Nimród, 2017 (105. évfolyam, 1-12. szám)

2017-03-01 / 3. szám

NIMRÓD 2017/3 A többi csoporttal szemben visszament a bejárathoz egy újabb csoportért. Úgy 30-40 fős volt a csopor­tunk, persze benne a jómadár és jómagam is. A bar­langi túra közepe felé két nagy cseppkőtermet egy szűk és viszonylag alacsony mesterséges vágattal kö­töttek össze, ezen haladtunk libasorban, előttem Ja­ni, utolsónak én. Nekem többször lapjára kellett for­dulnom, olyan szűk volt a folyosó, hogy székében nem fértem el. Vonulunk libasorban, mikor egyszer csak szembe jön velünk egy fiatal, vélhetően gim­nazista, igazi tenyeres-talpas, szöszke cselák kislány idegenvezető, aki leadván csoportját, igyekezett vissza a következő transzportért. Persze mindenki utat ad neki, illedelmesen félrehúzódik, így tesz előttem Jani barátom is, de látok a szemében valami akkor még nem ismert huncut fényt, ahogy vissza­fordul. Mellém ér a kislány, a lehetőségeimhez képet igyekszem a legkisebbre összemenni, hogy elfér­jünk, amikor egy elképzelhetetlenül nagy szellentés dübörög végig folyosón. Köpni-nyelni nem tudok a kellemetlenségtől, mikor Jani megszólal: - Buzgó, azért ezt nem gondoltam volna rólad! A kislány megsemmisülten megzavarodva elfut, én meg né­zek ki a fejemből megszégyenültem Ha védekezem, hárítok, csak gyanúsabbá válok, ami a fineszes gaz­ember tüzére öntené az olajat, így hát égő orcával és komoly lelki sebekkel kullogok a többiek után. Van még vele kapcsolatban néhány történetem, ám azt majd azoknak mesélem el szóban, akiket valóban ér­dekel. De sztorizásból vissza a kutyákhoz. Az élete során általa és vérebei által megtalált sebzett vad mennyiségét 1000 db körülire teszi. Ér­dekes látnunk, hogy a régi vérebesek egyike sem tud vagy akar darabra pontos eredményt megadni, aminek két alapvető oka lehet. Az egyik az, hogy őket nem a versengés, a minél nagyobb számok el­érése inspirálja, hanem maga a munka, a tevékeny­ség. A mostani vérebeseknél kicsit megváltoztak ezek a kötődések. A másik ok pedig az, hogy az ő legaktívabb időszakukban még nem álltak rendel­kezésre a ma már természetes technikai vívmá­nyok, mint az információáramlást felgyorsító mo­biltelefon és a hajszán lévő kutya megtalálására ké­pes GPS-technológia, így általában naponta egy munkát tudtak csak abszolválni. Azt, hogy az öreg Jägerek szűkszavúan ismerte­tik a legnehezebbnek, illetve legértékesebbnek gon­dolt munkájukat, korábban már elemeztem. Zilai János sincs ezzel másképp, a legnehezebbnek gon­dolt munkájáról röviden így számol be: Délutáni vadászaton láblövött bikát másnap egész nap egy is­mert utánkereső kereste, eredmény nélkül. Mi, egyéb elfoglaltság miatt, csak harmadnap délután tudtuk folytatni a munkát, és hoztuk terítékre a seb­zett bikát. A legérdekesebb munkájáról így mesél, szintén nem bő lére eresztve: Egy hátsóláb­lövött bikát ke­restünk másnap és harmadnap, mire megtaláltuk. Összesen 17 km-t tett meg, eközben négyszer át­úszta a Siót. A hajsza szerencsés körülmények kö­zött történt, és viszonylag rövid volt, ebbe nyilván belejátszott, hogy a vad alaposan ki lehetett fáradva. Arra kérdésre, hogy számára mit jelent az után­­keresés, a vérebezés, így válaszolt:­­ Hozzátartozik a vadászathoz. Egy vérebvezetőnek helyből több és alaposabb képzetséggel kell rendelkeznie, mint a nem vérebesnek. Jobban ismeri ballisztikát, az ana­tómiát, a vad testéről származó szőrt, vért, hajat, csontszilánkot, velőt. Tudnia kell olvasni a nyo­mokból, pl. hogy a vad keresztül van-e lőve, s ha igen, milyen magasságban. A vércsepp alakjából tudnia kell, mi a haladási irány. Sokat tanul munka közben a vad viselkedésből, és ismerkedik a terü­lettel. A védekezéshez kötődni (igazán) csak bel­sőnkből lehet, és nem utasításra. Talán ezt hívják el­hivatottságnak! A fejezetben felhasznált nem saját fotókat Böhm Istvánnak, ifj. Federmayer Vilmosnak, Szendrei Lászlónak és Kammermann Péternek köszönhe­tem. Zilai Jani egészségében úgy 4-5 évvel ezelőtt ne­gatív változások álltak be, egyik baj érte a másikat, sajnos műtétekre és hosszasabb kórházi ápolásra is sor került, de a fogorvosként dolgozó Dorottya lá­nya hathatós segítségével kikeveredett ebből a ne­gatív spirálból, és mondhatom valamennyiünk őszinte örömére, újra a mosolygós Zilai János jár­­l­el közöttünk. A munkáltatójától kapott keselyűsi házban tölti nyugdíjas éveit, s mint láthattuk, köny­vet írt, talán nekifog egy újabbnak, dolgozik mos­tani kedvencével, és egész biztosan valami újabb tréfákon töri a fejét. Ennek persze egyik lehetséges elszenvedő alanya ismét magam leszek, de meg kell mondjam őszintén, hogy amikor betegeskedett, és ritkán találkoztunk, hiányzott a jó értelemben vett zsiványsága, kópésága, mert mindezt valami olyan mérhetetlen derűvel és szeretettel teszi, hogy ha­ragudni nem lehet rá. Ha nem volna, hiányozna, és remélem, még sokáig tudunk egymáson és önma­gunkon kacagni egy-egy jól sikerült tréfát követően, mert azért én is ritkán maradtam adósa! Idén tavasszal a Börzsönyben, Katalinpusztán tartottunk egy elővizsgát, ahová Janink is hivatalos volt, és örömünkre végre el is tudott jönni. A meg­lehetős hőségben megtartott rendezvény vége felé Jani elébem lép, gyanúsan kedves mosollyal megsi­mogatja mindkét mezítelen karomat. Egészen ad­dig nem értettem a dolgot, amíg meg nem éreztem a karomon az égető csípő érzést, amit a markában tartott friss csalán okozott. Hetekig vakaróztam, de örömmel konstatáltam, hogy Zilai Jani barátom az elhagyhatatlan csutorával a fogai között, az örökké a nyakában lógó távcsövével, csámpás kalapjában visszatért közénk! Köszönöm azoknak, akik kitartóan olvasták írá­saimat, és remélem, segítségemmel most már töb­bet tudnak és értenek a vadászatnak ehhez a tradi­cionális és cseppet sem könnyű részéhez! ^ Eppel János életműdíja Eppel János a német vizsla tenyésztésével, népszerűsítésével nemzetközi hírnevet vívott ki magának, és egyesületi aktivistaként is sokat tett a vadászkutyázás hazai és külföldi megis­mertetéséért. Munkásságát életműdíjjal ismer­te el a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesü­leteinek Szövetsége (MEOE). Szakmai tekintélyét kutyás berkekben bizo­nyítja, hogy 1992-től a MEOE Tolna megyei szervezetének elnöke, 2006-tól, egy cikluson át országos elnökségi tag, illetve a vadászkutya­bizottság elnöke, az FCI Kontinentális Vizslák Bi­zottságának magyar tagja volt. A Drótszőrű Né­met Vizsla Világszövetség életre hívója, 2005- től alelnöke. 1976-ban alapítója a Német Vizs­la Klubnak, és húsz évig titkára, majd elnöke volt. 2016-ban részt vett a Német Vizslások Egyesületének megalakításában, október 20- tól pedig vezeti is azt. Ma is nemzetközi küllem- és munkabíró, több évtizede meghatározó sze­mély a képzések és vizsgáztatások terén is. Je­lenleg a Tolna megyei szervezet vadászkutya­szakbizottságának elnöki tisztségét tölti be. K.I. 72 [vadászkutya, vadászmadár, vadászíjászat]

Next