Nógrádi Bányász, 1953 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1953-01-06 / 1. szám
A felszabadulás előtt a magyar dolgozóknak keresetük 6—12 százalékát kellett járulék címén befizetniük társadalombiztosítási célokra. Pártunk kívánságára a kormány ezt a hozzájárulást a felszabadulás után megszüntette, s azóta a társadalombiztosítási juttatások költségeit az állam fedezi. Ugyanakkor az imperialisa országokban, annak ellenére, hogy a dolgozók keresetének 10—20 százalékát vonják le társadalombiztosítási célokra, egészségügyi ellátásukat még sem bővítik, sőt napról napra kevesebb táppénzt és nyugdíjat kapnak. Az imperialista kormányok a társadalombiztosítási költségeket is a háború előkészítésére, fegyverkezésre használják, fel. Ennek következében ezekben az államokban a dolgozók egészségvédelme mindinkább rosszabbodik. Hazánkban a társadalombiztosítás a felszabadulás óta mélyreható változáson ment keresztül és népgazdaságunk fejlődésével egyenes arányban állandóan fejlődik. „Népünk egészsége ma jobb, mint bármikor ezelőtt és gondoskodni kívánunk arról, hogy tovább javuljon“ — mondotta Rákosi elvtárs az országgyűlés költségvetési vitája előtt megtartott beszédében. Pártunknak és kormányunknak az az elhatározása volt az alapja mindennek, ami nálunk az utóbbi évek folyamán a társadalombiztosítás terén történt. Kormányzatunk a párt javaslatára, a szovjet tapasztalatok felhasználásával fokozatosan megvalósítja a szocialista társadalombiztosítást. 1950-ben a kormány a szakszervezetekre bízta a társadalombiztosítást, kiegészítette a szakszervezeti intézményeket, valamint az ügyintézést. Ez lehetővé tette, hogy lépésről lépésre, kiküszöböljük az e téren is megmutatkozó bürokratizmust. Most pedig — pártunk javaslatára — 1953. január 1-től a kormány a bányász, vasas és vasutas szakszervezetekre bízta a társadalombiztosítás közvetlen ügyintézését, vagyis mindhárom szakmában bevezetik az iparágitársadalombiztosítást. E nagy horderejű rendelkezés végrehajtását dolgozó népünk politikai és gazdasági téren kivívott sikerei, eredményei tették lehetővé. Az a tény, hogy a szolgáltatások ellátását és az ügyviteli szervezet ellenőrzését magukra a biztosítottakra, a dolgozókra bízzák, a társadalombiztosítás teljes demokratizálását jelenti. Ez nagy megtiszteltetés és kitűnő iskola lesz a szakszervezetek számára. A bányaiparban dolgozók bizalmából többezer üzemi aktíva vesz részt a társadalombiztosítási ügyek irányításában, a társadalmbiztosítási tanács tagjaként, vagy társadalombiztosítási megbízottként. A társadalmi aktívák megtanulják, hogyan kell a dolgozók egészségvédelme felett őrködni és az állam által rendelkezésükre bocsátott anyagi eszközökkel felelősen gazdálkodni. Az ipari társadalombiztosítás bevezetésével minden üzem önálló társadalombiztosítási költségvetéssel fog rendelkezni és a saját felelősségére gazdálkodik majd az állam által e célra juttatott összegekkel. A bányász szakszervezet és üzemi bizottság eddig nem vettek részt a társadalombiztosítás ügyviteli gazdasági munkájában, s emiatt nem is válhattak a területi társadalombiztosítás felelős gazdáivá. Eddig a szakszervezetek a feladatoknak csak egy részét végezték el. A gazdasági és ügyviteli munka alapjának, az üzemi társadalombiztosításiköltségvetésnek hiánya már eleve megnehezítette a szakszervezetek jó munkáját és akadályozta kezdeményező tevékenységüket. A dolgozók, a társadalombiztosítási aktívák nem ismerték pontosan és részletesen, hogy az állam milyen hatalmas összegeket fordít az üzemi társadalombiztosítására, egészségvédelmére. Ez nagy mértékben csökkentette az illetők felelősségérzetét. A vállalatvezetőségek nem ismerték üzemük költségvetési adatait, azért nem is igen törődtek az összegek hovafordításával és ellenőrzésével. Hiányzott munkájukból az ösztönzés a takarékosságra, a munkafegyelem megerősítésére, a dolgozók egészségével való fokozottabb törődésre, a tervszerű társadalombiztosítási munkára. Szükségessé vált atársadalombiztosítás átszervezése, az áttérés az iparági társadalombiztosításra, hogy a szakszervezet és a dolgozók a társadalombiztosításnak valóságos vezetői, irányítói és ellenőrzői legyenek. A szovjet tapasztalatok nyomán elkészítettük az üzemi társadalombiztostási költségvetéseket. Kormányzatunk többmillió forintot bocsátott rendelkezésünkre a bányaipari társadalombiztosítás megvalósítása céljából. Ezzel az összeggel kell a társadalombiztosítási tanácsoknak gazdálkodnak. Ezáltal a társadalombiztosítási tanácsoknak, a vállalatvezetőknek és a társadalombiztosítási aktíváknak hatalmasan megnő a felelősségük. Munkájukat a társadalombiztosítási költségvetésük alapján kell végezniük, betartva a dolgozók érdekében az állami pénzügyi fegyelmet. A költségvetést a dolgozóknak kell jóváhagyniuk és a költségvetési összegek felhasználásáról minden negyedévben az üzemi bizottságok be kell számoljanak a dolgozóknak. A SZOT határozata értelmében az 1953. évre elkészített iparági társadalombiztosítási költségvetések lehetővé teszik, hogy ha a társadalombiztosítási tanácsok jól gazdálkodnak és előirányzatukhoz képest megtakarítást fognak elérni, a megtakarított pénzt üzemük dolgozóinak egészségvédelmére fordíthatják. A megtakarított összeg nagy részét az üzem dolgozóinak közvetlen egészségvédelmére fordíthatják, így szanatóriumok és üdülőtelepek vásárlására, gyermeküdültetésre, pihenőszobák, diétás konyhák létesítésére. A megtakarított összeg másik részét a szakszervezeti központ esti szanatóriumok és üdülőhelyek létesítésére fordítja. Szakszervezetünk 1953-ban, szovjet mintára, Komlón létrehozza az első esti bányászszanatóriumot körülbelül 80—100 férőhellyel, s ezt később a többi bányamedencében is megvalósítjuk. 1953-ban bevezetjük a betegellenőrző szanatóriumi üdültetést, amely üdültetésnél — a bányászok megbecsüléseképen — kormányzatunk a legtöbb férőhelyet a bányaipari dolgozóknak biztosította. Párádon a gyomor- és női betegségekben szenvedők, Hévízen pedig a reumatikus betegek nyernek lehelyezést. Az előző üdültetésektől eltérően a szanatóriumi üdültetésben nem két hétig, hanem három hétig orvosi felügyelet mellett, teljesen ingyenesen vehetnek részt dolgozóink és ha gyógyulásuk megkívánja orvosi javaslatra az üdültetést még egy héttel meghosszabbítják. Ekkor azonban már mint kórházi ápolt, táppénzesként vehet részt az üdülésben. Srubinyik Péter társ. bizt. osztályvezető (Folytatása jövő számunkban.) Az iparági társadalombiztosítás bevezetésének jelentősége a bányaiparban NÓGRÁDI BÁNYÁSZ 3 BÁNYÁINK BÜSZKESÉGEI Forgács üzemben dolgozik Pócsa István 27 éves sztahanovista vájár, akit dolgozó társai tisztelete övez. Szülei a múltban cselédek voltak Cered községben. Ott nevelkedett ő is. Pócsa elvtárs édesapja is bányász. Jelenleg a szállításnál dolgozik. Még ma is és gyakran fölemlíti fiának régi cselédéletének borzalmait. „Az úr többre nézte a kutyáját, mint bennünket, embereket.“ Bizony nagy családdal nehéz volt a megélhetésünk — mondja édesapja. Pócsa elvtárs is nagyon jóltudja, hisz elemi iskoláit befejezve nyomban a salgótarjáni Palack Üveggyárba került dolgozni, hogy szülei nehéz helyzetén segítsen. 1944. őszéig dolgozott , gyárban, előbb mint behordó, aztán fújtató, és később mint merítő. A felszabadulás fordulatot jelentett Pócsa elvtárs életében is. 1945-bn a Forgács lejtőbe ment diolgozni, ahol bátyja és édesapja dolgozott. Elérkezett a boldog pillanat életében 1950-ben amikor vájár lett. Rá egy évre, 1951. augusztus 20-án jó munkája jutalmáért sztahanovista oklevelet kapott. Ez a kitüntetés fokozta harcát a széntermelés frontján. Az 52-es évben öt sztahanovistát nevelt ki társai közül. Jó munkáját a 480 perc kihasználásával és a munkafegyelem betartásával érte el. Az 52-es év folyamán kimagasló eredményeket ért el. Jó népnevelő munkát végzett az üzemnél Pócsa István elvtárs, melyen kérészül elérte, hogy nemcsak a csapatában de a bányában is az igazolatlan mulasztók száma egyre inkább csökken. Jó munkájáért novemberben felterjesztették a sztahanovista jelvényre. Az üzem dolgozói a párt és szakszervezet vezetői 1953. januárjában iskolára javasolták őt. Mi bízunk abban hogy Pócsa elvárs nemcsak a termelésben, hanem a tanulásban is jó eredményeket fog elérni, hogy az iskoláról hazakerülve, újabb lendülettel harcolhasson a széntermelés fokozásáért. Kovács József 27 éves sztahanovista vájár is az üzem kiváló dolgozói közé tartozik. Nagyapja is bányász volt, édesapja és testvérei is azok.. Heten vannak testvérek. A múlt rendszerben, mivel a nagy családnak nehéz volt a megélhetősége, így 1936—39-ig cipész tanornak szegődött el. Délelőtt iskolában, délután a cipészműhelyben dolgozott. Rossz volt az életük, nincstelenséget és a nélkülözést ismerték csak. A felszabadulás Kovács József életében is gyökeres változást hozott. Ott hagyta mesterségét, s elment a bányába, hogy apjának méltó utódjává váljék. 1947-ben vájár lett, akkori jó munkáját bizonyítja, hogy több esetben elismerő oklevelet és pénzjutalmat kapott. További jó munkáját a sztahanovista oklevél és jelvény bizonyítja, melyet 1951-ben kapott. Kovács elvtárs nagyon jól tudja, hogy ez a megtisztelő cím kötelezettséggel jár. Ezt az 1952-es év folyamán be is bizonyította azzal, hogy az év folyamán minden hónapban száz százalék fölött teljesítette tervét. Emellett Csirke Lajost, Berzák Imrét és még öt társát sztahanovistává nevelte munkamódszer átadásán keresztül. Rendszeresen részt vesz a politikai oktatáson és az oktatáson hallottakat alkalmazza a gyakorlati munkájának elvégzése közben. Pártunk és az üzem dolgozói jó munkájáért iskolára javasolták, hogy onnan hazakerülve taníthassa dolgozó társait és egyre nagyobb eredményeket érhessen el a termelésben. Kovács elvtárs megállta helyét az 1952-es év termeléseig. Iskoláról hazakerülve, elvárják az üzem dolgozói, hogy a tanultak alapján fokozottas erővel harcoljon a széntermelés fokozásáért, még jobb eredményeket érjen el az 1953-as év minden egyes hónapjában. Az elmúlt évben október 19-én a Nagybátonyban megtartott Loganbeton Kun Ernő, a vaii bánya üzemvezetőhelyettese versenyre hívta ki Harmos Mihályt, a szorospataki „Béke "-táró üzemvezetőjét a Loy-mozgalom kiszélesítésére. A versenyt követő hetekben némileges eredményeket értek mindkét üzemben. A Béke-tárói üzemben Szécsek Lajos, Horváth János és Sulyok András azóta is száz százalékon felül termelnek. Javulás tapasztalható az igazolatlan hiányzóknál is. Megnövekedett a munkaversenyben résztvevők száma is. A Loy-mozgalomhoz számos csapat csatlakozott. Az üzem december utolsó napjaiban érte ela százszázalékos termelést és azóta, szénmedencénk jól termelő bányáihoz hasonlóan teljesíti a tervét. A Béketárc üzemvezetőjének és dolgozóinak szívós harccal, újult erővel kell munkájuk termelékenységét fokozni az eddigi lemaradások pótlásáért.. Szüljék le a tanulságot és okuljanak a múlt év hibáiból. Csak ezen keresztül tudják tervüket teljesíteni, túlteljesíteni és lemaradásukat az 1953-a év első negyedévében bepótolni. A Gáti üzemben a dolgozók hetven százaléka vesz részt a Loy-mozgalomban. Élenjárnak Varga Sándor és Kozma András csapatai, akik napi tervüket rendszeresen száz százalékon felül teljesítik. December elsején a dolgozókat kézi frontfejtésre telepítették. Ekkor rövid időre a Loy-mozgalom fejlődése egyhelyben topogott. December 10-én újabb fejlődésnek indult a Loymozgalom és a front termelése ez időtájban és az utána követő napokban elérte a száz százalékot. A kombájn elvitele végett, mely bányászaink nehéz munkáját könnyítette meg, nagy az elkeseredés. A dolgozók megszerettek és már megszokták a géppel való munka termelését, ami könnyebb és eredményesebb volt. Mindkét üzemben a Loy-mozgalom kiszélesítésével értek el eredményeket. Hiba volt azonban, hogy a versenykiértékeléseket, amely a versenykihívásban szerepelt, nem hajtották végre. Nehézségek voltak mindkét üzemnél, azonban minden hónapban egy nap adódott volna a versenykiértékelésre, ahol közösen megbeszélték volna mindkét üzemben a fennálló hiányosságokat, azoknak kiküszöbölési módját és átadták volna a termelésben jó eredményeket elérő csapatok, csapatvezetők munkamódszereit. Ez nagymértékben elősegítette volna a Loy-mozgalom további kiszélesítését mindkét üzemben. A mostani év arra kötelezi mindkét üzem dogozóit és vezetőit egyaránt, hogy afennálló adósságaikat letörlesztve, a Logmozgalom kiszélesítésével és rendszeres kiértékelésével szénmedencénk bányái közt az elsők között legyenek. Mutassák meg, hogy a régi hírnevükhöz méltóan az elsőségért vetélkednek, amin keresztül be tudják az 1952-es évi lemaradásukat pótolni. Kepsenyi Dottfok betartásával a Loy-mozgalom kiszélesítéséért