Népszava, 1971. szeptember (99. évfolyam, 205–230. sz.)

1971-09-15 / 217. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 99. ÉVFOLYAM, 217. SZÁM ÁRA 30 FILLÉR 1971. SZEPTEMBER 15. SZERDA 2,2 milliárd forint az iparkitelepítés támogatására Öt év alatt 24 000 új munkahely • Egymillió négyzetméternyi terület szabadul fel a fővárosban A fővárosi tanács terv- és közgazdasági főosztá­lyának munkatársai vég­legesen kialakították a negyedik ötéves terv ipa­r­­kitelepítési programját. Az elmúlt években a fővárosi tanács mintegy negyed milliárd forinttal támogatta az ipar­kitelepí­tést. Elsősorban olyan üzemek „elköltöztetésére” került sor, amelyek szeny­­nyezik Budapest levegő­jét, zajosak és a legsű­rűbben lakott negyedek­be ékelődtek be. Sok üzemet el kellett és még sokat el kell köl­töztetni. A befogadó me­gyékkel összehangolják a terveket, s éppen az el­múlt évek tapasztalatai alapján arra törekednek, hogy a budapestinél több embert foglalkoztató, most már korszerűbb üzemeket létesítsenek. Gyakran elő­fordult ugyanis, hogy vi­déken rendkívül alacsony fokon gépesített gyáregy­ségeket építettek. Felmerül a kérdés, mi lesz a Budapesten meg­szűnő üzemekben foglal­koztatott emberekkel. A felszabaduló munkaerő többségét az érintett­ vál­lalat egy másik budapesti üzemében, foglalkoztatják. A számítások szerint öt év alatt mintegy 22 000 ilyen elavult munkahely szűnik meg a fővárosban, s ugyanakkor 24 000 új munkahely lesz vidéken. A fővárosi tanács 800 millió forinttal, a befo­gadó megyék pedig továb­bi 1,4 milliárd forinttal támogatják azt az 53 vál­lalatot, amelyek 97 jelen­tősebb telephelyet számol­nak fel, s természetesen az üzemek is saját erőfor­rásaikból hozzájárulnak a költségekhez. Ezen felül több száz kisebb műhely megszüntetésére kerül sor. Ezáltal csaknem egymillió négyzetméter terület vá­lik szabaddá. A legtöbb vállalat — 17 — az Alföldre költözik, elsősorban Szolnok, Sza­bolcs és Hajdú-Bihar me­gyébe. A fővárosi kerü­letek közül a legtöbb üze­met, 31-et a XIII.-ban számolnak fel, a X.-ben. 15-öt, a IX.-ben 9-et, az I., XVI., XVII., XXI. és a XXII.-ben egyet sem. A kiköltöztetés költségei eltérőek. Egy NIM-mun­­kahely megszüntetése és az új létesítése 54 kil, a KGM-é 45 774 forintba kerül, a Belkereskedelmi Minisztériumnál 32 000 forint körül van a költ­ség, a könnyűiparban 40 000, az ÉM vállalatok­nál pedig 24 000 forint. Több jelentősebb átte­lepítést máris végrehaj­tottak, így például a Ganz-MÁVAG lágymá­nyosi üzemének új egy­sége épül Mátra­nová­con, a REMIX pedig Szombat­helyen alakítja ki bázisát. A Magyar Hajó- és Daru­gyár egyik XIII. kerületi megszűnő részlege helyett Tiszafüreden nyit új rész­leget, az Elektroakuszti­kai Vállalat Nyíregyházán építkezik. Itt alakul ki az Országos Gumiipari Vállalat legjelentősebb vidéki ipari bázisa is. Az Egyesült Gyógyszer- és Tápszer Művek korsze­rűtlen részlegeinek meg­szüntetése után Debrecen­ben tervez jelentős beru­házást, a Lámpán Bony­hádion építkezik. Moldovan Tamás Chile és a szocialista országok kapcsolatait méltatta Salvador Allende és Timár Mátyás Tábori András, az MTI különtudósító­ja jelenti: Tímár Mátyás, a Mi­nisztertanács elnökhelyet­tese Santiagóban hétfőn, helyi idő szerint délelőtt Cantuarias bányaügyi mi­­niszterrel tárgyalt A meg­beszélésen szóba került a chilei rézbányászat fej­lesztésében való közremű­ködésünk lehetősége, tár­gyaltak a bányászati be­rendezések magyar ex­portjáról is. Salvador Allende elnök hétfőn az elnöki palotá­ban ebédet adott Timár Mátyás és kísérete tisz­teletére. Az ebéden meg­jelent Clodomiro Almeyda külügyminiszter, Pedro Vuskovic gazdaságügyi miniszter, Alfonso Inost­rosu, a nemzeti bank el­nöke és sok más chilei vezető személyiség. Az ebéden Salvador Allende és Timár Mátyás pohár­­köszöntőt mondott. A Chilei Köztársaság elnöke egyebek közt a kö­vetkezőket mondta: — Szeretném kifejezni elismerésünket tolmácsol­ni a chilei nép köszönetét látogatásukért. Számunk­ra különösen értékes, hogy egy ilyen magas szintű vendég és kísérete érkezett hozzánk. Ez is bi­zonyítéka a Chile iránti érdeklődésnek és szolida­ritásnak. — A mi harcunk igazán csak most kezdődik. El­( Folytatás az 5. oldalon) A szakszervezeti kongresszus összehívásáról tárgyalt a szovjet Szaktanács plénuma A Szovjet Szakszerve­zetek Központi Tanácsa Moszkvában folyó plénu­mán elhatározta, hogy 1972. március 20-ra ösz­­szehívják a szovjet szak­­szervezetek XV. kongresz­­szusát. A több mint 93 millió munkást és alkal­mazottat tömörítő szak­­szervezetek minden negy­venezer tagja küld egy delegátust a kongresszus­ra A plénum megvitatta az SZKP Központi Bizottsá­gának a szocialista ver­seny megjavítására vonat­kozó határozatát és a ha­tározat teljesítését célzó intézkedéseket. Ivan Vla­­dicsenko, a tanács titkára beszámolójában rámuta­tott, hogy a szovjet gazda­ság minden ágazatában a munkaverseny jelszava: több terméket előállítani nagy választékban, keve­sebb munkaerő és anyagi ráfordítással javítani a termékek minőségét a mű­szaki fejlesztés alapján. Mint a szónok hangsú­lyozta, a munkaverseny­ben előtérbe kerül az egyéni kezdeményezés, minden egyes munkás ké­pességeinek kifejlesztése, a termelési folyamatok tö­kéletesítése. A nagy szak­tudással és gyakorlattal rendelkező munkások se­gítik a fiatalokat, a mun­kához való kommunista viszony szellemében neve­lik őket. A versenyben el kell érni, hogy ne marad­jon le senki és a jól dol­gozók segítsék a gyengéb­beket. A felszólalók hangsú­lyozták, hogy nagyobb mértékben be kell vonni a versenybe a tudósokat, a mérnököket, a közgazdá­szokat és a szociológuso­kat, akiknek az a­ felada­ta, hogy teljességében ta­nulmányozzák a munka­folyamatokat és kidolgoz­zanak olyan tudományo­san­­ megalapozott indítvá­nyokat, amelyek hozzájá­rulnak a termelés haté­konyságának és kultúrá­jának növeléséhez,­­a munkafeltételek megjaví­­■­dásához. A népi erők rakétatámadása Khe Sanh térségében Am­erika-ellenes tüntetések Dél-Vietnaamban Ouit-Vieuiszuban, az egykori Khe Sanh-i ame­rikai támaszpont környé­kén a népi erők erőteljes rakétatámadást hajtottak végre kedden hajnalban az ott „tisztogató” had­műveletet folytató saigoni alakulatok ellen. A tér­ségben hétfő éjszaka és kedd reggel folytatódott az amerikai B-52-es ne­héz bombázók támadás­­sorozata. Kedden folytatódtak az Amerika-ellenes tünteté­sek Ziuéban, az egykori császári fővárosban és Saigonban. Tüntető diá­kok mindkét városban, láthatóan összehangolt tá­madás során gyújtóbom­bákat dobáltak parkoló amerikai járművekre. Egy amerikai katonai szóvivő közölte, hogy Huéban korlátozták az amerikai katonai járművek mozgá­sát. A saigoni általános diákszövetség hétfőn hi­vatalosan is megkezdte kampányát Nguyen Van Thieu elnök ellen tiltako­zásul amiatt, hogy az ok­tóber 3-ra kitűzött válasz­tásokon ő az egyedüli el­nökjelölt.—A.A diákok a szövetség szóvivőjének be­jelentése után kormány­­ellenes röplapokat oszto­gattak az amerikai nagy­­követséggel szemben és követelték Bunker nagy­követ leváltását, az ame­rikaiak távozását. Mint a Reuter jelenti, 24 órán belül két amerikai kato­nai járművet gyújtottak fel a saigoni diákok. Az AP amerikai hír­­ügynökség tudósítója ked­den a Mekong-delta vidé­kéről jelentette, hogy a nap folyamán a partizá­nok négy amerikai kato­nai helikoptert lelőttek. Egy ötödik helikopter, amelyik dél-vietnami szá­razföldi haderőknek nyúj­tott támogatást, ismeret­len okokból lezuhant az U Minh erdő közelében. Az Egyesült Államok kormánya — a központi hírszerző hivatal (CIA) ügynökeinek irányításával — egy 30 000 fős titkos zsoldoshadsereget tart fenn Laoszban — ,tűnik ki az amerikai szenátus hét­főn nyilvánosságra hozott jelentéséből. A közéleti morálról, moralizálás nélkül . . 3 Kilenc év a Karolina úton.......................... 3 A közműépítés korszerűsítése ................ 8 Losonczi Pál úton a KNDK-ba Habarovszkba érkezett Fehér Péter, az MTI különtudósító­ja jelenti: Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, útban a KNDK felé, kedden, rö­vid irkutszki időzés után , a szovjet Távol-Kelet­re, Habarovszkba érke­zett. Az Elnöki Tanács elnökét mindkét szovjet nagyvárosban meleg sze­retettel köszöntötték, s a területi, illetve a helyi pártbizottság és a tanács vezetői fogadták. . A­­ Habarovszkban töl­tött éjszaka után Loson­czi Pál és kísérete tovább repül Phenjanba , a KNDK fővárosába. A Szovjetunió területe­­ fe­lett, átrepülve, a magyar államfő a következő táv­iratban üdvözölte N. Podgornijt, a Szovjetunió T­­Legfelső Tanácsa elnök­ségének elnökét: „A testvér Szovjetunió területe felett átutazva — útban a KNDK felé érezve a szovjet emberek gondoskodását és meleg vendégszeretet, forró elv­társi üdvözletemet és leg­­szívélyesebb jókívánsá­gaimat küldöm önnek és a nagy Szovjetunió né­peinek. őszinte szívből kí­vánok önnek további eredményeket felelősség­teljes állami tevékenysé­gében, a világbék­e bizto­sításáért folytatott áldo­zatos küü­zdelmében. Lo­sonca Pád.” Kormányalakítási tárgyalások Kairóban Bócz Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Mahmud Favzi kijelölt egyiptomi miniszterelnök intenzív kormány­átalakí­tási tárgyalásokat folytat, egyelőre azonban nem kö­zölték azoknak a szemé­lyiségeknek a nevét, akik­kel­­ez ügyben találkozott. Az egyiptomi kormány lemondására az állandó alkotmányról tartott nép­szavazás nyomán, az al­kotmányos tradícióknak megfelelően, került sor. A kormány átal­akítása mind­azonáltal szorosan­ össze­függ azzal a Szadat ál­tal bejelentett tervvel, hogy a köztársasági elnök hivatalától kezdve gyöke­resen átszervezik az ál­lamapparátus intézmé­nyeit és­ az államigazga­tás módszereit, az Arab Szocialista Unió júliusi kongresszusán­­ elfogadott nemzeti akcióprogram szellemében. Az Al Ah­ram úgy értesült, hogy Szadat elnök csütörtök este beszédet intéz a nem­zethez, s kifejti elgondo­lásait az egyiptomi álla­mi élet átszervezéséről, korszerűsí­téséről. Alec Douglas-Home,­m első brit külügyminiszter, aki 1955 óta Egyiptomban hivatalos látogatást tesz, hétfőn, Mahmud Riad mi­niszterelnök-helyettessel és külügyminiszterrel tár­gyalt. Emellett szerződést írt alá az Egyiptomban elkobzott, illetve államo­sított brit javak kártala­nításáról. Az AI­P francia hírügynökség értesülése szerint a szerződés alá­írásával egyidejűleg Nagy- Britannia­ 1 millió font sterlingen segélyt ajánlott fel Egyiptomnak külön­féle beruházások finan­szírozására. Douplas-Ho­­me hétfőn este részt vett Mahmud Riad vacsoráján s ebből az alkalomból biz­tosította hallgatóságát ar­ról, hogy Nagy-Britannia szilárdan támogatja a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határoza­tát. A avat Szada­t kedden fogadta Sir Alec Douglas­­h­orne-ot. A megbeszélésen a közel-keleti helyzetről, valamint Egyiptom és Nagy-Britannia kétoldalú kapcsolatairól volt szó. Hafez Iszmail egyiptomi­­ külügyi államminiszter ú­­t, aki a közelmúltban Fran­ciaországban és a skan­­­dináv országokban, járt, kedden kijelentette: Pá­rizs erőteljesen támogatja a közel­-k­eleti válságnak a Biztonsági Tanács ha­tározatán alapuló békés, igazságos rendezését. Jordániában hétfőn is­mét kivégeztek két Pa­lesztinai gerillát. Halá­lukkal 12-re emelkedett az idén kivégzett Palesz­tinai gerilláit szárni). Magyar—indiai megállapodás Termelési és műszaki kooperáció Fock Jenő fogadta L. M. Mishra minisztert Fock Jenő, a kormány elnöke kedden délelőtt hivatalában fogadta L. N. Mishra indiai külkereske­delmi minisztert. Az eszmecserén részt vett dr. Biró József kül­kereskedelmi miniszter, valamint C. B. Mutham­­ma asszony, az Indiai Köztársaság budapesti nagykövete is. Új A magyar—indiai gaz­dasági tárgyalások befeje­zéseként Budapesten ked­den okmányt írt alá a két ország külkereskedelmi minisztere, dr. Biró Jó­zsef és L. N. Mishra. Az 1971—1975-re­ korábban megkötött magyar—indiai kereskedelmi és fizetési megállapodás végrehajtá­sát vizsgálva megállapí­tották, hogy a két ország gazdasági kapcsolatai kedvezően fejlődnek. Egyetértettek abban is, hogy még sok a kihaszná­latlan lehetőség. A keres­kedelmi struktúra to­vábbfejlesztésével külö­nösen a nem hagyomá­nyos cikkekből növelhetik a kölcsönös export-impor­tot. Elhatározták, hogy a magyar, illetve az indiai vállalatokat kapcsolataik elmélyítésére ösztönzik, ily módon is elősegítve a hagyományos kereskedel­mi kapcsolatokon túlme­nően az ipari és műszaki kooperáció szélesítését. A tárgyalásokon emlé­keztettek arra, hogy Ma­gyarország 1966-ban hitelt ajánlott fel Indiának áruk vásárlására. Ezzel a lehe­tőséggel az indiai partner még csak kismértékben élt, s mindkét fél helyes­nek tartaná, ha ezt a le­hetőséget a jövőben job­ban kihasználnák. A gaz­dasági együttműködés­­perspektíváit egyébként mind a magyar, mind az indiai külkereskedelmi miniszter bizakodóan ítéli meg. Azzal számolnak, hogy 1970-hez képest 1975 végéig ötven százalékkal, tehát jóval nagyobb mér­tékben nő a két ország külkereskedelmi forgal­ma, mint az előző öt év­ben. Elhatározták, hogy a kapcsolatok további elmé­lyítésére mindkét ország­ban javaslatokat terjesz­tenek a kormány elé mi­niszteri szintű magyar— indiai együttműködési bi­zottság létrehozására. Az indiai külkereske­delmi miniszter dr. Bíró Józsefet indiai látogatás­ra hívta meg. A magyar külkereskedelmi minisz­ter a meghívást elfogadta, az időpontról később dön­tenek. L. N. Mishra miniszter és kísérete kedd délután hazánkból tovább utazott Frankfurtba. (MTI) Szalagon szerelik a Mekalor típusú ola­ikályhákat (MTI fotó — Bareth­­Ferenc felvétele)

Next