Nógrád, 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-04 / 155. szám
NSZK— francia csúcs Bonnban Georges Pompidou francia köztársasági elnök és Willy Brandt nyugatnémet kancellár hétfő délelőtt 2 órás négyszemközti megbeszélést tartott a bonni kancellári hivatalban. Az AFP jól értesült forrásra hivatkozva közli, hogy a két politikus megvitatta a tízek októberi csúcsértekezletének kilátásait és foglalkozott a jelenlegi pénzügyi válság kérdéseivel is. Pompidou elnök ezután részt vett a tiszteletére adott ebéden. Pompidou és Brandt délután ismét a tárgyalóasztalhoz ült. (MTI) Terrorbombázások ^Sancai gc@s © 1^5>en Sikeres népi akciók Dél-Vietnamban — Fokozódik az amerikai behatolás — Az Indokína-konferencia felhívása Az amerikai légierő szombat déltől hétfő reggelig több hullámban támadta Hanoi elővárosait és a VUK más sűrűn lakott területeit — jelentette helyszíni tudósításában Jean Thoraval, az AFP hanoi tudósítója. A demokratikus Vietnam fővárosában több alkalommal volt légiriadó. Az ellenséges repülőgépek mintegy 50 kilométerre megközelítették Hanoit. Hétfőn hajnali 2 órakor legmélyebb álmukból riasztották fel a főváros lakosságát a légiveszélyt jelző szirénák. A Hanoi Rádió közlése szerint a VDK légvédelme vasárnap Hanoi főváros és Haiphong kikötőváros légiterében lelőtt két amerikai harci repülőgépet. Ezzel 1972. július 2-ig 3713-ra emelkedett a demokratikus Vietnam légiterében megsemmisített amerikai támadó repülőgépek száma. Az elmúlt 48 órában az amerikai szőnyegbombázások célpontja volt még Észak- Vietnamban Quang Ninh, Hoa Binh és Thanh Hoa tartomány több sűrűn lakott területe. A légikalózok ezen kívül ismét bombázták Ha Nam és Thai Binh tartomány gátrendszereit. Dél-Vietnam különböző pontjairól a népi erők sikeres akcióiról, az amerikai légierő barbár bombatámadásairól érkeztek hírek. A leghevesebb harcok az északi fronton levő Quang Tri és Thua Tien tartomány területén folynak. E két tartományban mintegy 20 000 saigoni tengerészgyalogos és ejtőernyős szerda óta igyekszik visszahódítani a népi erők által két hónappal ezelőtt felszabadított területeket. Akciójukat szünet nélkül támogatja az amerikai légierő, amelynek gépei hétfőn a hajnali órákban 500 tonna bombát szórtak le Quang Tri tartományi székhely környékére. A saigoni amerikai katonai parancsnokság szerint B—52-es amerikai óriásbombázók hétfőre virradóan 18 hullámban támadták Quang Tri és a mintegy 40 kilométerre délebbre levő Hué egykori császárváros térségét. A népi erők tüzérségének lövedékei csapódtak be vasárnap és hétfőn Hué katonai célpontjaira, és a várostól délnyugatra, az 1. számú főútvonal mentén levő saigoni támaszpontokra. A hazafiak fokozták nyomásukat a Saigontól 125 kilométerrel északkeletre levő, Kambodzsával határos Phuoc Long térségében, s tüzérségi tüzet zúdítottak a tartomány székhelyének katonai célpontjaira. Az amerikai Time magazin hétfői számából kitűnik: a népi erőik dél-vietnami tavaszi offenzívájának kezdete óta több mint 50 000 fővel emelkedett az amerikai katonák létszáma Délkelet-Ázsiában és a szomszédos területeken. E létszámemelkedés — állapítja meg a lap — felülmúlja az ugyanabban az időszakban Dél-Vietnamból kivont amerikai katonák számát. A Time adataiból kiderül, hogy az amerikai katonák száma az utóbbi hónapokban a vietnami felségvizeken 18 000- ről 42 000 főre, Thaiföldön 32 000-ről 45 000 főre, s a vietnami utánpótlási vonalakon — vagyis Japánban, a Fülöp-szigeteken, Guam és Okinawa szigetén — 15 000 fővel emelkedett . A stockholmi Indokína-konferencia végrehajtó bizottsága vasárnap azzal a felhívással fordult a világ közvéleményéhez, hogy követelje a VDK elleni amerikai terrorbombázások azonnali beszüntetését és nyilvánítsa ki szolidaritását Indokína harcoló népeivel. (MTI) Kerekasztal-konferencia Rómában az európai biztonságról Az európai biztonságért folyó társadalmi küzdelem további feladatairól, az európai biztonság és együttműködés különböző kérdéseiről magyar —olasz kerekasztal-megbeszélés kezdődött hétfőn Rómában. A tanácskozás előzményeként tavaly novemberben olasz parlamenti képviselőkből és közéleti személyiségekből álló küldöttség járt Budapesten. A két ország társadalmi erői, közéleti személyiségei között szabad eszmecsere most az olasz fővárosban folytatódik: Sarlós Istvánnak, a Népszabadság főszerkesztőjének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa alelnökének, az országgyűlés külügyi bizottsága tagjának vezetésével magyar küldöttség érkezett Rómába. Az európai biztonság és együttműködés olasz fórumának képviseletében parlamenti képviselők, pártvezetőségi tagok vesznek részt a kerekasztal-megbeszélésen. Így Luigi Granelli képviselő, a kereszténydemokrata párt országos vezetőségének tagja, Sergio Serge kommunista képviselő, a képviselőház külügyi bizottságának tagja, az OKP KB külügyi osztályának vezetője, Luciano de Pascalis, az Olasz Szocialista Párt KB nemzetközi osztályának vezetője, Gianfranco Lattanzi, a Proletáregység Olasz Szocialista Pártja Központi Bizottságának tagja. Dr. Bényi József, a Magyar Népköztársaság római nagykövete hétfőn ebédet adott a magyar—olasz kerekasztalmegbeszélés résztvevőinek tiszteletére. (MTI) Fontos megállapodás India és Pakisztán között 1 (Folytatás az 1. oldalról) A megállapodás további pontjai már felvázolják az együttműködés felújítását és fejlesztésének irányait is. Kimondják, hogy a szubkontinens két nagy országa fejleszti a kereskedelmet és a gazdasági együttműködést, felújítja a postai és távíróösszeköttetést, a szárazföldi, tengeri és légiforgalmat, valamint a polgári személyek kölcsönös látogatásait. Az ötnapos csúcsértekezlet végén, a két vezető utolsó beható eszmecseréje után aláírt megállapodásról mindkét fél elégedetten nyilatkozott. Annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a mostani megállapodás új fejezetet nyithat a két ország kapcsolatainak történetében. Indira Gandhi szóvivő útján kijelentette, hogy a kiadott dokumentum „a béke és az együttműködés megállapodása”, ami a barátság korszakába vezetheti a két országot. Bhutto úgy nyilatkozott, hogy „ez több, mint közlemény, ez egyezmény”. Az elnök egyébként pakisztáni látogatásra hívta meg Indira Gandhit, hogy számára megfelelő időben folytathassák az eszmecserét. Sajtóértekezletén Bhutto kijelentette még, hogy szerinte a két ország alapvető problémája a kasmíri vita. Indiai és pakisztáni körökben úgy vélekednek, hogy jóllehet a csúcstalálkozó még nem hozott megoldást a két országot elválasztó nagy problémákra, az erőszakról való lemondás és a kétoldalú tárgyalások folytatásának szándéka fontos tényt jelent a szubkontinens tartós békéjének helyreállítása szempontjából. Bhutto elnök a csúcstalálkozó befejeztével hétfőn hazaindult Pakisztánba. A számlát üdülőhelyen Indira Gandhi búcsúztatta, majd az indiai légierő helikoptere vitte Chandigarhba, ahonnan saját repülőgépével folytatta útját Pakisztánba. (Reuter) 'd NÓGRAD - 1972. július 4. kedd (Folytatás az 1. oldalról) szűrén, a politikai bizottság zsef külügyminiszter-helyettes póttagja, D. Csimiddorzsa és Fock Jenő kíséretének más radalmi Párt Politikai Bizott- központi bizottság titkára, kül- ,ő , ságának tagja, a KB titkára, ügyminiszter-helyettes, C. Duminiszterelnök-helyettes, Sz. gerszuren, a nagy népi hurál A testvéri barátság és szí Luvszan, a politikai bizottság elnökségének elnökhelyettese vélyesség légkörében eltelt vatagja, D. Molomzsame, a poli- és több más személyiség, kocsorán Jumzsagijn Cedenbal éstikai bizottság tagja, a KB tüzöttük L. Rincsin, külügymi- Fock Jenő mondott pohárbokára, Zsalanazsav, B. Lha m-niszter, valamint Marjai Jószentőt. (MTI) Cedenbal mongol miniszterelnök fogadta Fock Jenőt, a Minisztertanács elnökét és feleségét Ulánbátorban Megdöbbentő gyilkosságok misterben Egy héttel azután, hogy az IRA ideiglenes szárnya tűzszünetet kezdett, Észak-Írországban folytatódik a lövöldözés. Az incidensek jobbára a szélsőséges UDA protestáns rohamosztag és katolikus gerillák között robbannak ki. Ezért az angol fegyveres erők parancsnoksága kitart amellett, hogy a tűzszünet továbbra is fennáll köztük és az IRA között. A hároméves villongások halálos áldozatainak száma szombattól hétfőig 396-ra emelkedett, miután hét embert az UDA angolellenes és katolikusellenes hét végi megmozdulásának zűrzavarában lemészároltak. A protestánsok és a katolikusok „kiemelték” egymás táborából a régi ellenségeket, tarkón lőtték őket, a holttesteket pedig autóból az utcakőre dobták valahol Belfastban. Az UDA terroristái három katolikussal végeztek, az IRA „provói" két protestánssal. Egy ember kilétét még nem állapították meg, egy fiatalember — aki mellesleg a „Jehova tanúi” szektához tartozott — pedig valószínűleg „azonosítási tévedés” miatt esett áldozatul a terrornak. A rendőrségi vizsgálatok alig járnak eredménnyel, a hatóságok képviselői a megfélemlítés légkörében élnek. Sokszor fordult elő az elmúlt hét végén, hogy unionista bandák katolikus házakat gyújtottak fel, amit a rendőrség nem tudott megakadályozni, a katonaság pedig tétlenül nézett végig. Nyomtalanul eltűnt egy 39 éves protestáns gyilkos, aki 20 évi fegyházbüntetését töltötte egy katolikus lemészárlása miatt, és most a börtönhatóságok kegyéből szabadságot kapott lánya esküvőjére. Az UDA (Ulsteri Védelmi Szervezet) a hét végén több mint száz barikádot emelt Belfastban, Londonderryben és tucatnyi más városkában. Az autókból, autóbuszokból kialakított barikádokat hétfőre majdnem mindenünnen eltávolították. Londonderry Waterside nevű protestánslakta kerületében és a belfasti Shankill Roadon azonban most már állandósították az útakadályrendszert. A barikádok mögött a minden eddiginél nagyobb szervezettségről tanúskodó, angol katonai egyenruhába öltözött gárdisták tevékenykednek. William Whitelaw minisztert az a veszély fenyegeti, hogy nem tud megmaradni az IRA tűzszünete által biztosított nyugvóponton. Az UDA tudvalevőleg azt követeli Whitelawtól, hogy rendelje el Londonderry Bogside és Creggan katolikusok lakta szegénynegyedének invázióját, annak a barikádrendszernek a lebontását, amely a „Szabad Derry” néven ismert 30 000 lakosú övezetet védelmezi. A támadás nyílt polgárháborút robbanthatna ki. (MTI) Tavaly decemberben, amikor a hindusztáni félszigeten ismét — huszonnégy év alatt immár harmadszor — fellángoltak a harcok, okkal félt attól a világ, hogy ezen a szubkontinensen kialakul az amúgy is feszültségekkel és konfliktusokkal terhes Dél- Ázsia második tűzfészke. Az indiai—pakisztáni viszály gyümölcse, a két ország közötti újabb háború következményei ismertek. Bengáli Népi Köztársaság néven függetlenné vált a korábbi Kelet-Pakisztán, s mivel Jahja Khan rendszere totális vereséget szenvedett, várható volt valamilyen rendezés. A kibontakozás azonban a vártnál sokkal nehezebben kezdődött el, mert az indiai győzelemmel végződött háború a régen vajúdó és mind akuttabbá váló problémáknak csak egy részét oldotta meg. Az erőszakkal való fenyegetőzés Pakisztán részéről továbbra is fennmaradt. Élességéből csak akkor veszített valamennyit, amikor Zulfikar Ali Bhutto került az elnöki székbe, ám Kasmír ügye, a hadifogolykérdés és Kelet-Bengália problémája továbbra is irritálta a kedélyeket. Amerikai és bizonyos mértékű pekingi ösztönzésre továbbra is fennállt az összecsapás veszélye. Ebben a helyzetben szinte egységes volt a külpolitikai megfigyelők véleménye: a viszályt csak akkor lehet megnyugtatóan rendezni, s az újabb összecsapás csak oly módon kerülhető el, ha a szemben álló felek felelevenítik az 1966-os taskenti szellemet, s a nacionalizmus, a területi követelések és az erőszakkal való fenyegetőzés helyébe a szubkontinensen élő népek érdekeit helyezik, s a konfliktus élezése helyett a politikai józanság nyer polgárjogot politikájukban. Ami Indiát illeti, e hatalmas ország előnyös helyzetében sem zárkózott el a realitásokat figyelembe vevő rendezés elől. Indira Gandhi kormánya nem fukarkodott a kezdeményezéssel, de amikor ezek nem vezettek kellő eredményre, határozottan kijelentette: a további lépések megtételét Ali Bhuttótól várja. A pakisztáni elnök sokáig fontolgatta a megoldás módjait. Egyebek között nemzetközi körútra indult, és feltehetően sokoldalúan konzultált arról, különböző kormányférfiakkal, milyen választ adjon a feltétlenül kedvezőbb státuszból táplálkozó indiai indítványokra. A körút végül kétszeres matthelyzetet idézett elő. Bhuttónak sok fővárosban tudomására hozták: legszívesebben vennék, ha tárgyalóasztalhoz ülne, s az Indiai Köztársaság kormányának vezetőjével együtt keresné a kiutat. Ugyanakkor szorongatta a pakisztáni elnököt az a sajátos állapot is, amibe országa a háború után került. Kelet- Bengália függetlenséget nyert, de ezzel egyidőben gazdasági nehézségek kezdtek mutatkozni a korábbi Nyugat-Pakisztánban. A totális katonai kormányzás végképp lejáratta magát, az egyoldalú hadigazdálkodás, no meg a külkereskedelmi csatornák beszűkülése kritikus helyzetet idézett elő. Bhutto tehát nem tehetett mást, minthogy a józanság útján indult el, s a hatalmas szomszéddal megegyezést próbált keresni. Mint látható tehát: a szimlai indiai—pakisztáni csúcstalálkozó nem valamilyen szubjektív jó szándék eredményeként jött létre, hanem ami főként Pakisztánt illeti, objektív körülmények kényszerítették ki. Az ötnapos tanácskozásnak a légkörét ez bizonyos értelemben motiválta is. Olyannyira, hogy a szokásos megfogalmazások a tárgyalások jellegéről tulajdonképpen nem jelentettek semmit. Különösen az első két napon, amikor a pakisztáni delegáció még megpróbált bizonyos előnyökre szert tenni. Az idő azonban megérlelte a dolgokat: végső soron az a következetesség érvényesült, amit az indiai kormány tanúsított kezdettől fogva. Ennek lényegét megközelítően így fogalmazhatnánk meg: Pakisztán ismerje el a Bengáli Népi Köztársaságot, hagyjon fel a katonai fenyegetéssel, s a huszonnégy évig nyugtalanító kasmíri problémát pedig úgy rendezzék, hogy az megfeleljen mindkét ország, sőt az egész térség érdekeinek. Ha nehezen is, de végül diadalra jutott az indiai elképzelés. Vasárnap olyan nyilatkozatot írt alá Indira Gandhi miniszterelnök-asszony és Bhutto elnök, amely máris felér egy megállapodással, de még fontosabb, hogy megnyitotta az utat a további tárgyalások előtt. A végkimenetelről, a terrális kérdéseket is magában foglaló békeszerződésről egyelőre még korai lenne beszélni, hiszen számtalan probléma adódhat még a megbeszélések során. Van azonban most már egy reális lehetőség a kedvező befejezésre, vagyis arra, hogy a két ország kapcsolatainak történetében új fejezet nyíljék. Erre annál is inkább szükség van, mert az indiai—pakisztáni ellenségeskedés nem egyszerűen a két ország problémája, hanem annál sokkal szélesebb körű. A viszálykodás ugyanis megoszthatja Dél- Ázsia nemzeteit, s óhatatlanul belekeveredhetnek más országok is. És még egy: valamelyest csökkent ugyan a Pakisztánnal kapcsolatos amerikai katonai bábáskodás, de nem szűnt meg, és ez potenciális értelemben szüntelenül veszélyeztetheti a békét Dél-Ázsiában. Ilyen körülmények között sem India sem Pakisztán nem vállalhatja azt a felelősséget, hogy merev, csupán területi követeléseket hangoztató politikával mérgezze a légkört. A probléma tehát most így vetődik fel: folytatni a tárgyalásokat, s megkeresni azokat a pontokat, amelyek megjelölik a megegyezés útjait. Lehetnek és lesznek is mindkét részről kompromisszumok, ezek nélkül azonban nincs megállapodás. Ha Pakisztán India példáját követi, még tovább enged merevségéből, végül teljesen felülkerekedhet a józanság, s nyugalom teremtődhet a hindusztáni félszigeten. Szolnoki István Győz a józanság?