Népszava, 1982. június (110. évfolyam, 126–151. sz.)
1982-06-06 / 131. szám
. Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű olvasóinkat. A Nap kel 4 óra 48 perckor, nyugszik 20 óra 37 perckor. — A Népszava munkavédelmi tanácsadása hétfőn, június 7-én elmarad. — Termoszkocsik. A hazai húsipar számára szendvics szerkezetű kettős alumíniumfalú, köztük hőszigetelő anyaggal kitöltött termoszkocsik gyártását kezdte meg a szegedi XI. számú Autójavító Vállalat. Az IFA tehergépkocsik alvázára szerelt kocsiszekrényekben nyáron is a kellő hőmérsékleten marad a hűtőházakból a boltokba kiszállított húsáru. Szőkül az őszi árpa a baranyai határban. A „színváltás” azt jelzi, hogy az érés szakaszába lépett a kalász. A napok óta tartó forróság hatására meggyorsult a gabona fejlődése, s amennyiben továbbra is meleg marad az idő, két hét múlva megkezdődik az aratás. Filmmúzeumi napok kezdődtek szombaton Győrött a Rába filmszínházban, amelyek egészen augusztus végéig tartanak. A program keretében a hétvégeken 13 játékfilmet mutatnak be. Köztük 1967-ben Oscar-díjat kapott Bonnie és Clyde-ot, a világszerte elismerést aratott Dekameront, valamint a Halálos tavaszt. — Indiai ciklon. Hetven ember halálát okozta pénteken az a száguldó hurrikán, amely az indiai Orissa állam partvidékén pusztított. Az órámként 220 kilométer sebességgel haladó ciklon hatalmas erejű szökőárt okozott, Cuttaok és Baiasore városok térségében több száz települést rombolt le. A hajléktalanná váltak száma több ezer. A Bengáli-öbölben 18 halásztajó és hét motoros bárka eltűnt, legénységük sorsa ismeretlen. Itt a szamócaszezon. A Magyar Hűtőipar zalaegerszegi gyárában megkezdték a szamóca feldolgozását. A szezon a Somogy megyéből érkezett húsz mázsányi szállítmány fogyasztásával indult. Új halkonzervgyár épült Konstancán. Az üzem évente 5500 tonna halat dolgoz fel, tengeri, óceáni és édesvízi halakból készít különféle konzerveket és félkész ételeket. Köszönetnyilvánítás Ez úton mondunk köszönetet mindazoknak a párt-, állami és társadalmi szerveknek, elvtársaknak, barátoknak, akik Fái Borbála temetésén részt vettek, részvétüket nyilvánították. A gyászoló család A keszegfélékre vagy éppen pontyra vadászó horgász horgára az utóbbi években igen nagy számban akad ezüstkárász. Ez a halfaj korábban ismeretlen volt vizeinkben, betelepítésére 1954-ben került sor. A meghonosítók azzal a megfontolással hozták be Bulgáriából, hogy a kellemetlen halbetegségekkel, a halvízkórral szemben igen ellenálló, gyorsan növekvő ezüstkárász bővítse hazai halfajtáink választékát. Ma már egyértelmű, hogy az ezüstkárász meghonosításának koncepciója hibás volt, hiszen ez a halfaj piaci áruhalként nem vehető számításba, ugyanakkor veszedelmes táplálékkonkurrense a pontynak. A túlszaporodott ezüstkárász falánkságával jelentősen fékezi a jóval hasznosabb pontyok növekedését. A jövevény halfaj biológiai érdekessége, hogy az egész állomány kizárólag ikrás (nőnemű) n egyedekből álll. Horgászat Ezüstkárászok melyek más halfajokkal — elsősorban ponityfélékkel — írnak össze. Egy-egy ivarérett ikrás egy idényben 100 —400 ezer, mintegy 1,5 mm átmérőjű ikrát rak le májustól júliusig 2—3 részletben. Rendkívüli szaporodóképességük miatt számuk igen megnövekedett. A ezüstkárász külső megjelenésében elsősorban a pontyra emlékeztet, de számos jel segíti a horgászt a pontos megkülönböztetésben. Nincs bajuszszála, mint a pontynak, farka rövidebb, zömökebb, pikkelyei ezüst színűek, uszonyai szürkék. Érdekessége még, hogy hasfalát, a paduchoz hasonlóan, néha fekete hártya fedi belül. A magyar vizekben igen jól érzi magát, amit nemcsak nagy mértékű elszaporodása, hanem növekedése is bizonyít. Azokból a vizekből, amelyekben kedvező életfeltételeket talált, már fogtak ki kétfoltos példányokat is. Horgászata igen szórakoztató. A jelentősebb ezüstkárász csapatra bukkanó horgász folyamatos etetéssel egy helyben megtarthatja őket, és könnyű, vékony zsinóros, úszós szereléssel bőséges zsákmányhoz juthat. Csalinak legjobban bevált az apró pirosgiliszta, de szívesen fogadja a kenyérgyurmát, a tarhonyát, az apró szemű kukoricát, és általában minden pontyfélének szánt csemegét. Húsa, ropogósra sütve, nagyon ízletes. Érdemes ezüstkárászra horgászni jó foghatósága, finom húsa miatt, és nem utolsósorban azért is, hogy a károsan megnőtt állományt ritkítsuk. Nagy Miklós A Diákcentrum. Nagyszabású juniálissal kezdődött meg szombaton Székesfehérváron, a Videoton stadionban a diákcentrum rendezvénysorozata. Az idén első ízben megrendezett nyári eseménysorozat gazdag programot kínál a gyerekeknek, az általános és középiskolásoknak. A Valinszky László Úttörő- és Ifjúsági Házban mindennap játékterem, teázó, s különféle kiállítások várják a vakációzókat. — Új gáztöltő üzem. Elkészült az Észak-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat 87 millió forintos beruházással épült új győri töltő üzeme, amelynek kapacitása kétszerese a réginek. Javították a palackok töltési technológiáját is: a korábbinál több gázt adagolnak a palackokba. — Újító olajbányászok. Az elmúlt évtized egyik legnagyobb sikerét hozta a tavaszi újítási hónap a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnál. — Fotókiállítás Dunaújvárosban. Várady Zoltán, békéscsabai alkotó fotókollekciója és Bárány Zoltán, soproni amatőr fotós Elszakadás című műve nyerte el az első díjat a dunaújvárosi Rosti Pál fotóklub megalakulásának huszadik évfordulójára meghirdetett emlékpályázaton. A Magyar Fotóművészek Szövetségének különdíjával Bajtai Lajos budapesti alkotó „Tükörképek” című felvételét, a Népművelési Intézet különdíjával pedig Gedeon Péter miskolci fotós Kalitkával című képét jutalmazták, a legeredményesebben szereplő alkotó közösségnek járó Laczy Zoltán emlékdíj birtokosa pedig a székesfehérvári Pintér Károly fotóklub lett. A Regionális bizottságokban folytatta munkáját szombaton délután Prágában a DÍVSZ XI. közgyűlése. A plenáris ülésen elhangzott félszáz felszólalás után a küldöttek külön vitatják meg az öt bizottságban Európa és Észak-Amerika, Latin-Amerika, Ázsia, a Közel-Kelet és az afrikai földrész ifjúságának politikai helyzetét. — Centrum-vásár. Hétfőtől szombatig a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út járdáira „költözik” az Úttörő, a Textil, a Csillag, a Verseny, a Lottó, a Corvin és az Otthon Áruház. Nyitástól zárásig az áruházak előtti járdára telepített standokon engedményes árakon árusítanak hazai gyártmányú ruházati és iparcikkeket. — Földrengés Lengyelországban. Pénteken 12 óra 44 perckor erős földrengés történt a dél-lengyelországi Bytom térségében. A PAP lengyel távirati iroda jelentése szerint a földrengés a legerősebben a város központjában éreztette hatását. A hatóságok közleménye könnyebb személyi sérülésekről számol be. A városban legalább 350 köz- és magánépületben keletkezett kár, megrepedtek a kémények, megrongálódtak a háztetők. Tavaly júliusban ugyanitt hasonló földrengés volt. Kábítószer-élvezők. Thaiföldön 600 ezerre tehető a kábítószer-élvezők száma. A 48 millió lakosú országban nemzetközi kábítószer-ügynökségek tevékenykednek, s helyi megbízottaik révén csempészik ki a tiltott árut külföldre. A lap szerint az Egyesült Államokban forgalmazott heroin 15 százaléka délkelet-ázsiai eredetű. Strandjárat Dluhopolszky László rajza is. A „Szép, tiszta, virágos Budapestért 1982-83” versenymozgalom A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága, a Hazafias Népfront budapesti bizottsága, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa, a KISZ budapesti bizottsága, valamint a Magyar Vöröskereszt budapesti vezetősége a főváros kerületei között ismét meghirdette a „Szép, tiszta, virágos Budapestért” versenymozgalmat az 1982—1983. évre. A mozgalom fő céljai: az állami és a társadalmi szervek a lakosságbevonásával törekedjenek a rend és a tisztaság megvalósítására a közterületeken, a lakónegyedekben, a munkahelyeken, a különböző intézményekben, a kereskedelemiben és a vendéglátóiparban, az iskolákban. Szélesítsék a fásítási, a parkosítási, a virágosítási mozgalmakat, a településfejlesztő társadalmi munkaakciókat, fokozott figyelemmel az új lakótelepekre. A versenyt két kategóriásban hirdetik meg. A versenyben kategóriánként az első három helyezettet díjazzák s erre a Fővárosi Tanács három és fél millió forintot ad. Televízió 1 8.00: Tv-téma 8.05: Óvodások filmműsora Kisfilm-összeállítás 8.25: Játsszunk bábszínházat! XIII/9. Játék a tárgyakkal 9.35: A hat képé Kanadai kisjátékfilmsorozat 2. A nyomozás 10.05—12.05: Koldus és királyfi Zenés játék két részben 15.05: Névtelen vár Jókai Mór regényének tévéfilmváltozata VI/1. A menekülés 16.10: 30 év legszebb népdalfeldolgozásaiból 16.35: Műsorainkat ajánljuk 17.10: Magas hőfokon Rendhagyó, köszöntő pedagógusnapra. FF. 11.50: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. FF. 18.45: Mese 19.00: A Hét 20.00: Hírek 20.05: Thurzó Gábor: Víkendszerelem , Tévéfilm. 16 éven felülieknek! Thurzó Gábor kisregénye és a belőle készült színdarab a hatvanas évek nagy sikere volt. A filmváltozat napjainkban játszódik. Réti Gábor középkorú budapesti mérnök véletlenül megismerkedik a fiatal Kály Annával. A futó kalandból mélyebb kapcsolat alakul ki. Szerelmüket Gábor eleinte igyekszik titokban tartani felesége és lánya előtt. A lány tőle idegen életmódját, furcsa ragaszkodását, a bujkálást egyre nehezebben viseli. Amikor felesége előtt is kiderül ez a kapcsolat, döntenie kell. . . 21.15: Sporthírek 21.25: Rubik-kocka- világbajnokság Közvetítés a pesti . Vigadóból, felvételről 21.50: Szép szó Látogatóban Illés Endrénél 22.35: Hírek Televízió 2 20.00: Hírek 20.05: Haydn szimfóniái Dr. Bartha Dénes előadása, VI/3. 21.05: Penelopé Bolgár animációs film 21.15: Új idők új dalai VIII/8. Az avantgarde. 21.40—23.20: Gutenbach 1982. NSZK tévéfilm Szlovák tv B.35: Gyerekeknek. 11.00: Tévésorozat. Ism. 12.05: A héten történt. 12.35: Híres indulók. 13.15: Tv-híradó. 13.30: Magazin. 14.10 —15.00: Vízilabda-mérkőzés. 15.40: Lóverseny. 16.50—18.30: Merénylet (cseh film). FF. 19.30: Tvhíradó. 20.10: Tiszta egyesek (tévéjáték). 21.35: Sporthiradó. 21.50: Sztravinszkij: Tévébalett. 22.50—23.30: Nemzetközi úszóverseny, felvételről. VASÁRNAP, 1982. JÚNIUS 6. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Hétfői műsorajánlat KOSSUTH RÁDIÓ: 9.00: A hét zeneműve Bartók: Fiatalkori hegedűverseny 9.30: A hét költője Hajnal Anna 11.40: Charles Dickens: Szép remények 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak Jó szerencsét! 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából Verdi: Az álarcosbál — Beethoven: Esz-dúr zongoranégyes — Popzene a Fülöpí710Piokril 19.15: A Rádió Kabarészínháza III. Humorfesztiválja Döntő 22.30: Rádiószínház Vészi Endre: Nyárközép csodái PETŐFI RÁDIÓ: 8.50: Slágermúzeum 12.40: Tánczenei koktél 14.00: Kettőtől h ötig A Rádió és a Képes Sport kívánságműsora 49.30: Tip-top parádé felvételeiből 21.25: Senki többet? Harmadszor! 3. MŰSOR: 11.30: Barokk muzsika • 13.32: Felicia Weathers operaáriákat énekel 0 17.00: Robert Palmer felvételeiből A 18.02: Öt évszázad muzsikájából 0 19.35: A Szombathelyi Szimf. Zenekar hangversenye 0 2244. Németh Alice énekel • Budapesti színházműsor VASÁRNAP: Erkel Színház: Háry János (Katona Lajos 40. éves operaházi jubileuma alkalmából, ifj. ea. de, 11), A próba (12. b. 8. ea., 7), Nemzeti Színház: Háromgarasos opera (Koldusopera, 7), Katona József Színház: Budapest-Orfeum (7), Madách Színház: A makrancos hölgy (7. b. 7), Vígszínház: Úri muri (Góth Sándor b. 4. ea., fél 8), Pesti Színház: Equus (fél 8), Operettszínházi Mesebalett (zártkörű, de. 11), Chicago (7), Vidám Színpad: Bubus (7), Thália Színház: Uborkafa (a szegedi Nemzeti Színház vendégjátéka, 7), Radnóti Miklós Színpad: Szerelmeskedések (7), Játékszín: Maugli (de. 11), Odry Színpad: Leláncolt Prometheus (du. 3), Planetárium: Lézerotika (fél 8), Bábszínház — Népköztársaság útja: Foltos és Fülenagy (de. 11 és du. 4), Jókai tér: A bűvös tűzszerszám (de. fél 10), II. ker. Műv. Központ: Mackó multik kalandjai (de. 10), Hűvösvölgyi Szabadtéri Színpad: Furfangosok (de. 11), Bp.-i Gyermekszínház: Szépek szépe (de. fél 11), Távolban egy fehér vitorla (du. 3), Főv. Nagycirkusz: Bűvös kör (de. 10, du. fél 4 és fél 8), HÉTFŐ: Erkel Színház: Cosi fan tutte (S. b. 8, ea., 7), Nemzeti Színház: Az úrhatnám polgár (7), Katona József Színház: Thália szekerén (7), Népszínház — Várszínház: A két árva (7), Madách Színház: A csata (H. b. 7), Vígszínház: Úri muri (Ditrós Mór b. 4. ea., 7), Pesti Színház: Orfeusz alászáll (7), Vidám Színpad: Meddig lehet elmenni? (7), Thália Színház: A szent kísérlet (7), Mikroszkóp Színpad — BM Tisztiház: Hogyan? Tovább! (du. 5 és fél 9), Radnóti Miklós Színpad: Szerelmeskedések (7), Játékszín: Oszlopos Simeon (főpróba, de. 11), Vadkacsa (7), Planetárium: Lézeretika (fél 8), Főv. Nagycirkusz: Bűvös kör (fél 8). Zeneakadémia: M. All. Hangversenyzenekar (Tavaszi b. D/5, fél 8). Azonnali belépéssel FELVESZÜNK SZÖVETKEZETI TAGNAK: anyaggazdálkodót, pénztáros pénzügyi előadót, raktári kiadót, raktári adminisztrátort, anyagkönyvelőt, raktári segédmunkást és boltvezetőt. Jelentkezni lehet: a KOZMOSZISZ személyzeti vezetőjénél. Telefon: 123-8791 Kossuth rádió 8.05: öt kontinens hét napja Külpolitikai negyedóra 8.21: Nóták 9.00: Rádiómagazín A sírásról és a nevetésről 10.03: „Tündöklő konokság” Az Ifjúsági Rádió műsora pedagógusnap alkalmából 11.00: Vasárnapi koktél 12.00: Hírek. Időjárás 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül 12.35: Édes anyanyelvünk 12.50: Mi a titka? Lovro von Matach művészete 13.40: Ebéd utáni nótamuzsika 14.09: Így láttam Kodályt 14.35: És ha azt hallja ... foci? 15.05: Művészlemezek 15.58: Theodor Fontane: Effi Briest 17.05: Jelenidőben — a vezetőképzésről 17.35: Beniamino Gigli operaáriákat énekel 18.40: Közvetítés a debreceni Csokonai Színházból A genovai Fiesco összeesküvése Friedrich Schiller tragédiája 21.14: Népi muzsika 22.00: Hírek. Időjárás. Sport. Totó. 22.20: Kovács Lóránt fuvolázik Km.: Sebők Erika — fuvola, Szabóky Márta — zongora 23.20: Régi vokális zene 0.10: Virágénekek Petőfi rádió 7.00: A római katolikus egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Szabad a vásár! 8.56: Hitvesztetten is hiszek Hidas Antal versei 9.50: Mit hallunk? 9.30: Ritmus A Bad Manners együttes felvételeiből 10.00: Népdalok 10.35: Andor Éva és Gáti István operettdalokat énekel 11.00: Utunk a döntőig A III. Humorfesztivál döntőjébe a jutott versenyzők műsora. II. rész 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 12.58: A negyedik kívánság Lux Alfréd hangjátéka 14.00: Ha még nem tudná... 14.35: Táskarádió 15.35: Poptarisznya Lemezlovas-parádé 17.20: Az MRT Gyermekkórusa énekel 17.30: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója Hármashangzat 18.12: Zentai Anna nótákat énekel 18.35: Útközben hazafelé Közlekedés, zene, sport 20.35: Cannes után 20.55: A denevér 22.00: Országtérkép hangjegyekből 23.20: A tegnap slágereiből 3. műsor 8.11: Komoly zenei zsákbamacska 9.45: A zeneirodalom remekműveiből • 10.45: Öt kontinens hét napja 11.06: Szimf. zene • 12.30: Operarészletek • 13.05: A Piramis együttes felvételeiből • 13.35: Szvjatoszlav Richter felvételei Beethoven három utolsó zongoraszonátája 14.36: Századunk zenéjéből A 15.20: Kis magyar néprajz Somogyi népdalok 15.25: Mit egyen a cukorbeteg? 15.50: Galina Boriszova operaáriákat énekel A 16.16: Ella István orgonahangversenye A 17.20: A Yes együttes összes felvétele 0 18.30: Mozart: G-dúr vonósnégyes A K. 387. 19.03: zenekari muzsika A 20.30: Hi-Fi varieté • Km.: Peter Kent, Richard Clayderman — zongora, valamint Ricky és a Rockets együttes 21.30: Francia hangjátékok szemléje Albert Camus: Párizs csendjei 22.21: Attila • Három műszakban üzemelő, R-55-ös típusú számítógép kezelésére felveszünk OS gyakorlattal rendelkező operátorokat továbbá kezdő operátorokat. ÁFOR Adatfeldolgozó és Számítástechnikai Főosztály Budapest XIII., Lőportár utca 16.mAFPRjg Érdeklődni lehet: Mészáros Ferenc osztályvezetőnél Telefon: 201-620 7-es mellék