Népszava, 2012. május (139. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-04 / 104. szám

Minden hatalom az Orbán-Simicska duóé Újabb lendületet vett a közpén­zek magánzsebekbe szivattyú­zása. Eddig az állami pályáza­tokon volt verhetetlen Orbán középiskolai osztálytársa és kol­légiumi szobatársa, Simicska Lajos, majd elfoglalta a két kulcsminisztériumot, a vidék­­fejlesztésit és a fejlesztési tár­cát, hogy most az állami Ma­gyar Fejlesztési Bank feltőkésí­tésével egybesöpört irdatlan pénzekre tegye rá a kezét. A „bankrendszeren kívüli finan­szírozás” jól hangzó jelszava alatt az állam tulajdonában lé­vő pénzintézetek irányítják a közpénzeiket Simicska és tár­sai cégeibe. Politikai megfigye­lők szerint ez nem egyszerűen Orbán Viktor kormányfő tudtá­val történik, hanem egyenesen arról van szó, hogy a gazdasá­gi és politikai kártyákat az Or­bán-Simicska duó keveri. Egy­más keze alá dolgozva, egyikük hozza a korlátlan politikai ha­talmat, a másik erre építi a gazdasági egyeduralmat, ami az ország irányításának anya­gi feltételét hivatott megterem­teni, ami sokkal veszélyesebb a demokráciára, mint a nemzeti együttműködés rendszerére. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK a 13. OLDALON Nyúzzák, csuklóztatják a kivérzett bankokat A kormány a 2010-ben beveze­tett bankadó lejártával, majd a bankok végső kivérzéséhez ve­zető végtörlesztés után új sar­cot vet ki rájuk a tranzakciós adó képében, amivel változat­lanul a billegő költségvetési egyensúlyt akarja egyenesbe hozni. Ezen túl folytatja a ban­kok elleni propaganda- és jogi támadásokat, amelyek legfris­sebb példája a bankszövetség adatbázisának lefoglalása. Ro­­gán Antal, a Fidesz képviselője feljelentése alapján a verseny­hivatal azután kutakodik, va­jon a pénzintézetek nem beszél­tek-e össze a háttérben és nem igazították-e egymáshoz a vég­törlesztés kapcsán a kamatlá­bakat. Ha a vád beigazolódik, milliárdos bírságokat fizethet­nek, ami tovább rontja a hely­zetüket, amikor minden fillér hitelre szükség lenne a gazda­sági növekedés beindításához. A bankok közben külföldre mentik a pénzüket. CIKKÜNK A 4. OLDALON Ismét tüntettek a sajtó szabadságáért A Sajtószabadság Világnapján ismét demonstrációt tartottak a magyar helyzet miatt aggódók. Nem először volt tüntetés a sza­bad sajtóért, volt, amikor száz­ezren tiltakoztak a „rendszer” ellen. A világnapon Catherine Ashton, az EU kül- és bizton­ságpolitikai főképviselője elfo­gadhatatlannak nevezte a cen­zúrát, a szerkesztők, írók, új­ságírók zaklatását. Martin Schulz, az EP elnöke a sajtó­­szabadságot minden más poli­tikai szabadságjog megőrzése előfeltételének nevezte. Az MSZP pedig azt követelte, a kormány oszlassa fel a média­tanácsot, és ne csak a lakájmé­diát biztosítsa be hirdetéseivel. RÉSZLETEK A 3. OLDALON A Pollack Mihály tér már hagyományos helyszínnek számít FOTÓ: TÓTH GERGŐ Csúcstárcát kap Balog Zoltán lelkész, aki Réthelyi Miklóst váltja Kazah földről üzent a kormányfő Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás mi­niszter, utóda Balog Zoltán tár­sadalmi felzárkózásért felelős államtitkár lesz - jelentette be tegnap Kazahsztán fővárosá­ban, Asztanában Szijjártó Pé­ter. A kormányfő szóvivője a külföldi látogatás idején mond­ta el a magyar újságíróknak, amit már tavaly óta tudni lehe­tett, hogy a csúcsminisztérium 72 éves irányítója távozik. For­rásaink szerint a KDNP-s ál­lamtitkároknak sem biztos a helye, bár a kisebbik kormány­párt ragaszkodna ahhoz, hogy Hoffmann Rózsát és Soltész Miklóst ne cseréljék le, Balog állítólag szabad kezet kapott az ügyben. Hoffmannt azért lesz nehe­zebb meneszteni, mert az okta­tási államtitkárt többször meg­védte a kormányfő, úgy tudjuk, hogy ezt a területet - akár önál­ló tárcaként - Orbán felajánlot­ta már Pokorni Zoltánnak. A Fidesz alelnöke azonban ezt az­zal utasította el, hogy a jelenle­gi államtitkár által okozott ká­rokat nem lehet egy-két év alatt orvosolni. Szijjártó a kazah fő­városban azt is megerősítette, hogy Orbán fejében már kész az új kormánylista, a változta­tásokról azonban csak akkor adnak tájékoztatást, ha eljön az ideje. Fideszes körből úgy tudjuk, Kövér László házelnök legszívesebben a titkosszolgála­tokat és a rendőrséget irányíta­ná, ezért a házelnöki posztot is képes lenne otthagyni. ____________________________ Balog miniszter lesz. Borat - a „kazahokon" gúnyolódó film volt a mo-FOLYTATÁS A 3. OLDALON zikban PÁPAI GÁBOR RAJZA Elveheti a kormány az ápolási segélyt is Sajnálja a kormány az átlago­san 28 ezer 500 forintot azok­tól, akik tartósan beteg hozzá­tartozójukat otthon ápolják. Legalábbis erre utalnak leg­újabb megszorító csomagjuk­ban, a Széll Kálmán Terv 2.0- ban. Aszerint ugyanis mindös­­­sze egyetlen krízissegélyezés maradna az önkormányzatok saját hatáskörében. Azt nem tudni, hogy melyik, minden­esetre indoklásként azt írták, a rászorulók ellátásában jelentős az állami szerepvállalás és hát­térbe szorul a hozzátartozók fe­lelőssége, vagyis az állam ott is helytáll, ahol egyébként ez a rá­szoruló gyermekeitől is elvárha­tó lenne. Az állam most az ápo­lási díjjal vállal szerepet. Ezt az ellátást azok kaphat­ják, akik munkájukat feladva egész nap otthoni gondozzák beteg családtagjukat. Az, hogy ezt a támogatást is megszüntet­nék - hiszen erre utalnak az indoklásban - nem új keletű. A kétharmados többség már az alaptörvényben is megfogal­mazta egyebek között azt, hogy a nagykorú gyermekek kötele­sek rászoruló szüleikről gon­doskodni. Arra nincs válasz, hogy aki ezt vállalja, ezek után miből éljen. Az ápolási díj meg­vonására utal az is, hogy a ta­valyi 40 milliárd után újabb nyolcmilliárd forintot vonnának el az önkormányzatoktól, az összeg fele a szociális ellátáso­kat érinti. A betegek így ellátás nélkül maradhatnak, mivel a szociális otthonok működteté­sére nem lesz pénzük a telepü­léseknek. BŐVEBBEN A 3. OLDALON AJANLO Megvan a volt sógor dolgozata Ugyan „megtalálták” a Pécsi Tudományegyete­men a Gyurcsány Ferenc volt sógora által írt - ed­dig elveszettnek hitt - szakdolgozatot, amely alapján a Hír Tv plágium­mal gyanúsította meg a volt kormányfőt, ám ez még nem bizonyít sem­mit. Nincs ugyanis mivel összevetni, hiszen a volt kormányfő dolgozatát to­vábbra sem találják. ► 2. OLDAL Német irodalmi díj Nádas Péternek A Brücke Berlin Németor­szágban az egyik legran­gosabb irodalmi díj, mely húszezer euróval is jár. Június 5-én Nádas Péter és fordítója, Christina Virágh veheti át. Német­országban Nádas Pétert az irodalmi Nobel-díj vá­rományosának tartják. ► 6. OLDAL Francois Hollandé maradt a favorit Francois Hollandé maradt a vasárnapi francia el­nökválasztás favoritja. A közvélemény-kutatások jelentős, hat-kilenc száza­lékos előnyt jósolnak ne­ki, s az erőviszonyokon a szerda esti, meglehetősen éles hangnemű televíziós vita sem változtatott. ► 12. OLDAL SZÉP SZÓ A holnapi szám tartalmából • Csernok Attila: A szégyen bélyege • Tamás Pál: Utórengések • Balogh Gyula: Beénekelt kulturális negyed • Bóta Gábor: Útvesztő a mélyben, báli forgataggal • Kecskeméthy Géza: Halál a fehér lovon • Dési János: És a hajó megy

Next