Népszava, 1997. október (125. évfolyam, 229-254. sz.)
1997-10-17 / 243. szám
12 1997. OKTÓBER 17., PÉNTEK_____________________________ MOZAIK Először születhet ítélet a „gyűlölettörvény” alapján Vallási csoport elleni erőszak miatt indul per Értesüléseink szerint a tavaly hatályba lépett, úgynevezett „gyűlölettörvény” alapján az országban első ízben kezdődik bűnper vallási csoport elleni erőszak bűntette miatt a jövő hónapban Gyöngyösön. A büntetőügy sértettjét antiszemita jelszavakat kiabáló fiatalok egy kijelentésével kapcsolatban ütötték meg a város egyik parkjában. Drávucz Péter NÉPSZAVA Ez év májusában a gyöngyösi rendőrkapitányság garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást négy fiatal ellen, akik a hatóságok gyanúja alapján Horváth Tamás esztétika és szociológia szakos egyetemi hallgatót a város Orczy-kertjében bántalmazták. Horváth május közepén egy este „mit akartok a zsidóktól, én is az vagyok” felkiáltással ment oda egy antiszemita jelszavakat kiabáló, nyolc-tíz főből álló csoporthoz. A nyomozás során úgy nyilatkozott, hogy „jobb belátásra próbálta őket téríteni”, ám sikertelenül. Az egyik, később vád alá vont személy ugyanis Horváthot megütötte, aki a városi kórházban elvégzett másnapi röntgenfelvétel szerint nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. A Népszava értesülései szerint a dr. Erdei Ferenc vezette büntetőtanács november 24-re idézte meg a szabadlábon védekező vádlottakat, akik ellen az eljárás folyamán a jogi minősítés garázdaságról a Btk. 174/B szakaszában meghatározott nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni erőszakra változott. Lapunk szeretett volna többet megtudni a nyomozóhatóságok által megállapított tényállásról és magáról a vádiratról, azonban mind a Városi Ügyészség, mind pedig a Városi Bíróság vezetője a folyamatban lévő bírósági perre való hivatkozással megtagadta a tájékoztatást. Csattant a maszlag Hat tinédzsert szállítottak kórházba a mentők szerda este Szigethalomról, akiken kábítószerre emlékeztető mérgezési tüneteket tapasztalt a helyi orvos. A Budapesti Erzsébet kórházban megállapították, csattanó maszlag okozta a bajt. NÉPSZAVA-információ Szigethalom egyik kukoricaföldjén lettek figyelmesek a helybéliek néhány fiatalra, akik meglehetősen különösen viselkedtek szerda estefelé. Zavartalak, kábának tűntek, állítólag földet ettek, göröngyöket dobáltak egymás szájába. Előbb a körorvos érkezett a helyszínre, ő pedig mentőt hívott. Hármukon súlyos, a másik három fiatalon enyhébb tüneteket észleltek, s feltételezték, hogy kábítószert fogyasztottak. Az Erzsébet kórház klinikai toxikológiai és sürgősségi belgyógyászati osztályának orvosai hamar kiderítették, csattanó maszlagból főzött italt ittak a 14-16 éves fiatalok. Ez a gyomnövény atropint tartalmaz, drogoknál tapasztalható kellemes érzést, halucinációt nem okoz, viszont zavartsággal párosuló súlyos állapotba kerül, akinek a szervezetébe jut. A gyógyászatban az atropint például az erős gyomorsav-termelés, nyálelválasztás visszafogására, pupillatágításra, illetve növényvédőszer-mérgezés esetén ellenszerként használják. A hat fiatal a Csepel-szigeten ilyentájt bőven burjánzó maszlagot összegyűjtötte, és valamiféle teát főztek belőle, amelyből valamennyien ittak. Öten már jól vannak, hatodik társuk azonban az intenzív osztályon maradt, mert bár kihányta a mérget, eközben aspirált, vagyis légutasba került a maszlag leve. A Népszava úgy tudja, az egyik szigethalmi fiú arról beszélt, hogy egy sátánista könyvben találták a maszlagtea receptjét, s ennek útmutatásai alapján próbáltak transzba esni. Ez azonban nem sikerült, csak zavartság és rosszullét követte a „varázsital” elfogyasztását. A csattanó maszlag egyébként nem számít kábítószernek, ezért a tinédzserek ellen eljárás sem indul. Elhúzták a (valuta)csíkot Váratlan öröm érte szerdán azokat a belgrádiakat, akik a megfelelő időben jártak a város sétálóutcájában: a közeli utazási irodát kirabló két fiatalember a rendőrök elől menekülve valóságos pénzesőt hagyott maga után. A rablóknak ugyanis nem volt idejük zsákokba rejteni a zsákmányt, mintegy 150 ezer német márkát, s így a pénzt kabátjuk alá gyömöszölve rohantak ki az utcára, ahol valóságos „valutacsíkot” húztak maguk után. A polgárok pedig igyekeztek, minél nagyobb „osztalékhoz” jutni a zsákmányból. Frontmentesnek ígérkezik a mai nap, bár a Földközi-tengerről egyre enyhébb léghullámok közelednek. A melegfrontra érzékenyeknél esetenként fejfájás, nyugtalanság, átmenetileg rossz közérzet már jelentkezhet. Az „enyhébb léghullámok” persze nem befolyásolják számottevően, hogy tovább tart az évszakhoz képest hideg idő. A többnyire friss, tiszta levegőben érdemes nagyobb sétákat, kirándulásokat tenni. 1 fe'11 BOLDOG NÉVNAPOT, -17 HEDVIG! X11 ■ ! A HEDVIG a német Hedwig névből ered. Az összetett név mind a két elemének jelentése: harc. Becézés: Hédi(ke), Hedus(ka), Viga, Vigácska, Vigi(ke). A Nap kél 7 óra 07 perckor, nyugszik 17 óra 51 perckor. A Hold kél 19 óra 03 perckor, nyugszik 8 óra 21 perckor. Tűzhalál egy faházban MTI-információ Debrecenben szerdán este kigyulladt egy faház, s a tűzben egy fiatalember életét vesztette. A házban alvó 20 és 22 éves testvérpárt a felcsapódó lángok és a sűrű füst ébresztette fel. A fiatalabb segítségért szaladt, az idősebb pedig nekifogott az oltásnak. Közben olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Elnök és király dekázik Bill Clinton amerikai elnök brazíliai hivatalos útja során ellátogatott a Rio de Janeiro-i Mangueria iskolába is, ahol a tehetséges gyerekeket a sport és a szellemi táplálék ötvözésével igyekszenek kiemelni a bádogvárosok nyomorából. A látogatás során az amerikai elnök rövid dekázóversenyre hívta ki az iskola patrónusát, az egykori legendás futballcsillagot, Pelét. A meccs végeredménye nem ismeretes MTI-téléfotó Három gyanúsítottja van a szigetvári pitbullügynek Értesüléseink szerint eddig három gyanúsított ellen folyik büntetőeljárás a szigetvári rendőrkapitányságon azzal összefüggésben, hogy a hatóságok adatai alapján az elmúlt hónapokban a város környékén több esetben pitbullviadal megrendezésére került sor. A Népszava úgy tudja, a rendőrségnek erről többórányi videofelvétel is rendelkezésére áll. Drávucz Péter NÉPSZAVA Szeptember első napjaiban bejelentés érkezett a városi kapitányságra. Eszerint a Szigetvártól tíz kilométerre lévő Nagydobszán hamarosan pitbullviadal megrendezésére kerül sor, és az állatokra fogadni is lehet. A rendőrök megkezdték az adatgyűjtést. A szigetvári kapitányság bűnügyi osztályának vezetője, Péter Ferenc százados lapunknak elmondta: a nyomozás során eljutottak egy olyan pitbulltenyésztőhöz, akinél a viadalokról, és az azokon egymással utolsó vérig küzdelmet folytató kutyákról többórányi „promóciós anyagot” találtak. Vallomása után a rendőrök további házkutatásokat és kihallgatásokat tartottak, minden esetben szakértő részvételével. Erre azért volt szükség, mert számos kutyatulajdonos úgy nyilatkozott, nem pitbullal, hanem a hozzá igen hasonlító straffordshire terrierrel rendelkezik. (Ellentétben a pitbullal a straffordshire nem minősül vadállatnak.) Azokat a tulajdonosokat, akik kutyáit a szakértő pitbullnak minősítette, kötelezték a hatályos jogszabályoknak megfelelően az állat ivartalanítására, azonosító csippel történő „felszerelésére” és ezt követően a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtására az illetékes jegyzőhöz. Több esetben - ahol a tulajdonosok nem vállalták ezeket a feltételeket - az állatorvos elaltatta a kutyát. Péter Ferenc elmondta: a nyomozás eddigi adatai alapján egy személy ellen tiltott állatviadalok szervezése, további kettő ellen a Btk. 266. szakaszába ütköző, a veszélyes ebek tartásával kapcsolatos jogszabályok megszegése miatt folyik eljárás. (Az előbbinek három, az utóbbinak két évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tétele.) A nyomozás érdekeire figyelemmel a százados sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta lapunk azon értesülését, hogy a nézőközönség pénzben fogadott volna a győztes ebekre, annyit azonban elmondott, várhatóan szélesedni fog a gyanúsítotti kör. A Népszava értesülései szerint bár a rendőrségi nyomozás miatt Nagydobszán, nem került sor, pitbullviadalra, az eddigi küzdelmekben több kutya megdöglött és többet állatorvos mentett meg. .Megkérdezett szakértőnk szerint pitbulltartás és pitbullviadal ügyében ilyen széles körű vizsgálatra még nem került sor a hatóságok részéről. A LÉGSZENNYEZETTSÉG Budapesten alig változik. Miskolc naP°s / felhős borúsz Debrecen | 9°C / Dublin ködös 13°C| London záporok Napsütés, szél Ma rövidebb-hosszabb időre mindenütt kisüt a nap. Időnként megnövekszik a felhőzet, de eső nem várható. A délkeleti szél megélénkül. Brüsszel Párizs 12 °C Pozsony KisinyqV|/ Bukarest J ....ti°CI .Zürich i Ljubljana Budapest Zágráb Belgrád 11 °Cw. (Z Madrid Barcelona Lisszabon 14 22/^*5^’ i, »Szófia P ill. Skopje . _ Mallorca ,"•23 °C Isztambul 13 °C Tirana 1 PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ ...... mm, j»*"*“ Cf 15" i^K 1MŰI 19 m_. 19° ÜM jLjjj NÉPSZAVA BALESETEK, BŰNÜGYEK Fegyvereket loptak Érden szerdán délután ismeretlen tettes feltörte B. András 45 éves helyi lakos autóját, abból elvitte a tulajdonos pénzét és engedéllyel tartott pisztolyát a hozzátartozó lőszerrel együtt. Az anyagi kár 270 ezer forint. Csornádon szerdán ismeretlen betörő járt D. István 48 éves helyi lakos házában, ahonnan két pisztolyt vitt el a hozzátartozó lőszerrel együtt. Az anyagi kár 53 ezer forint. Álarcos postarabló Mezőkövesd postahivatalában szerdán délután egy álarcos férfi megtámadta a 31 éves pénztárosnőt és 200 ezer forint átadására kényszerítette. Késsel fenyegetett A főváros XIX. kerületében szerdán, a déli órákban egy ismeretlen férfi a metró Kőbánya- Kispest végállomásának kijáratánál késével megfenyegetett egy 14 éves fiút, és elrabolta a mintegy 10 ezer forint értékű karóráját. Hamis pénzek Az utóbbi időben ismét több helyen került elő hamis pénz. Móron, az Alba Volán Rt. üzemigazgatóságának pénztárában fizetett valaki fénymásolással készített ezerforintos címletű bankjeggyel, Szentesen, a Mindszenti Áfész pénztárában egy-egy, ugyancsak fénymásolt ötezer forintossal, a veszprémi SPAR áruházban pedig prospektusból kivágott tízezer forintossal egyenlítette ki egy-egy ismeretlen a számláját. A rendőrség nyomozást indított a hamisítók kézre kerítésére. Cserbenhagyó A Budaörsi Rendőrkapitányság keresi azt az ismeretlen cserbenhagyót, aki Pilisszentiván lakatlan területén október 8-án, 22 óra körül a 10-es főúton autójával nekiütközött a vele azonos irányban haladó személygépkocsinak, majd megállás nélkül elhagyta a baleset helyszínét. A hátulról meglökött autó vezetője életét vesztette. A budaörsi rendőrök kérik azokat, akik ezzel a balesettel kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek, jelentkezzenek a 06-23/420-055 telefonszámon. TÉVÉNÉZŐ Becsületzóna Tegnap volt alkalmam végignézni a Biztonsági zóna című, nyilván fizetett, szinte közszolgálati műsort a Szív Tv-n. Főleg arról szólt, milyen jó az, hogy csatlakozunk a NATO-hoz. Hogy a Honvédelmi Minisztérium produkciójaként készült, az például azokból a csak komoly stratégiai áttekintőtehetséggel megérthető körmondatokból hallatszott, amelyektől még nem tudott rugalmasan elszakadni a hadsereg. Arra nyilván nincs pénz, hogy legalább egy közepes tehetségű újságíróra bízzák a fogalmazást. Egy közepes etikai érzékű újságíró arra is felhívná a figyelmet, hogy nem igazán szerencsés, ha Keleti György azokat a katonatiszteket, akik ellenzik a csatlakozást, egyszerűen csak buta embereknek minősíti. Annyira buták! Például attól félnek, hogy NATO-csatlakozás után és miatt meg kell ismerkedniük a számítógéppel mint harci eszközzel. Tudom, hogy a hadművészet nem sport. Kevéssé szempont, hogy a csekélyebb erejű ellenségnek vagy ellenfélnek esélyegyenlőséget is lehet adni. De azért mégiscsak el kellene gondolkodni: igenis vannak olyan pillanatok, amikor állami pénzen illik megszólaltatni az ellenzéket. Hátha nemcsak egyszerű begyöpösödött hülyék azok a tisztek, hanem vannak politikai, pláne katonapolitikai érveik is. Akkor is, ha egyetlen mondatukkal sem értünk egyet. Talán ezt kívánja a tiszti becsület is. . Andrassew Iván