Nógrád, 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)
1972-01-14 / 11. szám
Afroázsiai értekezlet Kíiai*iSz,troMák Etángla üesh feltételét Az afroázsiai szolidaritási szervezet 5-ik értekezlete csütörtökön a zárónyilatkozat és a politikai határozatok megszerkesztésével és jóváhagyásával folytatta munkáját Kairóban. A konferencia szervezeti ügyekkel foglalkozó bizottsága szerdán úgy határozott, hogy két hónappal elhalasztja a döntést Bangladesh tagfelvételi kérelméről. Az éjszakába nyúló vitában India és a Szovjetunió a felvétel mellett szállt síkra, míg az arab és az afrikai országok zöme — élükön Algériával és Szudánnal — a felvétel ellen, illetve annak elhalasztása mellett foglalt állást. A szolidaritási értekezleten résztvevő magyar küldöttség csütörtökön találkozott Khaled Mohieddinnel, az egyiptomi béketanács Lenin-békedíjas főtitkárával. Kiss Károly, a Magyar Szolidaritási Bizottság és a SZOT alelnöke, a küldöttség vezetője az Országos Béketanács nevében magyarországi látogatásra hívta meg Khaled Mohieddint, aki köszönettel elfogadta az ezúton megújított meghívást. A szolidaritási konferencia résztvevőihez írásban juttatták el Kiss Károly felszólalását, amelyben a magyar nép és a magyar kormány szolidaritásáról biztosította a szabadságukért, a függetlenségükért, az imperializmus, a kolonializmus és a fajüldözés ellen harcoló népeket. A Kairói Rádió és a sajtó részletesen ismerteti Kiss Károly nyilatkozatát, amelyben megerősíti, hogy népünk, pártunk és kormányunk támogatja az arab népek igazságos és törvényes harcát az izraeli imperialista agresszió ellen, s országunk elítéli az arabok ellen végrehajtott cionista agressziót. (MTI) Wadheim takarékoskodik Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár rendkívül erélyes gazdaságossági intézkedéseket hozott a súlyos anyagi gondokkal küzdő világszervezet helyzetének enyhítésére. Bár hivatalos számadatokat nem hoztak nyilvánosságra, jól értesült körökben úgy tudják, hogy a program mintegy 4 millió dollár megtakarítást jelent az új költségvetésben. Egy szóvivő újságíróknak elmondotta, hogy a főtitkár memorandumot juttatott el az egyes delegációk vezetőihez, és ebben felkérte őket, hogy ne alkalmazzanak új munkatársakat, külső tanácsadókat, és csak rendkívüli esetben engedélyezzék a túlórázást a beosztottjaiknak. A takarékossági intézkedések közé tartozik a felesleges hivatali helyiségek felszámolása és az adminisztratív „papírmunka” radikális csökkentése is. (MTI) Leszerelési bizottság Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy a leszerelési bizottság február 29-én Genfben, a Nemzetek Palotájában folytatja munkáját Az időpontról a bizottság társelnökeinek (a Szovjetunió és az Egyesült Államok) és a bizottság tagjainak konzultációin történt megállapodás. (TASZSZ) Washington úgy megy, hogy marad Nixon elnök csütörtökön váratlanul megjelent a Fehér Ház szokásos sajtóértekezletén és bejelentette, hogy február 1. és május 1. között további 70 000 amerikai katonát vonnak ki Dél-Vietnamból, ily módon 69 000-re csökkentve az ott maradó amerikai haderő létszámát. Az elnök közölte, hogy május 1. előtt újabb bejelentést tesz majd a csapatkivonások további üteméről. Az elnök ezúttal nem beszélt a teljes kivonulás amerikai feltételeiről, s nem említette az úgynevezett rezidens haderő Dél-Vietnamban tartásának kérdését sem. Erre az elnököt követően nyilatkozó Laird hadügyminiszter is csak közvetve utalt, amikor kijelentette, hogy „mindaddig fennmarad az amerikai katonai jelenlét, amíg amerikai hadifoglyok lesznek Észak- Vietnamban”. A hadügyminiszter élesen támadta azokat a demokrata párti politikusokat, akik a légi háború eszkalációja miatt bírálják a Nixon-kormányt. Kijelentette, hogy ezek „hallgattak akkor, amikor az előző kormány eszkalálta a háborút, és bírálnak most, amikor a Nixon-kormány leszűkíti a háborút”. (MTI) Jarring újabb Gunnar Jarring, az ENSZ- főtitkár közel-keleti különmegbízottja szerdán New Yorkban hozzálátott az arab és izraeli diplomatákkal folytatandó megbeszéléseinek előkészítéséhez. Miközben az újabb Jarringmisszió előkészületei folynak, Izrael több csatornán át is értésre adta: ha a közvetítés előfeltétele az, hogy Izrael adjon pozitív választ Jarring majd egy év előtti emlékiratára — azaz kötelezze el magát a megszállt területek kiürítése mellett — akkor a misszióra kudarc vár. Izrael nem fogad el semmiféle „előzetes feltételt”, s minthogy a Biz- kudarc előtt a tonsági Tanács és a közgyűlés minden határozatát ilyenként értelmezi, nem látni, mi lehet a közös alap, ahonnan Jarring elindul. Golda Meir izraeli miniszterelnök — tovább sarkítva a helyzetet — kereken cáfolta, hogy országa bármi engedményt ígért volna Washingtonnak a Phantomokért cserébe. Területi kérdésekről szólva Meir kijelentette, hogy Jeruzsálem „egyetlen utcáját” sem adják vissza az araboknak; lehetővé teszik ugyan az egyes vallásoknak, hogy szent helyeiket ellenőrizzék, „de semmi többet ennél.” (MTI) NÓGRÁD - 1972. január 14., péntek Párizsi értpítezlet taktikai atomfegyverek Dél-Vietnamban Párizsba csütörtökön megtartották a Vietnammal foglalkozó négyes értekezlet 140 ülését. Az első felszólaló, Pham Dang Lam, a saigoni rezsim küldötte — nyilvánvalóan amerikai sugallatra — újabb feltételt szabott az összes amerikai csapatok kivonásának, amelyet a hadifoglyok szabadon bocsátásával kapcsolt össze William Porter amerikai küldött mindössze kétperces felszólalásában ismét visszautasította a DIFK arra vonatkozó követelését, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg a saigoni kormány támogatását. Nguyen Van Thien, a DIFK küldötte válaszában hangsúlyozta, hogy a dél-vietnami probléma békés rendezése céljából nem tárgyalhatnak a háborús uszító, törvénytelenül hatalmon levő Thien-klikkeL Nguyen Van Thien élesen elítélte a saigoni rezsimet, amiért Dél-Vietnam északi tartományaiból délebbre fekvő koncentrációs táborokba telepíti át a dél-vietnami lakosokat. Nguyen Minh Vy, a VDK küldötte felszólalásában szintén arról szólt, hogy a saigoni rezsim több mint egymillió lakost kényszerít szülőfaluja elhagyására és az ország déli részén fekvő koncentrációs táborokba telepíti őket. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és a saigoni bábkormány folytatja a bombázást és a barbár terrorcselekményeket A DIFK szóvivője az ülés utáni sajtókonferencián kijelentette: a saigoni amerikai parancsnokság azért telepít egymillió dél-vietnami lakost koncentrációs táborokba, hogy taktikai nukleáris fegyverek bevetésére szolgáló övezetet létesítsen. A saigoni küldöttség szóvivője azt állította, mindössze 50 000 dél-vietnami lakost telepítenek ki öt tartományból, mert „földjüket árvíz borította el”. A szóvivő szerint az áttelepítés „önkéntes alapon” folyik és „abszurd feltételezés” az atomfegyverek bevetéséről szóló nyilatkozat. (UPI) Változás, vagy személycsere? Fekete-Afrika országaiban a függetlenné válásnak szinte az első napjaitól kezdve eléggé sűrűn ismétlődtek a személyi harcok, véres és vértelen puccsok, törzsi viszályok, erőszakos szeparatista törekvések. Most már azonban eléggé hosszú ideje — ha jól emlékszünk, Idi Amin tábornok Uganda hatalomátvétele óta — meglehetős csend honol Fekete- Afrikában. Csütörtökön viszont újabb puccs hírét repítették világgá a sajtóirodák és rádióállomások. A színhely Ghana. Katonatisztek csoportja vette át a hatalmat. Vezetőjük Mike Achampont ezredes. Edward Akufo-Addo köztársasági elnök lemondott (vagy lemondatták). S ugyancsak eltávolították a hatalomból dr. Busia miniszterelnököt. Ez az utóbbi ténykedés annál is könnyebbnek látszott, minthogy Busia, a hírek szerint, nincs is otthon. Éppen Londonban van — egyébként Oxford mellett családi házat tart, ahová gyakran vonul vissza pihenni, meglehet, most majd tartósabb pihenőre — ugyanis éppen a közeli napokban került volna sor a Heath miniszterelnökkel való tárgyalásaira. Ghana eladósodott ország, elsősorban a fejlett ipari tőkésországoknak tartozik, s mindenekelőtt Angliának. A londoni Times éppen keddi számában — valószínűleg mit sem sejtve arról, hogy két nap múlva puccs tör ki — foglalkozott Ghánával, rámutatva, hogy amíg az 1966-ban megdöntött Nkrumah elnök idejében Ghana külkereskedelmi eladósodása 300 millió font sterling értékű volt, azóta ez az adósság nemhogy csökkent volna, hanem tovább emelkedett. Noha lapzártáig csak szűkszavú jelentések érkeztek a ghanai helyzetről, az eddigi vélemények egybehangzóan ,a gazdasági nehézségekben látják a hatalomátvétel okát. Ghana igen nagymértékben függ fő exportcikke, a kakaó világpiaci árától. Az pedig változó. Jó kakóáruévben javul az ország helyzete, olyan évben viszont, amikor a világpiacon, zuhan a kakaó ára, fokozódnak Accra nehézségei. A Nkrumahot 1966-ban megdöntő katonák azt ígérték, ők majd jelentősen megjavítják a helyzetet. Ígéretük beváltatlan maradt. Az őket 1969-ban követő polgári kormányzat ugyanazt ígérte — ugyanolyan eredménnyel, azaz sikertelenséggel. Most ismét katonák vették át a hatalmat. Természetesen, az előző, dr. Bussa-féle polgári rendszer bűneiben jelölték meg a nehéz gazdasági helyzet okait és fogadkoztak, hogy ezentúl másképp lesz. Egyelőre időt kell nekik hagyni ígéreteik beváltására. E pillanatban még nem tudjuk megmondani, később dől csak el, sikerül-e nekik megjavítani Ghana helyzetét. Azaz: január 13-án személycsere történt-e csupán a hatalmat illetően Ghánában, vagy valódi változás kezdődött el? ‘ Baráti társaság alakult Daccában Daccában megalakult a Bangladesh és a Szovjetunió Népeinek Baráti Társasága. A szervezet végrehajtó bizottsága megtartotta első ülését. A társaság tevékenysége legfőbb céljának a két ország közötti baráti kapcsolatok fejlesztését és megerősítését tartja. A végrehajtó bizottság egyhangúlag foglalta határozatba, hogy táviratot intéznek a Szovjetunió népéhez és kormányához, ebben kifejezésre juttatják őszinte hálájukat és köszönetüket, azért a támogatásért, amelyet Bangla Desh népének a nemzeti felszabadulásért vívott igazságos harcához nyújtottak, j .(MIT) . . --JÓ ' -' Az a pillanat, amikor Rahman sejket egymillió ember üdvözölte Dacca városának repülőterén és a bengáli függetlenségi mozgalom vezetője kijelentette: Bangladesh állam teljesen függetlennek és szuverénnek tekinti magát — vitathatatlan fordulópontot jelentett a hatalmas hindusztáni szubkontinens történetében. Sőt, bizonyos értelemben ,Ázsia és a világ történetében is. 1947-ben az angolok, a maguk hatalmi elképzeléseinek szolgálatában, úgy osztották fel hajdani indiai gyarmatbirodalmukat, hogy India mellett egy két részből álló — és egymástól nemcsak földrajzilag, hanem természetes ellentétektől is szétválasztott— pakisztáni állam létesült. Bármennyire is hibás, vagy elítélendő volt azonban ez az akció — Pakisztán mégis részévé vált a háború után kialakult status quónak. Központi kormány irányította, általános nemzetközi jogi elismerésben részesült, és az ENSZ tagállama lett. A fordulat Pakisztánnak mint államnak az eddig ismert formában történő összeomlása, a hajdani Kelet-Pakisztán helyén a független és szuverén Bangladesh Népi Köztársaság létrejötte ily módon olyan típusú változása a nemzetközi status quónak, amilyenre az utóbbi huszonöt esztendőben nem volt példa Nem vitás, hogy Pakisztán összeomlásáért a fő felelősséget magának Pakisztánnak a központi kormánya viseli. Pakisztán társadalmilag mindig is rendkívül reakciós állam volt. Történelmének első éveiben, 1947 és 1958 között polgári, 1958-tól a közeli hetekig pedig katonai kormány irányította. Ez az uralmi forma a legnagyobb földbirtokosok és néhány monopoltőkés család, valamint a tagjaikból alakult katonai kaszt hatalmát takarta. Ez a katonai kaszt volt a végrehajtója Kelet-Pakisztán elnyomásának. A haszonélvező azonban az említett földbirtokos-burzsoá réteg volt. A nemzetiségi és nyelvi szempontból egymástól gyökeresen különböző két országrész közül Nyugat-Pakisztán ily módon két évtizeden keresztül mint idegen kizsákmányoló hatalom jelent meg a tőle kétezer kilométernyire levő keleti tartományban. Ez természetesen óriási elkeseredést és feszültséget szült, s amikor e belső feszültségek teljes félreismerésével a katonai kormány választásokat rendezett az országban, Kelet- Pakisztánban elsöprő győzelmet arattak a nemzeti önrendelkezés hívei: a Rahman sejk által vezetett Avami Liga-Amikor erre a központi kormány a keleti tartomány katonai megszállásával, véres terrorral, egymillió ember meggyilkolásával és tízmillió kiűzésével válaszolt — már világossá vált, hogy Pakisztán a régi formában nem életképes államalakulat többé. Nem volt kétséges, hogy a 75 milliós bengáliai tartományt 80 ezer nyugat-pakisztáni zsoldos erejével nem lehet megtartani, s hogy a fordulat pusztán idő kérdése. Most előttünk áll a független Bangladesh Népi Köztársaság, de ez távolról sem jelenti azt, hogy a probléma véglegesen megoldódott. Az alapkérdés, a nemzeti függetlenség győzelme természetesen lezártnak tekinthető. Ez önmagában is óriási eredmény. Hasonlóképpen vitathatatlan eredmény az, hogy az új Bangladesh politikai és társadalmi szempontból egyaránt lényegesen haladóbb alapelvek szerint kíván politizálni, mint ahogyan magatartását korábban a pakisztáni központi kormány meghatározta. Fő gond: a szegénység Az új állam előtt azonban így is gigászi problémák állanak. Mindenekelőtt gazdaságiak. A Magyarországnál másfélszerte nagyobb országban 75 millió ember él és számuk évenként több mint hárommillióval növekszik. Ez a csaknem tisztán bengáli nemzetiségű és óriási többségében mohamedán ország a földkerekség egyik legszegényebb állama. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem az utolsó békeperiódusban nem haladta meg a 60 dollárt, ami a világ egyik legalacsonyabb szintje. A fél esztendeig tartó katonai terror, majd a háború ebben az egyébként is szegény országban óriási pusztításokat okozott. Az Indiába menekült tízmillió emberen kívül még húszmillió bengáli hagyta el lakóhelyét, hogy védettebb területre meneküljön, hatmillió ház pusztult el és parasztcsaládok milliói veszítették el mindenüket. Hivatalos és óvatos becslések szerint is legkevesebb kétmilliárd dollárra lenne szükség az ország talpra állításához és a fejlődés megindításához. Az alapvető gazdasági feladatok egyben természetesen társadalmi feladatokat is jelentenek. A Rahman vezette Avami Liga jelenleg maga mögött tudhatja a lakosság óriási többségét, a nemzeti függetlenségi mozgalomban vitt szerepe miatt. Eddigi története során azonban az Avami Liga a nemzeti burzsoázia pártja volt, s az önkormányzat, majd a nemzeti függetlenség követelésén túlmenően gazdasági, társadalmi programmal nem rendelkezett. A nagy kérdés ma az, hogy az Avami Liga és személyesen Rahman sejk ebben a vonatkozásban milyen politikát követ. Hiszen Kelet-Bengália valóságos „paraszti tenger”. A mintegy 200 000 munkáson, egymillió kézművesen, néhány tízezer nagyobb birtokoson és a vékony értelmiségi rétegen kívüli kisparaszti országról van szó. Sőt, olyan országról, amelyben óriási (és statisztikailag eddig fel nem mért) a föld nélküli parasztok aránya. Három politikai erő Az Avami Ligának ilyen körülmények között kell kialakítania új politikáját, s ennek során még három politikai erő játszhat jelentős szerepet. Az első: Bangladesh Kommunista Pártja, amely az illegalitás évtizedeiben is megőrizte lefolyását és már néhány hetes legális működése megmutatta, hogy komoly befolyást tud gyakorolni az események menetére. A párt máris kijelentette, hogy fő feladatának az alapvetően fontos társadalmi reformokat (mindenekelőtt a földreform) ösztönzését tekinti. A második politikai erő a Nemzeti Allami Párt- Ennek két szárnya van. Az egyik a legutóbbi években, már együttműködött a kommunista párttal, s ahhoz hasonló programot dolgozott ki.. Ez ú a szárny a kommunista párttal együtt ma is részt vesz az Avami Liga kormánya mellett megalakult tanácsadó bizottságban. A párt másik szárnyát az események elsodorták. Ez a szárny ugyanis „évek óta teljesen kínai befolyás alá került és célját egy maoisíta típusú fegyveres parasztháború kirobbantásában, fogalmazta meg. Az a tény, hogy Kína a konfliktusban Bangladesh ellen és az elnyomó pakisztáni központi kormány mellett foglalt állást, ennek a frakciónak a tekintélyét és befolyását összeroppantotja. Nem lehet azonban elfeledkezni az időtényező szerepéről. Ha az Avami Liga kormánya nem képes meghatározott időn belül kidolgozni megfelelő társadalmi reformprogramot és megkezdeni annak végrehajtását, az éhező föld ■ nélküli paraszttömegek a későbbiekben maoista agitáció bázisát jelenthetik. Ez tehát e pillanatban Bangla Desh arculata. Lakóinak érdekeit, az ország és Dél-Ázsia stabilitását az szolgálná, ha a nemzeti követelések érvényesítését sikeresen összekapcsolnák az elengedhetetlenül szükséges társadalmi reformokkal. ’ • Bangla Desh: Hogyan tovább?