Nimród, 1921 (9. évfolyam, 1-21. szám)
1921-09-15 / 15. szám
214 NIMRÓDVADÁSZLAP 1921. SZEPTEMBER HÓ 15. NYÁRI VADLIBÁZÁS. Irta dr. Niedermann Zoltán. Rekkenő hőségben dagasztottam a fölöpszállási pocsolyák sarát ez év julius 28-án. Pocsolyákat mondok, mert az óriási szárazság a még néhány hét előtt derékig érő vizeket bokáig érő siralmas pocsolyákká szárította ki. Igaz, hogy emellett helyenként másfél arasznyira sülyedtem a sárba. Mindez azonban elviselhető dolog lett volna, ha legalább látszatja mutatkozott volna a kínlódásnak, de sajnos, ahol víz nincs, ott vizivadat is hiába keres az ember, áthajtatván a falu alatti s a vasút melleti vízmaradványokat, meg kellett elégednek azzal, hogy egy kacsát láttam lőtávolon kívül fölrepülni. Jó két óra hosszat mászkáltam már a júliusi nap égető hevében s a fent jelzett kacsán kívül lövésre érdemes állatot nem láttam. Bizonyára sok, nálam kényelmesebb vadász régen otthagyta volna ezeket a nyomorúságos vizeket s bemenvén Takács uram vasúti korcsmájába, várta volna be a legközelebbi vonatot, hogy arra felülvén, jó időre búcsút mondjon a fülöpszállási híres területnek. Gondolom, ilyen eszmék vetődhettek fel B. Bandi bátyám fejében is, ki puska nélkül, csak körülnézni jött ki velem. Hát bizony ezt csak olyan tudja megérteni, ki már volt hasonlóképen. Ha az ember vérbeli vadász s a kommün és oláh megszállás miatt két évig még vadászpuskát sem igen látott s kifosztva minden vadászeszközéből, csonkamagyarországra kerül s itt hozzájut ahhoz, hogy néha vadászhassék, bizony nem nagyon nézi, hogy rossz-e a terület s fáradságos-e a vadászat; hanem ha elszabadul egy-egy napra Pestről, (vizi területről lévén szó) egész nap a mocsaras pocsolyákat bújja. Ez lévén az én helyzetem, érthető, hogy nem proponáltam Bandi bátyámnak a Takács-kocsma húsfalainak meglátogatását, hanem azt, hogy nézzük meg, van-e még víz a Galambosban. Furcsa hely az a Galambos! Alakja olyan, mint egy kiterjesztett háromujjú tenyér; — maga a tenyérrész sűrű, embernél magasabb kákával van borítva— a vadász nem lát s nem hall benne semmit. . Az ujjak, vagy ágak ellenben kajtatáshoz sokkal alkalmasabbak, ezekben kisebb és ritkább a növényzet s a káka között kisebb-nagyobb nyílt vizzek is vannak. Keresztül haladván a kőkeményre száradt első és második ágon, irányul az ú. n. második kutat vettem, mely a harmadik ág szélén van, s melytől nem messze egy kb. 300 lépés hosszú, 100 lépés széles nyílt víz van a harmadik ágban : már mikor egyáltalán víz van, azóta ez is kiszáradt. Éppen delet mutatott az órám, mikor a kúttól balra, a nyílt víz szélére értünk. Tekintve, hogy aznap mindössze egy pesti tea volt az összes táplálékunk, leheveredtünk a kialszott fűre s a hátizsák rejtelmeinek elfogyasztásához láttunk. Evés közben volt időm körülnézni. Víz, ha sekély is, hál’istennek, volt még a horpadásban. A nyílt víz túlsó szélén néhány szárcsa úszkált a kákacsomók között. Szemben nagy csapat gém ütötte fel a tanyáját, temetik a víz leapadása folytán százszámra felfordult %—1 kilós csukákat. — Vajjon lesz-e ma dolga a puskámnak? — Nemrég szerzett 16-os Browningommal ugyanis még csak harmadszor voltam kint s bizony még nem volt alkalmam rá, hogy kifurulyázzam, duplázni is még csak egyszer dupláztam vele. Mialatt ezen gondolkoztam, Bandi bátyám kedvet kapott, hogy a velünk levő kis 6-os Mauserrel megpróbálja a szárcsákat elejteni. Nagy lopakodva el is indult a nyílt víz jobboldali vége felé, hátha sikerül. Nemsokára, éppen kulacsom nyakát fogva, az utolsó simításokat végeztem az ebéden, mikor látom nagy sebbel lobbal visszafele igyekezni. Hozzám érve, izgatottan mondja, hogy az ág vékonyodó részén, vagy 250 lépésre tőlünk, 4 vadliba hűsöl a pocsolyában. Abban nem nagyon bíztam, hogy a libákat az elégnyílt terepen lövésre tudom kapni, mégis neki indultam, mivel úgyis ezt a vizet akartam délután bejárni. Lassan haladtam a jelzett irányban s nemsokára megláttam az egyik libát, egy kis kákacsomó mellett , még jó 150 lépésre tőlem. Sajnos azonban, közöttünk egy nyíltabb rész volt s így minden fáradságom kárba veszett, hogy lőtávolba lopakodjam : még száz lépésre sem voltam tőlük, fölkelt a négy liba s vagy 700 lépésre, túl a vizen a kaszálóba szálltak le újra. Kiszedtem tehát a 6-os sörétes töltényeket a puskámból s 10-est tettem a csőbe, 8-ast pedig a tartócsőbe s tovább kajtattam a pocsogós ágat. Sikerült is egy tőkés kacsát lőnöm, míg végig mentem az egyre vékonyodó ágon. Közben a libák felkeltek a kaszálóról s bolyongván egy darabig a levegőben, leszálltak az új ívet képző tövébe. Magam is visszafordultam, hogy az ág túlsó szélén kerüljek vissza a tanyánkra, hátha akad közben még kacsa. Messziről láttam, hogy Bandi bátyám erősen integet, hogy siessek s mutogatja, merre szálltak le a libák. Visszaérve a nyílt vízhez, készen voltam a