Nimród, 2017 (105. évfolyam, 1-12. szám)
2017-03-01 / 3. szám
NIMRÓD 2017/3 A többi csoporttal szemben visszament a bejárathoz egy újabb csoportért. Úgy 30-40 fős volt a csoportunk, persze benne a jómadár és jómagam is. A barlangi túra közepe felé két nagy cseppkőtermet egy szűk és viszonylag alacsony mesterséges vágattal kötöttek össze, ezen haladtunk libasorban, előttem Jani, utolsónak én. Nekem többször lapjára kellett fordulnom, olyan szűk volt a folyosó, hogy székében nem fértem el. Vonulunk libasorban, mikor egyszer csak szembe jön velünk egy fiatal, vélhetően gimnazista, igazi tenyeres-talpas, szöszke cselák kislány idegenvezető, aki leadván csoportját, igyekezett vissza a következő transzportért. Persze mindenki utat ad neki, illedelmesen félrehúzódik, így tesz előttem Jani barátom is, de látok a szemében valami akkor még nem ismert huncut fényt, ahogy visszafordul. Mellém ér a kislány, a lehetőségeimhez képet igyekszem a legkisebbre összemenni, hogy elférjünk, amikor egy elképzelhetetlenül nagy szellentés dübörög végig folyosón. Köpni-nyelni nem tudok a kellemetlenségtől, mikor Jani megszólal: - Buzgó, azért ezt nem gondoltam volna rólad! A kislány megsemmisülten megzavarodva elfut, én meg nézek ki a fejemből megszégyenültem Ha védekezem, hárítok, csak gyanúsabbá válok, ami a fineszes gazember tüzére öntené az olajat, így hát égő orcával és komoly lelki sebekkel kullogok a többiek után. Van még vele kapcsolatban néhány történetem, ám azt majd azoknak mesélem el szóban, akiket valóban érdekel. De sztorizásból vissza a kutyákhoz. Az élete során általa és vérebei által megtalált sebzett vad mennyiségét 1000 db körülire teszi. Érdekes látnunk, hogy a régi vérebesek egyike sem tud vagy akar darabra pontos eredményt megadni, aminek két alapvető oka lehet. Az egyik az, hogy őket nem a versengés, a minél nagyobb számok elérése inspirálja, hanem maga a munka, a tevékenység. A mostani vérebeseknél kicsit megváltoztak ezek a kötődések. A másik ok pedig az, hogy az ő legaktívabb időszakukban még nem álltak rendelkezésre a ma már természetes technikai vívmányok, mint az információáramlást felgyorsító mobiltelefon és a hajszán lévő kutya megtalálására képes GPS-technológia, így általában naponta egy munkát tudtak csak abszolválni. Azt, hogy az öreg Jägerek szűkszavúan ismertetik a legnehezebbnek, illetve legértékesebbnek gondolt munkájukat, korábban már elemeztem. Zilai János sincs ezzel másképp, a legnehezebbnek gondolt munkájáról röviden így számol be: Délutáni vadászaton láblövött bikát másnap egész nap egy ismert utánkereső kereste, eredmény nélkül. Mi, egyéb elfoglaltság miatt, csak harmadnap délután tudtuk folytatni a munkát, és hoztuk terítékre a sebzett bikát. A legérdekesebb munkájáról így mesél, szintén nem bő lére eresztve: Egy hátsóláblövött bikát kerestünk másnap és harmadnap, mire megtaláltuk. Összesen 17 km-t tett meg, eközben négyszer átúszta a Siót. A hajsza szerencsés körülmények között történt, és viszonylag rövid volt, ebbe nyilván belejátszott, hogy a vad alaposan ki lehetett fáradva. Arra kérdésre, hogy számára mit jelent az utánkeresés, a vérebezés, így válaszolt: Hozzátartozik a vadászathoz. Egy vérebvezetőnek helyből több és alaposabb képzetséggel kell rendelkeznie, mint a nem vérebesnek. Jobban ismeri ballisztikát, az anatómiát, a vad testéről származó szőrt, vért, hajat, csontszilánkot, velőt. Tudnia kell olvasni a nyomokból, pl. hogy a vad keresztül van-e lőve, s ha igen, milyen magasságban. A vércsepp alakjából tudnia kell, mi a haladási irány. Sokat tanul munka közben a vad viselkedésből, és ismerkedik a területtel. A védekezéshez kötődni (igazán) csak belsőnkből lehet, és nem utasításra. Talán ezt hívják elhivatottságnak! A fejezetben felhasznált nem saját fotókat Böhm Istvánnak, ifj. Federmayer Vilmosnak, Szendrei Lászlónak és Kammermann Péternek köszönhetem. Zilai Jani egészségében úgy 4-5 évvel ezelőtt negatív változások álltak be, egyik baj érte a másikat, sajnos műtétekre és hosszasabb kórházi ápolásra is sor került, de a fogorvosként dolgozó Dorottya lánya hathatós segítségével kikeveredett ebből a negatív spirálból, és mondhatom valamennyiünk őszinte örömére, újra a mosolygós Zilai János járlel közöttünk. A munkáltatójától kapott keselyűsi házban tölti nyugdíjas éveit, s mint láthattuk, könyvet írt, talán nekifog egy újabbnak, dolgozik mostani kedvencével, és egész biztosan valami újabb tréfákon töri a fejét. Ennek persze egyik lehetséges elszenvedő alanya ismét magam leszek, de meg kell mondjam őszintén, hogy amikor betegeskedett, és ritkán találkoztunk, hiányzott a jó értelemben vett zsiványsága, kópésága, mert mindezt valami olyan mérhetetlen derűvel és szeretettel teszi, hogy haragudni nem lehet rá. Ha nem volna, hiányozna, és remélem, még sokáig tudunk egymáson és önmagunkon kacagni egy-egy jól sikerült tréfát követően, mert azért én is ritkán maradtam adósa! Idén tavasszal a Börzsönyben, Katalinpusztán tartottunk egy elővizsgát, ahová Janink is hivatalos volt, és örömünkre végre el is tudott jönni. A meglehetős hőségben megtartott rendezvény vége felé Jani elébem lép, gyanúsan kedves mosollyal megsimogatja mindkét mezítelen karomat. Egészen addig nem értettem a dolgot, amíg meg nem éreztem a karomon az égető csípő érzést, amit a markában tartott friss csalán okozott. Hetekig vakaróztam, de örömmel konstatáltam, hogy Zilai Jani barátom az elhagyhatatlan csutorával a fogai között, az örökké a nyakában lógó távcsövével, csámpás kalapjában visszatért közénk! Köszönöm azoknak, akik kitartóan olvasták írásaimat, és remélem, segítségemmel most már többet tudnak és értenek a vadászatnak ehhez a tradicionális és cseppet sem könnyű részéhez! ^ Eppel János életműdíja Eppel János a német vizsla tenyésztésével, népszerűsítésével nemzetközi hírnevet vívott ki magának, és egyesületi aktivistaként is sokat tett a vadászkutyázás hazai és külföldi megismertetéséért. Munkásságát életműdíjjal ismerte el a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOE). Szakmai tekintélyét kutyás berkekben bizonyítja, hogy 1992-től a MEOE Tolna megyei szervezetének elnöke, 2006-tól, egy cikluson át országos elnökségi tag, illetve a vadászkutyabizottság elnöke, az FCI Kontinentális Vizslák Bizottságának magyar tagja volt. A Drótszőrű Német Vizsla Világszövetség életre hívója, 2005- től alelnöke. 1976-ban alapítója a Német Vizsla Klubnak, és húsz évig titkára, majd elnöke volt. 2016-ban részt vett a Német Vizslások Egyesületének megalakításában, október 20- tól pedig vezeti is azt. Ma is nemzetközi küllem- és munkabíró, több évtizede meghatározó személy a képzések és vizsgáztatások terén is. Jelenleg a Tolna megyei szervezet vadászkutyaszakbizottságának elnöki tisztségét tölti be. K.I. 72 [vadászkutya, vadászmadár, vadászíjászat]