Nimród, 1999 (87. évfolyam, 1-12. szám)

1999-06-10 / 6. szám

Lőismeret­ ét úgy, hogy billenő csövű Thompson Center puskáját szétszedve, darabokban helyez­hesse bele, így sokkal könnyebb cipelni a magas hegyekben. S mindkét keze, karja szabadon marad a kapaszkodáshoz. Csak akkor rakja össze „hegyipus­káját”, ha alapos távcsövezés után végre vadat lát, és megkez­dődhet a komoly vadászat! Azt hiszem, a fentiekből egyértel­műen kitűnik, hogy az egylöve­tű gavallérfegyverek sok vadá­szaton jó választásnak bizo­nyulnak. Kivételt képeznek a különfél hajtóvadászatok és a veszélyes nagyvadra történők, amikor azért a dupla golyósok vagy a tolózáras, esetleg előágy­­szános, valamint az alsókulcsos ismétlőpuskák sokkal célsze­rűbbek, megfelelőbbek. De át­lagos vadászati körülmények között, lesen vagy cserkelésen az igaz vadászoknak, de még inkább a kezdő vadászoknak, a „tanuló puskásoknak” egyene­sen tökéletesek! Ezt vallotta Széchenyi Zsig­­mond is, aki különösen pártfo­gásába vette a gavallérpuskákat. Ahogy elkezdődött című, ma már klasszikus művében így ír erről: ,A vérbeli nimródok idő­sebbje általában azt tartotta, hogy komoly vadász kezében elég az az egy lövés. Sőt, szerin­tük az volt a helyes, a sportsze­rű, az illendő... Higgadt, fe­gyelmezett, biztos kezű golyós­puskásról mondja a német: »Er schiesst eine saubere Kugel« - »tiszta golyót lő«. Aki tehát ha­sonló elbírálásra pályázik, adja meg a módját annak az első go­lyónak. Lője tiszta fejjel, tiszta szándékkal, tiszta helyre. S ha netán mégis melléje szalad, ne kapkodjon, ne rontsa dolgát újabb baklövéssel. Üljön le nyu­godtan, latolgassa tévedését, okuljon hibáján, és máskor­­ csinálja különben!” Amúgy a nagy vadász .400- as, végigagyazott, külsőkaka­­sos, egylövetű, ún. „Ischler Stutzen”-nel lőtte első őzbak­ját, majd később számos más vadat is. Napjaink Norvégiájá­ban pedig egyenesen tilos - szi­gorúan büntetik! - vad rén­szarvasra táras golyós puskát használni. Csakis egylövetűvel cserkelhet, leshet a vadász! Osztrák, német, svájci és egyre több amerikai erdőjáró is elő­szeretettel használ gavallérpus­kát. Ha fellapozzuk a különbö­ző, évente kiadott vaskos fegy­verkatalógusokat, a Kettnertől a Shooters Bible-ig majd mind­egyikben bő választékát találjuk az ilyen puskáknak! Bízvást könnyen választhatunk ma­gunknak őzlövő puskát vagy egyéb nagyvadra valót! A blockzárasok közül talán a legnagyobb népszerűségnek ör­vend, a legjobban „eltalált” tí­pus az amerikai Ruger Modell No. 1. Csaknem valamennyi amerikai és néhány európai ka­liberben is készül. Díszesebb kialakítású változatát a német Érdeklődéssel olvastam Bi­schof Feri barátom és vadász­társam ,Az érthetetlen hibázá­­sok okai” című írását a Nimród egyik tavalyi számában. Mivel sok éve vadászom, néhány ta­pasztalatot szeretnék még ki­egészítésül közölni, hátha va­dásztársaim megfogadják taná­csaimat. A hibázások legalább har­mada visszavezethető arra, hogy a vadász a lövés pillanatá­ban becsukja a szemét, és így húzza meg a ravaszt. (Valószí­nű, volt egy pár kellemetlen él­ménye rugdalós puskával!) A második nagy hibaszázalékot okozó tény, hogy a legtöbb go­lyós cső olajos! Nem elég, ha csak vattával-kóccal kihúzzuk a csövet a használat előtt. A ke­reskedelemben kaphatók kü­lönböző szárító-oldó termékek, amelyekkel a golyós csövet tényleg szárazra tisztíthatjuk. Azonkívül nem csak a csövet, a töltényűrt is alaposan ki kell dörgölni! Velem is megesett, hogy esős idő után bővebben fújtam be drillingem csöveibe az olajat, mint máskor. Másnap hajnal­ban, amikor újból vadászni mentem, a csövet annak rendje szerint többször kihúztam vat­tával, amíg fehér nem maradt az utolsó feltekerés. Mégis, a 120 méterre álló őzbakot csak Heym cég gyártja HEYM­­Ruger Modell HR 30 és Mo­dell HR 38 elnevezéssel. A bil­lenőcsövű gavallérpuskák közül érdemes megemlíteni a ferlachi kisipari remekléseket - áruk sajnos a csillagos égbolt magas­ságában szárnyal -, aztán a né­met Blaser Modell K77-et és Modell K770-et. Kalibervá­lasztékuk egyenesen lenyűgö­ző. Az olcsóbbak közül javasol­hatom az amerikai Thompson Center Modell TCR Huntert - ez egyfokozatú, egy billentyű­vel készül - és a Model TCR Deluxe-ot, amely gyorsítós megoldású, valamivel tetszető­sebb kivitelű. A .22 Hornettől (5,6x36R) a .416 Remington sebeztem, szerencsére csak horzslövéssel. Amikor kinyitot­tam a puskám, és kézbe vettem az üres hüvelyt, mindjárt érez­tem, hogy olajos volt. Később erről olvastam a Wild and Hand című vadász­újságban egy vizsgálatot. A jó nevű DEWA (Német Fegyver­vizsgáló Állomás) kísérleteket végzett amúgy jó szórásképű (2­5 cm, 5 lövés) golyós fegy­verekkel. Minden töltény hüve­lyére egy csepp olajat cseppen­tettek. A célzott lövések ellen­őrizhetetlenek voltak, a 10 cen­timéteres szórástól az 50 centi­­méteres kilengésekig minden változat megtalálható volt. A hibázások harmadik oka lehet még a töltény is. Lassan másfél évtizede magam készí­tem golyós töltényeimet, az évek során sok meglepetés ért a gyá­rilag készített golyós töltények­kel kapcsolatban. A lőport ugyanis a gazdaságosság és a gyorsaság miatt térfogat szerint, tehát mérőedényben és nem súlyra adagolják a hüvelybe. Saj­nos így eltérések adódhatnak, ami bizony kihat a lövés pontos­ságára, ha nem is nagymérték­ben, de néha bosszantóan. Volt egy kis puskám, .222 Remington Magnum kaliberű. Nehezen lehetett hozzá töltényt kapni. Ezért nagyon megörül­tem, amikor egyszer 300 db Magnum (10,6x72BR) kalibe­rig kaphatók a vadászboltok­ban. Gyakorlati tapasztalataim alapján bizton állíthatom, hogy a felsorolt gavallérpuskák­­ és még sok más típus, amelyet helyhiány miatt kénytelen vol­tam kihagyni - egyszerű szer­kezetűek, tökéletesen megbíz­hatóak, és - eltérően a gyakorta katonai eredetű tolózáras is­­métlőpuska-„konkurrenciától” — elegánsak: valami egyéni va­rázzsal bírnak, ami bizony sok vadászt - köztük engem is - va­lósággal lenyűgöz. A „vadász­­fegyver-garderobunkban” ezért van ilyen puska is. Kovács László Hirtenberger gyártmányút kap­tam ajándékba. Sajnos mind teljes köpenyű „dúvadozó” töl­tény volt. Újratöltő felszerelé­semmel így pár doboznyit „ke­zelésbe” vettünk fiammal. A lö­vedékhúzó kalapáccsal kiütöt­tük a lövedékeket, és helyette ugyanolyan súlyú, részleges kö­penyű ólomhegyet szereltünk vissza, így használható volt ez a kaliber ezre is. Hogy ne legyen keveredés, egy doboz töltényből a kiszórt lőport egy tégelybe he­lyeztük, és onnan mértem vissza, plusz-mínusz 1 ezrednyi gramn pontossággal. Nagy volt a meglepetésünk, amikor mind a 20 töltény kész volt, és még leg­alább két töltényre való lőpor megmaradt. Mivel biztos vol­tam, hogy minden újratöltött hüvelybe került lőpor, a követ­kező doboznál elkezdtem egyenként méregetni minden hüvely tartalmát. Legalább 5 különböző „súlycsoportot” kap­tam. Természetesen kedvezőt­lenül hat a lőszer pontosságára az ilyen nagymértékű súlyinga­dozás. Itt csak pár személyes ta­pasztalatot adtam közre. A szakemberek tudják csak iga­zán, mennyi tényezőből áll össze, hogy a vadász és a fegy­vere pontosan, megbízhatóan lőjön. B.L. Még egyszer a hibázásról Nimród 6/1999. 33

Next