Nimród, 2007 (95. évfolyam, 1-12. szám)
2007-07-15 / 7. szám
VADÁSZÉLETEK 43. Újfalvi Sándor 1792–1866 Mezőkövesden,1792-ben született,ősi marosszéki székely középnemesi családban.Szülei vármegyei karriert szántak neki,a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba iratták be,és Kolozsvárott végezte iskoláit,Kőrösi Csoma Sándorral együtt.Jogi pályája Marosvásárhelyen indult,majd a bécsi udvari kancelláriánál folytatódott.1841-ben „királyi hivatalosként” tagja volt az erdélyi országgyűlésnek. Megnôsül,feleségül veszi Lészay Júliát,akit élete végéig imád.Nôsülése után Kővár vidékén levő birtokára húzódik vissza gazdálkodni.Szeret olvasni,könyvekkel veszi magát Újfalvi Sándor és felesége, Lészay Júlia sírja Kolozsvárott a házsongárdi temetőben körül,és ha teheti,vadászni jár, amiben legnagyobb örömét leli. Ezek a vadászatok adnak alkalmat arra,hogy szoros barátságot kössön az erdélyi reformnemzedék legjobbjaival,Wesselényi Miklóssal,Kisfaludy Sándorral,Kendeffy Ádámmal,Kelemen Benjáminnal, Gulai Lajossal,Kemény Dénessel,Deák Ferenccel,hogy csak néhány nevet említsek. A vadászatnak nagy szerepe volt abban is,hogy Újfalviból író lett. Míg a korszak más prózaíróinál a vadászfeljegyzés csak műfaji keret,Újfalvinál a megélt vadászélmények,a megismert vad részletes,színes leírása.Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok és vadak c. munkáját élete hetedik évtizedében,1854-ben vetette papírra.Elkülöníthető benne három rész:fél évszázadnyi erdélyi vadászat emlékiratszerű leírása, egy-egy megélt vadászesemény novellisztikus kidolgozása és az Erdélyben honos vadfajokról gyűjtött ismeretek összefoglalása. Jómódú földbirtokosként megtehette,hogy hetekre,hónapokra egyik vadászatról a másikra menjen.Rátermettségét,bátorságát az urak vagy az egyszerű hajtók egyaránt csodálták,minden vadásztársaságban szívesen látták. Újfalvi a vadászkönyv kéziratát felesége,Lészay Júlia halála után,1858-ban magával vitte Pestre,és megmutatta Bérczy Károlynak,a Vadász- és Versenylap főszerkesztőjének, aki felismerte benne az értéket, és lapjában közzétette a mű több fejezetét. Felesége halála után Újfalvi Pesten sem találta helyét,és visszatért Kolozsvárra.Kővár vidéke 1861-ben az állandó bizottmányi tagok sorába választotta,és arra kérte,vegyen részt a vidék vezetésében. 1865-ben még részt vesz az összeülő országgyűlés munkájában.Kortársait és a fiatalokat még arra biztatja,hogy készüljenek a „nagy időkre”,de neki már csak arra marad ereje,hogy elhúzza vadászpuskája ravaszát.1866.július 16-án öngyilkos lesz. Végrendeletben gondoskodik róla,hogy utódok hiányában megmaradt vagyona az erdélyi magyar művelődési életet szolgálja,tetemes vagyonát a kolozsvári színházra hagyta. Felesége,Lészay Júlia elvesztése után érzett fájdalmában sem feledkezik meg hazájáról,nemzetérôl.A szeretett feleség sírkövére a következő,napjainkban már-már alig olvasható sorokat vésett:„Megtört gyászos férje vele a jóval minden örömeit e sírba temette.E látogatott nemzet női világa ha nyomdokait követi,a férfi tetterős lesz,a haza felvirágzik!” Ugyancsak részletes végrendeletben hagyta hátra,hogy ha meghalt,akkor felesége mellé temessék,és a sírfelirat a következő legyen:„Zord sziklák közt,bérczek ormán a vadakkal harczra keltem,s egy szelíd galamb halálán mégis megtört szívem,lelkem. Galamb szelíd nem sírjára sóhajtás közt hull a könnyem, szerelmed,népem hazája tartá csak a lelket bennem. Most teljesül óhajtásom,itt nyugszom hű társam mellett,s lelkem boldog lesz,ha látom felvirulva nemzetemet.” Halála előtt e sírverset Dózsa Dániellel íratta meg. Ha a kolozsvári Házsongárdi temetô nem válik rövidesen a világöröksége részévé,akkor félve gondolok arra,eltűnhet Újfalvi Sándor sírja a föld színérôl.Ezért megadom Újfalvi Sándor és felesége,Lészay Júlia sírjának pontos helyét:a II.C parcella 76.számú sír.Talán ezzel nem járunk úgy,mint Lakatos Károly sírjával. Írta:Nagy Lajos Marosvásárhelyen, az első magyar vadászújság 150.évfordulója tiszteletére Újfalvi Sándor 30 Nimród 7/2007.