Nimród, 1999 (87. évfolyam, 1-12. szám)
1999-06-10 / 6. szám
Lőismeret ét úgy, hogy billenő csövű Thompson Center puskáját szétszedve, darabokban helyezhesse bele, így sokkal könnyebb cipelni a magas hegyekben. S mindkét keze, karja szabadon marad a kapaszkodáshoz. Csak akkor rakja össze „hegyipuskáját”, ha alapos távcsövezés után végre vadat lát, és megkezdődhet a komoly vadászat! Azt hiszem, a fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy az egylövetű gavallérfegyverek sok vadászaton jó választásnak bizonyulnak. Kivételt képeznek a különfél hajtóvadászatok és a veszélyes nagyvadra történők, amikor azért a dupla golyósok vagy a tolózáras, esetleg előágyszános, valamint az alsókulcsos ismétlőpuskák sokkal célszerűbbek, megfelelőbbek. De átlagos vadászati körülmények között, lesen vagy cserkelésen az igaz vadászoknak, de még inkább a kezdő vadászoknak, a „tanuló puskásoknak” egyenesen tökéletesek! Ezt vallotta Széchenyi Zsigmond is, aki különösen pártfogásába vette a gavallérpuskákat. Ahogy elkezdődött című, ma már klasszikus művében így ír erről: ,A vérbeli nimródok idősebbje általában azt tartotta, hogy komoly vadász kezében elég az az egy lövés. Sőt, szerintük az volt a helyes, a sportszerű, az illendő... Higgadt, fegyelmezett, biztos kezű golyóspuskásról mondja a német: »Er schiesst eine saubere Kugel« - »tiszta golyót lő«. Aki tehát hasonló elbírálásra pályázik, adja meg a módját annak az első golyónak. Lője tiszta fejjel, tiszta szándékkal, tiszta helyre. S ha netán mégis melléje szalad, ne kapkodjon, ne rontsa dolgát újabb baklövéssel. Üljön le nyugodtan, latolgassa tévedését, okuljon hibáján, és máskor csinálja különben!” Amúgy a nagy vadász .400- as, végigagyazott, külsőkakasos, egylövetű, ún. „Ischler Stutzen”-nel lőtte első őzbakját, majd később számos más vadat is. Napjaink Norvégiájában pedig egyenesen tilos - szigorúan büntetik! - vad rénszarvasra táras golyós puskát használni. Csakis egylövetűvel cserkelhet, leshet a vadász! Osztrák, német, svájci és egyre több amerikai erdőjáró is előszeretettel használ gavallérpuskát. Ha fellapozzuk a különböző, évente kiadott vaskos fegyverkatalógusokat, a Kettnertől a Shooters Bible-ig majd mindegyikben bő választékát találjuk az ilyen puskáknak! Bízvást könnyen választhatunk magunknak őzlövő puskát vagy egyéb nagyvadra valót! A blockzárasok közül talán a legnagyobb népszerűségnek örvend, a legjobban „eltalált” típus az amerikai Ruger Modell No. 1. Csaknem valamennyi amerikai és néhány európai kaliberben is készül. Díszesebb kialakítású változatát a német Érdeklődéssel olvastam Bischof Feri barátom és vadásztársam ,Az érthetetlen hibázások okai” című írását a Nimród egyik tavalyi számában. Mivel sok éve vadászom, néhány tapasztalatot szeretnék még kiegészítésül közölni, hátha vadásztársaim megfogadják tanácsaimat. A hibázások legalább harmada visszavezethető arra, hogy a vadász a lövés pillanatában becsukja a szemét, és így húzza meg a ravaszt. (Valószínű, volt egy pár kellemetlen élménye rugdalós puskával!) A második nagy hibaszázalékot okozó tény, hogy a legtöbb golyós cső olajos! Nem elég, ha csak vattával-kóccal kihúzzuk a csövet a használat előtt. A kereskedelemben kaphatók különböző szárító-oldó termékek, amelyekkel a golyós csövet tényleg szárazra tisztíthatjuk. Azonkívül nem csak a csövet, a töltényűrt is alaposan ki kell dörgölni! Velem is megesett, hogy esős idő után bővebben fújtam be drillingem csöveibe az olajat, mint máskor. Másnap hajnalban, amikor újból vadászni mentem, a csövet annak rendje szerint többször kihúztam vattával, amíg fehér nem maradt az utolsó feltekerés. Mégis, a 120 méterre álló őzbakot csak Heym cég gyártja HEYMRuger Modell HR 30 és Modell HR 38 elnevezéssel. A billenőcsövű gavallérpuskák közül érdemes megemlíteni a ferlachi kisipari remekléseket - áruk sajnos a csillagos égbolt magasságában szárnyal -, aztán a német Blaser Modell K77-et és Modell K770-et. Kaliberválasztékuk egyenesen lenyűgöző. Az olcsóbbak közül javasolhatom az amerikai Thompson Center Modell TCR Huntert - ez egyfokozatú, egy billentyűvel készül - és a Model TCR Deluxe-ot, amely gyorsítós megoldású, valamivel tetszetősebb kivitelű. A .22 Hornettől (5,6x36R) a .416 Remington sebeztem, szerencsére csak horzslövéssel. Amikor kinyitottam a puskám, és kézbe vettem az üres hüvelyt, mindjárt éreztem, hogy olajos volt. Később erről olvastam a Wild and Hand című vadászújságban egy vizsgálatot. A jó nevű DEWA (Német Fegyvervizsgáló Állomás) kísérleteket végzett amúgy jó szórásképű (25 cm, 5 lövés) golyós fegyverekkel. Minden töltény hüvelyére egy csepp olajat cseppentettek. A célzott lövések ellenőrizhetetlenek voltak, a 10 centiméteres szórástól az 50 centiméteres kilengésekig minden változat megtalálható volt. A hibázások harmadik oka lehet még a töltény is. Lassan másfél évtizede magam készítem golyós töltényeimet, az évek során sok meglepetés ért a gyárilag készített golyós töltényekkel kapcsolatban. A lőport ugyanis a gazdaságosság és a gyorsaság miatt térfogat szerint, tehát mérőedényben és nem súlyra adagolják a hüvelybe. Sajnos így eltérések adódhatnak, ami bizony kihat a lövés pontosságára, ha nem is nagymértékben, de néha bosszantóan. Volt egy kis puskám, .222 Remington Magnum kaliberű. Nehezen lehetett hozzá töltényt kapni. Ezért nagyon megörültem, amikor egyszer 300 db Magnum (10,6x72BR) kaliberig kaphatók a vadászboltokban. Gyakorlati tapasztalataim alapján bizton állíthatom, hogy a felsorolt gavallérpuskák és még sok más típus, amelyet helyhiány miatt kénytelen voltam kihagyni - egyszerű szerkezetűek, tökéletesen megbízhatóak, és - eltérően a gyakorta katonai eredetű tolózáras ismétlőpuska-„konkurrenciától” — elegánsak: valami egyéni varázzsal bírnak, ami bizony sok vadászt - köztük engem is - valósággal lenyűgöz. A „vadászfegyver-garderobunkban” ezért van ilyen puska is. Kovács László Hirtenberger gyártmányút kaptam ajándékba. Sajnos mind teljes köpenyű „dúvadozó” töltény volt. Újratöltő felszerelésemmel így pár doboznyit „kezelésbe” vettünk fiammal. A lövedékhúzó kalapáccsal kiütöttük a lövedékeket, és helyette ugyanolyan súlyú, részleges köpenyű ólomhegyet szereltünk vissza, így használható volt ez a kaliber ezre is. Hogy ne legyen keveredés, egy doboz töltényből a kiszórt lőport egy tégelybe helyeztük, és onnan mértem vissza, plusz-mínusz 1 ezrednyi gramn pontossággal. Nagy volt a meglepetésünk, amikor mind a 20 töltény kész volt, és még legalább két töltényre való lőpor megmaradt. Mivel biztos voltam, hogy minden újratöltött hüvelybe került lőpor, a következő doboznál elkezdtem egyenként méregetni minden hüvely tartalmát. Legalább 5 különböző „súlycsoportot” kaptam. Természetesen kedvezőtlenül hat a lőszer pontosságára az ilyen nagymértékű súlyingadozás. Itt csak pár személyes tapasztalatot adtam közre. A szakemberek tudják csak igazán, mennyi tényezőből áll össze, hogy a vadász és a fegyvere pontosan, megbízhatóan lőjön. B.L. Még egyszer a hibázásról Nimród 6/1999. 33