Népszava, 2020. május (147. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-22 / 119. szám

2 Nyitott mondat Lori Gottlieb akarsz beszélni róla? Lori Gottlieb empatikus és találékony terapeuta, akit a kliensei a legkülönbözőbb problémákkal keresnek meg. Az újdonsült szülők nem boldogulnak a gyereknevelés feladataival. Az idősödő nő úgy érzi, nincs rá szüksége senkinek. A családja teljesen elfordult tőle. Harmincöt éves, friss házas, halálos betegséggel küzd. Mindannyian úgy érzik, segít rajtuk a terapeutájuk, könnyebben boldogulnak. De Lori Gottlieb nemcsak terapeuta - maga is pszichológushoz jár, ráfér, hogy fejlődjön a személyisége. Fel kell tárnia egy magánéleti katasztrófa okait, miközben élettörténetét átszövik pácienseinek történetei. Az Akarsz beszélni róla? - melyből tévésorozat készül, a főszerepben Éva Longoriával - júniusban jelenik meg magyarul a 21. Század Kiadó gondozásában. Részlet gyban fekve beszélgetünk, eldöntöttük, melyik filmet akarjuk megnézni a moziban a hétvégén, és a Pasi egyszer csak különös hallgatásba bur­kolózik. - Álmos vagy? - kérdem. Mindket­ten gyermekét egyedül nevelő, dolgozó szülők vagyunk, szóval normális esetben semmit sem jelent a fáradt csend. Még akkor is békés, megnyugtató érzés csendben üldögélni egymás mellett, amikor nem vagyunk kimerültek. Néha azonban csend nehezül ránk, és ez a hallgatás eltér a szokásostól. Aki volt már szerelmes, pontosan tudja, miről beszélek: ez az a fajta hallga­tás, amelyet csak az tud érzékelni, aki szereti azt, aki hallgat. - Nem - feleli. Egyetlen szótag, de a hangja kissé remeg. Újabb nyugtalanító hallgatás. Ránézek. Visszanéz rám. Moso­lyog, én is mosolygok, újra ránk telepszik a fülsüketítő csend, amelyet csak a paplan alatt mozgó láb neszezése tör meg. Kez­dek megijedni. Az üléseken maratoni hallgatásokat is kibírok, a hálószobában azonban három másodperc is elég ebből. - Valami baj van? - kérdem. Igyekszem közömbösre venni a hangomat, de ha létezik költői kérdés, hát ez az. A válasz nyil­vánvalóan igen, mert a világtörténelem során soha semmi jó nem követte ezt a kérdést. Amikor házaspárok jönnek hozzám terápiára, néha ugyan először azt felelik, hogy nincs baj, aztán idővel kiderül az igazság, valami a következők közül: félrelép­tem, kimerítettem a hitelkeretemet, idős édesanyám hozzánk költözik, nem szeretem már. A Pasi válasza sem kivétel a szabály alól:­­ Úgy döntöttem, nem tudok a következő tíz évben egy fedél alatt élni egy gyerekkel. Úgy döntöttem, nem tudok a következő tíz évben egy fedél alatt élni egy gyerekkel. Felnevetek. Tudom, hogy nincs ebben semmi vicces, de ah­hoz képest, hogy egy ideje már azt tervezgetjük, hogy egy nyolc­éves gyerekkel fogunk együtt élni, ez a kijelentés annyira nevet­ségesen hat, hogy viccnek veszem. A Pasi nem szól semmit, úgyhogy elhallgatok. Ránézek. El­fordítja a fejét.­­ Mi a csodáról beszélsz? Hogy érted, hogy nem tudsz a kö­vetkező tíz évben együtt élni egy gyerekkel? - Sajnálom. - Mit sajnálsz? - kérdem, mert még mindig nem értem. - Ez most komoly? Nem akarsz együtt lenni velem? Elmagyarázza, hogy szeretne együtt lenni velem, de az ő gye­rekei hamarosan elkezdik az egyetemet, és elköltöznek, ő pedig rájött, hogy nem akar újabb tíz évet várni arra, hogy üres legyen a fészek. Leesik az állam. Szó szerint. Érzem, hogy kinyílik a szám, és az állkapcsom csak lóg a levegőben. Most először hallom ezt, be­letelik egy percbe, mire sikerül rendezni a vonásaimat, és meg tudok szólalni. A fejemben az a kérdés visszhangzik, hogy mi vanaan?, hangosan azonban azt kérdem:­­ Mióta érzel így? Ha nem kérdezem meg, van-e valami baj, akkor el sem mondod? Mikor akartad elmondani? Ilyen nincs. Öt perce döntöttük el, melyik filmet akarjuk megnézni a hétvégén. Elvileg együtt leszünk a hétvégén. Mozi­ba megyünk! - Nem tudom - feleli zavartan. Úgy tesz, mintha megvonná a vállát, bár a válla nem mozdul. De az egész teste ezt a mozdu­latot sugározza. - Soha nem volt megfelelő a pillanat, hogy fel­hozzam ezt. (Amikor a pszichológus barátnőimnek mesélem a sztorinak ezt a részletét, azonnal elő is állnak a diagnózissal: konfliktus­kerülés. Amikor a nem pszi­chológus barátnőimnek me­sélem, az ő diagnózisuk más: ez egy seggfej.­ Újabb hallgatás. Úgy érzem, mintha kívül­állóként nézném a jelenetet, látom, ahogy hihetetlen tem­póban sorra veszem a gyász híres szakaszait: tagadás, ha­rag, alkudozás, depresszió és elfogadás. A nevetésem volt a tagadás, a „mikor akartad el­mondani?” a harag, úgyhogy jön az alkudozás. Tudni aka­rom, hogyan lehetne valami megoldást találni. Keressek több segítséget a gyermeknevelés­hez? Legyen eggyel több kettesben töltött esténk? A Pasi a fejét ingatja. Az ő gyerekei már nem kelnek fel reg­gel hétkor legózni, érvel. Várja, hogy végre szabad legyen, hét­végenként reggel pihenni szeretne. Mellesleg a fiam reggelente egyedül szokott legózni. Úgy tűnik, az zavarja, hogy időnként odaszól neki: „Ide nézz! Figyeled, mit építettem?” - Az igazság az - fejtegeti a Pasi -, hogy nem akarom megnéz­ni. Újságot akarok olvasni. Megfordul a fejemben, hogy Földön kívüli testrablók költöz­tek a Pasi testébe, vagy agydaganata lett, aminek a személyiség­beli változás az első tünete. Vajon ő mit szólna hozzá, ha azért akarnék szakítani vele, mert a tinédzser lányai megmutatják nekem, milyen cicanadrágot vettek, miközben én pihenni és olvasni akarok? Nem akarom megnézni a cicanadrágot. Olvas­ni akarok. Milyen ember fog arra egy szakítást, hogy nem akar valamit megnézni? - Azt hittem, feleségül akarsz venni - jegyzem meg szánal­masan. - Úgy is van - bizonygatja. - De nem akarok egy gyerekkel együtt élni. Ezen elgondolkodom, próbálom megfejteni. Úgy hangzik, mint a szfinx rejtvénye. - De nekem van gyerekem - válaszolok most már kissé han­gosabban. Dühös vagyok, amiért pont most hozakodik elő ezzel, sőt amiért egyáltalán előhozakodik vele. - Az nem ér, hogy csak azt kéred belőlem, amit akarsz, mint amikor csak a hamburgert kéred, de a krumplit nem, vagy amikor... amikor... Eszembe jutnak a kliensek, akik leírják nekem, milyen lenne az ideális élet, és váltig állítják, hogy csak akkor lesznek boldo­gok, ha minden pontosan megvalósul ebből. Ha az a férfi nem hagyta volna ott a közgázt, hogy író legyen, ő lenne álmaim férfija (úgyhogy szakítottam is vele, inkább dög­unalmas bróke­rekkel járok). Ha az a munkahely nem a híd túloldalán lenne, tökéletes lehetőség lenne (ezért inkább maradok a zsákutcás munkahelyemen, és továbbra is irigykedem a barátaim karrier­jére). Ha nem lenne gyereke, elvenném feleségül. Mindig van valami, amit nem tudunk elfogadni a másikban. De amikor egy kliens rendszeresen ilyen elemzésekkel áll elő, néha azt mondom neki: Ha a királynőnek töke lenne, király lenne. Ha úgy éljük az életünket, hogy folyton válogatunk, ha nem ismerjük fel, hogy a tökéletes a jó ellensége, akkor meg­fosztjuk magunkat a boldogságtól. A kliensek először megüt­köznek az őszinteségemen, végül azonban több hónappal rö­­videbb lesz a terápia. - Az igazság az, hogy nem is akartam gyerekes nővel járni - jelenti ki a Pasi. - De aztán beléd szerettem, és nem tudtam, mit tegyek.­­ De csak az első randi után szerettél belém, márpedig én azonnal közöltem veled, hogy van egy hatéves gyerekem. Ak­kor sem tudtad, mit tegyél? Újabb fojtogató csend. Nyilván önök is tudják, hogy az ilyen beszélgetés sehová nem vezet. Megfordul a fejemben, hogy talán valami másról lehet szó. Naná, hogy másról van szó! Elvégre ez a duma arról, hogy szabadságra vá­gyik, az ősrégi „nem veled van a baj, hanem velem” szakítószöveg egy változata (amit mindig úgy kell érteni, hogy „nem velem van a baj, hanem veled”). A Pasinak nem tetszik valami, csak fél elmondani? Higgadtan fel­teszem neki a kérdést, hal­kan, mert tisztában vagyok azzal, hogy a nagyon mérges emberrel nehéz kapcsolatot teremteni. A Pasi azonban állítja, hogy csupán annyi a baja, hogy nem akar egy gyerekkel együtt élni, velem semmi problémája. Döbbenten, zavartan hallgatok. Nem értem, hogy nem ke­rült ez eddig szóba. Hogy képes egy ember jóízűn aludni valaki mellett, közös életet tervezni vele, miközben titokban azon rá­gódik, lelépjen-e? (A válasz egyszerű: létezik egy gyakori elhá­rító mechanizmus, az elhatárolás. De jelenleg ezt nem látom be, mert lefoglal egy másik elhárító mechanizmus, a tagadás alkalmazása.­ A Pasi mellesleg ügyvéd, úgy fejti ki az érveit, ahogy az es­küdtszék előtt tenné. Tényleg el akar venni feleségül. Tényleg szeret. De több időt szeretne velem tölteni. Szeretné, ha meg­tehetnénk, hogy egy-egy hétvégén gondolunk egyet, és eluta­zunk, vagy ha munkából hazatérve elmehetnénk vacsorázni anélkül, hogy aggódni kellene egy harmadik személy miatt. Meghitt párkapcsolatra vágyik, nem családi közösségre. Ami­kor megtudta, hogy kicsi gyerekem van, belátta, hogy a hely­zet nem ideális, nekem viszont nem szólt, mert azt hitte, tud majd alkalmazkodni. Eltelt azonban két év, és tervezni kezd­tük a közös otthont, épp akkor, amikor számára már elérhető távolságba került a szabadság. És ekkor rájött, milyen fontos ez neki. Tudta, hogy véget kell vetnie a kapcsolatnak, de nem akarta megtenni ezt a lépést, és amikor eltervezte, hogy beszél velem, nem tudta, hogyan hozza fel a témát, hiszen nagyon elmélyült a kapcsolatunk, ráadásul tudta, hogy haragudni fo­gok. Azt állítja, azért halogatta a beszélgetést, mert nem akart bunkó lenni. A védelem pihen, és nagyon sajnálja.­­ Sajnálod? Hát képzeld! Azzal, hogy megpróbáltál NEM bunkó lenni, a világ LEGNAGYOBB bunkója lettél! Megint hallgat, és ekkor megértem végre: a korábbi vész­jósló hallgatás volt a módszere arra, hogy szóba hozza a témát. És bár addig járjuk a kérdést körbe-körbe, amíg be nem süt a nap a redőny résein át, legbelül mindketten tudjuk, hogy itt már nincs mit mondani. Nekem gyerekem van. Ő szabadságra vágyik. A gyerek és a szabadság kölcsönösen kizárja egymást. Ha a királynőnek töke lenne, ő lenne a király. Dudik Annamária Éva fordítása „Mit szólna hozzá, ha azért akarnék szakítani vele, mert a tinédzser lányai megmutatják nekem, milyen cicanadrágot vettek, miközben én pihenni és olvasni akarok?” LORI GOTTLIEB terapeuta, író, több New York í­mes-bestseller szer­zője, Los Angelesben él, ott működteti a magánrendelését. A pszicho­lógus válaszol rovat állandó szerzője az Atlantic­ben. TED-beszédét több mint hárommillióan nézték meg. Korábban magyarul megjelent könyve: Légy a felesége (2011).

Next