Népújság, 2011. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2011-07-23 / 169. szám

----I­L­A­G__________2 NÉPÚJSÁG Színes® Hol ebédelt utoljára Petőfi Sándor? Kevés helyen ápolják olyan gond­dal nagy költőnk utolsó napjainak emlékét, mint Kelementelkén. Erről tanúskodik a Simén udvarház hom­lokfalán elhelyezett márványtábla felirata: ÁLDOTT LEGYEN E HÁZ AHOL 1848 JÚLUS 30-ÁN UTÓDÁRA EBÉDELT NAGY KÖL­TŐNK PETŐFI SÁNDOR... Lelkes kelementelki vállalkozók funkcionalitást is adtak az épület­nek, a környék egyik legötletesebb turisztikai programját működtetve benne. Jómagam is külföldi baráta­im kísérőjeként nemegyszer töltöt­tem kellemes órákat a történelmi falak között. Várakozás közben, a feliratot nézegetve csak nem ha­gyott nyugodni a kételkedés kisör­döge. Hogyan ebédelhetett Kelementelkén Bem és tisztikara, ha az eseményeket leíró, pontos adatokra támaszkodó munkák sze­rint már a kora délutáni órákban megérkeztek Székelykeresztúrra? A két helység, Kelementelke és Székelykeresztúr közötti 36 km-es távolság megtétele még az elkép­zelhető legjobb menetsebesség esetén is legalább négy órát igé­nyelt volna, így érdemesnek talál­tuk utánanézni az utolsó ebéd kér­désének, összevetve a helyszínt pontosító visszaemlékezéseket. Ugyanakkor a korabeli katonai tér­képek útvonal- meg távolságadata­iból feltételezve a maximálisan el­érhető menetteljesítményeket, a legoptimálisabb menetidőkkel szá­molva, megpróbáltuk pontosítani a sereg út - idő koordinátáit. A visszaemlékezések döntő több­sége, a szemtanúk - Sipos Sándor, Duka Jánosné - és az utolsó előtti nap korabeli kutatói - Barabás Endre, Kénosi Sándor Domokos, Szentmártoni Kálmán - Székelykeresztúrt jelölik meg az utolsó ebéd helyszínéül. Egyetlen visszaemlékezés ír a kelementelki ebédről. Szerzője Gyalokay Lajos százados, Bem seregében a kato­nai iroda vezetője, Gyalokay Jenő hadtörténész édesapja. Habár a fi­atal tiszt visszaemlékezésének a segesvári csatát leíró részét mint az egyik legmegbízhatóbb forrást tartja számon az irodalomtörténet, a jú­lius 30-ára vonatkozó adatok kö­zött több pontatlanságot is talá­lunk:­­ „...ő (Petőfi Sándor) előtte való nap (július 29) Egressy Gá­bor társaságában érkezett Ma­rosvásárhelyre, azonnal tisztelkedett az öreg úrnál. ” A va­lóságban Petőfiék július 25-én az Ojtozi-szorosban csatlakoztak Bem seregéhez.­­ „...ő be sem várva, hogy neki jobb oldalról helyet csináljak, bal felől a kocsija felpattant.” A való­ságban július 30-án Petőfi nem a Gyalokay, hanem Bem hadititkárá­nak, Anton Kurznak a kocsiján uta­zott, ahogy azt a Petőfitől a hajnali induláskor búcsúzó Egressy és a szekérsorral a vácmányi kapaszko­dón találkozó Kővári László törté­nész is leírja: ’’Négy szekérrel ment (Bem), hét segédével, a Váczmánon találkoztam velek, az elsőben Bem ült Lőrinczi József századossal, egy másikban Pünkösti Gergely és Gyalakai Lajos századossal, az utolsóban Kurtz Antal, titkára, Petőfivel, a­kiért e körülményt részletezem. ” Mielőtt állást foglalnánk az ebéd színhelyének kérdésében, próbáljuk meg behatárolni a kor út- és közle­kedési viszonyainak ismeretében, hogy hol is lehetett a Bem törzs­tisztjeiből meg a kísérő lovasokból álló kis csapat délben vagy a dél körüli órákban? 1. A marosvásárhelyi indulás időpontja. Még nem sikerült a vá­sárhelyi indulási időt pontosító le­írásra bukkannunk, viszont az 1849 nyarának hadjáratait tárgyaló hadtörténeti munkákban a seregek indulási idejét az esetek többségé­ben hajnali 3-4 órára teszik, sőt sürgős esetekben éjszakai menete­léseket is leírnak. 1849. július 30-án Marosvásár­helyen 4 óra 1 perckor kelt fel a nap (ekkor, jó hetven évvel Trianon előtt még nem Bukaresthez igazí­tották a vásárhelyi órákat). A polgá­ri szürkület időpontja, mikor a de­rengő fényben akár olvasni is lehet, 3 óra 26 perckor volt a székely fő­városban. Az Udvarhely felől érkező honvé­dekkel való mielőbbi találkozás, a haditervek megbeszélése a csapat­tisztekkel, a csata előtti pihenés le­hetősége, meg a várható nyári me­leg nap mind-mind nagyon korai in­dulást igényeltek. Gyalokay Jenő hadtörténész is hajnalra teszi az indulási időt: „Bem július 30-án hajnalban indult el szűkebb tör­zsével Marosvásárhelyről. ” A fen­tiek alapján akár hajnali három­négy órára is tehetnénk az indu­lás idejét. Viszont az indulás előt­ti teendők, a csapattesteknek szóló utasítások elküldése, az el­következendő napok csapatmoz­gásainak összehangolása valószí­nűleg késleltethette Bemnek és törzskarának az indulását, így fel­tételezhetünk egy későbbi, de még hajnali indulást reggel 5 és 6 óra között. 2. A menetsebesség. A kor hadseregeinek menetsebességét a gyalogos katonák lépéseinek hosz­­sza és a percenkénti lépésszám határozta meg. Nem véletlen, hogy a régi katonai térképek „léptékét" is lépésekben adták meg. (,,...einer halben Meil oder 6000 ordinairen Schritten - azaz: egy fél mérföld vagy hatezer közönséges lépés.) A lépéshossz minden me­netsebesség mellett változatlan maradt, csak a percenkénti lépés­szám változott. A „normál lépés” percenként 90 - 95 lépést jelen­tett, 4,2 km/óra sebességet ered­ményezve. „Gyors lépés”-kor per­cenként 105-108-at léptek a hon­védek, ami közel öt kilométer per óra sebességet jelentett. Roham­kor, „sebes lépés "-ben a lépések száma elérte a 120-at. Nagyobb seregek naponta 23-30 kilométert haladtak, kisebb egységek átlag­ban napi 38-46 km-t tettek meg. E számok tükrében értékelhetjük iga­zán Bemnek és hős székelyeinek hatalmas teljesítményét a megva­lósított napi menettávok alapján, amelyek a fenti értékek akár két­szeresét is elérték. „Természetes, hogy ilyen gyors mozdulatokat csak a járást jól bíró csapatok hajthattak végre, mert a gyorsaság a meglepő támadásnak el nem maradható kelléke. Ebből s a mérkőző erők aránytalanságából folyt Bemnek az az elve, hogy: “Az ellenséget láb­bal kell megvernie ” - írta a hadtör­ténész Gyalokay Jenő Bem seregé­ről. Bármilyen jó eredményeket mu­tattak fel a székely gyalogosok, a Székelykeresztúrra való gyors elju­tás egy kizárólag csak lovasokból és szekeresekből álló csapattal volt lehetséges, így a lóval és szekerek­kel utazó törzskar csak egy lovas egységet vitt magával a Damaszkin hadosztályából. A gyorsegység se­bességét a szekereké határozta meg. Ez az emelkedők nélküli szakaszokon (figyelembe véve a közel 60 km-es távot, a váltólo­vak hiányát) átlagban 10 km/h lehetett. A Vácmány és a balavásári hegy meredekein a sebesség 5 km/h-ra csökkent. A Kis- és Nagy-Küküllő közötti szelí­­debb lankákon átlagban 7,5 km/h-t valószínűsíthetünk. 3. Az útvonal. A kor katonai tér­képein szereplő, jól karbantartott, ágyús seregek által is használható hadi utak jó részét hiába keressük a mai atlaszokban. Érdekes módon ezeknek az ősi utaknak az emlékét idős emberek még ma is őrzik szé­kely falvainkban. Szekérrel vagy gyalogosan még az ötvenes évek­ben is ezeket a „torony iránt”, he­gyen-völgyön keresztül a legrövi­debb távot jelentő utakat használ­ták a busz nélküli világban. A Marosvásárhely és Székelykeresztúr közötti legrövi­debb, a katonai térképen „Landt Strasse von Maros Vásárhely nach Udvarhelly” néven jelzett országút a Vácmány irányába indult, a hegy alatt a mai villanegyednél balra ka­nyarodott, majd a hegyeken át Bálintfalvánál ért a Nyárád völgyé­be. Szentháromság és Bede között ismét átvágott a hegyen, és Havadpataka és a Kis-Küküllő vo­­nalát követve ért Erdőszentgyörgyre. Ennél a legrövi­debb útnál viszont sok kisebb­­nagyobb emelkedőt, rajtaütésre al­kalmas erdőt láthatunk a korabeli térképen, így választotta Bem a ki­csivel hosszabb, de több emelke­dés nélküli, ebenes szakaszt tar­talmazó Marosvásárhely - Balavásár - Erdőszentgyörgy útvo­nalat. Ennek a nyomvonala sem egyezik a mai aszfaltútéval. Mind a Vácmány, mind a balavásári hegy esetében kanyarok nélkül, merede­ken kapaszkodott a hegyeb­e, és ugyanolyan meredeken ereszkedett is le róla. 4. Érkezés Kelementelkére. A korabeli katonai térképeken látható úthosszokat lemérve, fi­gyelembe véve a szintkülönbsé­gekből eredő pluszokat is, az ak­kori után Balavásár 19 km-re, Kelempentelke 21 km távolságra volt Bem marosvásárhelyi szállá­sától. A kis csapat a feltételezett indulási időintervallum és átlag­­sebességek mellett reggeli fél nyolc-fél kilenc között érketett Kelementelkére, ami egyáltalán nem a délebéd, hanem inkább a fzüstökölés ideje. A két hegyen való átkelés után pihenőt tartha­tott a sereg. Erre, nagyobb egy­ség esetén, a legalkalmasabb a balavásári Postarét lehetett vol­na, ami a mai útkereszteződés­ben, a tömbházak helyén volt. A sietősen haladó kis sereg nem itt, hanem Kelementelkén állt meg. A pihenő a kelementelki Simén kastélyban elköltött regge­livel akár egy órát is igénybe ve­hetett, így fél kilenc - fél tíz körül indulhattak tovább. Józsa András (Folytatjuk) Balavásár a Postánkéi az első katonai felmérés térképén 2011. július 23., szombat

Next