Népszava, 1973. január (101. évfolyam, 1–25. sz.)
1973-01-31 / 25. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 101. ÉVFOLYAM, 25. SZÁMM ÁRA 80 FILLÉR 1973. JANUÁR 31. SZERDA A fővárosi tanács keddi ülésén Szépvölgyi Zoltán elnök sokoldalú tájékoztatást adott az elmúlt két év eredményeiről és tapasztalatairól, ismertette a kétmilliós Budapest fejlesztési igényeit és lehetőségeit, mindezek alapján, a vitában elhangzottakat is figyelembe véve, hagyták jóvá a negyedik ötéves terv átvizsgált programját, amely a következő három év legfontosabb feladatait határozza meg. Megállapították: az elmúlt két évben többet fordítottak Budapest fejlesztésére, mint korábban hasonló periódusban bármikor. Az 1973—1975-ös évekre szóló tervek ösz,szeállításánál mindenekelőtt a belső tartalékok feltárására, a beruházások koncentrálására törekedtek s több intézkedést tettek, hogy a jövőben a tervek mindig idejében rendelkezésre álljanak, a kivitelezések során a személyi felelősség biztosított legyen. A kormány napirendjén a közelmúltban szerepelt a főváros negyedik ötéves terve s az eredetileg biztosított összegeken felül további 4 milliárd forintot bocsátottak rendelkezésre, elsősorban a lakásépítési többletköltségek fedezésére, a közmű-, vesítési munkák gyorsítására és a tömegközlekedés javítására. Így a negyedik ötéves terv időszakában, figyelembe véve a kerületi és a tanácsi vállalatok erőforrásait is, 57 milliárd forintot fordíthat a főváros beruházásra, fejlesztésre, kétszer annyit, mint az előző tervidőszakban. Az elmúlt két évben Budapesten 100 ezren költöztek új otthonba, a megüresedések, s a tanácsi lépcsős cserék további 50 ezer ember lakásproblémáját oldották meg. Ennek ellenére változatlanul a legnagyobb gond a lakáskérdés. A kivitelezési árak az elmúlt években nagymértékben emelkedtek. A mostani számítások szerint a negyedik ötéves terv időszakában 47 ezer tanácsi bér- és tanácsi értékesítésű lakást adnak át, további 30—33 ezer épül vállalati és magánerőből. Az eredeti tervben 300 millió forintot irányoztak elő a magán-, mindenekelőtt a társasház-építkezések előközművesítésére, most ezt az összeget egymilliárd forintra emelték, s ezen felül 3000 lakás felépítésére elegendő területet adnak át az OTP-nek. A fővárosi tanács elnöke hangsúlyozta, messzemenő támogatást akarnak nyújtani a vállalati, ezen belül a munkáslakás-építésekhez, összhangban az MSZMP KB és a kormány intézkedéseivel. Rákospalota kivételével tovább folytatják a külső városrészek központjának építését. Az IKV 430 ezer budapesti bérlemény fenntartásáról gondoskodik, a karbantartásra, felújításra a korábban jóváhagyottnál 350 millió forinttal többet, 9 milliárd 59 millió forintot adnak, de ez sem elegendő. Budapest vízellátása nemcsak a nyári kánikulai időszakban, hanem télen, például most is, akadozik. A végleges megoldás érdekében újabb beruházási összeget bocsátottak a vízművek rendelkezésére, a többi között Korányban, Kisorosziban építkeznek, 424 kilométerrel növelik a csőhálózat hosszát, újabb 85 ezer lakást kapcsolnak be s így várhatóan kialakul az egyensúly az igények és a termelés között. Újabb 106 kilométer csatornát építenek, de ezen a területen még nagy lemaradást kell behozni, a többi között a szennyvíztisztítás sincs megnyugtatóan rendezve. A gázművek hasonló nagy programot vált valóra, a hálózatot 287 kilométerrel növelik, egyre inkább áttérnek a földgáz felhasználására, s több tízezer lakásban teszik lehetővé a gázfűtést. A tömegközlekedés gyorsítását, a zsúfoltság csökkentését fontos társadalompolitikai kérdésnek tekintik. Az észak-déli metró építésére eredetileg 1,8 milliárd forintot terveztek, ezt 3,9 milliárdra növelték, hogy az első szakaszon a Nagyvárad és a Deák tér között 1976-ban megindulhasson a forgalom. A BKV 815 új autóbuszt vásárol, megszigorítják a karbantartást, csökkentik a selejtezést, s így 21 850- nel több férőhely fog rendelkezésre állni. Az idén befejezik a kismetró meghosszabbítását is, több felüljáró építése szerepel a programban s a nagy forgalmú csomópontok rendezésére százmilliókat adnak. A kórházi ágyak számát 1054-gyel növelik, a harmadik ötéves terv időszakában 4882 új óvodai férőhelyet adtak át, most 13 780-at terveznek. Az általános iskolai osztálytermek számát 500- zal, a középiskolaiakat hattal, a középiskolai műhelytermekét 54-gyel növelik. Ezen a területen is keresik a gazdaságosabb megoldásokat, hiszen az elmúlt évben építettek olyan 30 tantermes iskolát, amely harminc, és olyat, amely 50 millió forintba került. A program szerint a nevelőotthonok befogadóképességét 550-nel növelik. A népművelési ágazat programját is módosították: az eredetileg tervezett 80 millió forinttal szemben 121 milliót fordíthatnak fejlesztésre. A tanácsülés több további napirendet is tárgyalt, így a többi között szó volt a tanácsválasztások előkészítéséről és több korábbi tanácsrendelet hatályon kívül helyezéséről is. \ / ‘ A v* / Újabb milliárdok a budapesti lakásépítésre, közművesítésre és a tömegközlekedés javítására Ülést tartott a fővárosi tanács Megszigorítják az árellenőrzést Országos konferencia az árpolitikai feladatokról Az árhatóságok, a minisztériumok, a megyei tanácsok és a fővárosi tanács ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi osztályai szakembereinek részvételével országos árkonferenciát tartottak kedden az Állami Fejlesztési Bank nagytermében. Dr. Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke adott tájékoztatást az időszerű árpolitikai munkálatokról, feladatokról. Rámutatott arra, hogy a közelmúltban megjelent és a továbbiakban tervezett árpolitikai intézkedések korrekciós jellegűek, tehát nem alapvetően változtatják, hanem az eddigi tapasztalatoknak megfelelően javítják az ármechanizmust, s szüntetik meg a negatívumokat, az észlelt hibákat. Így a termékek szélesebb körére terjesztik ki az új áru megjelenése előtti ellenőrzést. Az építőiparban felhasználásra kerülő szabadáras termékeknek a korábbinál lényegesen nagyobb körére tették kötelezővé a tervezett áremelés előzetes bejelentését. Hasonló intézkedésekre kerül sor néhány nap múlva a szabadáras gyermekruházati cikkek körében, s a minisztériumok további vizsgálatokat végeznek, amelyek szerint előreláthatólag májusban meg lehet határozni azokat az újabb cikkeket, amelyekkel még tovább növelhető az előzetes bejelentésre kötelezett termékek köre. A tervezett intézkedések előmunkálatai során különösen jelentősek azok a vizsgálatok, amelyeket a tisztességtelen haszon megítélésének témájában végeztek. Az eddigi viták során tisztázták, hogy az 1967-ben kiadott kormányhatározat alapvető megállapításai továbbra is érvényesek, tehát azt kell tisztességtelen haszonnak tekinteni, amit tisztességtelen magatartással, módszerrel vagy kirívó magas árral értek el. Az eddigi vizsgálatok alapján azonban az Árhivatal indokoltnak látja, hogy a kormányhatározatba beépüljenek s így kötelező erejűvé váljanak azok az árváltoztatási kritériumok, amelyeket 1970-ben ajánlásként hoztak nyilvánosságra az Árhivatal elnökének közleményében. Ezek az irányelvek sorolták fel a vállalatok tisztességes magatartásaként jogosan elvárható követelményeket. A készülő javaslatokban fontos állásfoglalás, hogy a tisztességtelen hasznot nem vállalati, hanem termékkategóriaként kell vizsgálni, hiszen a kirívóan magas ár mindig valamilyen konkrét termékben nyilvánul meg. Korábban ugyanis csak összvállalati tevékenységéért lehetett felelősségre vonni azt a vállalatot, amelyiknek egyik-másik terméke indokolatlanul drága volt. A vállalat ugyanis azzal érvelt, hogy a vállalati nyereség nem haladja meg a tisztességes mértéket. A vállalatok természetesen továbbra is megtehetik, hogy egyes termékük árának leszállítása vagy megtartása érdekében szükséges pénzügyi feltételeket más gyártmányok áránál vegyék figyelembe. A tisztességtelen haszon lehetőségének korlátozásátcélozza az is, hogy a Kohó- és Gépipari Minisztérium és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium gyakorlatának megfelelően minden szakmára kiterjesszék, kötelezővé tegyék a termékek árkalkulációjának elkészítését. Számítani lehet arra, hogy ez év tavaszáig a többi minisztérium is elkészíti és kiadja a költségszámítási irányelveket. Ezek a kalkulációk alkotják majd azt a mércét, amely a korábbinál kézzel foghatóbban megmutatja, mi is a (Folytatás a 3. oldalon) Tavaly fejezték be a Budapesti Fűtőerőmű Vállalat kispesti telepének bővítését. Háromszázhúsz-millió forintos költséggel két új egységet szereltek be, ezzel az erőmű villamos teljesítményét 12,5 megawattal növelték. Fűtésre 140 millió kalóriát állítanak elő. Innen kap hőenergiát a környék mintegy 10 nagy gyára és a lakatos utcai lakótelep 2500 lakása. Képünkön: az erőmű hőtechnikai vezénylőtenne (MTI Fotó : Erezi K. Gyula felvétele) Segítség vietnami barátainknak.......................3 A központi béremelés végrehajtása a nehéziparban .......................................... . 3 Elegendő a zöldség- és gyümölcskészlet... 8 Brezsnyev beszéde a vietnami nép győzelmének tanulságairól A VDK és a DIFK tiltakozása Saigon sorozatos szerződésszegései ellen Három órán át ülésezett kedden a Kanada, Magyarország, Lengyelország és Indonézia képviselőiből álló nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság Saigonban. A vietnami tűzszünet ellenőrzésével megbízott testület ideiglenes elnöke Michel Gauvin kanadai küldött az ülés után sajtóértekezleten ismertette a bizottság nyilatkozatát, amely szerint a testület tagjai felhatalmazták őt, keressen kapcsolatot a VDK, a Dél-vietnami Felszabadítási Front, az Egyesült Államok és a saigoni rendszer képviselőiből álló négyoldalú katonai vegyes bizottsággal, és annak közreműködésével szervezze meg a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság munkájához elengedhetetlenül szükséges szállítási és utánpótlási feltételek biztosítását. A kanadai küldött hangsúlyozta, hogy az ellenőrző bizottság eddigi két munkaülését „a lehető legnagyobb együttműködésre való törekvés jellemezte”. Gauvin nem csinált titkot abból, hogy a saigoni hatóságok provokációi megnehezítik, hogy a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság, valamint a négyoldalú katonai vegyes bizottság tagjai felvehessék egymással a tűzszünet hatékonysága szempontjából oly fontos kapcsolatot. A bizottság szerdán délután újabb ülést tart. Szovjet-vietnami barátsági nagygyűlés Moszkvában Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára kedden beszédet mondott azon az estebéden, amelyet az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány adott Le Dúc Tho és Nguyen Duy Trinh tiszteletére. A vietnami nép győzelme bizonyítja a szocializmus óriási életerejét, tanúsítja a Szovjetunió és más szocialista országok internacionalizmusának hatékonyságát — mondotta Brezsnyev. A vietnami háború befejezésével megszűnik földünkön a legveszélyesebb háborús góc, „most feltárulnak az enyhülés fokozódásának, a biztonság és az egyetemes béke megerősítésének új lehetőségei. Várható, hogy a politikai rendezés Vietnamban pozitív befolyást gyakorol majd azoknak az államoknak a kapcsolataira, amelyek ilyen vagy olyan módon kapcsolatba kerültek az indokínai eseményekkel”. Mint az SZKP KB főtitkára rámutatott: „Ez a példa azt mutatja, hogy meg lehet találni más konfliktushelyzetekben is a békés és igazságos megoldást, el lehet érni a még meglevő és háborús veszélyeket magukban hordozó gócok felszámolását, mindenekelőtt a Közel- Keleten, hiszen az ebben a térségben kialakult helyzet nagy veszélyt jelent a békére nézve.” Az utóbbi időben — folytatta Brezsnyev — Európában jelentősen javult a politikai légkör. Európában lerakták az alapokat ahhoz, hogy a feszültség és a konfrontáció helyett beköszöntsön a különböző társadalmi rendszerű államok gyakorlati együttműködése. Ebben óriási szerepe volt országunk politikájának, a testvéri szocialista országok közös politikájának. Vietnam győzelme — mondotta végül Brezsnyev — azt igazolja, hogy nem lehet legyőzni egy olyan népet, amely osztálytestvéreinek, a világ összes forradalmi és haladó erőinek támogatását élvezve harcol a szabadságért és a függetlenségért. Vietnam győzelme megmutatta, hogy menynyire leszűkültek napjainkban az imperializmus lehetőségei. Nincs ma olyan eszköz, amelynek segítségével az imperializmus visszafelé fordíthatná a történelem kerekét. Kedden Moszkvában, a Szakszervezetek Központi Tanácsa székházának oszlopcsarnokában lelkes hangulatú szovjet—vietnami barátsági nagygyűlés zajlott le az SZKP moszkvai városi bizottsága és a szakszervezeti központ rendezésében. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Le Duc Tho, aki vietnami részről a háborút befejező párizsi megállapodást előkészítette, s aki az elmúlt hét közepe óta a szovjet fővárosban tartózkodik. A moszkvai dolgozók és a szovjet közélet képviselői a nagygyűlés első részében a vietnami nép történelmi győzelmének jelentőségét méltatták. Ezután a jelenlevők viharos és hosszan tartó tapsa közepette Le Duc Tho lépett a szónoki emelvényre. A vietnami vendég az utóbbi években igen sokszor fordult meg Moszkvában, s Párizsba utaztában és visszatérőben rendszeresen tájékoztatta az SZKP vezetőit a diplomáciai tárgyalások fejleményeiről és pártjának, valamint kormányának álláspontjáról. Most mindenekelőtt arról szólt, hogy a párizsi megállapodás a vietnami nép harmincéves függetlenségi harcának sikerét jelentette, amelyből 13 év az amerikai imperializmus ellen vívott ellenállási háborúval telt el. A vietnami vendégbeszéde után a nagygyűlés résztvevői egyhangúlag határozatot szavaztak meg, amelyben a szovjet dolgozók képviseletében üdvözlik a vietnami népet a győzelem alkalmából, s biztosítják változatlan támogatásukról. Brezsnyev és Le Dúc Tho megbeszélése Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára kedden találkozott Le Dúc Thóval, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával, a párizsi tárgyalásokon részt vett VDK-küldöttség különleges tanácsadójával. A szívélyesség és a testvéri barátság légkörében lefolyt beszélgetés során Le Duc Tho tájékoztatta az SZKP KB főtitkárát a párizsi tárgyalások záró szakaszáról, kiemelve a párizsi tárgyalásokon elért eredmények nagy jelentőségét. Leonyid Brezsnyev kijelentette: a kommunis(Folytatás az 5. oldalon) MBFB-konzultáció Ma délelőttre várják Bécsbe a Szovjetunió küldöttségét Elutazott a magyar delegáció Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti: Az európai kölcsönös csapat- és fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat előkészítő konzultáció színhelyén, Bécsben kedden megnyílt a sajtóközpont. Az osztrák külügyminisztériumnak az előzetes tárgyalások szerdai megkezdésére vonatkozó hivatalos bejelentése után ez az első konkrét intézkedés a tárgyalási szakasz nyitányához. Délig csaknem száz újságíró, tv-riporter és fotós akkreditálásával megindult az élet a Hofburgban létesített sajtóközpontban. Nagy érdeklődéssel várják a Szovjetunió delegációjának érkezését. A sajtóközpontban közölték, hogy a küldöttség szerdán délelőtt érkezik a Schwechati repülőtérre. Megfigyelők biztosra veszik, hogy csak a szovjet delegáció megérkezése után történik érdemi döntés az első megbeszélés időpontjáról és annak témájáról. Az érdeklődő újságíróknak csak annyit mondtak: a Hofburg szerda délelőtt 10 órától a tanácskozások rendelkezésére áll. Dr. Vitor Endre nagykövet vezetésével küldöttség utazott Bécsbe, hogy részt vegyen az európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentésével kapcsolatos előzetes konzultációkon. (Kommentárunk az 1. oldalon)