Népszava, 2020. szeptember (147. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-01 / 204. szám

2 NÉPSZAVA 2020. szeptember 1., kedd Felmondási hullám a Színművészetin KULTÚRPOLITIKA Távoznak az egyetem vezetői, miután úgy érzik, a modellváltással sérül az intézmény autonómiája. BALOGH GYULA Színházi elemekkel tarkított saj­tótájékoztatót tartottak hétfőn a Színház- és Filmművészeti Egyete­men. A hallgatók közül volt, aki or­dított, más arról beszélt, hogy nem az a demokrácia, ami most történik, más Attilát emlegetett, utalva Vid­­nyánszky Attilára, a kuratóriuma elnökére. Az alkalmi demonstrá­ció arról szólt, hogy ők bizony nem hallgatnak. Ahogy az egyetem sem. A hétfő délelőtti döntés szerint szeptember 1-i (az alapítvánnyá válás időpontja) hatállyal lemond az SZFE vezetése, illetve szenátu­sa. Távozik posztjáról Upor László rektori feladatokkal megbízott rek­torhelyettes, Novák Eszter oktatá­si rektorhelyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó, Bagossy László, a Színházművészeti Intézet, Balázs Gábor, a Film és Média Intézet ve­zetője, a szenátus valamennyi vá­lasztott tagja. Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői In­tézet vezetőj­e már korábban lemon­dott. A bejelentést hosszas álló taps fogadta az Ódry Színpadon. Novák Eszter előtte arról beszélt, hogy kollégáival együtt végig gond­juk volt magával a modellváltással is, vagyis azzal, hogy miért kell egy állami oktatási intézményt magán­­egyetemmé alakítani. De ha már így alakult, hónapok óta szerettek vol­na egyeztetni, de nem sikerült. Más­részt szerinte a történtek a magyar színházi szakma kettéosztottságát erősítik, ami rendkívül káros. Né­meth Gábor azokat a momentumo­kat sorolta fel, amelyek bizonyítják, hogy mennyire sérül a váltással az egyetem autonómiája. A távozó ve­zetők különösen azt sérelmezték, hogy minden lényeges döntést az új kuratórium vont magához. Novák Eszter arról is beszélt, hogy alkot­mányossági panaszt tesznek. Az osztályvezető tanárok egyelő­re maradnak, bár úgy tudjuk, hogy néhányan fontolgatják a távozást. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Vonderviszt Lajos kancellári megbízatását ugyan hétfőn vissza­vonták, ez feltehetőleg csupán for­maság, és szeptember 1-től az ala­pítvány újra megbízza őt feladatai ellátásával. A Színház- és Filmművészeti Egyetem kultúrpolitikai kálváriá­ja tavaly ősszel kezdődött, amikor az egyetemen tanító Gothár Péter zaklatási ügye apropóján támadta a kormányközeli sajtó az intézményt. Az elmúlt csaknem egy év egyes ese­ményei tökéletesen megmutatják a kulturális térfoglalás módszertanát. FELADAT­ A BLASKÓ PÉTER: „Konszenzus nélkül nem fogadható el a Színház- és Filmművészeti Egyetem megújí­tása" FOTÓ: ERDŐS DÉNES / FELMONDÁS ÉS KIÁLTÁS Az egyetem vezetése távo­zik, a hallgatók tovább tilta­koztak FELMONDÁS ! BÁNSÁGI ILDIKÓ: „Az utolsó pont az egyetem volt, ami összekap­csolódott azzal a folyamattal, amit évek óta tapasztalok" Kronológia 2019. november 29. A Színház- és Filmművészeti Egye­tem szenátusa nyílt pályázat után, jogszerűen rektorjelöltnek állította Upor László egyetemi tanárt, akit nem neveztek ki. 2020. május 26. A Parlamentben benyújtották a Színház- és Filmművészeti Egye­tem alapítvánnyá alakításáról szóló törvénytervezetet. A modellváltás határideje: 2020. szeptember 1. 2020. június 16. Eötvös Péter, Udvaros Dorottya, Röhrig Géza, Pataki Ági, Kovalik Balázs, Novák Eszter, Simó György és Droppa Judit textilművész is sze­repel az egyetem Palkovics László innovációs és technológiai minisz­terhez szóló levelében, amelyben a majdani vagyonkezelői alapítvány kuratóriumába javasolnak kima­gasló személyiségeket. A felügyelő­bizottságba Csóti József gazdasági szakembert, Havas Ágnes filmes és televíziós szakembert, Jákfalvi Magdolna Egyetemi tanárt, Polgár András közgazdászt javasolták. 2020. június 21. Tüntetést szerveznek Ne szavazd meg! #freeSZFE címmel a hallga­tók az egyetemük modelljét átala­kító törvényjavaslat ellen. 2020. július 3. Első figyelmeztetés címmel tün­tetett az SZFE Hallgatói Önkor­mányzata a Kossuth téren. Hiába, az Országgyűlés megszavazta az egyetem modellváltását. A szava­zást két részben tartották, mivel a jogszabálynak minősített és egy­szerű többségű része is van. Előbbit 135 igen, 60 nem, utóbbit 131 igen, 61 nem szavazattal fogadta el a par­lament. 2020. július 31. Ahogy azt a Népszava július 2-i szá­mában megjelent interjúban Vid­­nyánszky Attila megemlítette, az Innovációs és Technológiai Minisz­térium bejelentette, hogy a Szín­­művészeti Egyetem kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója, egyetemi tanár lesz. A kuratórium tagjai: Bacsa György, a Mal stra­tégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója. 2020. augusztus 1. Azonnali hatállyal felbontotta szer­ződését Zsámbéki Gábor. Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetköz­vetítői Intézet megbízott vezetője a Facebookon közölte, hogy lemond. 2020. augusztus 2. A Színház- és Filmművészeti Egye­tem Hallgatói Önkormányzata nem fogadja el a kuratóriumot, mivel korábban azt szerették volna, hogy legalább két, az egyetem által dele­gált jelölt is kerüljön be a grémium­ba. Ez azonban nem valósult meg. 2020. augusztus 17. Székely Gábor rendező, egyetemi tanár, az egyetem volt rektora Vid­nyánszky Attilához címzett nyílt levelében így fogalmaz: Az ön által „felügyelt” egyetemen szeptember 1-től szerződésemet felmondom, megkezdett munkámat, ha az osz­tályfőnökök igénylik, bérezés nél­kül folytatom. Súlyos tévedéseiért kérjen bocsánatot, vagy szégyellje magát! A lépést nagy vihar követi, levelek, felszólalások jelennek meg az interneten. 2020. augusztus 26. Nem csak az SZFE tulajdoni jogát gyakorló alapítvány kuratóriumá­ba, annak felügyelőbizottságába sem kerültek be azok, akiket az in­tézmény vezetése javasolt - érte­sült a 444.hu. A lap úgy tudja, hogy a kinevezésekért felelős minisz­térium Nemcsák Károlyt, a József Attila Színház igazgatóját, Szapáry Györgyöt, Orbán Viktor korábbi tanácsadóját és Windisch Lászlót, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alel­­nökét válogatta be a testületbe. 2020. augusztus 27. Egyeztetés a minisztériumban, a SZFE csak a kancellárt delegálta. 2020. augusztus 28. Az SZFE szenátusa elfogadhatat­lannak tartja a Vidnyánszky Attila által már aláírt új alapdokumentu­mokat. Ezek szerint a szenátus töb­bek között nem dönthet saját mű­ködési szabályzatáról, nem szólhat bele a költségvetésbe, nem hozhat fontos személyi döntéseket, azaz - a korábbi ígéretekkel ellentétben - az egyetem autonómiájának min­den lényeges elemét felszámolják. REFLEKTOR A színházi szakma leépítése Sokan nem hallgathattak. Cserhalmi György színész: A szín­házi szakma teljes leépítése zajlik, de ebben Vidnyánszky éppúgy le fog épülni, mint azok, akit épp most ő készül leépíteni. (Klubrádió, augusztus 24.) Bánsági Ildikó színész, felmon­dott a Nemzetiben: A kibeszé­­letlen, megoldatlan ügyek miat­ti elégedetlenségem vezetett fel­mondáshoz. Az utolsó pont a Színművészeti Egyetem volt, ami látszólag véletlenül összekapcso­lódott azzal a folyamattal, amit évek óta tapasztalok a szakmá­ban. (HVG, augusztus 17.) Blaskó Péter színész, a Nemze­ti Színház tagja: Bizonyíthatom, hogy egészen kiemelkedő tehet­sége emelte Székely Gábort a színházi szakma tetejére. Ren­dezései és pedagógiai munkájá­nak eredményei kivételes ember­ré tették a színházi szakmában. Megkerülhetetlen tekintéllyé. Most boncoljuk fel? Söpörjük fél­re egész életművét azok vélemé­nye miatt, akik bevallottan nem értenek a színházhoz? Székely­nek nemhogy joga: kötelessége figyelmeztetni fiatalabb kollégá­ját, hogy konszenzus nélkül nem fogadható el a Színház- és Film­­művészeti Egyetem megújítása! A változtatásokról, az elképzelé­sekről Székely Gáborral és a töb­bi tekintélyes színházi szakem­berrel leült valaki egyetlen szót is váltani? Tudomásom szerint nem. Hiba volt. (Nyílt levél, augusztus 26.) Vidnyánszky Attila, az SZFE ku­ratóriumának elnöke: Az a politi­kai erő, amelyik tíz éve nem tud­ja megemészteni, hogy nem ő van hatalmon, mindenhol lehetősé­get keres a hatalom megszerzé­sére. Most éppen a diákokat pró­bálják felhergelni. (Kossuth rádió, augusztus 13.) Rideg Zsófia, a Nemzeti Színház dramaturgja: Vidnyánszky Atti­la karaktergyilkolásának margójá­ra Miért ezzel a címmel? Mert ez folyik. Évek óta, kitartóan, mód­szeresen, egyik oldalról csúsz­tatásokkal, magyarul és idegen nyelven írott lejárató cikkekkel, egy-két alkalmas helyen és idő­ben elejtett félinformációval, ra­­vaszkodó interjúkkal, másik oldal­ról konformizmussal, hozzá nem értéssel vagy egyszerűen csak ha­nyagsággal. (Nyílt levél, augusz­tus 19.)

Next