Népszava, 2021. szeptember (148. évfolyam, 202-227. szám)
2021-09-15 / 214. szám
AJÁNLÓ Belépni Speer elméjébe Több millió ember haláláért volt felelős, és utált mindenkit, aki nem Albert Speer volt - így jellemezte a lapunknak adott interjúban Albert Speert, Hitler főépítészét és fegyverkezési miniszterét Vanessa Lapa. A Belgiumban született, Izraelben élő rendező az egykori náci életéről készített dokumentumfilmet. 11. oldal Sarcolják Iványiékat Abban reménykedünk, hogy idén már nem hoz újabb intézkedést ellenünk a kormány - mondta a Népszavának Iványi Gábor, miután szegedi iskolájuk tartozásai miatt az adóhatóság 250 millió forintot emelt le „központi" számlájukról. Arról is beszélt, hogy a pápa a püspökök értésére adta: az evangéliumi értékeket kell képviselniük, nem a kormány propagandáját. 3. oldal Célkeresztben a klímatörvény Az Alkotmánybírósághoz fordultak az ellenzéki összefogás képviselőcsoportjai az általuk tavaly benyújtott, de a kormánytöbbség által megnyirbált klímatörvény normakontrollját kérve. 6. oldal Balos fordulat Norvégiában leváltották a konzervatív kormányt, miután a vártnál is nagyobb fölénnyel nyerte meg a parlamenti választást a szociáldemokrata Munkáspárt, így Jonas Gahr Store lesz az ország új miniszterelnöke. 8. oldal Hatodiktól nincs átállás COVID Lényegében megtiltotta a kormány a digitális oktatást azon iskolás korosztálynak, amelynek tagjai már kaphatnak oltást. JUHÁSZ DÁNIEL Hatodik évfolyam fölött „fő szabály szerint” nem lehet tanügyi intézkedéseket elrendelni akkor sem, ha több tanuló, pedagógus megbetegszik. Vagyis lényegében megtiltották azt, hogy egyes osztályok vagy intézmények digitális munkarendre álljanak át azokon az évfolyamokon, ahol a diákok számára is elérhető a védőoltás - tudta meg a Népszava. Ráadásul az iskolák egy olyan intézkedési tervet kaptak, amelyben egyebek mellett az áll: bárki - tanár, diák vagy más iskolai dolgozó -, aki megkapta a védőoltást vagy az elmúlt hat hónapban átesett a fertőzésen, nem minősül kontaktszemélynek még akkor sem, ha például egy közvetlen családtagja betegszik meg, így karanténkötelezettség sem vonatkozik rá. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja cinikusnak tartja, hogy a kormány a diákokra és szüleikre hárítja a felelősséget. CIKKÜNK A 3. OLDALON A PDSZ szerint nem enyhébb, hanem éppen szigorúbb intézkedésekre lenne szükség. A 12-17 éves korosztálynak még mindig csak 38 százaléka vette fel az oltást Kiutat kínálnak a nyomorból ESÉLY A mélyszegénységből is lehet kiutat találni - ezt bizonyítják azok az ózdi középiskolás és egyetemista diákok, akik a Van Helyed Alapítvány támogatásával tanulnak. A jelenleg 120 patronált gyereket és az ő családtagjaikat, összesen 1070 embert támogató alapítvány vezetője, Bódis Kriszta 23 év alatt építette ki az alulról építkező modellt, amelynek célja, hogy a szegregált társadalmi csoportok a minőségi oktatásba kerülve, szükségleteikre szabott szolgáltatásokat kapva ne termeljék újra a nyomort. REFLEKTOR A 2. OLDALON A csecsemőkortól a pályára állásig segíti az alapítvány a fiatalokat Kőbe vésett emelés BÉR Jövő januártól, egy lépésben emelkedne bruttó 200 ezer forintra a jelenleg 167400 forintos minimálbér, ennek feltételeiről november végéig célszerű lenne megállapodni - ebben egyetértés mutatkozott a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tegnapi ülésén, ahol gyakorlatilag előre kikövezett úton indultak meg a hivatalos bértárgyalások a munkáltatói és a munkavállalói szervezetek, valamint a kormány között. Az idén az egyeztetések egy nem szokványos felvezető után kezdődtek el. Bár hivatalosan a VKF-en, a háromoldalú tárgyalások során születik megállapodás a következő évi minimálbér összegéről. Orbán Viktor miniszterelnök az idén már a nyár elején bejelentette: szemei előtt egy 200 ezres minimálbér lebeg. A kormány Előre kikövezett úton indultak meg a hivatalos bértárgyalások, Orbán már a nyáron üzent. Lemaradásban a szlovák minimálbér már most 218 ezer forintnak felel meg később nemzeti konzultációt is indított róla, és a mintegy 20 százalékos béremelést jelentő elképzelés 94 százalékos támogatást kapott. FOLYTATÁS A 6. OLDALON FOTÓ: MTI/BALÁZS ATTILA Már hitelből ketyeg Budapest KERET Nem történt csoda: szeptember elejétől folyószámlahitelből működik a főváros. Az önkormányzat minden működésre fordítható állampapírja és készpénze elfogyott, így az intézmények és a hivatal fenntartása érdekében hozzá kellett nyúlni a 25 milliárd forintos folyószámlahitel-kerethez. „Az iparűzési adó holnaptól kezd érdemben befolyni az önkormányzathoz, ezt sürgősséggel vezetjük át a számlánkra. Minél előbb visszatöltjük a hitelkeretet, annál kevesebb kamatot kell fizetnünk” - válaszolta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának. FOLYTATÁS A 3. OLDALON Hosszú évekbe telik, mire lesz magyar lőfegyver ÁLMOK Végre lesz magyar fegyvere a magyar katonának - jelentette ki nemrég Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség parancsnoka arra utalva, hogy elkészült Rengeteg pénzből egy teljes ágazatot kell kiépíteni, szakembereket képezni, hat hazai fejlesztésű lőfegyver működőképes prototípusa. Ám bármennyire ígéretesnek hangzik a honvédség projektje, még csak az elején tartanak. Rengeteg pénzből egy teljes ágazatot kell kiépíteni, szakembereket képezni. Ráadásul az sem világos, ki áll a prototípusokat előállító cég hátterében. A prototípusok már elkészültek RÉSZLETEK A 4. OLDALON