Nimród, 2007 (95. évfolyam, 1-12. szám)
2007-07-15 / 7. szám
akkor viszont az angolszász vadászirodalom felettébb érdemdús,híres alakjai. Oswell feljegyzéseiből tudjuk,hogy legszívesebben gyors, fordulékony ló hátáról űzte a vadat,ide értve az elefántot,rinocéroszt is.Angol kisipari dupla golyósokkal és egylövetűekkel rendelkezett,amelyek persze elöltöltôsek és külsô kakasosak voltak.Elônyben részesítette az akkor kis kalibernek számító,sörétes ebnagyság szerinti 10-eseket és 12-eseket.Ezek aránylag nem voltak olyan nehéz fegyverek,mint a 8-asok,pláne 4-esek! Slóháton kitűnően lehetett manôverezni velük.Késôbb kedvenc 10-es Purdey expressét kölcsönadta Sir Samuel Bakernek, aki 1861-ben a Nílus folyam mellett forgatta eredményesen. Oswell sajátos zsákmányoló stílusához tartozott a nagyfokú sportszerûség.Az esetek döntô többségében mindössze 8–15 méterről tüzelt a vadra.Nyugodt ember,egyben biztos lövész lehetett,mert aránylag kevés kalamitása akadt.Dr.Zoltán János:„Vadászok életveszélyben” című kitűnő könyvében említi ezeket a rendhagyó históriákat,kivételeket:„A Nílus forrásánál az angol John Hamming Speke és William Cotton Oswell,tapasztalt vadászok, alacsony bozótosban lovagoltak kora reggel.Három bivalybikát láttak,amint keresztezték az utat.Oswell Superior nevű lovát megsarkantyúzta,és odakiáltotta kísérőjének:– maradj! Öt lépésre megközelítette a bikát,és rálőtt.A bika átbukfencezett a fején,és mozdulatlanul fekve maradt.Azt hitte kimúlt, úgyhogy megfordította a lovát, hogy a másik után vágtasson. A következő pillanatban a bika felugrott,és megrohanta a lovát.A ló tovább futott,de közben a vér spriccelt az oldalán hasított harminc hüvelyk hoszszú,mély sebbel.Abika már túl beteg volt,hogy támadjon,öszszeesett és kimúlt.Aló továbbhúzta magát néhány lépéssel,de miután látta,hogy menthetetlen,Oswell egy lövéssel véget vetett szenvedéseinek.Oswell másik története:meglett egy magányosnak látszó bivalybikát.A bika összeesett,de a következő pillanatban hirtelen az egész táj tele lett bivallyal,ahol eddig egyet sem látott.Egy egész csorda jelent meg,és őrült robajjal rohantak felé.Szerencséje volt,hogy egy vastag mimózaág húzódott felette,arra felkapaszkodott,és azon lógva nézte,hogy rohannak el alatta a bivalyok... Oswell 1844 és 1855 közötti vadászexpedícióinak egyikén nem gyalog cserkelt (azt ritkán tette K.L.),hanem egy erős,jó vadászlovon,amelynek neve Steal volt.Egyik este a tábor felé lovagolt,amikor is egy fehér rinóval találkoztak.Meglőtte,az pedig rögtön nekitámadt.Meg akart fordulni a lovával,de az egy sűrű bokorba ütközött,és a rinó a szarvát a hasába döfte, majd olyan erővel lökte fel,hogy a szarva még a nyerget is átütötte.Mindez olyan szerencsétlenül történt,hogy a kengyel Oswell fején több centiméter hosszban felhasította a bőrét.Igyekezett feltápászkodni a földről, miközben a rinó úgy rohant el mellette,hogy szinte súrolta a ruháját.Odaugratott segédje a tartalék puskával.Leszállította az embert,maga ugrott fel a lovára,és vágtatott a rinó után.El is érte.Bal kezével letörölte szeméről a vért,visszanyomta a skalpszerűen lelógó fejbőrét,és a jobb kezében tartott puskát a rinó oldalához nyomva,elsütötte.Ezzel maga is kimerítette az erejét.Leült egy bokor tövébe, és sokáig lihegett.Aztán visszalovagolt a szerencsétlenség színhelyére,a felöklelt lovához.Ez a ló az eltöltött idő alatt nagyon a szívéhez nőtt,mert olyan bátor volt,hogy egyszer tíz méternyire megközelített vele egy oroszlánt,úgyhogy nagyon rosszul esett megadni a kegyelemlövést.” Volt olyan esete is,hogy a rinó megsebesítette a combján. De ezek mind kivételnek számítottak a sok száz veszélytelen,eredményes zsákmányolás mellett.Sosem volt dicsekve vadász.Érdekes élményeinek milliomod része került papírra, azok többsége sem saját tollából,hanem inkább a szorgalmasabb pennájú társai,barátai emlékeztek meg róla.Öregkorában egy tisztelője kérdésére – viszszavágyik-e Afrikába? – azt felelte:– ha nem lennék nős ember,gyerekekkel és unokákkal, akkor azt hiszem,Afrika felé venném az irányt,ott fejezném be a napjaimat,a szabadban.Ez az utolsó vágya nem teljesült – 1893-ban Angliában,vidéki birtokán hunyt el a nagy vadász, akinek vadászati stílusát később is sokan próbálták utánozni,de vajmi kevesen igazi sikerrel. Kovács László Oroszlántámadás Oswell első afrikai expedícióján (1844) Oswell elefántkalandja Dél-Afrikában (1850) SZENT HUBERTUSNAPOK II. Vadászati, Horgászati, turisztikai termékbemutató és vásár 2007. november 3–4. Budapest, Vajdahunyadvár Kiállítók, árusok jelentkezését várjuk! Jelentkezési határidő: 2007. szeptember 30. Érdeklődni lehet. Bányai József muzeológusnál Telefon: 363-5099, 364-0073 Mobil: 20/323-4865 Vezényi Elemérvándordíj A festômûvész Vezényi Elemér halálának 40.évfordulóján,2007-ben adják ki elsô ízben a mûvész nevét viselô vándordíjat. 15–30 éves alkotók pályázhatnak legfeljebb 50x50 cm-es olajfestménnyel vagy akvarellel, amelyet október 15-ig kell eljuttatni a Vadászkamara központjába (1027 Budapest,Medve u.34–40.).A Muray Róbert festôművész vezette öttagú kuratórium választja ki a gyôztes alkotást.A vándordíj ünnepélyes átadására novemberben,Szent Hubertus napján kerül sor a Mezőgazdasági Múzeumban. V.L. Nimród 7/2007.29