba já­runk. A tv öniróniáját sok­szor hiányoltuk, most megkaptuk csőstül. Az utóbbi idők legeredetibb ötletét csűrte-csavarta, variálta, húzta­­ túl hosszúra a csaknem egy­órás műsorblokk. Rövi­debben sokkal frappán­sabb lett volna. Somogyi Pál boccacciói stílusú kis komédiája pi­káns ízeket kevert a tv szilveszteri koktéljába. A Tarka-baré magánszámai közül Hofi Gézáé szerzett kellemes meglepetést. Rá­­tonyiéké tavaly jobban tetszett, az aranyos, szó­kimondó Majoros Tamás bácsi pedig sajnos egy szőrmentén tréfálkozó professzort küldött maga helyett. Csak a szakálluk hasonlított. Az ősember (Kabos László) talán azért beszélt tájszólásban, mert vértesszöllősi lelet volt. Aztán jött a Halló bá­csik, halló nénik!... ne menjetek ki szépen, gye­rekek. Kellér Dezső mű­sorában sok, nagyon ked­ves ötlet és jó szám volt, például Alfonzó remek rezonőr-figurája, a beat zenekarral »«Illés szeke­rét« toló Honthy Hanna, és Feleki Kamill sikamlós jelenete a slágerfesztivál bizonyos témakörre aktu­alizált dalaival. Harsány humora mellett is valami kis szívszorító érzés felhőzte a bácsik-nénik műsorát . Jó-e szilvesz­terkor az öregséget, a múló életet idézni? Kel­lett, nagyon kellett ezután a Szilveszteri randevú, fiatal táncdalénekeseinek vidám, friss, jókedvű ma­­gyarnóta-csokra az új évet köszöntő éjféli ha­rangszóig. BUM! — azaz Boldog Új Mechanizmust kívánt a televízió szilveszteri né­zőinek. Hadd kívánjanak a nézők is valamit az­ új évre: Bombajó­­Jj Műso­rokat. Vagyis: szintén BUM! Vajk Vera Hajnalig a 6-os stúdióban »Miért pont a szilvesz­teri kabarénak kell na­gyon jónak lenni ebben az országban?« — valami ilyesmit kérdezett Komlós János, a mostani rádiós szilveszter egyik legszel­lemesebb közreműködője, s e bölcs kérdéssel már előre lefegyverezte a kri­tikust. Ez a nagyon jó amúgy is relatív dolog. Az előnevelői funkciót is betöltő konferálok pél­dául — a hallott jelek szerint — remekül szóra­koztak, bizonyára jobban, mint az az énekes vagy zeneszerző, akit megcsip­­kedtek ebben a műsorban. Ha még több csipkedni­­valóhoz nyúltak volna hozzá a műsor érdemes írni, bizonyára még mu­latságosabb lett volna a kabaré­­ a nem érintet­tek számára. Így hát a jó kabaré olyan bonyolult és ellentmondásos fogalom, hogy mindenki kedvére épp úgy nem lehet kaba­rét közvetíteni, mint ze­nét De hát végül is milyen volt ez a mostani kabaré? Felépítésében leginkább egy új magyar háromfel­­vonásos drámához hason­lított Hangulatos első fel­vonás után laposabb má­sodik következett hogy azután a befejezés ismét felíveljen kissé. Műfaját pedig a divat, vagyis a formabontás jellemezte. Merész szakítással ki­hagyták belőle kabarészí­nészeink nagy részét, hu­moristáink zömét, viszont — a közönség előzetes szavazata alapján — meg­hívtak futballistákat slá­gerénekeseket drámai szí­nészeket jelen volt egy zálogházigazgató, egy ké­ményseprő, kritikus, író­nő és más »«civilek«. Vol­tak azért hivatásos színé­szek is a konferáló Básti Lajos mellett, kevesebben ugyan, mint a meghívott vendégek; de hát a kö­zönség nagy úr, s a bekül­dött rádióújságbeli szava­zócédulák ugyanúgy el­döntötték az arányt, mint annak idején — a melles­leg joggal gúnyolt — táncdalfesz­tivál-szavazá­­son. S mindjárt ismerjük el, hogy a legtöbb »civil« — nyilván Marton Frigyes rendező erőteljes segítsé­gével — remekül megáll­ta a helyét. Áll ez Abody Bélára is, aki egyszerre angyalian ártatlan és vér­­fagyasztó hangjával néha még a tompább poénokat is kihegyezte. Olyan élve­zettel konferált, mint aki igazi műfaját ízlelgeti. Más volt ez a kabaré már azért is, mert csak hellyel-közzel volt kaba­ré. Ám ezek a hellyel­­közzeli részek voltak a legjobbak: Tahi László szellemes kis vetélkedő paródiájában hangzott el az óévi kabaré legtalálóbb mondata, Peterdi Pál fut­ballszabály-magyaráza­­tában volt a legtöbb gól és gólhelyzet, Radványi Ervin karcolatéban fejező­dött ki leghumorosabban napjaink szelleme, s Kom­lós János néhány perce alatt éreztünk meg vala­mit abból, hogy milyen is lehetne egy még jobb szil­veszteri kabaré. Harsányi Béla és Nádasi László an­golja valamiféle folytatá­sa volt a tavalyinak épp­úgy, mint Tardos Péter és Peterdi Pál népszerű Gu­­gyerákja — és épp e foly­tatásos figurák ébresztet­tek nosztalgiákat ben­nünk a már 102 éves Ma­joros bácsi, Koblenz néni és a pesti Vadember iránt — vajon hol szilveszte­reztek az idén? Zenei »legjobb« kettő is akadt: Vujicsics Tihamér megzenésített zárthelyi dolgozata a hegesztésről, és Hofi Géza Fesztiválví­ziója épp azért aratott si­kert, mert nem is volt olyan elképzelhetetlen! Sok név megemlítését kívánná meg a protokoll, s egy-két elismerő jelzőt sem sajnálnánk e nevek mellől. Most azonban a kritika is eltér a hagyo­mányostól, s külön, név­re szóló dicséret helyett az egész színészgárdára vonatkozó megjegyzés­ként csak annyit jegy­zünk meg: mindenki meg­tette a magáét. S végül említsük meg a rádiós vezérkart: a ta­pasztalt szerkesztői trió, Kaposy Miklós, Mike Klá­ri, Szilágyi György és a fáradhatatlanul ötletes szilveszteri rendező, Mar­ton Frigyes jót akart. Jót, és másképp. Mindkét cél­juk sikerült, a második jobban, mint az első. Jö­­vőre például biztosan megint másképp lesz az idei másképp. A kritika is ösztönözte őket erre a másképpre. S most itt van, megkaptuk, másképp dolgoztak. De hát annyi sok másképp van! Miért ne lehetne legközelebb megint másképp csinálni? Hogy hogyan? Hát.. például... másképp ... Háry Márta TV SZILVESZTER ! Galambos Lajos: Nórika, a tanítónőnk, el­magyarázta pontosan, ho­gyan kell a palatábla ro­vátkái közé egyeneseket húzni és köröket rajzolni. Két hét elteltével le kel­lett tudnunk írni az i és as o betűt. Nekem ez per­sze sehogyan sem ment: ha i-t húztam, olyan lett, mint az ökör farka légy­­csapkodás közben; ha o­t vetettem a palavesszővel a táblára, nálánál a har­­duc-tök is különbül nézett ki odahaza, a kertünkben. Nórika igen szép asszony volt- Akkor ment férjhez Kaszás igazgató úrhoz, amikor megkezdtük az is­kolát. Éppen csak elmúl­tam hatéves és szerelmes voltam Norikába. A férjét ennélfogva gyűlöltem, ez a név pedig, hogy Kaszás, egyenlő volt számomra, a legkíméletlenebb hideg­séggel. Holott nem szólt ő hozzánk soha, egy szót se. A horgas orrát csúnyá­nak és riasztónak véltem, magas, boltozatos homlo­ka alól pedig mintha a ha­lál leselkedett volna ránk. Nem tudtam elképzelni, hogy egy olyan gyönyörű nő, akiből süt felénk a fi­nomság, akinek a bőre olyan, mint az alabást­­rom, s akinek a pillantása olyan kék, mint pázsitról nézve a tavaszi ég­­, nem tudtam elhinni, hogy ez az emberi csoda szeretheti ama Kaszást. Egy nap Nórika meg­nézte mindegyikünk pala­tábláját Lestem és vár­tam, vajon az enyémre mit fog mondani. Hát ezt mondta: a­ z ilyen pocsék jeleket még soha nem láttam. Ha ez így megy, az életedben soha nem fogsz megtanul­ni írni. A legutolsó padba ülte­tett, egy cigányfiú helyé­re, akinek a betűi viszont a legszebbek voltak. Mind­annyiunknak meg kellett csodálnunk azokat a betű­ket, amelyek talán külön­bek voltak annál is, ami­ket Nórika a nagy táblára vésett. — Ez igen — mondta. — És ebből az sem von le semmit, hogy Rezső már másodszor járja az első osztályt. Még csak az kell, gon­doltam, hogy én is kétszer járjam. Még csak az kell, hogy bundát vigyek haza, adna nekem anyám, és lenne akkor nemulass. Igen hitvány állapotban bandukoltam hazafelé és fontolóra vettem: vajon szeressem-e továbbra is Nórikát, vagy hagyjam meg őt az ő Kaszájának? A többiekhez sem kíván­tam szólni, pláne, hogy azok csúfolódtak, amiért utolsó pados lettem. Csú­folódásukat meghallotta anyám is: — Mért lettél te utolsó pados? — kérdezte. — Mert nem tudok ír­ni. — S mért nem tudsz? Hallgattam. — Van tán valami más dolgod? Napszámba kül­dünk tán répát ásni, ten­gerit törni? Felelj. Mit felelhettem volna, amikor a két nővérem is ott ugrándozott már körü­löttem, és kántálva kia­bálták, mint az utcán az osztálytársaim: — Utolsó pados. Utolsó pados. Vasárnap gyönyörű idő volt s ebéd után, amikor elcsendesedett a ház, le­nyargaltam a Kacsavárba. A Kacsavár szittyós, nádas vályogvetőtelep volt s ott álltak a vályogvető cigá­nyok vityillói is. Amint megérkeztem, láttam, hogy a vén Sazidri a gá­lyája korcát bolházza. Fel­nézett: — Kit keresel? Nem mertem kimonda­ni a Rezső nevét, mert én ilyen nevet addig életem­ben soha nem hallottam, s nem voltam bizonyos benne, hogy a Nórika sza­vából jól értettem-e? Hát csak álltam ott, toporog­tam, míg az öreg újra megkérdezte: — No, hát kit keresel? Nem tudsz szólni? — Azt a fiút — mond­tam, mert akkor már meg­pillantottam őt a vizes gö­dörnél, a nádas szélén, más gyerekekkel együtt, most mászott ki a pocso­lyából. — Fürödni akarsz? — kérdezte. Intettem, hogy nem. — Nem olyan piszkos ez a víz — mondta —, és jó meleg. Sárga hasú hala­kat is lehet itt fogni. Aka­rod? — Nem. — Hát? — Kihozhatnád a táblá­dat meg a palavesszőt. Egy kicsit bámult rám, de aztán futott, mint a csikó, és leheveredtünk a nádas szélén a fűbe. S ettől a naptól kezdve mindaddig jártam hozzá­juk, amíg az iskola me­netrendje szerint túl nem jutottunk az ábécé mi­­den betűjén. S habár olyan szép betűket soha nem tudtam írni, mint ő, az utolsó padból lassan elő­rébb rukkoltam, év végé­re pedig már az elsőben volt a helyem újra. — Szorgalmas gyerek vagy — mondta Nórika. Dicsérő szava jólesett, de még jobban esett, hogy puha kezével megsimo­gatta a fejemet. S éreztem még valamit: azt, hogy nagyon is illő lenne elmondani, ki taní­tott engem a betűvetésre. Azonban nemhogy csak ezt nem tettem meg, iga­zából véve hitványsággal fizettem meg a Rezső jó­ságát. Már akkor másodikba jártunk. Nórikát, mint­hogy elköltöztek a falu­ból, elfeledtem; a máso­dik év tudományaira La­­bay tanító úr oktatott bennünket. Rezső mellet­tem ült a padban, a pala­tábla helyébe megkaptuk első füzeteinket. Arra mindenkinek rá kellett ír­ni a nevét, tintával, hiba nélkül. Rezső hamar vég­zett vele, bennem azonban újra fölkeveredett az a gyanú, hogy ilyen név egyszerűen nincs a vi­lágon. — Mit írtál te? — kér­deztem. — .a nevemet. — Ó, te szerencsétlen — mondtam —, hisz' ilyen név nincsen. Mert az tu­lajdonképpen Dezső. Ér­ted? És elmagyaráztam neki, hogy a falu segédjegyzője is Dezsőnek írja a nevét, nem pedig Rezsőnek, gon­doljon csak bele. Ez a Re­zső nyilvánvalóan csúf­név. — Lehet — mondta. — Én sem hallottam még, hogy valakit is így hívtak volna. Azzal megnyálazta az ujját, s mind a vonalas, mind a kockás füzet tete­jéről leradírozta az R-et s helyébe illesztette a D-t. Csúnya lett az a két sze­gény füzet, bizony, nagyon csúnya lett, de hittük, hogy a világ rendje hely­re állt. Jött azonban Labay ta­nító úr a tömzsi kis nád­pálcájával. Végigmustrál­ta a füzeteket, s aki ren­detlen volt, vagy pacás, kapott egyet-kettőt a kör­mére, Rezső fölött azonban ér­tetlenül állt meg. — Hogy hívnak téged? — Farkas Rezső. — S mit írtál? A fiú nem szólt, én a pad tetejét kapargattam. — Mért írtál Dezsőt? — Mert olyan, hogy Re­zső, nincs. — Ki mondta ezt ne­ked? — Tudom. — No, akkor gyere csak ki szépen és hajolj le. Majd én megtanítalak a nevedre, ha még ennyit sem tudsz. Négy fenekest kapott és én még akkor sem álltam fel, hogy osztozzak vele a büntetésben. Azóta sok év telt el, ke­rek harminc,­­ valamelyik nap az utcán találkoztam vele. Nem mertem kiejte­ni a nevét most sem. Ér­deklődtem, hogy megy a sora, azt mondta, megle­hetősen, jó szakmája van, asztalos és van három nagy gyereke. — Mindhárom fiú — mondta. Kacsintott és kezét nyújtotta: — De egyiket sem hív­ják Rezsőnek. Elment és én arra gon­doltam, talán még most sem késő bevallani mind­azt, ami kettőnk között történt. 2 IS^január 1g NÉPSZAVA A Táncsics új nívódíjasai A Táncsics Könyvkiadó nívódíjjal jutalmazta a gondozásában 1967-ben megjelent legsikeresebb könyvek szerzőit Nívódí­jat kapott Gál Zsuzsa, a »Feleség voltam New Yorkban« című, fél év alatt két kiadásban meg­jelent útinapló szerzője; Leder József és Rádai Zol­tán, a Tv-szerelők köny­ve« című szakkönyvéért. Ez alkalommal jutalmaz­ták meg dr. Szegő Tamást is, a »Válaszolunk a dol­gozók kérdéseire« című sorozatban írt több nagy sikerű kiadványáért Opera KA/: Pillangó kisasi­­szony (H-bérl. 3. ea., 7). — Erkel Színház: Bánk bán (székelyhidy-bérl. 4. és Pó­tokt. bérl. III. ter., 3. ea., 7). — Nemzeti Színház: Marat halála (7). — Katona József Színház: A fösvény (7). — vígszínház: A komédia bosz­­szúja, a cilinder (C-bérl. 3. ea., 7). — Pesti Színház: Egy őrü­lt naplója (7). — József Attila Színház: Lulu (7). Madách Színház: A nagy Ro­mulus (7). — Madách Kamara Színház: Nem félünk a far­kastól (7). — Thália Színház: Zrínyi (7). Sírkő és kakakó (stúdióelőadás bemutató: 1). — Fővárosi Operettszí­nház: Lili (7). — Irodalmi Színpad: "Mindenkinek! Mindenkinek!■« Új magyar festészet? A Magyar Nemzeti Galéria kiállításához Végre. Az emlékkiállí­tások hosszú sora után az élő magyar művészek al­kotásaiból is láthatunk múzeumi tárlatot. A mai művészet megismerésé­nek, igaz, vannak más le­hetőségei is, de az itt-ott megrendezett egyéni és gyűjteményes kiállítások­ban mégis sok az esetle­gesség. A múzeumi ki­állítás történelmi áttekin­tést ígér, és ezenfelül va­lamiféle rendteremtést, el­igazítást az egyidejű meg­nyilatkozások sokaságá­ban. Ezt a várakozást iga­zolja is az indulás, az el­ső terem, ahol a felszaba­dulás utáni évek nekilen­dülését érzékelteti Bar­csa­i Jenő, Bálint Endre, Gadányi Jenő, Gyarmathy Tihamér, Korniss Dezső, Martyn Ferenc, Pór Ber­talan festészete. Azután következik még nyolc terem, amely már egyáltalán nem igazolja a látogató várakozását. Igaz, akadnak itt is ele­ven hatású, kiváló alko­tások (hogy csak Czóbel Béla, Bene Géza, Bar­­tha László, Barcsa­y Jenő, Czimra Gyula, Frank Frigyes, Kondor Béla, Németh József, Zi­lahi György, Lakner László képeit említsem), de a kronologikus, vagy bármiféle rendszerezés és a minőségi válogatás hí­ján ezek is beleolvadnak egy zavaros összképbe, amelyen a középszer ural­kodik. Mintha festésze­tünkben megállt volna az idő, és két évtized alatt sem a művészetet foglal­koztató kérdések, sem a válaszok nem változtak volna lényegesen. És mit gondoljon a látogató, ami­kor az első terem­­öreg­jeinek nagy lélegzetű in­dulása után az utolsóban a mai fiatalok képeiről csupa megfáradt öreg és nem kevésbé reménytelen fiatal arc tekint rá búcsú­zóul? Aki azonban nemcsak a kiállításra alapozza is­mereteit, az tudja, hogy a kapott kép pontatlan. Hiszen beletartozna a fel­­szabadulás után még éve­kig dolgozó Egry József is, és, bár ennek itt nincs nyoma, számos művé­szünk (Bálint, Korniss, Martyn, Czóbel) ma sem alkot kevésbé értékes mű­veket, mint régen. Több közelmúlt kiállítás (pél­dául Kassák Lajosé, Or­­szágh Lilié, Keserű Ilo­náé, a fiatalok stúdiójáé, a szentendreieké, a So­mogy megyeieké) pedig arra bizonyság, hogy fes­tészetünk képe jóval szé­lesebb és izgalmasabb az itt látottnál Mentség — de kétes ér­tékű —, hogy a kiállítás rohammunkában készült, »beugrásképpen« egy el­maradt helyett. De honnan tudhatja a látogatók zöme — amely valóban itt akar megis­merkedni az új magyar festészettel —, mit sza­bad komolyan vennie, ha maguk a rendezők nem vették komolyan saját vállalkozásukat. (havas) műsorok (Zalka-bér, 2. ea., 7). — Vi­dám Színpad: Alom­ex állam­ban (fél S). — Kis Színpad: Férjvadász (7). — Kamara Va­rieté: Itelló. Dolcsi! ,6. (él »). KOSSUTH RADIO 410: H. Időj. 4.32: 7. 5: H. Időj. 5.34: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. «: H. Időj. 5.30: H. Időj. 5.45: Műsor. 7: Reggeli krónika IL Utána: Körzeti időjárás. 7.30: Új könyvek. 8: H. Idős. Műso­rok. 5-22: Le Kén­y élet. Vidor Miklós rádiójátéka. 9 .07: Egy szerelem három éjszakája. Zenés játék részletei. lát. Kozmosz. 10: H. Hazai lapsz. Idős. 10.10: Barokk muzsika. II.b­. orvosi tanácsok. 11.15: Prágai Rádió gyermekkórusa énekel. 11.30: Szabó család. 12. 11: Időj. 12.15: Táncz, kok­tél. 13: Pesti színházműsor. 13.03: Válasz a hallgatónak. 13.18: Áriák. 13.55: Hird. 14.46: Nőkről nőknek. 14.35: Köny­­nvűz. 15: H. Nemzetk.­lapsz. Időj. 15.15: Ikari muzsika. 10.06: A pátriárka. Veres Pé­ter elbeszélése, I. rész. 1C .26: Magyarországon elő­ször. Alekszandr Bahcsijev zongorázik. 17.43: A művelő­­déspol. rovat vendége: Benke Lajosné. 17.56: Műsor. 17. H. Időt. 17.05: Körpol. figyelő. 17.20: Néptáncegyüttesek a mikrofon előtt. Zenés beszél­getés a Vasas Köz.p. Művész­együttes Táncegyüttesén­.*k tagjaival. 17.50: Húszas Stú­dió. Szenvedélyek. II: Esti krónika. Műsor. 19.30: Caruso énekel. 19.41: Magnósok, fi­gyelem! 20.25: Az MRT Szim­fonikus Ikarának hangv., ve­zényel Brettner Tamás, közr. Mező László. Közh. kb. 21.01: H. Időj. 21.05: Könyvszemle. 21.14: Hangv. folyt. Kb­. 22: H. Sport. Időj. Kb. 22:M. Né­pi­s. 22.50: A beruházási hi­telkérelmek elbírálásának új rendszeréről. 23: O. Strauss: Varázskeringő­­ részletek. 23.29: Mozart: g-moll zongo­ranégyes. 24: H. Időj. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 4.2»—7.57: Azonos a Kos­suth adóval. (.20: Torna. 16: A mosoly országa. Részletek. 10.35: A magyar szavak tör­ténete. 10.55: Népdalok. 11.2*: A régi Metropolitan nagy énekesei. H. 11.51: 50 év da­­l. I. rész. 12.27: Téma va­riációkkal. Bruno Walter arc kép vázlatához. 13.17: Hasa­nyúz, híradó. 13.47: Vízállás. 14: Hírek. I­dó járás 14.09: Mai dalok. 14.10: Cigány da­lok, csárdások. 14.45: Liszt­­etűdök zongorára. 14.50: Akik­ről beszéltek. Riport. 14: Ked­velt régi melódiák. 15.37: Iro­dalmi érdekességek. 15.42: B. Giyll énekel, D. Safran gor­­donkázik. 1«: H. Időj. 16.75: Fúvóspolkák. 14.14: Artúr Et­­zen énekel. 17 10: Kies Tamás versel. IIS.3S: A Shadows­­együttes negyedórája. 16.50: Hird. 17: Két rapszódia. 17.»: Orvosi tanácsok. 1713: Kimny­­nyüz. 1«: H. Időj. U.UK Hangv. a stúdióban. IS.M: Krizsán László Írása Magel­­lánról. 13.55: A Nyugat lá­nya. Operarész.­ 19.30: Tánc­­dalok. 19.40: A Berlini Rádió énekkarának műsorából. 19.50: Mese. 20: Esti krónika II. 20.30: Willi Boskowsky együt­tese játszik. 9.55: Isteni ko­média. Rádiójáték. 31.47: Né­pi zene. 22.10: Schumann-m­a­vek. S. H. Sport. Időj. URH 12: BL Időj. 12.10: Tanév, koktél. 13.55: Bruckner: Vin. szimfónia. 20.11: R. Strauss: Salome. Egy felv. opera. 21.55: Dzsessz. 22.15: Barokk kama­razene. 13: H. Sport. Időj. TELEI­ÍZIÓ 9.20: Szünidei matiné. 111B: A Pedagógusok fórumának különkiadása. 17.5*: Hírek. 19.05: Érintés­védelem. A Ma­gyar Hird. Usf. II. 15: Lok­asomkor!. 19.45: Show-hiva­­tal .. . 19.35: Esti mese. 19.50: A világ térképe előtt. 20: Tv­­híradó. 20.20: A Divari va­dász. Magy. besz. szovj. film. 21.30: Kihez lehetsz őszintét Riportfilm. 22: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 9.50: Robin Hood. Fr. fam. 11.23: Autósok, motorosok. 11.25: Kelet-Szlovákia életé­ből. 19: Tv-híradó. 9.10: A hivatal. Tv-játék. ­ Véget ért a IV. mis­kolci országos grafikai biennálé, amelynek 5000 látogatója 26 grafikusmű­vész 216 alkotását tekin­tette meg. Szeretettel köszöntjük kedves vendégeinket az új esztendő alkalmából. Szíves figyelmükbe ajánljuk éttermeinket és szórakoztató üzleteinket ÚJDONSÁG: abonens menü bőséges választékkal. 10 Ft-os árban: BELVÁROST CAFE RESTAURANT, PILVAX ETTEREM BELLA ITALIA ETTEREM sláger Ételajánlatunk kedvezményes árakkal: Százéves vendéglőben LIBRAPROLEX-LEVES LÜDGÉGÉVEL Corso Étteremben BÉCSI CSONTHÚS ECETES TORMÁVAL Vigadó büfében tenyerhús velős csonttal Szimpla kávé 1,90 Ft NÁRCISZ ESZPRESSZÓ, PILVAX BÜFÉ, VIGADÓ BÜFÉ Esténként kellemesen szórakozhat a BELVÁROSI cafe varietében JANUÁR 1-TŐL GAZDAG, UJ MŰSOR MAXIM-QUINTETT tánczene Konferál: GALFI JANOS V. KER. VEX MEGLÁTOIPARI V­ÁLLA­LAT IGAZGATÓSÁGA

Next